Unióban a Tanyákért Egyesület

A múltból merítve, a jövőre gondolva, a jelenben cselekszünk

Egyesületünk 2008-ban alakult. 2016-ban új vezetőket választottunk, így új lendülettel, de a hagyományos programokat megtartva terveztük az idei tevékenységünket. Ásotthalom központjától 5-15 km-re eső tanyavilágban közel 100 18 év alatti gyerek és sok -gyakran egyedülálló- idős ember él. Célunk, hogy ezeknek az embereknek megkönnyítsük hétköznapjaikat, változatosabbá tegyük ünnepeiket, hagyományaikat. Az Önkormányzat és Egyesületünk által közösen üzemeltetett Klebelsberg Kuno Közösségi Ház és Gátsori Tanyamúzeum eredetileg egy tanyamúzeum volt. A lelkes alapítók mellett a tanyasi emberek adományozta tárgyakkal rendeztük be Itt az eredetiben őrzött elrendezés, berendezés és használati tárgyak sokasága miatt már egyre nehezebben tudtuk programjainkat szervezni. Egyszerűen kinőttük a kis házat. Az udvaron ugyan kemence, asztalok, padok rendelkezésünkre állnak, de a 2010-ben elkezdett épületbővítés elkerülhetetlen volt. A mostani épületegyüttes sokkal nagyobb teret biztosít rendezvényeinknek. 3 évvel ezelőtt játszóteret is kaptunk. Ezt természetesen bármikor használhatják a környékbeli gyerekek. Hagyományainkat nem csak a tárgyak őrzik a Tanyamúzeumban. Mi is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy az évszakokhoz, ünnepekhez tartozó szokások ne merüljenek feledésbe.

Adószám:
19560416-1-06

Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

  • Szervezet adatai
  • Korábbi adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
Unióban a Tanyákért Egyesület

Szervezet rövid neve:
Gátsori közösségi ház

Szervezet adószáma:
19560416-1-06

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/gatsoritanyamuzeum/?eid=ARDUXBui51Jr07giFAES16l-YzprONBUAfBu-KKzQk2Ml-m6z-hC5DGzVybiRS5GfmGoTQaUQ3OQxT2P

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
56900020-10211146-________

A szervezet telefonszáma:
+36 204733267

A szervezet címe:
6783 Ásotthalom, Felszabadulás utca 2-6.

Tevékenységi kör:
Országos, regionális közszolgálati hírközlés

Tevékenység leírása:
Az elmúlt években havonta egy alkalommal tartottunk összejöveteleket, melyek a következők voltak: - Farsangi előkészületek, télbúcsúztató. Jelmezt készítettünk, télbúcsúztató Kisze-bábot égettünk. Farsangi bált rendeztünk. Fánkot sütöttünk. -Tavaszi előkészületek Nagytakarítás, virágültetés a közösségi házban és udvarán. Földműves tapasztalatcsere - Húsvét Tojáskeresés, kézműveskedés az ünnephez kapcsolódóan, locsolóversek tanulása, tojásfestés írókával. Kalács sütés kemencében. Sonka és tojásfőzés, vendéglátás. -Majális és a hozzá kapcsolódó szokások. Májusfa állítás. Kosárfonás, szövés. -Családi nap játékos vetélkedővel, ugrálóvárral, vendéglátással - Gátsori Tanyasi Ünnepség - Gazdaest és Kamratúra A környéken készült feldolgozott termékek kóstolással egybekötött bemutatója - Kemencében készíthető ételek bemutatója. -Nyárzáró családi nap kézműveskedéssel, játékos vetélkedővel, vendéglátással - Szüreti, őszi betakarításhoz kapcsolódó szokások, gazda-tapasztalatcsere. - Batáta fesztivál és Böllérnap Látvány-disznóvágás, disznótoros ételek kínálása, batátából készült finomságok kóstoltatása, batátatotó. Szakmai előadások a batátáról. - Mikulás ünnepség és kézműveskedés batyus vendéglátással - Karácsonyi ünnepség a Kiss Ferenc Általános Iskola diákjainak közreműködésével. Szeretetvendégség -Műsor az Adventi gyertyagyújtás a faluban

Mire gyűjt:
Mivel a két családi napon van a legtöbb tanyasi és falusi család, ezért annak színvonalát szeretnénk emelni. Népi játszóteret bérelnénk Változatosabbá tehetnénk a kézműveskedést Szükségünk lenne néhány sörpadra, hogy ne kelljen mindig a faluból hozatni a központtól kb 10 km-re lévő Közösségi házba

Szociális
Közösségi
adománygyűjtés

Családi napok a tanyavilágban

Gátsori közösségi ház

Nyaranta két vidám, vetélkedős, játszós, ugrálós, finomat evős, kézműveskedős, beszélgetős családi együttléteket szervezünk. Kérlek, segíts, hogy a 2019-es rendezvények is sok gyereknek örömet szerezzenek!

17% 71.500 Ft összegyűlt
400.000 Ft-ból
Érdekel

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.