ADÓ 1% A BETEG GYERMEKEK ÉS FELNŐTTEK GYÓGYÍTÁSÁÉRT!
(lezárult!)
Most Ön is részese lehet a gyógyításnak! Adója 1%-át a Semmelweis Egyetemen kezelt beteg gyermek és felnőttek gíógyítására, a legmodernebb eszközök beszerzésére fordítjuk.
Adószám:
18014448-1-42
Határidő: 2022-05-22
Gyűjtés célja
A Semmelweis Egyetem Alapítvány 1992-es létrehozása óta elkötelezetten támogatja az egyetem betegellátási, oktatási és kutatási tevékenységét, a beteg gyermekek és felnőttek gyógyításához szükséges eszközök és berendezések beszerzését, a hátrányos helyzetű hallgatók támogatását.
Ennek eredményeképpen 2018-ban hátrányos helyzetű hallgatók nyerhették el az alapítvány pályázatán meghirdetett tanulmányi ösztöndíjat, míg 2019-ben alapítványi támogatással a korábbi I. Sz. Belgyógyászati Klinika vásárolhatott speciális monitorokat az invazív mintavételen átesett páciensek megfigyelésére. 2020-ban pedig a koronavírus-járvány alatt egy fertőtlenítő robot beszerzését támogatta az alapítvány.
Az elmúlt időszakban megtapasztaltuk a közös cél érdekében való összefogás erejét és fontosságát. Munkatársaink és hallgatóink emberfeletti kitartással álltak helyt a pandémia során, lehetővé téve, hogy a Semmelweis Egyetem vezető szerepet vállaljon a COVID-19 elleni küzdelemben, emellett pedig magas szintű munkát végezzünk az oktatás, a kutatás és betegellátás egyéb területein is.
Hisszük, hogy egyszervezet életében nincs kis összegű, csak fel nem ajánlott támogatás. A gyermekek és felnőttek gyógyításának, az orvos- és egészségtudományi képzésnek és kutatásoknak az 1%-os felajánlással most személyesen is részese lehet bárki, aki május 20-ig az adója 1%-át a Semmelweis Egyetem Alapítványnak ajánlja fel.
Közösen még tovább fejlődhetünk, ha a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásakor minél többen gondolnak egyetemünk alapítványára!
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Semmelweis Egyetem Alapítvány
Semmelweis Egyetem AlapítványGyermek MR készülék beszerzése az SE Gyermekgyógyászati Klinikára, ami havonta több száz súlyosan beteg gyermek korai diagnosztikáját és biztonságos utánkövetését teszi lehetővé.
adománygyűjtés
Gyermek MR készülék beszerzése a gyors ellátásért
Semmelweis Egyetem AlapítványA Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika olyan MR készüléket kíván beszerezni, ami havonta legalább 300 súlyosan beteg gyermek gyors és biztonságos ellátását teszi lehetővé.
Telefonszám: 13600/04
98172 hívás, 22902 sms
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Adó 1% a koraszülöttek utógondozásért!
Semmelweis Egyetem AlapítványMagyarországon évente 8.000 koraszülött születik. Adója 1%-ával most az ő utógondozásukat, fejlesztőfoglalkozásaikat támogathatja egészen kisiskolás korig, egy teljes életért!
2023-05-23.
adománygyűjtés
Adó 1% - Új játszótér a Pető Intézet óvodásainak!
Semmelweis Egyetem AlapítványAdója 1%-ával az SE Pető András Kar (ismertebben: Pető Intézet) mozgássérült és ép gyermekeinek segíthet, hogy új, integrált játszóterükön együtt élhessék meg a játék örömét!
2024-05-22.
adománygyűjtés
Mert az ő gyorsaságukon életek múlnak.
Semmelweis Egyetem AlapítványAdója 1%-ának felajánlásával hozzájárulhat a Semmelweis Egyetem sürgősségi vérszállító tevékenységének fejlesztéséhez.
2026-05-22.