20 éve minden nyáron - Damján tábor!
(lezárult!)
Összeg:
445.000 Ft
43 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 445.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2017.06.26 - 2017.09.03
Idén is megrendezésre kerül a Damján tábor 2017. július 31. és augusztus 4. között a Debrecen melletti Dorcas Szabadidőközpontban. Sok szempontból különleges a tábor, azonban ebben az évben még különlegesebbé teszi ezt a hetet, hogy immáron a 20. alkalommal szervezzük! Az egy hetes élményre 90 enyhe- vagy középsúlyos fogyatékkal élő gyerek és felnőtt táborozóinkat, valamint 110 segítőjüket várjuk!
Ők már nagyon várják a tábort, az ország minden pontjáról érkező középiskolás és egyetemista segítőikkel együtt! Táborozóink INGYEN vehetnek részt, a segítők jelképes részvételi díjat fizetnek.
Résztvevőinknek változatos programokkal készülünk: lesz esti táncház, Nem Adom fel együttes koncert, kutyás bemutató, tűzoltók és rendőrök látogatása, valamint a hét leginkább várt pillanata, a Ki mit tud?. A legtöbb táborozónak ez az egy hét jelenti a nyári felhőtlen kikapcsolódást és szórakozást.
Célunk, egy olyan élményekben, emlékekben gazdag hetet biztosítani a tábor résztvevőinek, amit sosem felejtenek el! Számítunk segítségedre és támogatásodra, hogy megvalósulhasson a 20. Damján tábor!
Pillants bele a tábori percekbe: https://www.youtube.com/watch?v=5l7qi0az91s
20.000 Ft-tal egy táborozónak adsz lehetőséget, hogy az 5 napos táborban részt vegyen. Szállás, étkezés, programok, koncertek, ebben minden benne van!
10.000 Ft-tal támogathatod egy táborozónk segítőjének egy heti szállását.
7.500 Ft-tal biztosíthatod egy táborozó egy heti étkezését és Damján pólóját.
3.000 Ft-tal egy táborozó egy éjszakai szállásához és másnapi reggelijéhez járulhatsz hozzá.
A tábort tetszőleges összegű adománnyal is támogathatod. Minden adomány számít!
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Ajándékozz 3D-s vakációt!
Szent Panteleimon Alapítvány500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Terülj, terülj, asztalkám!
Szent Panteleimon Alapítvány445.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Damján fesztiválra fel!
Szent Panteleimon Alapítvány350.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Damján tábor - A szeretet olimpikonjai
Szent Panteleimon AlapítványTámogasd a Szent Damján tábor résztvevőit, hogy egy emlékekkel, élményekkel gazdag nyári táborban vehessenek részt!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Damján táborra fel!
Szent Panteleimon AlapítványTámogasd a Szent Damján tábor résztvevőit, hogy egy emlékekkel, élményekkel gazdag nyári táborban vehessenek részt!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Damján táborra fel! – Hogy újra együtt lehessünk!
Szent Panteleimon AlapítványTámogasd a Szent Damján tábor résztvevőit, hogy egy év kihagyás után ismét együtt lehessenek és egy emlékekkel, élményekkel gazdag nyári táborban vehessenek részt!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
NEGYEDSZÁZAD - 25 éve Szent Damján Tábor
Szent Panteleimon AlapítványA 25. Szent Damján Táborra készülve, idén is szeretnénk izgalmas és mozgalmas programokkal gazdagítani a táborozóinkat. Tégy hozzá te is!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Szent Damján Tábor, egy darabka földi Mennyország
Szent Panteleimon AlapítványA Szent Damján Tábor, ahol áramlik a szeretet és mindenki tökéletes a maga tökéletlenségével. Járulj hozzá eme CSODA létrejöttéhez, hisz a szeretet nem lehet az anyagiak kérdése!
600.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Egyszer volt, hol nem volt... a Szent Damján Tábor
Szent Panteleimon AlapítványA Szent Damján Táborban minden különleges manó és tündér barátokra és feltétel nélküli szeretetre lel. Járulj hozzá te is, hogy ne csak mese maradjon!
700.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Szent Damján Tábor, a mosolygó csodák földje
Szent Panteleimon AlapítványA Szent Damján Táborban a szeretet határtalan, a különbségek ajándékká válnak és minden mosoly egy csoda. Segíts, hogy a mosolygó csodák földje újra életre keljen!
800.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Szent Damján Tábor - Kis bárányok, nagy szeretet.
Szent Panteleimon AlapítványVan egy hely, ahol figyelnek egymásra az emberek. Ahol a szeretet természetes. Ahol jó együtt lenni. Ez a Szent Damján Tábor. Járulj hozzá Te is, hogy idén is létrejöhessen.
950.000 Ft-ból