Solymári Környezetvédők Egyesülete
Az alapítók közös akarattal úgy határoztak, hogy Egyesületet hoznak létre egy, az embert, a környezetet és a kultúrát tisztelõ, tisztességes, egészséges társadalomért és világért. Az egyesület célja, hogy önszervezõdõ társadalmi egyesületként részt vegyen Solymár község meglévõ környezeti értékeinek megóvásában, és a lakosság élõ lelkiismereteként hozzájáruljon a környezetbarát településfejlesztés megvalósításához. Ennek alapján az Egyesület céljait a következõkben határozzák meg: -Helyi, ez idáig védelembe nem vont tárgyi és természeti értékek feltárása, megóvás lehetõségeinek megkeresése. -Épített és természeti örökség védelme, kutatómunka. -A település környezetszennyezési térképének elkészítése, a lakossággal történõ megismertetése. -A település nagyberuházásainak és koncepcionális településrendezési, -fejlesztési terveinek, valamint ezek megvalósulásának környezeti szempontból történõ véleményezése (ipari zóna kijelölése, úthálózat és infrastruktúra fejlesztése, stb.) -A környezet állapot-javításának elõsegítése (légszennyezés, hulladékkezelés, ivóvízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás, vízminõség-védelem, tájvédelem, stb. ) -A község zöldfelületeinek folyamatos ápolását, karbantartását, a közterületek (járdák, közlekedési utak) évszaktól független tisztántartását biztosító megoldások megkeresése. -A településen lévõ mezõgazdasági területek környezettudatos hasznosításának, a környezettudatos állattartásnak, az élõvizek védelmének támogatása. -Ismeretterjesztõ tevékenység folytatása a helyi táj-, természet- és kulturális örökség védelmének népszerûsítéséért és a helyi feladatok jobb megértéséért. -Aktív részvétel a helyi környezetvédelmi oktatásban és környezeti nevelésben. -Együttmûködés a helyi önkormányzattal - véleményezõ és javaslattételi jog gyakorlása, illetve civil kontroll alkalmazása. -Együttmûködés más hasonló célú helyi, kistérségi, regionális és országos szervezetekkel, segítve egymás munkáját és erõsítve annak hatékonyságát. - A fenti feladatok végrehajtásáról (és akadályoztatásáról) a lakosság folyamatos tájékoztatása. Szükség esetén az illetékes szakhatóságtól tájékoztatás, illetve jogorvoslat kérése. -Az egyesületi céloknak megfelelõ támogató szervezetek felkutatása, pénzügyi és természetbeni támogatások gyûjtése. -Részvétel a következõ önkormányzati feladatokban: településfejlesztés, településrendezés; épített és természeti környezet védelme; helyi közutak és közterületek fenntartása; köztisztaság és településtisztaság biztosítása; egészségügyi, szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; egészséges életmód közösségi feltételeinek elõsegítése; a közösségi tér biztosítása; közmûvelõdési, tudományos, mûvészeti tevékenység, sport támogatása. 2.1.Fentiekre tekintettel az Egyesület Khtv 26.§ c) pontja értelmében az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: 1. egészségmegõrzés, betegségmegelõzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, 2. szociális tevékenység, családsegítés, idõskorúak gondozása, 3. tudományos tevékenység, kutatás, 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 5. kulturális tevékenység, 6. kulturális örökség megóvása, 7. mûemlékvédelem, 8. természetvédelem, állatvédelem, 9. környezetvédelem, 10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, 11. hátrányos helyzetû csoportok társadalmi esélyegyenlõségének elõsegítése, 14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.
Adószám:
18665958-1-13
Szervezet hivatalos neve:
Solymári Környezetvédők Egyesülete
Szervezet rövid neve:
SKE
Szervezet adószáma:
18665958-1-13
Honlap:
http://www.ske2083.freeweb.hu
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
10402135-50526565-85701009
Közhasznú jogállás:
igen
A szervezet telefonszáma:
+36-20-2547292
A szervezet címe:
2083 Solymár Bánya u. 13.
Tevékenységi kör:
Egészségügy
Jogállás:
Közhasznú
Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.