László
(lezárult!)
Összeg:
112.000 Ft
45 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 112.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2014.12.02 - 2014.12.05
"Ha én melléd felszállok a buszra, te meg nem mondod rólam, hogy én melyik kapun jöttem ki." - mondja László, aki pedig már jó pár éve egy fővárosi hajléktalanszálló lakója. Nehéz, bizonytalan körülmények közé született, és küzdelmek között, de önmagát a felszínen tartva élte az életét évtizedekig. Egészen addig, amíg az egészsége ezt megengedte. Az agyvérzése óta azonban jócskán beszűkültek a lehetőségei: jobbára felépült ugyan, de dologtalanságra kárhoztatva, rokkantnyugdíjából él. Pedig volt már trolivezető, autófényező, sőt, sírköves is.
László közösségi ember: jó kedélyű, figyelmes. Nem háborog, megbékélt az élettel, de dolgozni szeretne. Sok álláshirdetésben fontos kikötés egy B kategóriás jogosítvány, ezért most az autóvezetői tanfolyamra gyűjtünk neki.
Összesen 112.000 forint támogatás szükséges Lászlónak ahhoz, hogy előbbre lépjen: A jogosítvány megszerzéséhez szükséges vezetési gyakorlat 96 ezer forintba, a KRESZ vizsgadíj 5 ezer forintba, a forgalmi vizsgadíj 11 ezer forintba kerül.
A Van Esély Alapítványnál több mint tíz éve segítünk hajléktalan embereket, hogy megtalálják a saját magukban rejlő lehetőséget, azt a mozgósítható erőforrást, ami képessé teszi őket, hogy változtassanak az életükön. A hajléktalan emberek élethelyzete legtöbbször olyan, mint egy ördöglakat: ránézésre ugyan reménytelenül bonyolult, mégis tudjuk, hogy van megoldás.
A változtatás - akár kisebb, akár nagyobb - mindig nehéz: Éppen ezért a program részeként a Van Esély Alapítvány gondoskodik arról, hogy László az adománygyűjtést követően intenzív szociális munkás támogatást kapjon a céljai megvalósítása érdekében.
Fontosnak tartjuk, hogy támogatóink követhessék adományaik felhasználását, ezért programunk eredményei blogunkon, a www.mentesmaskent.blogspot.hu oldalon lesznek nyomon követhetők. Emellett e-mailen is rendszeresen beszámolunk arról, hogy László hol tart céljai elérésében.
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - László
Kedves Adományozóink!
László részére (a www.adjukossze.hu oldalon, valamint alapítványunk számláján) összesen 118 000 forint gyűlt össze B kategóriás vezetői engedély megszerzésének támogatására. László célja az, hogy minél nagyobb önálló jövedelem biztosítása és az önálló lakhatás megteremtése érdekében B kategóriás autóvezetői jogosítványt szerezzen.
Lászlóval és szociális munkásával az elmúlt hónapokban együtt dolgoztunk azért, hogy ezek a célok megvalósulhassanak. A szociális munkás esetvezetési tevékenységét esetmegbeszélő csoporttal segítettük, elkészült Lászlóval az életútinterjú is. A közös munkánk a végére ért, László szociális munkása és a Van Esély Alapítvány szakemeberei segítségével sikeresen megvalósította céljait. László az elmúlt hónapokban sikeresen elvégezte az elsősegély tanfolyamot, majd KRESZ vizsgát tett és a forgalmi autóvezetési vizsgája is első nekifutásra sikerült, így ma már egy B kategóriás jogosítvány boldog tulajdonosa. Ezen túl közös munkánk ideje alatt teljes munkaidős munkát is talált. Már egy használt autót is vásárolt, ami nagyban megkönnyíti munkába járását. Tervei közt szerepel a hajléktalan szálló elhagyása is, egyelőre valószínűleg nővéréhez költözik.
László a részére befolyt adományokat teljes egészében a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyam költségeinek fedezésére fordította.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget minden támogatónknak!
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Van Esély Alapítvány
Van Esély AlapítványVan kiút a hajléktalanságból, de kellesz hozzá Te is! Azért dolgozunk, hogy az otthontalan emberek hatékonyan küzdhessenek saját sorsuk jobbra fordulásáért.
adománygyűjtés
Van Esély Alapítvány - sorsokban gondolkodunk
Van Esély AlapítványAzokkal és azokért dolgozunk, akiknek nincs hol lakniuk. Hisszük, hogy ha az egyes embert teljességében, személyes sorsát figyelembe véve segítjük, akkor lesz esélye kitörni a hajléktalanságból.
Összeg: 2.234.575 Ft
Támogatók száma: 108
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Mariann
Van Esély Alapítvány161.300 Ft-ból
adománygyűjtés
Vilmos
Van Esély Alapítvány157.000 Ft-ból
adománygyűjtés
István
Van Esély Alapítvány161.300 Ft-ból
adománygyűjtés
Elvira
Van Esély Alapítvány160.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Tímea
Van Esély AlapítványTímea 4 fiát neveli egyedül egy anyaotthonban. Élete nem könnyű, de stabil hátteret, igazi otthont akar nyújtani gyermekeinek. Segítsünk neki, hogy elvégezhessen egy szociális gondozó és ápoló tanfolyamot!
161.500 Ft-ból
adománygyűjtés
Van Esély Alapítvány - mintakampány
Van Esély AlapítványFeltöltés alatt!
179 hívás, 209 sms
adománygyűjtés
Árpád
Van Esély AlapítványÁrpád jelenleg hajléktalanszállón lakik, de eltökélt abban, hogy otthont teremtsen családjának. Segítsünk neki, hogy befejezhesse a nehézpótkocsi-vezető tanfolyamot, és több lehetősége legyen a munkaerőpiacon!
138.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ujj Zsuzsi & Darvas Kristóf - VanEsély támogatói buli
Van Esély AlapítványAzért dolgozunk, hogy hajlék nélkül élő embereknek, családoknak legyen esélye kilépni a hajléktalanságból. Te is segítenél? Vegyél itt támogatói koncertjegyet és bulizz velünk december 4-én a Három Hollóban!
50.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ági és Lili
Van Esély AlapítványÁgi és kislánya nemrég még hajléktalanok voltak. Albérletbe költöztek, de Ági a járvány miatt elveszítette a munkáit. Segíts, hogy ne kelljen visszaköltözniük az anyaotthonba és megmaradhasson az otthonuk!
140.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Van kiút a hajléktalanságból, de kellesz hozzá Te is!
Van Esély AlapítványLegyél te is sorsfordító! Valódi embereknek segíthetsz, akiknek az élete alakulása a te kezedben is van. Segély helyett esélyt adunk otthontalan emberek előrelépéséhez. Segítesz?
2022-05-22.
adománygyűjtés
Advent első hete - Alíz
Van Esély AlapítványAlíz átmeneti otthonban él gyerekeivel. Küzd a jobb életért, elhatározta, hogy tanulni fog, szakmát szerez, de a suli sokba kerül. Segítenél Te is esélyt adni ennek a családnak?
150.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Advent második hete - Brigi
Van Esély AlapítványBrigi intézményben él családjával. Férjével azért küzdenek, hogy igazi otthont teremthessenek gyerekeiknek. Szeretne ismét tanulni, érettségizni, szakmát szerezni. Segítesz?
130.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Advent harmadik hete - Dorina
Van Esély AlapítványDorina bántalmazó kapcsolatból menekült gyerekeivel anyaotthonba. Itt megerősödve elhatározta, hogy tanulni fog, szakmát szerez és otthont teremt a gyerekeinek. Segítesz?
150.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Advent negyedik hete - Éva
Van Esély AlapítványÉva intézetben nőtt fel, párjával, és kislányukkal átmeneti otthonban él. Felnőttként fejezte be a 8. osztályt, szeretne szakmát is szerezni, dadus lenni. Segítetek?
240.000 Ft-ból