Vannak angyalok, kik a földön járnak?!
(lezárult!)
[email protected]
http://tegyunkleukemia.hu/
Bővebben
Összeg:
600.000 Ft
77 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 600.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2016.10.06 - 2016.11.16
Hat évesek lettünk! Ebből az alkalomból 600.000.- Ft-tal szeretnénk támogatni a leukémiás gyermekeket! Így születésnapunkra mi idén sok-sok földre szállt angyalt kívántunk magunknak, akik nem mások, mint jószívű emberek, akik olvassák most ezt a felhívást és beszállnak a kezdeményezésbe!
Ehhez a segítséghez nem kell, hogy gazdag légy, elég, ha helyén van a szíved, s hallgatsz is rá!
Alapítványunk elsődleges célja, mint ahogy ennek a gyűjtésnek is, hogy a leukémiás és csontvelő-transzplantált gyermekek otthonában megteremtsük a gyógyulás feltételeit! Ehhez elsősorban megfelelő higiénés körülményekre van szükség! Sajnos volt már életünk során több olyan betegünk, akik a sikeres transzplantáció után hazakerülve elkaptak egy fertőzést, ami bizony az ő állapotukban végzetes volt! Ennek természetesen nem kell így lennie, adományainkkal egy előírásoknak megfelelő légkört fogunk tudni betegeink otthonában kialakítani, ahol jó esélyük lesz a sikeres gyógyulásra, teljes felépülésre!
...és hogy mire is elegendő ez a pénz?
Amennyiben a mi kis képzeletbeli perselyünk tele lesz, azaz összegyűlik a 600 000.- Ft, akkor két kis gyerkőcnek biztosan ki tudunk az otthonában alakítani egy steril szobát. Csokonyavisontán fogunk támogatni egy transzplantált kisfiút, illetve Istenmezejére tudunk majd segítséget nyújtani belőle egy leukémiás nagyfiúnak! A gyerekek szobáiban a padlózatot fogjuk kicserélni, a szobáik falai fognak megújulni, illetve új bútorzatot fog kapni a két steril szoba összesen 500 000.- Ft értékben! Ezen felül mindkét családnak biztosítani fogunk egy-egy 50 000.- Ft-os fertőtlenítőszer csomagot a pénzből, hogy fent is tudják majd tartani a megfelelő higiénés körülményeket!
...és hogy mire lesz elegendő a Te adományod?
- 1.000.- Ft befizetésével már két flakon fertőtlenítőszert meg is tudunk venni betegeinknek, ami ugye roppant fontos az előírt higiéniés feltételek fenntartásához, hisz nem csak kialakítani, de fent is kell tartani a "steril" körülményt!
- 3.000.- Ft befizetése már fedezi 1 m2 felületre a padló/járólap megvételét, illetve szakember által annak lerakását!
- 5.000.- Ft-ból már meg is van egy fél szobára elegendő falfesték!
- 10.000- 20.000.- Ft befizetésekből pedig párat összetéve, már tudunk új bútorzatot venni, hogy a beteg otthon egy csíramentes közegben gyógyulhasson!
Kérünk, ha teheted segítsd munkánk, légy angyal Te is egy napra, mentsük meg az 5 éves Gergő, és a 12 éves Bence életét! A két kisfiút már meg is ismerheted honlapunkon és Facebook oldalunkon egyaránt!
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - Vannak angyalok, kik a földön járnak?!
Tisztelt Támogatók!
Ezúton szeretnénk minden egyes segítőnknek megköszönni az önzetlen támogatást, nagy örömmel kommunikáljuk Önök felé, hogy gyűjtésünk sikerrel lezárult! Összegyűlt a pénz, amire Bencének és Gergőnek szüksége volt ahhoz, hogy otthonaikban ki tudjuk alakítani a megfelelő higiénés feltételeket! Mind a két kisfiúnál elkészültek a fél steril szobák, így azóta egy csíramentes környezetben tudnak gyógyulni otthon, ahol mellettük a család! A szülők mindazonáltal kaptak tőlünk SPAR ajándékkártyákat is, amik segítségével a mindennapos bevásárlásaik alkalmával meg tudják majd venni a szükséges fertőtlenítőszereket, hogy a baktériummentes közeget fenn is tudják tartani!
El kell, hogy mondjuk, időközben Bencének relaptált a leukémiája, de szerencsére a körülményekhez képest jól van! Egy gyengébb dózisú kemoterápiás kezelést kap, mindamellett a kezelések után sokat van otthon! Bízunk benne, hogy gyógyuláshoz fognak vezetni ezek az újabb megpróbáltatások!
Gergőéknél szerencsére rendben van minden! A kisfiú gyógytornára jár, mivel a járása nehézkes az izmok letapadása miatt, de szépen fejlődik! A napokban már a járókeretet is elhagyhatta a kisfiú! MR és CT eredményei jók, így bízunk benne, hogy esetében nem fog recidiválni a betegsége!
Köszönjük szépen még egyszer segítségüket, kísérjék honlapunkon továbbra is nyomon munkánk, ott és a közösségi oldalunkon mindig naprakész információt kapnak majd munkánkról!
A képeken látható, hogy milyen volt, és milyen lett Bence szobája, illetve mivel náluk nem volt szükséges új bútorokat venni, így ők kaptak egy mosó-szárítógépet is! Így nem kell a szobában teregetni az anyukának! Gergőéknél több mindent kellett vásárolni, az egyik képen látható, hogy milyen burkolást kaptak a falak. Ilyen hungarocell táblákat vásároltunk nekik! Gergő a szobájába kapott egy új szekrénysort, ez látszik is a képen, illetve egy íróasztalt, kiegészítve egy forgószékkel! Az utolsó fotó pedig akkor készült, amikor a burkoló dolgozott náluk, egy laminált padló burkolatot kapott a szoba!
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
A nagy harcokat sokszor kisgyerekek vívják!
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványA nagy harcokat sokszor kisgyerekek vívják, nekünk felnőtteknek pedig az a dolgunk, hogy segítsük őket a leukémiával való küzdelemben, hogy egyszer ők is egészséges anyukák, apukák, nagyszülők lehessenek!
Összeg: 15.687.767 Ft
Támogatók száma: 1629
adománygyűjtés
Kis segítség nagy betegeknek, melyekből életeket menthetünk
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványHogy ne legyen hiábavaló az a sok szenvedés, gyötrelem, gyereknek-szülőknek! Kérjük, segítsd munkánkat egy emelt díjas hívással, vagy SMS üzenet küldéssel! Esélyt a gyógyulásra!
Telefonszám: 13600/41
50662 hívás, 136475 sms
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Nyári tábor...mert a leukémiás gyerekeknek is vannak álmaik!
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
TV-re gyűjtünk az “újjászületés házába”
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványMinden egyes csontvelő-transzplantáció felér egy második születésnappal, lepjük hát meg a leukémia ellen harcoló gyerkőcöket, akiknek sokáig ezek a televíziók lesznek az egyetlen kikapcsolódási lehetőségük!
600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
ADÓ 1% A LEUKÉMIÁS GYERMEKEKNEK
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványAdó 1%-odat fel tudod úgy is ajánlani, hogy azt egy leukémiás kislány, vagy épp egy kisfiú, avagy egy felnőtt beteg, egy édesanya, vagy egy apuka kapja meg! Rajtunk keresztül közvetlen a családokat támogatod!
2018-05-30.
adománygyűjtés
Családos tábort szervezünk a leukémiát már legyőzőknek
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványTöretlenül hisszük, hogyha boldog a lélek, jobban gyógyul a test is! A tavalyihoz hasonlóképp idén is nyári tábort szervezünk a mi hőseinknek, olyan gyerkőcöknek és családjaiknak, akik legyőzték a leukémiát.
600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Köszönik adód 1%-át a leukémiás betegek!
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványA leukémia nem válogat, Te megteheted! Add adód 1%-át a lehető legjobb helyre! Mint korábbi érintettek küzdünk a leukémia ellen, közvetlenül az érintett családokat támogatjuk országos szinten!
2019-05-21.
adománygyűjtés
Adó 1% a leukémiás családoknak
Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú AlapítványA leukémia nem válogat, Te megteheted! Add adód 1%-át a lehető legjobb helyre! Mint korábbi érintettek küzdünk a leukémia ellen, közvetlenül az érintett családokat támogatjuk országos szinten!
2020-05-20.