KözSzerVezz! – Alattvalókból állampolgárok
(lezárult!)
A magányos ember kiszolgáltatott, de egy közösség tagjaként alattvalóból állampolgárrá válhat. Támogasd a láthatatlan hősnőket, akik szabadidejükben küzdenek közösségük életkörülményeinek javításáért!
Összeg:
455.000 Ft
18 támogató közreműködésével
101% -a teljesült a 450.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2018.10.01 - 2018.12.11
A pécsbányai óvoda harmincöt éve várta a felújítást, állapota időközben kis híján életveszélyessé vált. Helyi nők egy csoportja összefogott, és elérték, hogy a város és a helyi közösség is érdemben foglalkozzon a problémával – a tetőt már fel is újították!
Gyöngyöspatán járvány harapódzott el, mely könnyedén megállítható lett volna egy – a jogszabályok szerint – ingyenes védőoltással. A vakcinát azonban megtagadták a lakosoktól a hatóságok. A közösség tagjai ezért kampányt szerveztek, amely végül sikerrel járt, és mindenki megkapta a létfontosságú gyógyszert.
Az őri közösség tagjainak télen-nyáron, hóban, fagyban, kánikulában órákat kellett várnia Mátészalkán az átszállásra, ha a környéken akadt dolguk – akár nap mint nap, munkába menet is. Kampányukkal elérték, hogy ma már van közvetlen átszállási lehetőség a Jármiba, Őrbe és Vajára vonattal-busszal utazóknak számára.
Ilyen, és hasonló ügyekért dolgoznak a KözSzerVez programban résztvevő közösségszervezők, családanyák nap mint nap az ország legeldugottabb szegleteiben is.
De mit is csinál pontosan egy közösségszervező?
- Problémákat tár fel – azaz meghallgatja a helyieket. Találkozókat szervez, ahol a közösség tagjai együtt találják ki, milyen ügyekben akarnak megoldást keresni a lakókörnyezetükben. 4-6 hónap alatt legalább 100 egyéni és csoportos találkozó, beszélgetés zajlik le.
- Megoldásokat talál – együtt a közösség tagjaival. Megosztják az ügyet a teljes települési közösséggel, nyilvános akciókat, kampányokat indítanak, és így ösztönzik a döntéshozókat a halogatott lépések meghozatalára. Ha kell, hónapokon keresztül minden nap megjelennek a közösségi és helyi médiában, petíciókat írnak a hatóságoknak, és személyesen is felkeresnek mindenkit, aki a probléma megoldásában szerepet játszhat. A megoldás eléréshez összesen egy egész évre, és akár 300 egyéni és csoportos találkozóra is szükség lehet!
Mindez számokban:
- 1 közösségszervező
- 1 év
- 500 megkeresés
- 200 leszervezett találkozó/beszélgetés
- 100 megvalósult interjú, személyes beszélgetés
- 50 bevont helyi lakos
- 12 csoportos megbeszélés/csoporttalálkozó
- 5 aktív csoporttag
- 1 megoldott probléma/megnyert ügy.
Támogatásod abban segít, hogy a közösségszervezők végig tudják vinni az általuk felvállalt ügyeket, és hosszú távon is képesek legyenek folytatni közösségszervező munkájukat. Az ő és közösségeik nevében is köszönjük adományodat!
Ha szeretnél többet megtudni a közösségszervezők munkájáról és az eredményekről, keresd fel honlapunkat.
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Köszönjük a KözSzerVezz program közösségszervezőinek adott támogatást!
Idén minden eddiginél nagyobb és lelkesebb közösségszervezői csapattal folytattuk a KÖZ-SZER-VEZ programot. Az ország több tucatnyi településén elindult közösségi aktivizáló munkában első ízben sikerült kettő térségi közösségi hálózat szervezését is beindítani. Ennek keretében – többek között – Nógrád megyében három közösségszervező fél tucat településre kiterjedő munkájának összehangolása történt meg. A koordináció eredményeképpen több ügy mentén közös fellépésre nyílt lehetőség. Például az állampolgárok választási kedvének erősítése és a tudatos választás fontosságának hangsúlyozása mellett például a rászorulók részére a téli tüzelőanyag igazságos és átlátható igénylési és elosztási rendszerének kiépítése mellett folytattak 2018-2019 telén sikeres kampányokat.
Az adjukossze.hu támogatásból 1 térségi közösségszervező koordinátor 5 hónapra számított szervezői munkadíjának felét fizettük ki. Ez alatt az idő alatt legalább 500 helyi lakos megkeresését, több mint 150 személyes beszélgetés és interjú megvalósulását, közel 50 közösségi találkozó levezetését és 3 lakossági kampány és akció tervezését valósította meg.
Köszönjük az adományozóknak, hogy támogatták a problémák felszámolásának folyamatát!
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Minden fa számít. Ültessünk a klímáért!
Ökotárs AlapítványA legjobb fellépés a klímaváltozással szemben a faültetés! Támogasd akciónkat, hogy a TE nevedben is elültethessünk egy fát, hiszen minden fa számít!
450.000 Ft-ból