TraumaAmbulancia Egyesület

„Nem vagy egyedül. Beszélgessünk, hogy a lelki sebek gyógyuljanak!”

A TraumaAmbulancia Egyesület célja olyan balesetet szenvedett embereken segíteni, akik a fizikai gyógykezelésen túl lelki támogatásra szorulnak. Míg az orvosok, gyógytornászok a fizikai sérülésekkel foglalkoznak, mi a lelki sebeket segítenünk begyógyítani. Hosszú távon fontos célkitűzésünk szemléletváltást kialakítani a társadalomban, amelynek eredményeképp az emberek jobban odafigyelnek a környezetükben élő, balesetet szenvedett társaikra és a mentális felépülés fontossága is felértékelődik. Szeretnénk, ha kórházakban elindulna egy olyan program, amelyben a balesetet átélt emberek információt kapnak arról, milyen lelki folyamatokon mennek keresztül egy baleset után. Szeretnénk rendszeres terápiás jellegű önsegítő csoportokat, ahol szakember közreműködésével találkozhatnak és beszélgethetnek sorstársaikkal. És végül szeretnénk egy igazi TraumaAmbulanciát alapítani, ahol holisztikus szemlélet mentén szerveződne a szakmai munka, és itt tudnánk segíteni a trauma feldolgozásában azoknak, akik nyitottak erre.

Adószám:
19090638-1-42

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

  • Szervezet adatai
  • Korábbi adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
TraumaAmbulancia Egyesület

Szervezet rövid neve:
TraumaAmbulancia

Szervezet adószáma:
19090638-1-42

Honlap:
https://traumaambulancia.hu/

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/Poszttrauma

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/channel/UCUyCXzAYMif5m8NNTu0KnPA

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
16200106-11632713-________

A szervezet telefonszáma:
+36 203779080

A szervezet címe:
1143 Budapest, Hungária körút 33. 1 6.

Tevékenységi kör:
Lelki segélynyújtás

Tevékenység leírása:

Önkéntes szakemberek közreműködésével segítséget nyújtunk a baleset következményeinek feldolgozásában nemcsak a baleset áldozatainak, hanem a szemtanúknak, hozzátartozóknak vagy a baleset okozójának egyaránt. Azon túl, hogy támogatjuk a balesetben érintettek lelki gyógyulását, biztosítjuk a kellő információforrást, hogy újra megtalálják lelki egyensúlyukat. Minden hónap utolsó keddjén beszélgetést vagy más közösségi programot szervezünk. Az összejövetelek baráti hangulatban, szakemberek közreműködésével zajlanak: kötetlen beszélgetések, kreatív foglalkozások, workshopok és fantasztikus emberek. Az Est során általában személyesen érintett tapasztalati szakértők és szakemberek mások számára inspiráló utat mutató példaként beszélnek fizikai és lelki sérüléseikről, a poszttraumás stressz szindróma és poszttraumás stressznövekedés összefüggéseiről és folyamatairól.

Mire gyűjt:

Mobilapplikáció fejlesztésén dolgozunk, amelynek segítségével eljuthatunk a balesetben érintett személyekhez, hozzátartozóikhoz még mielőtt a poszttraumás stressz tünetei megjelennének. Ez nagyon fontos, hiszen életet menthetünk azzal, ha az érintett időben kér, illetve kap segítséget. Ha támogatsz bennünket, minden, bármikor (múltban, jelenben, jövőben) balesetben érintett embertársadat támogatod, és hozzájárulsz ahhoz, hogy fejlesztésünknek mielőbb végére érjünk, és mielőbb elérjünk százezer érintettet.Adományoddal már most hozzájárulsz akár többszázezer ember lelki gyógyulásához. 

A mobilapplikáción információkat adunk a poszttraumás stresszről, segítséget nyújtunk a lelki problémákkal való megküzdéshez, a lelki állóképesség erősítéséhez és egyúttal kialakulhat egy támogató közösség is. De nem kizárólag a balesetben érintettek számára lesz hasznos az applikáció, Segítséget kaphat bárki, aki a lelki rugalmasságát szeretné fejleszteni, vagy éppen eszközöket, módszereket keres krízishelyzet kezeléséhez.

Terveink szerint különböző online felületeken és oktatási projekteken keresztül a mobilapplikáció segítségével százezer embert fogunk elérni az alkalmazás elindulását követő egy évben, és további kétszázezer embert 2023-ig.

Az applikáció fejlesztés első fázisának célegyenesében vagyunk, szeretnénk év végén, jövő év elején elindítani, de még sok munka áll előttünk, hogy az általunk tervezett három fázis végére érjünk, és minél szélesebb körű, akár prompt segítséget nyújtsunk az érintetteknek. 

A mobilapplikáció segítségével nemcsak azok életét menthetjük meg, tehetjük jobbá, akik balesetet szenvedtek, hanem a környezetükben élőkét és azokét is, akik bármilyen egyéb ok miatt küzdenek lelki problémákkal.

Köszönjük segítségedet! 

Egészségügy
Közösségi
adománygyűjtés

TraumaApp - Nem vagy egyedül!

TraumaAmbulancia

Készülő mobilalkalmazásunkkal időben kaphatnak segítséget a balesetben érintettek. Ha támogatod fejlesztésünket, minden balesetben érintett embertársadat támogatod.

108% 433.000 Ft összegyűlt
400.000 Ft-ból
Érdekel
Egészségügy
Közösségi
adománygyűjtés

HÍVD FEL A FIGYELMET A LELKI EGYENSÚLY FONTOSSÁGÁRA!

TraumaAmbulancia

Támogasd Te is a lelki sebek gyógyulását! A TraumaAmbulancia Egyesületben elsődleges célunk olyan balesetet szenvedett embereken segíteni, akik a fizikai gyógykezelésen túl lelki támogatásra szorulnak.

101% 202.500 Ft összegyűlt
200.000 Ft-ból
Érdekel

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.