Logikusakk Kulturális és Sportegyesület Kalocsa

Nem lehet mindenki a legjobb de mindenki lehet jobb

Egyesületünknek 10 alapító tagja van, ezen kívül pártoló tagok és rendes tagok Felkutatjuk Kalocsán és környékén a tehetséges tanulókat óvodástól a középiskolás korig, és heti rendszerességgel szakköri foglalkozásokat tartunk számukra. Szakköreinken főként a logikus gondolkodás fejlesztése áll a középpontban. A szakköreinket több pedagógus vezeti korcsoportos bontásban. A gyerekeket Kalocsa és környéke iskoláiból választjuk ki, az õket tanító pedagógusok segítségével, ill. ajánlásával. Foglalkozásainkon a tananyagon túli nagyon változatos, játékos feladat típusok közül válogatunk. A hozzánk járó gyerekek gyakran vesznek részt különféle megmérettetésen, iskolai, ill. megyei, országos szintű versenyeken, ahol általában jó eredménnyel szerepelnek. A kis létszámnak köszönhetően több idő jut arra, hogy egy problémát többféle úton körbejárjunk, mindenkit meghallgassunk Tevékenységünk hiánypótló, mivel az iskolák szűkös anyagi helyzete nem teszi lehetővé szakkörök beindítását így legtöbbször csak a lemaradók felzárkóztatása történik meg. A sakkversenyeken a hátrányos helyzetű települések tanulói is sikereket érnek el és ezzel felkeltjük az érdeklõdést e nemes sportág iránt. Egyesületünk 2007. évtõl kezdve felvállalta a hátrányos helyzetű családok és gyerekek támogatását is Dr. Nyáron már több mint 15 éve tábort szervezünk a tanulóknak egy Kalocsához közel közeli kistelepülésen Sakk versenyek szervezése Kalocsán és környékén, amelyekre az ország bármely településéről jöhetnek versenyzők. Kalocsa városában valamint a térségben működő egyesületekkel közösen bekapcsolódunk a kulturális, tömegsport és szabadidős rendezvények programjaiba is . >

Adószám:
18363436-1-03

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

  • Szervezet adatai
  • Korábbi adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
Logikusakk Kulturális és Sportegyesület Kalocsa

Szervezet rövid neve:
Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület

Szervezet adószáma:
18363436-1-03

Honlap:
http://www.logikusakk.hu/

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/logikusak

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/channel/UCyP_9oX1tjLblV1nJRaHyJw

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
51700423-10007967-00000000

A szervezet telefonszáma:
06303729626

A szervezet címe:
6300 Kalocsa, Budai-Nagy Antal utca 25.

Tevékenységi kör:
Alapfokú oktatás, támogatás

Tevékenység leírása:

A szervezet tevékenysége, eddigi eredményeinek bemutatása:

A Logikusak(k) Egyesület 2002 óta működik Kalocsa és kistérségében. Elsősorban azzal a céllal alakult, hogy Kalocsán és a járásban felkutassuk azokat a gyerekeket, akiknek kiváló logikai, matematikai képességei vannak, illetve szeretik a játékok játékát, a sakkozást.  2010-ben regisztráltattuk egyesületünket Tehetségpontként a Nemzeti Tehetség Programban (ekkor Bács-Kiskun megyében még csak harmadikként). A megalakulása óta több Európa Uniós valamint hazai pályázatot valósított meg sikeresen. Egyesületünk kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően egyik alapító tagja lett a 2011-ben megalakuló Bács-Kiskun Megyei Tehetség Segítő Tanácsnak. Az egyesület a nyertes  pályázatok megvalósítása mellett a legjelentősebb rendezvény sorozata a dr. Bán Jenő sakk-emlékverseny sorozata, amely a 2020/2021. tanév során már 20. alkalommal kerül megrendezésre Kalocsa járásában.. A dr. Bán Jenő emlékverseny sorozat 9 versenyből álló összetett egyéni verseny, amelynek egyes versenyei is önálló egyéni versenyek, amelyeknek eredményei külön is értékelésre kerülnek. Az egyéni versenyek helyszínei más-más helyszíneken és időpontokban kerülnek megrendezésre Kalocsa vonzáskörzetében. Eddig a 19 év során következő helységek kapcsolódtak be a verseny sorozat megrendezésébe: Szakmár, Uszód, Öregcsertő, Kalocsa, Dunapataj, Homokmégy, Dusnok, Solt , Harta, Bátya, Hajós, Fajsz, Kecel. Az egyesület 2008. évtől rendszeresen működtet Kalocsa város Önkormányzatával  együttműködve  a Mikkamakka Játéktárat amely nagyon  népszerű a kistérségben.  Ebben a Játéktárban a pályázatok megvalósítása mellett  és ezen kívül nagyon sok különböző program valósult meg. Az egyesület a 2009. év során egyik alapító tagja lett a Kalocsa és kistérségében formálisan bejegyzett civil hálózatnak, amely önfenntartó tevékenységet folytat. Ezzel a hálózati tagsággal lehetővé válik nagyon sok együttműködés a civil szervezetek, önkormányzatok, államigazgatási szervek amely  az egyesület fejlődését is elősegíti.

 

 

 

Mire gyűjt:

Kalocsa kistérségében megrendezendő nemzetközi és hazai sport és kulturális programok megrendezéséhez

Kaocsán a Közösségi Házban az egyesület által müködtetett Mikkamakka Játéktár müködtetésére.

Szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és családok támogatása az egyesület által.

Tehetséges gyermekek és tehetséges fiatal felnőttek támogatása tehetségük kibontakoztatására.

Az egyesület „mindennapos” működéséhez szükséges eszközökre felszerelésekre.

 

Dokumentumok:

  Közhasznúsági melléklet (2019. évi számviteli beszámoléó)

Oktatás
Egyszázalékos
adománygyűjtés

Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület

Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület

Kérjük, támogasd munkánkat, szolgáltatásaink biztosítását, az adó 1% felajánlásával hogy minél több nehéz helyzetű családnak  és tehetséges gyermeknek tudjuk segíteni .


Lezárult:
2021-05-22.
Adószám:
18363436-1-03
Érdekel

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.