Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány

1% segítség, hogy az életben több esélyt kaphassanak!

Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse az ipolytölgyesi Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában a fizikai, értelmi vagy mentális fogyatékossággal élő fiatalok és felnőttek társadalmi esélyegyenlőségének előmozdítását, a teljesebb, önállóbb életre való felkészítésüket. Az Alapítvány 2000.évben közhasznúsági jogi státuszt szerzett. Otthonban 150 fő középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékos, mozgásában korlátozott, illetve halmozottan sérült fiatal és felnőtt él, akiket a szülők a család keretén belül már nem tudnak gondozni, ellátni, miközben állandó ápolást, felügyeletet igényelnek. Az alapítvány ezen fiatalok és felnőttek életfeltételeinek javítására vállalt kötelezettséget. Az alapítvány bevételei adományokból, támogatásokból, pályázatok útján elnyert pénzeszközökből illetve az SZJA 1 % gyűjtéséből származnak. Kuratórium tagjai munkájukat társadalmi munkában végzik. Bevételeinket teljes egészében az otthonban élő gondozottak segítésére fordítjuk.

Adószám:
19184881-1-13

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

  • Szervezet adatai
  • Korábbi adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány

Szervezet rövid neve:
Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány

Szervezet adószáma:
19184881-1-13

Honlap:
https://www.szeretetszolgalat.hu/ipolytolgyes

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
10402908-29015735-00000000

Közhasznú jogállás:
igen

A szervezet telefonszáma:
+36 305166436

A szervezet címe:
2633 Ipolytölgyes, Kossuth L.u.32.sz. 32.

Tevékenységi kör:
Intézményes egészségkárosult-ellátás, támogatás

Tevékenység leírása:
Az Otthon kiemelt célja az ott élők állapotához igazodó fejlesztés, foglalkoztatás. Az Alapítvány ehhez nyújt segítséget azzal, hogy évek óta biztosítja a súlyos, halmozott fogyatékossággal élő lakók állapot javítását, fenntartását szolgáló gyógytorna, gyógymasszázs igénybevételét. A mindennapi ellátást könnyítő eszközöket szereztünk be, többek között: klímaberendezéseket, mosogató gépeket, fürdető matracokat, székeket, kanapét. Az egészségügyi ellátást és gondozást támogattuk egy EKG készülék és gyógyszerelő dobozok, betegemelő hevederek vásárlásával. Sátorbérléssel támogatjuk a már hagyománynak számító családi napot, hiszen csak így tudjuk biztosítani e rendezvényhez szükséges fedett teret. A zenés rendezvények mindenkire nagyon jó hatással van, az otthon lakói nagyon szeretnek táncolni, énekelni, az ilyen napok felejthetetlenek számukra.

Mire gyűjt:
Az alapítványunk a rendszeresen és folyamatosan felmerülő kiadások fedezésére gyűjti az SZJA 1% felajánlásokból befolyt összeget: nyaraltatási költségek részbeni fedezésére, ortopéd szakorvos foglalkoztatására, TV-internet szolgáltatás biztosítására, sátorbérlésre a családi napra, ünnepi eseményeken fellépő előadó művészek finanszírozására.

Jogállás:
Közhasznú

Szociális
Egyszázalékos
adománygyűjtés

Együtt többet tehetünk!

Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány

Kérjük segítse munkánkat az SZJA 1%-nak javunkra rendelkezésével!


Lezárult:
2020-05-20.
Adószám:
19184881-1-13
Érdekel

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.