Segítsük fürdőszobához Éváékat!
(lezárult!)
Összeg:
110.000 Ft
26 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 110.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2017.11.06 - 2017.12.06
„A gyerekekkel is könnyebb lenne, nem kéne melegítenünk a vizet!”
- válaszolja Éva arra a kérdésre, hogy miért szeretné felújítani a házuk fürdőszobáját.
Éva és élettársa együtt nevelik négy gyermeküket, mindketten közmunka programban dolgoznak. 2015 augusztusa óta laknak az otthonukban.
Amikor beköltöztek, a ház tulajdonképpen lakhatatlan volt. Le volt verve a vakolat, a kémények vissza voltak bontva, a konyha helyisége használhatatlan volt. Azóta sok mindent megjavítottak.
Önerőből megcsinálták a kéményeket, kialakították a konyhát, de még így is sok munka lenne a házzal.
A fürdőszoba felújítására már nincs pénzük.
Segítsen Éváéknak, hogy fürdőszobájuk lehessen!
A kádat, WC-t már megvették és bevezették a vizet is. A bojler, burkolás, vakolás és festés viszont még hiányzik a helyiségből.
Most az Önök segítségével a fürdőszoba szintbetonozását, vakolását és a bojler megvásárlását szeretnék megvalósítani.
„Szeretnénk szebbé tenni a házunkat, de nem tudjuk önerőből, csak segítséggel. Amikor beköltöztünk lakhatatlan volt, mi tettük lakhatóvá. Azért lenne jó ez a felújítás, a fürdőszoba, mert szebb lenne az egész környezetünk, a gyerekekkel is könnyebb lenne, nem kéne melegítenünk a vizet.”
Ahhoz, hogy Éváék fel tudják újítani otthonukat még 110.000 Forint hiányzik.
Segítsen, hogy Éva és családja ki tudja alakítani otthonuk fürdőszobáját!
A gyűjtés háttere:
Az Autonómia Alapítvány, a Katona József Színház és a helyi lakosság részvételével tavaly év elején kezdődött el az Eltáv program Szúcs-bányatelepen. Az eltelt időszakban közösségi bankot hoztak létre a helyi asszonyok, jelenleg társadalmi vállalkozás elindításában gondolkodnak. A gyerekek és fiatalok színházi nevelési programban és közösségi zenélésben vesznek részt. Önkétes mentorok segítik a gyerekek tanulását. Ezek a tevékenységek mellett a program és a helyi asszonycsoport célja házaik felújítása is. Ebben külső segítségre is szükségük van.
A „házfelújítási projekt” a program egy nem tervezett része. Az ötlet abból fakadt, hogy a közösségi bank tagjainak házai nincsenek jó állapotban. Annak ellenére sem, hogy folyamatosak a felújítások, de az anyagi körülmények miatt az erre fordítható összegek csak ahhoz elégségesek, hogy évről-évre az éppen legszükségesebb dolgokat hozzák rendbe. Így megfogalmazódott a közösség tagjaiban az igény a tartósabb, alaposabb házfelújításokra.
Az első gyűjtés eredményeként sikerült Anikóéknak 110 méter kerítést építeni, a második gyűjtés eredményeként Erikáék házát sikerült belülről felújítani. A harmadik gyűjtésből Csilláék házát sikerült belülről felújítani, és új bejárati ajtót is kapott a házuk.
Köszönjük a támogatók eddigi segítségét!
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Újítsuk fel!
Autonómia Alapítvány200.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Újítsuk fel!
Autonómia Alapítvány260.250 Ft-ból
adománygyűjtés
A Várkonyi Csibészek karácsonyoznak
Autonómia Alapítvány"Ha lehetne, még vagy két hétig maradnék” - ezt a legutóbbi, novemberi tábor végén mondta Topen (15 éves), a banda MC-je és cajon-lovas kanálpörgető szakembere. Ezért szeretnénk idén megrendezni a zenei tábort ...
450.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Fejlesztőtábor Dombóváron
Autonómia AlapítványIsmét nyári tábort szervezünk a dombóvári rászoruló tanulóknak. Segíts, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is olyan minőségi fejlesztőfoglalkozásokon vehessenek részt, mint középosztálybeli társaik!
350.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nyomozójáték az elfogadásért
Autonómia AlapítványAdományozz te is, hogy 100 fiatal részt vehessen a Rács nyomozójátékban, melyben a bűnügy felderítése mellett indirekt módon ismereteket szereznek és érzékenyebbé válnak a roma közösségek irányában.
170.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Miskolc Másik Arca – Fiatalok szemével
Autonómia AlapítványMiskolci srácok videókat készítenek, hogy megmutassák a saját nézőpontjaikat, történeteiket. Ahhoz, hogy továbbra is alkothassanak, eszközökre van szükségük! Járulj hozzá te is!
190.000 Ft-ból