Segítsük Anitát bekapcsolódni a munka világába!
(lezárult!)
Anita egy ritka genetikai betegséggel született, mely következtében csak a fejét tudja mozgatni. Megtanult használni egy Apple IPad Mini készüléket, ezzel tudna írni, dolgozni. Adjuk össze neki!
Összeg:
469.000 Ft
59 támogató közreműködésével
107% -a teljesült a 435.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2020.05.13 - 2020.06.18
Teveliné Szilágyi Anita 39 éves, újlétai lakos. Egy ritka genetikai "betegséggel" született - mozgató- és érzőideg bántalom/bénulás hallássérüléssel. Ennek az egészkárodásnak a következtében csak a fejét tudja mozgatni.
Ennek ellenére 35 éves korában beiratkozott a Debreceni Egyetem szociológia szakára, és elvégezte az első két évfolyamot. A fő problémát az "írásképtelenség" okozta, ami a súlyos mozgáskorlátozottságának az eredménye. Megtanult használni egy Apple IPad Mini készüléket, amit úgy használ, hogy a fogsorai közé vesz egy érintőtollat, és a fejét mozgatva üti le egyesével a betűket.
Mára elég súlyos fájdalmakat okoz ez a megoldás számára - a fogai kimozdultak a helyükről, sokat romlott a látása, és a repedt nyakcsigolyája is erősebben fáj.
A már említett kisgép nem elég a tanulmányaihoz és az önkéntes munkához, amit az otthonában végez, illetve a kapcsolattartáshoz, mivel a jelenlegi gépének elromlott a hangszórója, betört a kijelzője, és ezzel a típussal hivatalos dokumentumokat sem tud aláírni. Éppen ezért szüksége lenne egy újabb típusra, ami alkalmazható lenne a tanulásban, a munkában, a mindennapi ügyintézésben, a tanulmányok írásában, a kapcsolattartásban, az alacsonypadlós autóbusz rendelésében, a banki ügyintézésben, egyszóval a mindennapi élet élésében.
Amikor Anita munkát keres, azzal utasítják el a leggyakrabban, hogy nem tud kézzel (tollal) írni. Ezzel a géppel viszont tudna, mert a kialakításakor kifejezetten gondoltak a látás-, hallássérültekre, a mozgáskorlátozottakra is. Ezzel a géppel Anita mindent meg tudna oldani, amire a mindennapokban és a munkájában szüksége lehet.
Az alábbi készülékekre és kiegészítőkre lenne szüksége:
- iPad Pro 11" 256 GB Cellular Kozmikus szürke 2018
- Apple Pencil
- ESR iPad Pro 11 (2018) Yippee Pencil Holder oldalra nyíló okos tok érintőceruza tartóval
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Anita új élete
Adománygyűjtésünk során célul tűztük ki, hogy egy segítségre szoruló személy mindennapjait könnyebbé tesszük. Anita 2020 tavaszán azért kereste meg egyesületünket, hogy ha van rá módunk, segítsünk neki egy gyűjtés keretében olyan eszközhöz jutni, amivel a napi feladatait gond nélkül tudja intézni. A kampány során közel fél millió forintot sikerült összegyűjtenünk. A tervezett célösszeg 435 000 forint volt, de 56 lelkes támogató segítségével 469 000 forint gyűlt össze a 60 naposra tervezett kampányunkból mindössze bő egy hónap alatt. Az összegyűjtött összeget teljes egészében az Anitának szükséges tárgyi eszközökre költöttük el, így megkapta azt az iPadet, ami a megkezdett tanulmányainak folytatását, illetve a munkavállalást is segíti. A géphez szükséges kiegészítőket is beszereztük neki, hogy mozgássérültként a lehető legkönnyebben tudja használni azt, a fennmaradó összegből pedig a nyomtatójához is tudtunk egy patront venni, így könnyeben tudja a saját és mások ügyeit is intézni - amit önkéntesen vállalt.
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Alternatív Közösségek Egyesülete
AKEAz AKE közösséget épít, fejleszt.Munkánk során nem csak teret, de szakmai segítséget, új módszereket és demokráciafejlesztést is hozunk a régióba, az itt működő civileknek.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Adj teret a szabad civileknek!
Alternatív Közösségek EgyesületeKözösségi terünk hiánypótló, generációk találkozóhelye, kulturális és civil rendezvények helyszíne. Most felújítjuk, segíts nekünk, tegyünk közösen új cserepeket a tetőre!
5.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Támogasd az Alternatív Közösségek Egyesületét
Alternatív Közösségek EgyesületeAz AKE debreceni közösségi tere generációk találkozóhelye, kulturális, civil rendezvények helyszíne. Szabad teret ad, közösséget szervez, értéket őriz, teremt és fejleszt.
Összeg: 2.955.200 Ft
Támogatók száma: 63