Játsszuk együtt valósággá!
(lezárult!)
Támogasd te is a Káva és a Trafó kezdeményezését a tudatosabb, magabiztosabb gyerekekért, a világ komplex megértéséért, a kreatív, kritikai gondolkodásért!
Összeg:
747.161 Ft
107 támogató közreműködésével
166% -a teljesült a 450.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2017.11.22 - 2017.12.22
Anna 15 éves. Tavasszal, nyolcadikos korában, az osztálya színházba ment, résztvevő színházra, Titkos ajtó volt a címe. Anna félénk, csendes lány, de mikor a színészek megkérdezték, ő mit tenne a helyükben, úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Hogy itt számít a véleménye. És így volt ezzel a többi osztálytársa is. Talán először beszélhettek nyíltan olyan dolgokról, mint a felnőtté válás, a felelősségvállalás, vagy akár az alkohol.
Anna szeptemberben középiskolába került. Egy percet sem késlekedett, máris az osztályfőnök asztalán volt a javaslat: Káva előadást kell néznie az új osztálynak, hogy ők is megtapasztalhassák a részvétel közösségformáló erejét. Az iskola először nemet mondott, tanítási időben senki ne járjon színházba. De Anna nem adta fel. Addig szervezett, addig érvelt, míg elengedték őket.
Szeretnénk, ha több Anna lenne az iskolákban. Olyan diákok, akik számukra fontos dolgokban tesznek a közösségért, akkor is, ha ez néha nehéznek tűnik. Olyan diákok, akik szabadnak érzik magukat. Olyan diákok, akik részt vesznek az életükben.
Munkánk során rengeteg olyan fiatallal találkozunk, akinek újdonság, hogy szabadon gondolkodhat. Sokan ritkán kapnak lehetőséget, hogy a megszokott iskolai kereteken kívül nyilvánuljanak meg és mélyüljenek el aktuális erkölcsi vagy társadalmi problémák feldolgozásában, és társaikkal közösen gondolkodjanak az őket is érintő témákról, hiszen az “a felnőttek dolga”.
Mi, a Kávánál fontosnak tartjuk, hogy színházi nevelési előadásainkkal tudatosítsuk a résztvevőkben: ezek a témák rájuk is tartoznak, és beleszólhatnak egy-egy komolyabb kérdés megvitatásába. Szeretnénk, ha a diákok megtapasztalhatnák, hogy teljes jogú résztvevőként számít a véleményük, és értékes helye van a gondolataiknak. Hisszük, hogy minden előadás lehetőség a változásra, és a komplex, szabad gondolkodásra.
A Káva ezért Ferencváros 5 iskoláját hívja meg Titkos ajtó című színházi nevelési előadására a Trafó Kortárs Művészetek Házába, hogy ezzel a különleges színházi élménnyel eljuttassa a közösen gondolkodás örömét a gyerekekhez.
Miért pont a 9. kerületbe? Budapest egyik legfontosabb kortárs művészeti intézményével, a Trafóval való együttműködésünknek a legfontosabb célja, hogy erősítsük kapcsolatunkat a kerületben élő fiatalokkal.
Támogasd te is a Káva munkáját...
a tudatosabb, magabiztosabb gyerekekért,
a világ komplex megértéséért,
a kreatív, kritikai gondolkodásért!
És hogy mire fordítjuk támogatásodat?
2000 Ft-ból négy gyermek tud részt venni előadásunkon.
7500 Ft-ból egy kisebb létszámú osztály láthatunk vendégül.
15.000 Ft-ból egy nagyobb létszámú osztályhoz is eljutunk!
Segíts a Kávának a felelős, gondolkodó gyerekek nevelésében!
Hírek / beszámolók
Hír
Játsszuk tovább!
Nagyon köszönjük!❤️
A tervezettnél jóval előbb összegyűjtöttük az adományt, ami a Ti segítségetek nélkül nem történhetett volna meg!
Így nem csak 5 iskolához tudunk eljutni! Az összeg növekedésével mi is növeljük a Trafóba látogató osztályok számát!
Ha december 22-ig még többen támogatjátok gyűjtésünket, akkor még több gyerek érezheti magát úgy, mint Anna! :)
Minden felajánlott adományt a ferencvárosi gyerekek előadásaira fordítunk.
Beszámoló
Támogatásotoknak köszönhetően már eljutottunk 54 IX. kerületi fiatalhoz!
2017. november-decemberében rengetegen támogattátok Játsszuk együtt valósággá! című projektünket, melynek keretén belül osztályoknak valósíthatjuk meg színházi nevelési előadásainkat a Trafó - Kortárs Művészetek Házában.
Mivel a kért összegnél jóval többet sikerült gyűjtenünk, így a megvalósítandó előadások számát is megnöveltük, ebből 7 osztálynak lesz lehetősége térítésmentesen részt venni a programunkon - a támogatást a színész-drámatanárok bérére, a szállítási költségre és a szervezési költségre költjük.
Az első két osztályt már januárban vendégül láttuk Titkos ajtó című előadásunkon, melyet Kárpáti Péter rendezett az iskolák 8-9. évfolyama számára.
EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÁSOTOKAT!
Beszámoló
Sikeresen lezárult Játsszuk együtt valósággá projektünk!
Sikeresen lezártuk Játsszuk együtt valósággá! című projektünket, melyet 2017. november-december során 110 ember támogatott, és a kitűzött cél több mint 160%-át értük el!
Támogatásotoknak köszönhetően az elmúlt évben közel 100 gyerek vehetett részt Titkos ajtó című komplex színházi nevelési előadásunkon!
❤️ Köszönjük, hogy ennyien hozzájárultatok, hogy ezzel a különleges színházi élménnyel eljuttassuk a közösen gondolkodás örömét a gyerekekhez. ❤️
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Káva Kulturális Műhely
KávaTámogasd Te is Magyarország és a régió egyik legkülönlegesebb színházát! Részvételiség + közös gondolkodás + cselekvés + érzelmek = tudatosabb fiatalok és kritikaibb gondolkodás!
Összeg: 5.707.402 Ft
Támogatók száma: 558
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Dráma az iskolában!
Káva Kulturális Műhely285.000 Ft-ból
adománygyűjtés
ETESD A TROLLT!
Káva Kulturális MűhelyTámogasd a Káva Troll című előadását, és vértezd fel gyermekeidet az internetes zaklatás és a netes trollok ellen!
400.000 Ft-ból
adománygyűjtés
CSENDET KÉRÜNK!
Káva Kulturális MűhelyHogy résztvevőink színházi élményét teljesebbé varázsolhassuk, gyűjtést szervezünk, hogy a Káva színháztermét fény- és hangszigeteltté tegyük. A te segítségeddel ez megvalósulhat!
250.000 Ft-ból
adománygyűjtés
ÚJRATÖLTVE
Káva Kulturális MűhelyOlyan világban élünk most, mikor a közösségi formák alkalmazói nagyon komoly kihívásokkal néznek szembe. Kérjük, támogasd, hogy ősszel már játszhassuk részvételre épülő előadásainkat az iskolás gyerekeknek!
750.000 Ft-ból
adománygyűjtés
ADJ HOZZÁNK! Segítsd, hogy az évad végéig tervezhessünk!
Káva Kulturális MűhelyKérjük, támogasd adománygyűjtő kampányunkat, járulj hozzá a Káva fenntartásához, ahhoz, hogy az évad végéig tervezhessünk!
750.000 Ft-ból
adománygyűjtés
SOROMPÓK NÉLKÜL - Te meddig mész el az igazadért?
Káva Kulturális MűhelyTámogasd a Kávát, hogy új előadásunk létrejöhessen, és fiatalokkal közösen gondolkozhassunk Kohlhaas Mihály történetén keresztül hatalom és egyén viszonyáról, igazságkeresésről.
1.000.000 Ft-ból