Alfréd se perelje a rendőrséget hiába!
(lezárult!)
Összeg:
170.000 Ft
29 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 170.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2016.02.16 - 2016.02.23
A devecseri romák ügyében a bíróság másodszor is a tétlen rendőrségnek adott igazat, így Király Alfrédnek is perköltséget és illetéket kell fizetnie, mert kiállt igazáért.
Előzmények:
Szélsőjobboldali tömeg romákra támadt Devecseren 2012-ben. A cigányozást, fenyegetést dobálózás követte, nagy szerencse, hogy csak ketten sérültek meg. A rendőrök nem intézkedtek a helyszínen, nem oszlatták fel a rendezvényt, nem igazoltattak, nem állítottak elő senkit.
Király Alfréd és Dömötör Norbert is ott volt az egyik háznál. Nekik is tűrniük kellett a gyalázkodást, fenyegetést, és nekik is el kellett húzódniuk a repülő kövek elől. Mindannyian fel voltak háborodva és féltek, de Norbert és Alfréd nem akarta annyiban hagyni. Úgy döntöttek, jogi úton érik el, hogy a magyar állam kimondja, a rendőrök mulasztottak, amikor nem védték meg a devecseri cigány közösséget. Hiába tartott órákon át a veszett cigányozás, hiába repültek 8 percen át kövek és egyéb tárgyak, a legfőbb magyar bíróság szerint „a rendezvény összességében nem veszítette el békés jellegét” és a rendőröknek adott igazat.
A magyar állam nem "díjazta" a romák öntudatos fellépését.
A bíróság 140 ezer forintnyi illetéket és perköltséget állapított meg Norbert után Alfrédnek is,
amit a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének rövidesen ki kell fizetnie.
Kérjük, járulj hozzá az Alfrédra kiszabott perköltséghez és illetékhez!
Mutasd meg, hogy nem értesz egyet a bíróság ítéletével, és kiállsz amellett, hogy a rendőrségnek mindenkit meg kell védenie!
***
A hazai jogorvoslati lehetőség a Kúria ítéletével kimerült, de Alfréd a Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult: mondja ki a rendőrség mulasztását, hogy hasonló dolgok ne történhessenek meg senkivel.
Ha a per sikerrel zárul, és Alfréd kártérítést kap, az itt összegyűjtött összeget jótékony célra, a devecseri Biztos Kezdet Gyerekháznak ajánlja fel.
***
A gyűjtött összeg a következőképpen áll össze:
Perköltség: 40000 Forint
Felülvizsgálati illeték: 100000 Forint
A fennmaradó összeg az adjukossze.hu portál működési költségeit és a banki költségeket fedezi.
A gyűjtést a Magyar Helsinki Bizottság indította. Egyesületünk az emberi jogok magyarországi érvényesülésén őrködünk és jogi segítséget nyújtunk az emberi jogi sérelmek áldozatainak.
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - Alfréd se perelje a rendőrséget hiába!
Kedves Barátaink!
Alfréd és Norbert négy és fél év után sikert értek el az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
A bíróság kimondta: hibázott a rendőrség és ügyészség, amikor a tüntetésen elhangzott beszédeket a szólásszabadság által védett kijelentéseknek tekintette, mert nem maradhatnak következmények nélkül egy kisebbségi csoport megfélemlítésére irányuló eseményen elhangzó, etnikai háborúra hívó felszólalások egy olyan időszakban, amikor a paramilitáris szervezetek felvonulásai „széleskörű, koordinált megfélemlítés” formáját öltik.
Jó tett helyébe jót várj! from Magyar Helsinki Bizottság on Vimeo.
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar Helsinki BizottságA Magyar Helsinki Bizottság civil jogvédő szervezet, közhasznú egyesület, amely az emberi méltóságot védelmezi a jog és nyilvánosság eszközével.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Segíts Norbertnek, hogy ne perelje a rendőrséget hiába!
Magyar Helsinki Bizottság180.000 Ft-ból
adománygyűjtés
500 mázsa méltóság
Magyar Helsinki BizottságNovemberben érkezik A méltóság mázsakönyve c. képes kalendárium a Magyar Helsinki Bizottság kiadásában. Támogasd a megjelenést, és vidd haza az 500 számozott példány egyikét!
3.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Támogasd a tanárok küzdelmét a bíróságon is!
Magyar Helsinki BizottságA Helsinki Bizottság segítségével mind az öt elbocsátott kölcseys tanár bírósághoz fordult. Pervesztés esetén akár a 2 000 000 Ft-os perköltséget is követelhetnek rajtuk.
2.000.000 Ft-ból