Adj otthont a tanulásnak!
(lezárult!)
A Láthatatlan Tanodában a tanulás, a mentorálás és a közösség valódi kapaszkodót ad a hátrányos helyzetű gyerekeknek. 1%-od 1 napra fedezi a tanodánk helyszínének költségét.
Adószám:
18740392-1-42
Határidő: 2026-05-22
Gyűjtés célja
A hátrányos helyzetű gyerekek hasonló jövőről álmodoznak, mint bármelyik másik gyerek, de a vágyak beteljesüléshez vezető út jóval rögösebb. Magyarországon minden harmadik roma gyerek szegregált iskolába jár, ahol a lemorzsolódás esélye magas, a továbbtanulásé pedig nagyon alacsony. A Rosa Parks Alapítványnál óvodásokkal, iskolásokkal és családjaikkal azért dolgozunk, hogy a gyerekek minél jobb iskolába járjanak és ott minél jobb eredményeket érjenek el, hogy aztán felnőttként megvalósíthassák a vágyaikat. Mi az inkluzív nevelésben hiszünk, ehhez nyújtunk segítséget intézményeknek és gyerekeknek.
Az adód 1%-ának felajánlása neked semmibe sem kerül, de nekünk óriási segítség. Ezzel biztosíthatod, hogy a Láthatatlan Tanoda továbbra is egy stabil, biztonságos tér maradjon, ahol a józsefvárosi hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnak, fejlődhetnek és közösségre találhatnak.
Tavaly 85-en ajánlották fel nekünk az adójuk 1%-át. Az átlagos összeg 12 045 Ft volt, ami egy napra fedezi a Láthatatlan Tanoda helyszínének költségét.
Ez a tér nem csupán az irodánk, hanem az otthonunk is.
- Itt zajlanak a csoportfoglalkozások, a korrepetálások, egyéni fejlesztések, felvételi előkészítők és a középiskolai klubok
- A Mandák-ház csodás kertjében tartjuk a családi napot, az ovisok napközis táborát – és itt trambulinozunk és játszunk a hétköznapokban is
- Helyet ad az önkétestalálkozóknak és önkétesképzéseknek
Egy támogató környezet, ami biztos pont a gyerekeknek és családjaiknak, valamint az önkénteseknek és a munkatársaknak.
Ha nekünk ajánlod az 1%-ot, azzal egy újabb napot biztosítasz a Láthatatlan Tanodának.
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Rosa Parks Alapítvány
Láthatatlan Tanoda - Rosa Parks AlapítványA Láthatatlan Tanodánál hiszünk az oktatási esélyegyenlőség elvében és abban, hogy a szabad iskolaválasztás nem egy kiváltságos csoport, hanem minden magyar állampolgár joga.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Kalandorok a Balatonon!-Láthatatlan Tanoda
Rosa Parks Alapítvány400.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ajándékozz különórát a Láthatatlan Tanodában!
Rosa Parks AlapítványBár a találkozások számát csökkentenünk kell, a csoportos foglalkozásokat el kell halasztanunk, 50 Láthatatlan Tanodás gyerek továbbra is tanulni és fejlődni szeretne. Ajándékozz különórát, mi becsomagoljuk!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
1% a Láthatatlan Tanodás gyerekek álmaiért
Rosa Parks AlapítványA hátrányos helyzetű gyerekek hasonló jövőről álmodoznak, mint bármelyik másik gyerek, de a vágyak beteljesüléshez vezető út jóval rögösebb.
2021-05-22.
adománygyűjtés
Adj teret a fejlődésnek!
Rosa Parks AlapítványJövőre újabb tíz gyerek szeretne Láthatatlan Tanodás lenni, ezzel már 72 főre nő a csapat. Rendezzünk be együtt egy új fejlesztő szobát, hogy mindenki elférjen!
750.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Egyből 10! Veled bővülhet a Láthatatlan Tanoda
Rosa Parks AlapítványHa az 1%-od a Láthatatlan Tanodának adod, azzal 10 hátrányos helyzetű gyereket és családot segítesz ahhoz, hogy csatlakozzanak a közzösségünkhöz. Mi készen állunk!
2022-05-22.
adománygyűjtés
Kell egy csapat!
Rosa Parks AlapítványA járvány miatt a Láthatatlan Tanodában nagyon sok csoportos fejlesztő foglalkozás elmaradt. Itt az idő, hogy újraindítsuk őket! Segíts Te is, hogy mindenkinek lehessen csapata!
850.000 Ft-ból
adománygyűjtés
+1 lépés a sikeres középiskolához
Rosa Parks AlapítványAz első Józsefvárosi Láthatatlan Tanodás gyerekek a középiskolához értek. Segítsünk nekik együtt megtalálni a legjobb pályát, amiből hivatás lehet!
2023-05-23.
adománygyűjtés
Építsd velünk a Tanodás közösséget!
Rosa Parks AlapítványSzeretnék új elemekkel színesíteni a tevékenységeinket, ehhez szükségünk van a Te támogatásodra is! Építsük közösen a Láthatatlan Tanoda jövőjét!
900.000 Ft-ból
adománygyűjtés
10 év mögöttünk, 10 év előttünk
Rosa Parks Alapítvány10 éve teszünk azért, hogy a józsefvárosi nehéz sorsú gyerekek is elérhessék céljaikat. Már csak egy kis lépés hiányzik, hogy minden korosztály számára teljes legyen a tanodánk.
Támogatásod duplán számít: a Stronger Roots program révén kétszer annyit érhetünk el együtt!
800.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Adj otthon a tanulásnak!
Rosa Parks AlapítványTanulás, közösség, esély. Ezt nyújtja Láthatatlan Tanoda a 8. kerületi gyerekeknek. 1% = 1 nap a Láthatatlan Tanodának.
2025-05-22.
adománygyűjtés
Önfeledt nyár a Láthatatlan Tanodában
Rosa Parks AlapítványVeled lesz teljes a nyarunk! Támogatásoddal hátrányos helyzetű józsefvárosi gyerekeknek nyújtunk élményekkel, fejlődéssel és játékkal teli nyári programokat.
800.000 Ft-ból