Újítsuk fel!
(lezárult!)
Összeg:
200.000 Ft
41 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 200.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2016.10.28 - 2016.12.05
„Nagyon igyekszem, hogy a gyermekeim majd el tudják mondani, hogy mindent megtettem értük, nem adtam fel soha.” - mondta Csilla, a szúcsi közösségi bank egyik tagja, mikor a házfelújításról beszélgettünk.
Csilla férjével neveli három fiúgyermekét. 14 éve laknak jelenlegi otthonukban. Azóta sok mindent javítottak a ház körülményein, de van pár dolog, amire nem telik. A településen kevés a munkalehetőség, így jelenleg mindketten munka nélkül vannak, nem tudnak elhelyezkedni.
Segítsen Csillának, hogy családja házát teljes mértékben fel tudja újítani!
A beszélgetésünk során lelkesen mesélte mit újítana fel a lakáson, ha lehetősége lenne rá. Az egyik szobába laminált padlót, a másikba csempét szeretnének. A betonozást már megcsinálták a felújítás többi szakaszához viszont segítségre van szükségük.
Külső, belső vakolást illetve gipszkartonozást szeretnének, hiszen a fal nagyon penészesedik. A lakásba nagyon bejön a hideg, akárhogy próbálnak fűteni. Az ablakokat már sikerült kicserélniük, de a bejárati ajtót is megcsinálnák. A fiúk egyre nagyobbak, ezért beszerelnének beltéri ajtókat, amivel ki lehetne újabb szobákat alakítani.
„Mindenek fölött a legjobban azért szeretném, hogy gyermekeimnek ne kelljen szégyenkezni, meg tudják hívnia barátaikat nyugodt szívvel”
Az Autonómia Alapítvány, a Katona József Színház és a Szúcs Közösségért Egyesület által létrejövő program keretében, ami az önsegélyezést lehetővé tevő alternatív közösségi bank létrehozása és a gyerekeknek biztosított színházi nevelési foglalkozások mellett Szúcs-bányatelep házai is felújításra kerülnek.
Az első gyűjtés eredményeként már sikerült Anikóéknak 110 méter kerítést építeni, melyben a British Petrol önkéntesei is részt vettek. A második gyűjtés eredményeként Erikáék házát sikerült belülről felújítani, amiben a Katona József Színház fiatal önkéntesei segítettek.
Ez a projekt a program egy nem tervezett része. Az ötlet abból fakadt, hogy a közösségi bank tagjainak házai nincsenek jó állapotban, annak ellenére, hogy folyamatosak a felújítások, de az anyagi körülmények miatt, az erre fordítható összegek csak ahhoz elégségesek, hogy évről-évre csak az éppen legszükségesebb dolgokat hozzák rendbe, de azokat is a költségek miatt csak rövid időre, így megfogalmazódott a közösségben az igény egy tartósabb, alaposabb házfelújításra.
Ahhoz, hogy Csilláék fel tudják újítani a házukat kétszázezer forintra van még szükségük:
• Minden 20 000 Ft egy-egy ajtót jelentene Csilláéknak.
• Minden 1 500 forintból Csilláék 1-1 m2-rel több laminált padló tudnak lerakni.
• 60 000 forintból a bejárati ajtajuk készül el.
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - Újítsuk fel!
Elkészült a ház beltéri felújítása, sikerült a gyerekeknek különálló szobát kialakítani. Ahogy a bejárati ajtót is kicserélték, hála támogatóinknak!
Az összejött pénzből gipszkartont, ajtókat, laminált padlót, szigetelő és rögzítőanyagokat, villanykapcsolókat vásároltak.
Csilla üzenete és Béci (a nagyobb fia) verse:
„Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, akik a gyűjtésünket támogatták és segítették. Nagyon boldoggá tettek minket ezzel a lehetőséggel, ezáltal a gyermekeim elégedettek az új szobájukkal.
…
Köszönjük az adományt,
Újíthatjuk a lakást,
Nagyon sokat segített,
Áldja Isten lépésed.
Mondani nem elégszem,
Boldogan ver a szívem,
Elkészült a fiú szoba,
A gyerekek birodalma.”
Ezúton is köszönjük a segítséget!
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Újítsuk fel!
Autonómia Alapítvány260.250 Ft-ból
adománygyűjtés
Segítsük fürdőszobához Éváékat!
Autonómia Alapítvány110.000 Ft-ból
adománygyűjtés
A Várkonyi Csibészek karácsonyoznak
Autonómia Alapítvány"Ha lehetne, még vagy két hétig maradnék” - ezt a legutóbbi, novemberi tábor végén mondta Topen (15 éves), a banda MC-je és cajon-lovas kanálpörgető szakembere. Ezért szeretnénk idén megrendezni a zenei tábort ...
450.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Fejlesztőtábor Dombóváron
Autonómia AlapítványIsmét nyári tábort szervezünk a dombóvári rászoruló tanulóknak. Segíts, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is olyan minőségi fejlesztőfoglalkozásokon vehessenek részt, mint középosztálybeli társaik!
350.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nyomozójáték az elfogadásért
Autonómia AlapítványAdományozz te is, hogy 100 fiatal részt vehessen a Rács nyomozójátékban, melyben a bűnügy felderítése mellett indirekt módon ismereteket szereznek és érzékenyebbé válnak a roma közösségek irányában.
170.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Miskolc Másik Arca – Fiatalok szemével
Autonómia AlapítványMiskolci srácok videókat készítenek, hogy megmutassák a saját nézőpontjaikat, történeteiket. Ahhoz, hogy továbbra is alkothassanak, eszközökre van szükségük! Járulj hozzá te is!
190.000 Ft-ból