Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium
A Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium célja kurzusok, elõadások, konferenciák, viták szervezésével biztosítani a széleskörû szakmai ismeretek megszerzését, reális és kritikus társadalomszemlélet kialakítását, a problémák komplex feldolgozásának készségét, illetve részt venni olyan sokoldalúan képzett értelmiség képzésében, amely képes a társadalomban eligazodni, értékeket felmutatni, és autonóm módon cselekedni. A Szakkollégium elsõsorban a tagok öntevékenységére épít, fontosnak tartja a közös értékeken és együttes cselekvésen alapuló közösségi életforma kereteinek, valamint a demokratikus magatartásforma elsajátítását segítõ önkormányzat és a vélemények sokszínûségét biztosító nyilvánosság megteremtését. Mindezt szakmai kurzusok és önálló kutatást végzõ mûhelyek szervezésével és a nyelvtanuláshoz szükséges feltételek biztosításával kívánja megvalósítani. Célja továbbá részt venni Szeged és az Szegedi Tudományegyetem tudományos és szellemi közéletében, együttmûködni az országos szakkollégiumi mozgalom szereplõivel.
Adószám:
18465387-1-06
Szervezet hivatalos neve:
Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium
Szervezet rövid neve:
SZTTSZ
Szervezet adószáma:
18465387-1-06
Honlap:
http://www.szttsz.hu
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
11735005-20488316
Közhasznú jogállás:
igen
A szervezet telefonszáma:
62544-871
A szervezet címe:
6722 Szeged Feketesas utca 28. II 216.
Tevékenységi kör:
Oktatás
Jogállás:
Közhasznú
Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.