Segítsen, hogy támogathassuk szakkollégistáinkat!
(lezárult!)
Támogassa a szakkollégiumainkban végzett tehetséggondozó tevékenységünket! Adományát a nehéz anyagi helyzetben lévő, illetve a kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatók ösztöndíjára fordítjuk!
Összeg:
526.000 Ft
16 támogató közreműködésével
109% -a teljesült a 481.500 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2018.09.12 - 2018.12.11
SEGÍTSEN, HOGY TÁMOGATHASSUK SZAKKOLLÉGISTÁINKAT!
A Jézus Társasága Alapítvány őszi adománygyűjtő kampánya a szakkollégiumainkba ezekben a napokban beköltöző diákok javát szolgálja. A kampány során lehetőségük van táogatóinknak ezen a felületen online adományozásra.
Szakkollégistáink idén átlagosan havi 12 ezer forint összegű ösztöndíjra pályázhatnak. Ez azt jelenti, hogy a 2018/19-es tanévben a Szent Ignác, a Jezsuita Roma és a Kaszap István Szakkollégium összesen 145 diákjára – ha mindegyikük elnyerné a juttatást – 20,8 millió forintot kellene szánni. A valóságban nehéz anyagi helyzete, illetve kiemelkedő szakmai és tudományos munkája miatt a pályázók csak egy része, jellemzően 70 fő részesül támogatásban. Ők a három intézményben 2017-ben összesen 6,3 millió forintot kaptak. Köszönjük, hogy korábbi adományaikból eddig segíthettük diákjainkat!
Barátaink közreműködését most abban kérjük, hogy az előttünk álló évben is hasonló mértékben segíthessük diákjainkat.
Idei célunk, hogy szakkollégistáink javára különböző módon legalább hárommillió forint gyűljön össze, amelyhez itt is várjuk adományát!
Nagylelkű támogatásukat diákjaink nevében is hálásan köszönjük!
Kérjük az adományozás során adja meg e-mail címét, hogy értesíthessük a kampányról.
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Tegyetek jót, mert tudtok!
Jézus Társasága Alapítvány664.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Támogassuk sikeres vizsgájukat!
Jézus Társasága Alapítvány200.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Hűsítő árnyékot a gyerekeknek!
Jézus Társasága Alapítvány300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Segítsünk együtt! - Jezsuiták a háborús menekültekért
Jézus Társasága AlapítványMiközben megrendülten olvassuk az Ukrajnában dúló háború híreit, jóleső érzés megtapasztalni, milyen sokan nyújtanak támogatást a harcok elől menekülőknek. Segítsünk együtt!
1303 hívás, 892 sms
adománygyűjtés
Mentsük meg együtt a jezsuiták orgonáját!
Jézus Társasága AlapítványFogadjon örökbe egy sípot, és legyen Ön is a Jézus Szíve Jezsuita Templom orgona felújítási projektjének a támogatója!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
1% – Tudatos rendelkezés
Jézus Társasága AlapítványKöszönjük, hogy tudatos rendelkezésével is hozzájárul a jezsuita kezdeményezések megvalósításához.
2018-05-30.
adománygyűjtés
Támogasson egy szakkollégistát!
Jézus Társasága AlapítványAdományából ösztöndíjalapunkon keresztül kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatóinkat díjazzuk, a nehéz szociális helyzetben lévőket pedig segítjük! Támogasson egy fiatal tehetséget Ön is!
300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
A SZIK jótékonysági estje, Charlie fellépésével
Jézus Társasága AlapítványÖn is lelkes Charlie rajongó? Ha szeretne ön is kísérőjével részt venni ezen a zártkörű eseményen, nincs más teendője, mint legalább 3000 Ft összegben támogatni kollégistáinkat.
745.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Tudatos rendelkezés - gondoljon a jezsuitákra!
Jézus Társasága AlapítványRendelkezésével Ön is részese lehet a sokrétű jezsuita kezdeményezések támogatásának! A Jézus Társasága Alapítvány adószáma: 18064333-2-42
2019-05-21.
adománygyűjtés
Tartsuk fenn közösen a Jézus Szíve Jezsuita templomot!
Jézus Társasága AlapítványArra kérjük barátainkat, hogy támogassák templomunk fenntartását hétről hétre, lehetőségeikhez mérten egy finom kávé vagy egy kiadós ebéd árának megfelelő összeggel!
Összeg: 13.355.299 Ft
Támogatók száma: 634
adománygyűjtés
Vizualitáson keresztül a fiatal felnőttek lelki egészségéért
Jézus Társasága AlapítványTámogatásoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy modern képi nyelven meg tudjuk szólítani azokat a fiatalokat, akiknek lelkigondozói, mentálhigiénés beszélgetésre van szüksége. Légy részese Te is missziónknak!
395.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Segítség a mindennapokhoz
Jézus Társasága AlapítványA Jezsuita Roma Szakkollégium tizennégy diákja jelenleg mostoha körülmények között küzd a mindennapjaiért, otthon szinte lehetetlen megteremteni a hatékony távtanulás feltételeit. Segítsünk nekik együtt!
300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Csempézzük le együtt a konyhát!
Jézus Társasága AlapítványKollégiumunk 40 négyzetméteres közösségi terének, a konyhának a közel 20 éves csempeburkolatát szeretnék felújítani. Segíts nekünk a praktikus és otthonos helyiség kialakításában!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Minőségi közvetítéstechnikát a Jézus Szíve Templomba!
Jézus Társasága AlapítványNeked is szaggatott a szentmise-stream a nagyböjtben? Alig hallottad a prédikációt? Segíts, hogy profi kamera- és hangrendszerrel közvetíthessük a szertartásokat – a járványhelyzet elmúltát követően is!
4.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
SZIKsong – Arlóért
Jézus Társasága AlapítványTámogasd te is az Arlóban induló önkéntesprogram helyszínéül szolgáló Jelenlét Ház felújítását! Legyen hol önkéntesnek lenni!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
1% a jezsuita küldetésre
Jézus Társasága AlapítványTámogassa szja 1%-ának felajánlásával a magyar jezsuiták sokrétű tevékenységét!
2021-05-22.
adománygyűjtés
Hogy méltó módon örökíthessük meg az elmúlt 30 évet!
Jézus Társasága AlapítványA SZIK idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ennek alkalmából Jubileumi Kiadványt készítettünk. Szeretnél egy példányt a kezedbe fogni? Légy a támogatónk!
300.000 Ft-ból