A gyerekeket meg kell hallgatni!

A 116 111 Lelkisegély-vonalon évente közel 40 000 hívást fogadunk. A segélyvonal a hívóknak ingyenes, de az alapítványnak nem. A Te támogatásodra is szükségünk van, hogy minden gyereket meg tudjunk hallgatni!

Egyéb
Bankkártyás kampány

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Bővebben

Összeg:
2.505.036 Ft 372 támogató közreműködésével

Támogatom

A gyerekeket meg kell hallgatni!

Összeg:
2.505.036 Ft 372 támogató közreműködésével

  • Kampány
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Korábbi kampányok
  • Kampány
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Korábbi kampányok

Gyűjtés célja

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Lelkisegély-vonalán szinte egymást érik a beszélgetések. Az adományokat az alapítvány működési költségeire, ezen belül a segélyvonalak telefonköltségére, illetve az önkéntesek képzésére és szakmai támogatására kívánjuk fordítani.

Gyerekek hívnak minket, mert magányosak, mert rosszkedvük van és a bánatukat nem tudják kivel megosztani, mert bántják őket otthon vagy a társaik között, mert kérdéseik vannak önmagukkal, a szexualitással, az internet biztonságos használatával kapcsolatban. Hívnak minket súlyos veszélyhelyzetekből is: beszélünk gyerekekkel, akik bántalmazás áldozatai, akik akut öngyilkossági késztetésekkel, pszichés problémákkal küzdenek vagy család nélkül élnek. Miközben fogadjuk a hívásokat, zajlanak a konzultációk a chatszobánkban és érkeznek a segítségkérések levélben is.

A telefonkészülékek mellett képzett önkéntesek fogadják a hívásokat, akik 2017-ben több, mint 40 000 alkalommal beszélgettek gyerekekkel. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden, gyerekeknek szóló szolgáltatásunkat ingyen biztosítsuk, viszont hozzánk megérkezik a telefonszámla.

Segíts Te is, hogy minden gyereket meg tudjunk hallgatni! 

 

Szervezet hivatalos neve:
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Szervezet rövid neve:
Kék Vonal

Honlap:
http://www.kek-vonal.hu

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/kekvonal

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

A szervezet telefonszáma:
+36-1-3541029

A szervezet címe:
1054 Budapest, Szemere utca 21. IV. em. 2.

Tovább az adatlapra
2018-12-06

Tolácziné Varga Zsuzsanna
1 000 Ft
2018-12-06

Anonymus
2 000 Ft
2018-12-02

Anonymus
6 500 Ft
2018-12-02

Anonymus
1 000 Ft
2018-11-30

Anonymus
2 000 Ft
2018-11-13

Nagy Vera
2 000 Ft
2018-11-13

Miklós Kata
1 000 Ft
2018-10-31

Hoffmann Andrea
25 000 Ft
Köszönet a munkátokért!
2018-10-31

Miklós Kata
1 000 Ft
2018-10-21

Anonymus
1 000 Ft
2018-10-15

Szabados Balázs
10 000 Ft
2018-10-11

Dicsuk Dániel
2 000 Ft
2018-10-10

Vizler István
10 000 Ft
2018-10-10

Anonymus
10 000 Ft
2018-10-09

Veréb Zsuzsanna
5 000 Ft
Nagyon jó kezdeményezés, hajrá!
2018-10-08

Anonymus
116 111 Ft
2018-10-06

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-06

Anonymus
10 000 Ft
2018-10-06

Anonymus
10 000 Ft
Hajrá hajrá! :)
2018-10-06

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-05

Katona Máté
2 000 Ft
2018-10-05

Eke Angéla
5 000 Ft
Tartsatok ki!
2018-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
5 000 Ft
Hajrá, hajrá!
2018-10-05

blattner viktor
100 700 Ft
2018-10-05

Somogyi György
10 110 Ft
2018-10-05

Anonymus
10 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
11 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-05

Anonymus
3 000 Ft
Aztán nem elfutni az elejét! Blanka, veled vagyok!
2018-10-04

Anonymus
3 000 Ft
2018-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-04

Mezei Viktor
3 000 Ft
2018-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-04

Simó András
6 969 Ft
2018-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-04

Anonymus
5 000 Ft
Turoczi Csaba
2018-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-04

Végh-Kelemen Éva
3 000 Ft
2018-10-04

Böszörményi-Nagy Orsolya
20 000 Ft
2018-10-04

dr.Hont Judit
5 000 Ft
2018-10-03

Anonymus
3 000 Ft
2018-10-03

Fári Tamás
30 000 Ft
Sok sikert és kitartást a nemes ügyért!
2018-10-03

Szalai Mimi
5 000 Ft
:)
2018-10-03

Anonymus
1 000 Ft
2018-10-03

Kiss László
20 000 Ft
2018-10-03

Anonymus
3 000 Ft
2018-10-02

Kiss Szilvia
3 000 Ft
2018-10-02

Anonymus
2 000 Ft
2018-10-02

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-02

Sánta Zsófia
10 000 Ft
2018-10-02

Sánta Zsófia
20 000 Ft
2018-10-02

Anonymus
5 000 Ft
Jo ugyekert
2018-10-02

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-02

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-02

Szabó Katalin
2 000 Ft
2018-10-01

MÁCSAI MÁRTA
4 000 Ft
2018-10-01

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-01

Huli Katalin
5 000 Ft
2018-10-01

Anonymus
5 000 Ft
2018-10-01

Anonymus
3 000 Ft
2018-10-01

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-30

Anonymus
5 500 Ft
2018-09-30

Anonymus
6 000 Ft
2018-09-30

Anonymus
20 000 Ft
Drukkolok:)
2018-09-30

Anonymus
15 000 Ft
2018-09-29

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-28

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-28

Fitos Stefan
5 000 Ft
2018-09-28

Anonymus
2 000 Ft
2018-09-27

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-27

Anonymus
2 000 Ft
2018-09-27

Hómann Petra Éva
5 000 Ft
2018-09-27

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-26

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-26

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-26

Táler Orsolya
5 000 Ft
2018-09-25

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-25

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-25

Hargitai Máté
5 000 Ft
2018-09-25

Fejes Árpád
3 000 Ft
2018-09-25

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-24

Huszár Orsolya
5 000 Ft
2018-09-24

Havas Gabor
5 000 Ft
2018-09-24

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-23

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-23

Anonymus
6 000 Ft
2018-09-23

Anonymus
25 000 Ft
2018-09-23

KISNÉ GULYÁS Anita
5 000 Ft
Gratulálok! Egy fantasztikus célért dolgoztok !
2018-09-22

martonosi Éva
5 000 Ft
2018-09-22

Anonymus
2 500 Ft
2018-09-22

Turai Tamás
5 000 Ft
Sok sikert!
2018-09-22

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-22

Anonymus
2 500 Ft
2018-09-22

Anonymus
1 000 Ft
2018-09-21

Tassonyiné Tarcsi Krisztina
5 000 Ft
2018-09-21

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-21

Keresztes Cecília
3 000 Ft
2018-09-21

Bakos László
5 000 Ft
2018-09-21

bod zsofi
15 000 Ft
2018-09-21

Anonymus
10 000 Ft
Büszke vagyok arra, hogy Veletek dolgozhatok!
2018-09-20

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-20

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-20

Tolner Ágnes
5 000 Ft
2018-09-20

mihályi martin
50 000 Ft
2018-09-20

Vincze Edit
10 000 Ft
2018-09-20

Baranyai István
10 000 Ft
2018-09-19

Anonymus
1 500 Ft
2018-09-19

ibolya szentgyörgyi
2 000 Ft
hajrá
2018-09-19

Székely Szabina
1 000 Ft
2018-09-19

Miklós Kata
2 000 Ft
2018-09-18

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-18

Imre Gábor
5 000 Ft
2018-09-18

tamás Sermaul
1 000 Ft
2018-09-18

Sermaul Tamas
2 000 Ft
2018-09-18

Anonymus
20 000 Ft
2018-09-18

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-18

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-17

Anonymus
10 000 Ft
Hajrá!
2018-09-17

Lájer Enikő
1 000 Ft
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány - Vízler Viktória futókövet által, akinek köszönet és hajrá!
2018-09-17

Anonymus
20 000 Ft
2018-09-17

Anonymus
10 000 Ft
2018-09-16

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-16

Anonymus
5 000 Ft
Hajrá
2018-09-16

Vizler Viktória
2 000 Ft
2018-09-16

Vizler Viktória
10 000 Ft
2018-09-16

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-15

Anonymus
2 000 Ft
2018-09-14

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-14

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-14

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-14

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-14

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-13

Gyurity Erik
3 000 Ft
2018-09-13

Virag Lilla
3 000 Ft
2018-09-13

Szőke Enikő
2 000 Ft
2018-09-13

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-12

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-12

Anonymus
5 000 Ft
2018-09-11

Makray Judit
3 001 Ft
2018-09-11

Anonymus
2 000 Ft
2018-09-10

Anonymus
4 000 Ft
2018-09-10

sorossy sandor
10 000 Ft
2018-09-10

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-10

Anonymus
2 000 Ft
2018-09-10

Kozak Judit
10 000 Ft
Fussatok helyettem is a gyerekért!
2018-09-09

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-09

Anonymus
4 000 Ft
2018-09-09

Anonymus
3 000 Ft
2018-09-08

Dr. Molnár Orsolya
5 000 Ft
2018-08-30

Anonymus
3 000 Ft
2018-08-29

Anonymus
5 000 Ft
2018-08-29

Anonymus
1 000 Ft
2018-08-28

Kajtar Orsolya
3 000 Ft
2018-08-28

Anonymus
3 000 Ft
2018-08-28

Anonymus
1 000 Ft
2018-08-28

Anonymus
3 000 Ft
2018-08-28

Anonymus
5 000 Ft
hajrá, csak keményen (illetve puhán, mikor - hogy érdemes)
2018-08-23

Anonymus
3 000 Ft
2018-08-21

Nagy Sándor
1 000 Ft
2018-08-14

Kiss-Simon Áron
10 000 Ft
2018-07-29

Anonymus
3 000 Ft
2018-07-18

Kiss-Simon Áron
10 000 Ft
2018-07-09

Anonymus
40 000 Ft
2018-06-12

Kiss-Simon Áron
10 000 Ft
2018-06-04

Anonymus
2 000 Ft
2018-06-01

KOVÁCS Edvin
1 000 Ft
<3
2018-05-11

Kiss-Simon Áron
10 000 Ft
2018-04-12

Kiss-Simon Áron
10 000 Ft
2018-03-21

Anonymus
5 000 Ft
2018-03-06

Anonymus
10 000 Ft
2018-02-14

Anonymus
500 Ft
2017-12-05

Szepesi Kornél
1 000 Ft
2017-11-28

Anonymus
5 000 Ft
2017-11-28

Suhajda Virág
10 000 Ft
A gyerekeket is meg kell hallgatni. A Kék Vonal munkája, és munkatársai csodálatosak. Üdv, Virág és Levente
2017-10-20

Anonymus
2 570 Ft
2017-10-17

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-16

Anonymus
47 000 Ft
2017-10-15

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-15

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-14

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-14

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-14

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-14

Anonymus
1 000 Ft
2017-10-14

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-13

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-13

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-13

Anonymus
30 000 Ft
2017-10-13

Anonymus
500 Ft
2017-10-13

Anonymus
1 000 Ft
2017-10-13

Anonymus
2 500 Ft
2017-10-12

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
20 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
2 500 Ft
2017-10-12

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-12

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-11

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-11

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
27 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
27 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
1 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
50 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
50 000 Ft
2017-10-10

Anonymus
1 000 Ft
2017-10-09

Anonymus
15 000 Ft
2017-10-09

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-09

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-09

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-09

Anonymus
2 500 Ft
2017-10-08

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-08

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-08

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-08

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-08

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-07

Anonymus
15 000 Ft
2017-10-07

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-07

Anonymus
4 000 Ft
2017-10-07

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-06

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-05

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-05

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-05

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-05

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
4 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-04

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
10 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
4 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
3 000 Ft
2017-10-03

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-02

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-02

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-02

Anonymus
5 000 Ft
2017-10-02

Anonymus
2 000 Ft
2017-10-02

Anonymus
4 000 Ft
2017-10-01

Anonymus
30 000 Ft
2017-10-01

Anonymus
1 000 Ft
2017-10-01

Anonymus
10 000 Ft
2017-09-30

Anonymus
1 000 Ft
2017-09-28

Anonymus
2 000 Ft
2017-09-27

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-27

Anonymus
3 500 Ft
2017-09-26

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-26

Anonymus
10 000 Ft
2017-09-25

Anonymus
7 000 Ft
2017-09-25

Anonymus
7 000 Ft
2017-09-25

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-25

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-24

Anonymus
1 000 Ft
2017-09-24

Anonymus
1 430 Ft
2017-09-24

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-24

Anonymus
1 000 Ft
2017-09-24

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-24

Anonymus
2 000 Ft
2017-09-23

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-20

Anonymus
10 000 Ft
2017-09-17

Anonymus
17 562 Ft
2017-09-16

Anonymus
10 000 Ft
2017-09-10

Anonymus
2 000 Ft
2017-09-08

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-05

Anonymus
1 000 Ft
2017-09-05

Anonymus
5 000 Ft
2017-09-01

Anonymus
2 000 Ft
2017-07-31

Anonymus
2 000 Ft
2017-07-28

Anonymus
5 000 Ft
2017-07-18

Anonymus
2 000 Ft
2017-07-05

Anonymus
5 000 Ft
2017-07-01

Anonymus
2 000 Ft
2017-06-30

Anonymus
2 000 Ft
2017-06-29

Anonymus
2 000 Ft
2017-06-28

Anonymus
7 000 Ft
2017-06-02

Anonymus
2 000 Ft
2017-05-02

Anonymus
2 000 Ft
2017-04-02

Anonymus
2 000 Ft
2017-03-01

Anonymus
2 000 Ft
2017-02-04

Anonymus
20 000 Ft
2017-02-01

Anonymus
2 000 Ft
2016-12-17

Anonymus
15 000 Ft
2016-10-11

Anonymus
10 000 Ft
2016-10-09

Anonymus
750 Ft
2016-10-08

Anonymus
2 000 Ft
2016-10-07

Anonymus
40 500 Ft
2016-10-07

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-07

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-07

Anonymus
1 000 Ft
2016-10-06

Anonymus
10 000 Ft
2016-10-06

Anonymus
2 000 Ft
2016-10-06

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
1 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
2 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
3 500 Ft
2016-10-05

Anonymus
3 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
2 500 Ft
2016-10-05

Anonymus
10 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-05

Anonymus
1 000 Ft
2016-10-03

Anonymus
3 000 Ft
2016-10-03

Anonymus
5 000 Ft
2016-10-01

Anonymus
10 000 Ft
2016-10-01

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-28

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-28

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-28

Anonymus
3 000 Ft
2016-09-27

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-27

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-27

Anonymus
3 000 Ft
2016-09-25

Anonymus
10 000 Ft
2016-09-25

Anonymus
3 500 Ft
2016-09-23

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-22

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-22

Anonymus
3 000 Ft
2016-09-22

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-22

Anonymus
5 000 Ft
2016-09-21

Anonymus
4 000 Ft
2016-09-21

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-21

Anonymus
2 000 Ft
2016-09-19

Anonymus
50 000 Ft
2016-09-19

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-18

Anonymus
1 000 Ft
2016-09-17

Anonymus
3 000 Ft
2016-09-17

Anonymus
3 000 Ft
2016-03-12

Anonymus
5 000 Ft
2015-08-16

Anonymus
2 000 Ft
2015-02-03

Anonymus
5 000 Ft
2015-01-22

Anonymus
2 000 Ft
2014-11-04

Anonymus
1 500 Ft
2014-10-07

Anonymus
500 Ft
2014-06-16

Anonymus
9 000 Ft
2013-12-20

Anonymus
50 000 Ft
2013-12-06

Anonymus
10 000 Ft
2011-12-21

Anonymus
5 000 Ft
2011-08-21

Anonymus
3 333 Ft
Szociális
Közösségi
kampány

Ajándékozz büszkeséget!

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

53% 214.000 Ft összegyűlt
400.000 Ft-ból
Érdekel
Szociális
Közösségi
kampány

Ajándékozz büszkeséget!

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

100% 241.000 Ft összegyűlt
240.000 Ft-ból
Érdekel
Szociális
Közösségi
kampány

A gyerekeket meg kell hallgatni!

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Támogasd az önkéntes képzésünket, hogy minden gyereket meg tudjunk hallgatni! Egy gyereknek sokszor kell hívnia a lelkisegély vonalat, míg segítő hangot hall! Több fogadott híváshoz több önkéntesre van szükség.

98% 336.112 Ft összegyűlt
340.000 Ft-ból
Érdekel