Szervezetek
Erkel Ferenc Vegyeskar Alapítvány
Adószám: 18006908-1-41
Kórusunk azzal a céllal jött létre, hogy a különböző zenei stílusok kórusirodalmából minél több „értékálló” művet megtanuljon, s azokat hitelesen tolmácsolja a hazai és külföldi közönség számára. A kórus repertoárja a reneszánsz szerzőktől kezdve egészen a kortárs művekig terjed.
Érdekel"EX LIBRIS" Könyvtári Alapítvány
Adószám: 18198427-1-42
A könyvkultúra ápolása, az olvasás népszerűsítése minden korosztály számára. Könyvtári szolgáltatások nyújtása és rendezvények szervezése elsősorban irodalom, ünnepkörök és helyi igények szerint.
ÉrdekelAz egyesület célja, hogy támogassa azokat a pályakezdő alkotókat, mind a képző-, mind az előadóművészet terén, akik az önálló művészi munka mellett a kollektív alkotás módszerével hozzák létre műveiket. E szellemiség megvalósítása mellett, virtuális közösségépítésen túl, nagy hangsúlyt kap egy/az ehhez kapcsolódó fizikai térben megvalósuló kultúraközpont. Célunk, hogy ezen szellemi bázison túl egy olyan helyet alakítsunk ki, amely egyszerre funkcionál közösségi térként,...
ÉrdekelHiszünk benne, hogy a diverzitás és ezen belül az idegrendszeri sokszínűség (neurodiverzitás) ugyanolyan fontos az emberiség egészséges, kiegyensúlyozott és fenntartható működéséhez, mint a biodiverzitás. Fenntartásához azonban olyan működési és kapcsolódási tereket kell teremteni, amelyekben mindenki komfortosan tud működni még akkor is, ha a többségtől eltérő igényei és szükségletei vannak. A Kisvilág Alapítvány közösséget épít, amely a szabadúszók és otthondolgozók kölcsönös...
ÉrdekelAz Franciscus Alapítvány – mely elkötelezett a keresztény-katolikus értékrendek mellett, – elsődleges célja Ferenc pápa szellemi, azaz lelki és teológiai örökségének gondozása, és az ehhez kapcsolódó és ebből fakadó missziós – lelkiségi és társadalmi – tevékenységek támogatása és megvalósítása.
ÉrdekelKerekasztal Társulás
Adószám: 19182188-1-43
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata....
ÉrdekelA Könyvmentők Kulturális Egyesület nyomtatott könyvek gyűjtésével foglalkozik, amelyeket utcai könyvszekereken terjeszt Budapesten, vidéken és a határon túli magyarlakta területeken. A könyv kulturális érték; az egyesület célja a közhasznú könyvterjesztéssel, hogy senki ne dobja ki a használt könyveit, és az olvasás mindenki számára megfizethető legyen.
ÉrdekelManna Kulturális Egyesület
Adószám: 18196944-2-42
A Manna a színház eszközeivel hívja fel a figyelmet fontos társadalmi ügyekre. Az előítéletességre ugyanúgy, mint a családon belüli erőszakra vagy a környezettudatosság fontosságára. Több mint 10 éve elkötelezett hívei vagyunk a tehetséggondozásnak, rendszeresen adunk lehetőséget a pályakezdő fiataloknak, pályájukat újrakezdő édesanyáknak, pályájukat soha el nem hagyó kitartó színházcsinálóknak. A Manna egy olyan ernyőszervezet a független színházi világban, mely biztonságot és forrásokat ad a...
ÉrdekelMagyar Gasztronómiai Egyesület
Adószám: 18116375-2-41
Talpra kell állítani az étkezési kultúrát.
ÉrdekelAlapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért
Adószám: 18160855-1-42
A Someres egy olyan világban szeretne élni, ahol elengedheti magát és számíthat a testi és lelki biztonságának sértetlenségére. Egyenlő lehetőségekben és bánásmódban részesül minden embertársával együtt és bátran vállalhatja önmagát, zsidóságát, amit környezete üdvözöl és elfogad.
ÉrdekelSonus Alapítvány a mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására Alapítvány
Adószám: 19037679-1-42
A Sonus Alapítvány a Mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására (Sonus Alapítvány) célja a mai magyar és nemzetközi zenei és összművészeti élet támogatása. E cél elérése érdekében koncerteket, zenei és összművészeti produkciókat szervez, nemzetközi együttműködések kialakításában vesz részt, ideértve a határon túli magyarság kulturális életének előmozdítását, tanácsadással, támogatással segíti az előadóművészek, karmesterek, zeneszerzők és összművészeti alkotók...
ÉrdekelAz Új Alkotóműhely Egyesület célja kulturális tevékenység, művészeti tevékenység, oktatási tevékenység, színházi és előadóművészeti tevékenység, kutatási és nemzetközi tevékenység, nemzetközi kulturális, baráti és cserekapcsolatok fenntartása, a kulturális és művészeti örökség megőrzése, kiállításszervezés, szimpoziumok szervezése, rendezvényszervezés és lebonyolítás, jegyértékesítés, és a tagok művészeti tevékenységének támogatása.
ÉrdekelHozzájárulni a hazai kortárs zeneművészeti élet fejlődéséhez kortárs zenei produkciók szervezésével, bemutatásával és dokumentálásával, ezeket hagyományos zenei és könnyűzenei kontextusba is helyezve....
ÉrdekelKölcsey Ház Alapítvány
Adószám: 18752018-1-41
A magyar kulturális örökség fennmaradása Magyarország határain belül és kívül. Kölcsey Ferenc sződemeteri szülőházának nemzeti kézbe kerülése és fennmaradása. Híres magyar tudósok, művészek, közéleti személyiségek életéhez kapcsolódó ingatlanok megszerzése, létesítése, felújítása és fenntartása.
ÉrdekelKettős Mérce Blog Egyesület
Adószám: 18728907-1-42
Célunk olyan független portál üzemeltetése, amely a társadalmi igazságosság szemszögéből tematizálja az aktuális társadalmi, gazdasági és közéleti kérdéseket, hogy ezáltal elősegítsük a demokratikus működési és döntéshozatali folyamatok, illetve gyakorlatok megerősödését.
ÉrdekelMagyar Zenei Kulturális Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18596557-2-41
A magyar zene és a magyar kultúra széles körű megismertetése, és hagyományainak ápolása. Műfaji kötöttségektől függetlenül bármely művészeti és kulturális kezdeményezés népszerűsítése és támogatása. Tradicionális értékek megóvása, a művészeti és kulturális örökség kutatása, ápolása.
ÉrdekelSkandináv Ház Alapítvány
Adószám: 18111208-2-43
A 2003-ban alapított Skandináv Ház Alapítvány célja a skandináv kultúra, értékek és életmód magyarországi népszerűsítése, valamint a Magyarország és a skandináv országok közötti kapcsolatok erősítése.
ÉrdekelEKM (Közhasznú) Egyesület
Adószám: 18714241-1-42
Még nem publikált írók támogatása, úgy hazai, mint nemzetközi téren. Kapcsolat kiépítése az írók és olvasók között. Fiatalabb korosztályok bevonása a kulturális életbe.
ÉrdekelTÁP Színház és Összművészeti Alapítvány
Adószám: 18113042-2-42
A TÁP Színház és Összművészeti Alapítvány célja a TÁP Színház folyamatos működésének biztosítása, valamint a fiatal és tehetséges művészek felfedezése és támogatása az előadóművészetek (elsősorban a kortárs színház) területén.
ÉrdekelPalánta Sorsfordító Alapítvány
Adószám: 18168042-1-42
Programok szervezése bábelőadásokkal, csoportok létrehozásával, zenés színdarabos gyermekprogramokkal, oktatással, továbbképzéssel Cél a biblikus értékrend átadása a ma generációjának, az Evangélium megismertetésével.
ÉrdekelStúdió "K" Alapítvány
Adószám: 18049464-2-43
Színházi alkotásokat hoz létre felnõtteknek és gyerekeknek, rendszeres elõadásokkal, mûhelyfoglalkozásokkal és gyermekprogramokkal.
ÉrdekelSzépírók Társasága Egyesülete
Adószám: 18160192-1-41
A kortárs magyar írodalom íróinak, mûfordítóinak, irodalomtörténészeinek érdekképviselete, és az irodalom népszerûsítése alternatív, renhagyó programokkal az ország egész területén, és az ország határain kívül.
ÉrdekelKáva Kulturális Műhely
Adószám: 18082865-2-42
Fő feladatunk, hogy Budapest első TIE együtteseként olyan komplex színházi nevelési, valamint drámapedagógiai és színházi eszközöket használó foglalkozásokat tartsunk, amelyekben a résztvevőkkel közösen általános emberi, társadalmi problémákat vizsgálunk meg cselekvésen keresztül.
ÉrdekelFiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Adószám: 19655945-1-42
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület feladatának tekinti, hogy a közel ötszáz fős tagság számára lehetőséget biztosítson progresszív művészeti törekvések bemutatására, valamint a kelet-közép európai régió művészeti vérkeringésébe való bekapcsolódásra. Az egyesület emelett érdekvédelmi és oktatási tevékenységén keresztül járul hozzá a kortárs művészet minél szélesebb társadalmi láthatóságához és beágyazódásához.
ÉrdekelCivil Rádiózásért Alapítvány
Adószám: 18048023-1-43
A hazai nonprofit rádiózás elterjesztése, a Civil Rádió mûködtetése.
ÉrdekelA Civil Bázis egy független, civil humanista, ökoszociális, antirasszista, politikai közösség.
ÉrdekelA Magyar Plakát Társaság 2005 januárjában azzal a céllal alakult meg, hogy a magyar és egyetemes plakátművészet hagyományait es szellemét folyamatosan ápolja, felszínen tartsa és megújítsa.
ÉrdekelHenter Alapítvány
Adószám: 19086185-1-41
Az erdélyi természeti, épített, kulturális, társadalmi értékek, életmódbeli, szellemi és kulturális örökségek, hagyományok védelme, jövőnk számára történő megőrzése, közvetítése és népszerűsítése.
ÉrdekelMagyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány
Adószám: 18903623-1-42
Az MTMFA azzal a céllal jött létre 2017-ben, hogy olyan dokumentumfilmeket valósítsunk meg és tegyünk közzé, amely a magyar történelem, kultúra vagy sport egy-egy kiemelkedő alakját, eseményét mutatja be. Az elkészülő alkotásoknál alapvető szempontnak tartjuk, hogy azokat oktatási és ismeretterjesztő célra is fel lehessen használni.
Érdekel