Mikes Lélekközpont -"Szeretnénk segítséggel, önállóan élni!"
(lezárult!)
Célunk fogyatékossággal élő fiatalok részére egy olyan támogatott lakhatás létrehozása, ahol mindenki saját lakrésszel rendelkezik, és annyi segítséget kap, mellyel a lehető legönállóbb életet tud élni.
266 támogató
(215 hívás, 51 sms)
Gyűjtés célja
Budapesten és szűkebb agglomerációjában a fogyatékossággal élő fiatalok számára jelenleg nagyon kevés az olyan lehetőség, ahol önálló, teljes életet élhetnek.
Alapítványunk már évek óta szeretne ebben segítséget nyújtani és megvalósítani fogyatékkal élő fiatalokat befogadó támogatott lakhatás projektet. 2019-ben, az eddigi gyűjtéseink eredményeként sikerült megvásárolnunk egy 1600 nm-es telket a XI. Mikes Kelemen úton. Következő lépésként, szeretnénk elkészíttetni a terveket és ha lehet, mihamarabb elkezdeni az építkezést, hogy a beköltöző fiatalok álma mihamarabb megvalósulhasson.
A tervezett Mikes Lélekközpont különlegessége,hogy itt mindenkinek saját külön kis apartman rész kerülne kialakításra, szobával és fürdőszobával, valamint egy közösségi tér konyhával, ahol a lakók kedvük szerint közösen is eltölthetnék szabadidejüket, de igény szerint elvonulhatnának saját lakrészükbe.
A megépítendő Mikes Lélekközpont 10-12 sérültséggel élő fiatal számára teremtené meg az önállósodás lehetőségét amellett, hogy 0-24 órás segítőszolgálat keretében elérhető maradna számukra az a biztos háttér, mely szükséges és elégséges ahhoz, hogy lehetőségeikhez mérten, önállóan tudják élni életüket.
Ha csak egy tégla árával segítesz is, számukra már az is egy lépés álmuk megvalósítása felé!
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Nem Adom Fel Alapítvány
NemadomfelAlapítványunk a Mikes Lélekközpont megépülésével egy háromszintes szakmai központot szeretne létrehozni.
adománygyűjtés
Nemadomfel Lélekközpont - Állj mellénk Te is!
NemadomfelCélunk fogyatékossággal élő fiatalok részére egy olyan támogatott lakhatás létrehozása, ahol mindenki saját lakrésszel rendelkezik, és annyi segítséget kap, mellyel a lehető legönállóbb életet tud élni.
Összeg: 6.552.762 Ft
Támogatók száma: 347
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Legyen Csodaszép a Karácsonyuk!
Nem Adom Fel Alapítvány400.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Legyen Csodaszép a Karácsonyuk
Nem Adom Fel Alapítvány200.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nemadomfel tábor
Nem Adom Fel Alapítvány300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Legyen idén is Nemadomfel tábor!
Nem Adom Fel Alapítvány500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nem Adom Fel Betyár Tábor
Nem Adom Fel AlapítványTe emlékszel még gyermekkorod vakációira? A nyári táborokra? Sokunknak a legizgalmasabb dolog volt: felhőtlen szórakozás szülői felügyelet nélkül! :) Segítsd hozzá ehhez az élményhez most a legszegényebbeket...
250.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Neked 1%, nekünk 1 kilóméter!
Nem Adom Fel AlapítványA megváltozott élethelyzetben élő emberek közlekedési szabadsága sajnos sok esetben korlátozott, mert a megfelelő feltételek utazáshoz nem teljesülhetnek. Idén még egy szállító autó vásárlását tervezzük.
2019-05-21.
adománygyűjtés
A te 1%-dal mi is segíthetünk egy kicsit!
Nem Adom Fel AlapítványEgy fogyatékossággal élő fiatal felnőttnek rendkívül kevés lehetősége van, ha önálló, szüleitől független életet szeretne kezdeni, még ha a család támogatja is, hogy elérjék céljaikat.
2020-05-20.
adománygyűjtés
MINDENNAPI kenyér!
Nem Adom Fel AlapítványKérünk. NEKIK! Élelmiszerre. A Nemadomfel Házakhoz tartozó halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek most a koronavírus idején, még nagyobb segítségre szorulnak, mint bármikor!
600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Adj bele Te is 1%-ot!
Nem Adom Fel AlapítványEgy fogyatékossággal élő fiatal felnőttnek rendkívül kevés lehetősége van, ha önálló, szüleitől független életet szeretne kezdeni, még ha a család támogatja is, hogy elérjék céljaikat.
2021-05-22.
adománygyűjtés
Nagyító alatt a világ
Nem Adom Fel AlapítványSEGÍTSÜNK EGYÜTT Rudinak, hogy a mindennapi munkában, látássérültsége ellenére könnyebben boldoguljon!
100.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Tőled is csak "1-et" kérünk!
Nem Adom Fel AlapítványA NEM ADOM FEL nem pusztán egy szervezet neve, hanem egy lelkület, újfajta megközelítés a szociális területen, amely áthatja csapatunkat.
2023-05-23.