ReStart - felzárkózás a COVID-19 után!
(lezárult!)
Az elmúlt hetek nehezek, furcsák, kiszámíthatatlanok voltak. A hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak is. De most jön a neheze! És mi szeretnénk mellettük állni, minden módon támogatni őket! Segíts te is!
Összeg:
520.000 Ft
80 támogató közreműködésével
104% -a teljesült a 500.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2020.05.26 - 2020.07.19
A Kompánia Tanodába járó hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik már márciusban, a vírus kitörésekor, az első óvintézkedések bevezetésekor nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Ezekben a családokban a szülők elvesztették munkájukat, a gyerekek nem járhatnak se iskolába, se a tanodába, ami azt is jelenti, hogy az eddig ingyenesen kapott élelmiszerhez, ebédhez, uzsonnához sem jutottak hozzá. Vagyis a megváltozott körülmények között csökkent a családok bevétele és nőtt a kiadása.
Mindent bevetettünk, újraterveztünk, és megpróbáltuk minden fronton támogatni őket. Osztottunk többször élelmiszert, alapvető higiéniás és tisztítószereket, papír-írószert, tartottunk online korrepetálást és szabadidős programokat is. De kezdünk tartalékainkból kifogyni, szeretnénk egész nyáron nyitva lenni a Tanodában, segíteni a gyerekeket és családokat felkészülni a sulira, behozni a lemaradásokat, és fontos, örömteli pillanatokat okozni számukra, melyek az utóbbi hónapokban elmaradtak! Segítesz adományoddal?
Hisszük, hogy nem csak a legnagyobb pánikban, nem csak a vírus gyors terjedése miatt kell segítenünk a családokat! Tudjuk, hogy ismét óriási hátrányra tettek szert ezek a gyerekek, családok, éppen azok, akik eddig is nagyon nehezen boldogultak. Nem tehetjük meg, hogy kiengedünk és nem próbálunk meg minden erőnkkel küzdeni értük! Reméljük, hogy ebben te is segítesz nekünk!
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Kompánia Alapítvány
Kompánia AlapítványA szerveze a dél-pesti régióban és Csepelen mélyszegénységben élő gyerekek oktatására, élelmezésére, kognitív, mentális és pszichés fejlesztésére gyűjt.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Táncolni szeretnénk!
Kompánia Alapítvány140.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Az internet szabadság, a Tanoda biztonság!
Kompánia Alapítvány200.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Az internet szabadság, a Tanoda biztonság!
Kompánia Alapítvány155.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Legyél Te is karácsonyi angyal!
Kompánia AlapítványA Kompánia Tanoda kisgyermekeinek a Te segítségedre van szüksége, hogy karácsonyi kívánságaik valóra váljanak! Legyél Te is karácsonyi angyal!
250.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Te mit teszel a jövő generációjáért?
Kompánia AlapítványKüldetésünk, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, csellengő, 10-24 éves fiatalok ne kallódjanak el, találják meg az útjukat úgy, hogy ők maguk is tesznek érte. Segítesz nekünk ebben?
2018-05-30.
adománygyűjtés
Táborozni kéne menni!
Kompánia AlapítványA Kompánia Tanodába járó gyerekeknek most először van lehetőségük eljutni egy igazi táborba! Tudjátok, amolyan „ottalvósba”. Segítesz?
180.000 Ft-ból
adománygyűjtés
A téli szünet NEM ételszünet!
Kompánia AlapítványSegíts adományoddal, hogy meleg étel kerüljön a Kompánia Tanodába járó gyerekek családjainak asztalára is a téli szünet idején!
300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Minden felajánlás egy vacsora a gyerekeknek!
Kompánia AlapítványÉhes hassal nem lehet tanulni! Adj egy vacsorát adód 1%-ának felajánlásával a Kompánia Tanodába járó hátrányos helyzetű gyerekeknek, és most még főznöd sem kell!
2019-05-21.
adománygyűjtés
600 óra figyelem és törődés
Kompánia AlapítványÜnnep fények nélkül? Fenyőfa díszek nélkül? Ugye, elképzelhetetlen? Ilyen lenne a tanoda mentorok nélkül! 35 gyerekkel tanulnak minden nap, segítve, támogatva, felzárkóztatva őket. Segíts, hogy folytathassuk!
605.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Szakad a védőháló!
Kompánia AlapítványA Kompánia Tanoda egy elfogadó, szerető, biztonságos, segítő, és motiváló közeg. Azokért a gyerekekért dolgozunk, akik a rendszerben láthatatlanok, nincs kapaszkodójuk. Segíts te is adományoddal!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Dupla öröm, dupla vakáció!
Kompánia AlapítványA Shoprenter 10. születésnapja alkalmából duplán járulhatsz hozzá a csepeli hátrányos helyzetű gyerekek nyarához, lelki és mentális feltöltődésükhöz. Támogasd te is a Kompániát!
Minden forint mellé odatesz még egyet a Shoprenter 500 000 Ft-ig:
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ajándékozz élményt karácsonyra!
Kompánia AlapítványGyerekkori élményeink meghatározzák életünket. Egy mozi, drámaóra, vagy a hétvégi kirándulások. Most esélyt adhatsz élménnyekkel azoknak, akiknek másként nincs rá lehetőségük.
650.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Tábori kalandot a gyerekeknek!
Kompánia AlapítványSegíts elvinni a hátrányos helyzetű gyerekeket táborozni! Adományoddal hozzájárulsz a tanodás gyerekek nyári kalandjához, olyan élményt adsz, amiben másképp nem lenne részük!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
A téli szünet most sem lehet ételszünet!
Kompánia AlapítványAz élelmiszerre fordított kiadásaink duplájára nőttek. A Mindspire Consulting támogatásával most viszont duplán számít mindenki adománya, aki a kampány során mellénk áll!
Az adományokat megduplázza a Mindspire Consulting.
750.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Írjuk együtt a Kompánia Tanoda következő 10 évét!
Kompánia AlapítványTámogatásod befektetés a jövőbe, ami ráadásul most duplán számít! Tegyünk együtt a Kompánia Tanoda következő 10 évéért!
Adományod most duplán számít: egyszer adsz és kétszer kapunk!
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Duplázzuk az önbizalmat!
Kompánia AlapítványDupla önbecsülés, dupla önismeret, dupla lelki jólét. Adományod most duplán számít a gyerekek lelki egészségének megerősítésében!
Az adományt a Stronger Roots megduplázza!
1.500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Balatoni varázs karácsonyra!
Kompánia AlapítványAjándékozz élményt karácsonyra! Támogatásoddal 25 mélyszegénységben élő család utazhat el egy hétvégére nyáron, hogy megízlelje a Balaton varázsát!
A sikeres gyűjtést duplázza a Mindspire Consulting!
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Támogasd a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását!
Kompánia AlapítványKüldetésünk, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű, csellengő, 7-24 éves fiatalok ne kallódjanak el, találják meg az útjukat úgy, hogy ők maguk is tesznek érte. Segítesz nekünk?
2025-05-22.
adománygyűjtés
Adj kapaszkodót karácsonyra!
Kompánia AlapítványSok fiatalnak nincs kihez fordulnia, ha bajban van. Az Alter nekik nyújt biztonságot, kapaszkodót. Támogass minket, hogy ez a tér tovább élhessen – minden adomány duplán számít!
Minden adományt megdupláz a Mindspire Consulting Zrt.
1.500.000 Ft-ból