Együtt a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen!
(lezárult!)
A kampány célja a hajléktalanok kriminalizációja ellen indított programunk fenntartása és annak folytatásának biztosítása. Célunk, hogy a hajléktalan emberek számára megfelelő jogi védelmet dolgozzunk ki.
Összeg:
649.000 Ft
60 támogató közreműködésével
129% -a teljesült a 500.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2018.12.14 - 2019.01.13
A kampány célja a hajléktalanok kriminalizációja ellen indított programunk fenntartása és annak folytatásának biztosítása. Támogass bennünket, hogy a segítségeddel ez megvalósulhasson!
Célunk, hogy a hajléktalan emberek számára megfelelő jogi védelmet dolgozzunk ki. Ennek érdekében Egyesületünk elérhetőségével szórólapokat nyomtattunk, kisokosokat készítettünk, amelyben a szabálysértési eljárás megindulásának feltételeit, folyamatát és lehetséges kimeneteleit foglaltuk össze közérthető módon. Ezeket igyekeztünk már a törvény hatálybalépését megelőzően minél szélesebb körben eljuttatni az érintettekhez.
Elindítottuk védői telefonos ügyeletünket, amit az eljárás alá vontak számára folyamatosan működtetünk, azért, hogy Egyesületünk önkéntes ügyvédeivel fel tudják venni a kapcsolatot, akik ingyenes jogi konzultációt és védői képviseletet nyújtanak számukra. Mivel az eljárás gyors lefolyású, ezért fontos, hogy minél hamarabb értesüljünk arról, ha valakit eljárás alá vontak és a jogi képviseletet már a kezdetektől biztosítani tudjuk neki.
Több hajléktalan embert képviseltünk az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt indult eljárásokban bíróság előtt. A hajléktalan embereket sújtó törvény megsemmisítése érdekében az ombudsmanhoz és az Alkotmánybírósághoz fordultunk.
Kérjük támogasd kűzdelmünket a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen! Előre is köszönjük felajánlásodat!
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Együtt a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen!
Az Utcajogász Egyesület célja, hogy jogi segítséget nyújtson hajléktalan és lakhatási szegénységben élő embereknek. A Blaha Lujza téren önkéntes jogászaink 8 éve minden pénteken 15:00 és 17:00 óra között ingyenes jogsegélyszolgálatot tartanak. Emellett az Egyesület telefonos és e-mailes ügyfélszolgálatot is működtet. Az egyéni ügyfelek ügyeinek vitele mellett hosszú távú céljaink között szerepel a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek valós jogegyenlőségének megteremtése, valamint annak elősegítése, hogy célcsoportjaink ismerjék és érvényesítsék jogaikat, azaz a későbbiekben a segítségünk nélkül is hatékonyabban intézzék ügyeiket. A szabálysértési törvény módosításának október 15-i hatályba lépése óta kiemelten kezeljük az életvitelszerű közterületen tartózkodásért eljárás alá vont hajléktalan személyek képviseletét, az ezzel kapcsolatos tájékoztatást, szóróanyagok, kisokosok készítését és terjesztését.
A kampány célja a hajléktalanok kriminalizációja ellen indított programunk fenntartása és annak folytatásának biztosítása volt. Célunk, hogy a hajléktalan emberek számára megfelelő jogi védelmet dolgozzunk ki.
A kampány során befolyt összegből a következő dolgokra költöttünk:
- szórólapokat nyomtattunk
- a már elkészült kisokosokat
- amelyben a szabálysértési eljárás megindulásának feltételeit, folyamatát és lehetséges kimeneteleit foglaltuk össze közérthető módonnyomtattuk ki
- védői telefonos ügyeletünket tartottunk fenn, amit az eljárás alá vontak számára folyamatosan működtetünk, azért, hogy Egyesületünk önkéntes ügyvédeivel fel tudják venni a kapcsolatot, akik ingyenes jogi konzultációt és védői képviseletet nyújtanak.
- több hajléktalan embert képviseltünk az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt indult eljárásokban bíróság előtt.
A kriminalizációs kampányunk során úgy gondoljuk, hogy sikerült nekünk tematizálni a közvéleményben a hajléktalan embereket érintő kriminalizációs eljárások jogállamiság ellenes voltát. Majdnem minden esetben Egyesületünk ügyvédei látták és látják el jelenleg is a jogi képviseletet Budapesten.
Mindemellett szervezetünk is jobban láthatóvá vált a tágabb nyilvánosság számára, számtalan sajtómegjelenésünk volt az elmúlt időszakban, egyre jelentősebb tényezővé válunk a hajléktalanság kezelésének diskurzusában.
Utcajogász
Csatolmány megnyitásaTámogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Jogi segítség mindenkinek jár
Utcajogász EgyesületHajléktalan és lakhatási szegénységben élő emberek jogainak érvényesítésért küzdünk!
Összeg: 37.777 Ft
Támogatók száma: 3
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Utcajogász Maraton: 12 órás maratoni ügyfélfogadás
Utcajogász EgyesületCélunk, hogy jogilag minél több kilakoltatással fenyegetett embernek segíthessünk és felhívjuk a figyelmet, hogy minél hamarabb keresnek minket, annál több lehetőség van arra, hogy lakhatásukat megvédjük!
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Gurítsd be a segítőkocsit!
Utcajogász EgyesületAz Utcajogász jogsegélyszolgálat működtetésében fontos szerepe van a hajléktalanságot vagy lakhatási szegénységet megtapasztalt segítőinknek. A kampányban a segítői rendszerünk fenntartásához kérünk támogatást.
600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Támogasd az Utcajogász jogsegélyt!
Utcajogász EgyesületHajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogainak érvényesítésért küzdünk!
1.500.000 Ft-ból