Szervezetek
Tüskevár Vad- és Egzotikus Állatvédő Alapítvány
Adószám: 19097147-1-13
Alapítványunk 2018 óta foglalkozik sérült, elárvult vadállatok (emlősök, madarak, hüllők és kétéltűek) mentésével, gyógykezelésével, kórházi ellátásával és lehetőség szerinti repatriációjával. 2021. tavasza óta Természetvédelmi Mentőközpontként is működünk, védett és fokozottan védett állatok mentésében is részt veszünk. A gyógyítás és mentés mellett kiemelten fontosnak tartjuk a gyermekek és felnőttek oktatását, a felelős állattartásra nevelést és a természet védelmét.
ÉrdekelMiskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány
Adószám: 18844331-1-05
A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány elsődleges célja a Miskolci Állategészségügyi Telepre bekerült állatok mentése, gazdásítása mellett, egyre több utcai mentésben is részt veszünk. Munkánk eredményeként lassan 7 éve nincs altatás a Miskolci Állategészségügyi Telepen és azért dolgozunk nap mint nap, hogy ez így is maradjon
ÉrdekelEgyesületünk Budapest XXII. kerületének állatvédelmi feladatainak ellátására alakult meg egy évvel ezelőtt. A több éves múlttal rendelkező csapat immár hivatalos keretek között működhet. Mivel határaink mind földrajzilag, mind pedig tevékenységben kitolódtak, mi is megragadjuk ezt a lehetőséget a bemutatkozásra.
ÉrdekelMancsRanch az Állati Suli Alapítvány
Adószám: 18901229-1-02
A 2016-ban indult állati farmunk az eltelt években számos családtaggal bővült, jelenleg közel 50 kisebb-nagyobb, szelíd, barátságos állat otthona. Célunk biztosítani meglévő, állandó lakóink számára mindent, amire szükségük van a boldog és egészséges élethez, hogy velük - általuk segíthessünk.
ÉrdekelCocker Rocker Club Spániel Fajtamentő Egyesület
Adószám: 18029538-1-13
Az országban található spániel fajtájú kóborló kutyák mielőbbi biztonságba helyezése és részükre új, gondos tulajdonos keresése. A kutyák felelős tartására vonatkozó oktatás és a gazdák támogatása ennek végrehajtásában. A menhelyeken élő kutyák támogatás és gazdához segítése.
ÉrdekelÉlethang Természetvédő és Állatmentő Alapítvány
Adószám: 18338946-1-13
Az Élethang Természetvédő és Állatmentő Alapítvány célkitűzése a sérült, beteg, rászoruló állatok mentése, állatorvosi ellátása, rehabilitálása, felelős örökbe adása....
ÉrdekelARGOS Rehabilitációs Állatvédelmi és Környezetvédelmi Egyesület
Adószám: 18789995-1-03
Az emberek érzékenyítése velünk élő állatok helyzete, sorsa iránt. A diákok számára állatvédelmi előadással, a felnőttek számára képzéssel elérni, hogy fogékonyak legyenek a saját, vagy idegen állatok helyzete iránt és, hogy aktívan lépjenek fel kóbor állatok védelmében. Rendezvények szervezése, lebonyolítása, illetve székhelyünkön való minél szélesebb körű programok, közösség építő napok az állatvédelem illetve a helyes állattartás jegyében. Idősek otthonának illetve fogyatékosok...
ÉrdekelHangya Közösség
Adószám: 18732993-1-42
2010 óta elsősorban a kevésbé támogatott vidéki menhelyek segítésére alakultunk. Közel 220 állatvédő szervezettel tartjuk a kapcsolatot. Ott segítünk, ahol a legnagyobb szükség van ránk: tárgyi adományokkal, szakmai és jogi segítséggel. A gazdátlan kutyák sorsa elfelejtett ügy, pedig kb. 20.000 kutya él állatvédők gondozásában, illetve kb. 300.000 kóborol az utcákon. Senki felelőssége, senki se tudja megoldani.
ÉrdekelBefogad-LAK Állatmentő Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18746594-1-13
Kóbor gazdátlan elsősorban idős kutyák befogadása biztonságba helyezése. Az állatkínzás visszaszorítása, felelős állattartásra történő nevelés és felvilágosítás. IVARTLANÍTÁS fontosságának minél szélesebb körben elterjesztése,támogatása. Elhagyott kóborló állatok számára a megfelelő család felkutatása.
ÉrdekelPuli Állatvédő Egyesület (Puli Egyesület)
Adószám: 18295373-1-09
Szervezetünk célja a régió gyepmesteri telepeire bekerült állatok kimentése, rehabilitálása és gazdásítása. Társadalmi szemléletformálás interaktív eszközökkel, hogy ezáltal szebbé tegyük a jövőt. Elfogadtatni az emberekkel, hogy minden élet egyenlő, és rajtunk kívül millió érző lény él még a földön
ÉrdekelBEAGLE-ért Közhasznú Egyesület
Adószám: 18644973-1-06
A Beagle fajta védelme.A kóbór beaglek közvetlen mentése,a menhelyekre,gyepmesteri telepre került Beaglek segítése,mielőbbi gazdához juttatása.Kutatólaborokból szabaduló Beaglek rehabilitációja,gazdához juttatása.Minden fórumon ismertetjük a felelős állattartást,és népszerűsítjük az ivartalanítást.
ÉrdekelTetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület
Adószám: 18210527-1-13
SÉRÜLT, MEGKÍNZOTT, BÁNTALMAZOTT, ÉLETVESZÉLYBEN LÉVŐ ÁLLATOK MENTÉSE. ROSSZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTOTT ÁLLATOK MENTÉSE, A TARTÁSI MÓD MEGVÁLTOZTATÁSÁRA VALÓ FELSZÓLÍTÁS, ANNAK ELLENŐRZÉSE, A GAZDA NEM EGYÜTTMŰKÖDŐ KÉSZSÉGE ESETÉN AZ ÁLLAT KOBZÁSA(ILL. HATÓSÁGGAL). FELELŐS ÁLLATTARTÁS ELTERJESZTÉSE!
ÉrdekelBékéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete
Adószám: 18383128-2-04
Legfontosabb célunk a menhely működtetése, a kóbor állatok ideiglenes, esetlegesen végleges elhelyezése céljából. Próbáljuk számukra a lehetőségeinkhez mérten, a legjobb körülményt megteremteni. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy védenceink felelős gazdira, végleges otthonra találjanak.
ÉrdekelEb Árvaház Nonprofit Egyesület
Adószám: 18524105-1-41
A kutyák védelmével kapcsolatos feladatok ellátása, mentés, rehabilitáció, ivartalanítás, örökbe adás. Az ebtartási kultúra színvonalának emelése. Oktatási feladatok ellátása a kutyatartás szabályairól, valamint az állatokkal szembeni megfelelő magatartásról.
ÉrdekelÁllatvédelem, gazdátlan állatok ellátásának és gazdához juttatásának támogatása; állatvédelem oktatásának elősegítése, magyar állat (így különösen kutya) fajtákról való ismeretek terjesztésének elősegítése, ember és állat (kiemelten ló és kutya) kapcsolatának javítása programok kidolgozásával.
ÉrdekelMályi Természetvédelmi Egyesület
Adószám: 18408623-1-05
Természetvédelem, madárvédelem, sérült madarak mentése és ellátása, árván maradt madárfiókák mentése, felnevelése.
ÉrdekelKomlói Állatvédő Közhasznú Egyesület
Adószám: 18408128-1-02
A kulturált állattartás feltételeinek megteremtése, szocializáció, rehabilitáció, állatvédő szervezetek, magánszemélyek együttműködésének elősegítése.
ÉrdekelOrszágos Állatvédőrség Alapítvány
Adószám: 18272011-2-43
Az alapítvány alapvető célja a magyarországi állatkínzásos esetek felderítése, azok visszaszorítása, hatékony fellépés az állatkínzások elkövetőivel szemben a hatóságokkal együttműködésben, ennek érdekében egységes, az egész országra kiterjedő állatvédő-hálózat felállítása.
ÉrdekelEgyütt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesület
Adószám: 18567623-1-09
A Debreceni Kutyaház Állatotthon területén élő kutyák és macskák méltó életkörülményeinek biztosítása, az ott élő állatok gondos, felelősségteljes gazdához juttatása. A Debrecen város területén balesetet szenvedett, sérült, legyengült kutyák és macskák állatorvosi ellátása és elhelyezése.
ÉrdekelRex Kutyaotthon Alapítvány
Adószám: 18015676-1-41
Hosszú távú célunk az, hogy minél kevesebb állat szoruljon segítségre, ezért aktívan dolgozunk azért, hogy a felelős állattartás és az állatvédelem magától értetődővé váljon Magyarországon.
ÉrdekelÁllat és Ember Állat- és Természetvédő, Kulturális és Szabadidő Egyesület
Adószám: 18195376-2-42
Általános mentési tevékenységünk célja, hogy Magyarország állatvédelmileg legrosszabb helyzetű régióinak segítsünk: a túlzsúfolt helyi állatvédő szervezetektől veszünk át, elsődlegesen problémás (beteg, idős, viselkedészavaros), vagy a térség sintértelepeiől mentünk altatásra kijelölt kutyákat.
ÉrdekelÁllat-, és Természetvédők Budaörsi Egyesülete
Adószám: 18693180-1-13
Jelenleg a Budaörsi Állatmenhely és Gyepmesteri Telep részben civil támogatásból valósítja meg az állatok mentését, orvosi ellátását, rehabilitációját és napi ellátását. Telephelyünk hitvallása, hogy az általunk mentett állatot a bekerülésük első pillanatától életük végéig számíthatnak a gondoskodásunkra, örökbefogadásuk után is felelősséget vállalunk értük amennyiben a gazda körülményei megváltoznak. Nálunk nincs altatás illetve menhelyünk ivartalanít minden hozzánk bekerülő kutyát...
ÉrdekelRetriever Rescue Fajtamentő Egyesület
Adószám: 18618066-1-11
Egyesületünk célja: az elhagyott, elárvult, kóbor retrieverek mielőbbi biztonságba helyezése és részükre új, gondos tulajdonos keresése, a mentett állatok orvosi ellátása, testi-lelki gyógyítása, chipezése, féregtelenítése, oltása, ivartalanítása.
ÉrdekelJane Goodall Intézet Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Adószám: 18122284-1-42
Arra törekszünk, hogy minél több ember éljen felelősséget vállalva környezetéért és az élővilágért, szem előtt tartva a jövő generációk érdekeit.
ÉrdekelMentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18364004-1-03
A legfontosabb feladat az ivartalanítás sürgető fontossága a felesleges szaporulatok elkerülése, ezzel a kóbor állat populáció csökkentése. A gazdátlan, sérült kóbor állatok mentése és befogadása, ivartalanítása, orvosi kezelése, majd gazdához juttatása. A lakosság körében szemléletformáló felvilágosító munka, hogy megfelelő legyen az állattartási kultúra, így a sok felelőtlen gazda miatt a szaporulat bízva lecsökkenne. A szaporítók felszámolása, az állatkínzásos esetek visszaszorítása.
ÉrdekelA Futrinka Egyesület három fajtamentő csoporttal – magyar vizsla, német dog, tacskó – , illetve egy esélytelen, hátrányos helyzetű keverék és fajtatiszta kutyákon segítő ún. alap tevékenységi csoporttal rendelkezik. Évente 400-450 kutyának adunk új esélyt.
ÉrdekelÁllatbarát Alapítvány
Adószám: 18791927-1-15
Az Állatbarát Alapítvány már 28 éve küzd az állatok jogaiért, jólétéért, a felelős állattartásért. Létezésünk óta több mint 20.000 négylábút mentettünk meg az utcáról, szedtünk le a lánc végéről, szabadítottunk ki borzalmas körülmények közül, és testi-lelki rehabilitációjukat követően indítottunk el egy új élet felé szerető, felelős gazdi oldalán. Célunk, hogy minél kevesebb gazdátlan, magára hagyott, sérült-beteg állat kóboroljon országunk utcáin.
ÉrdekelALPHA SEGÍTŐ KÉZ ÁLLATKÓRHÁZI ALAPÍTVÁNY AZ ELHAGYOTT ÉS BETEG ÁLLATOKÉRT
Adószám: 18494644-2-07
A kóbor, sérült állatok begyűjtése, gyógyítása, gondozása, új gazdához juttatása. Oktatás.
ÉrdekelSzentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület
Adószám: 18675359-1-13
Állat-menhelyet működtetünk ÁRVÁCSKA néven. Oltások-ivartalanítás-chip regisztráció elvégzése után az egészséges állatok - kutyák-cicák - felelős örökbe adása. Járulékos feladatok: az ifjúság állatszeretetre nevelése, rendszeresen nyílt családi rendezvények szervezése.
Érdekel