Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány
Vedd ölbe, ringasd, énekelj!A Ringató Alapítvány célja a kodályi elvek alapján, a zenei nevelés eszközeivel,élménynyújtás a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt. A Ringató foglalkozásokat eljuttatni mindenhová, ahol magyar ajkú családok élnek. A Ringató foglalkozásokon mintát adunk arra, hogy hogyan lehet a nevelés eszköze a zene. Szeretettel várunk a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is, és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Miközben énekelünk és játszunk, a legkisebb gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a saját kultúránkkal. Az értékes zene a teljes személyiséget formálja. A hagyományos dalok, mondókák, ölbéli játékok ablakot nyitnak a világra, s a lélekbe jutva élni segítenek, sőt ha kell, gyógyítanak. A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás érzése. Szeretnénk a szülőknek egy lehetséges utat mutatni a boldogulás felé. Nem az egyetlent, nem a legjobbat, hanem egyet a sok közül – egy biztos jót.
Adószám:
18027309-1-17
Szervezet hivatalos neve:
Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány
Szervezet rövid neve:
Ringató
Szervezet adószáma:
18027309-1-17
Honlap:
https://ringato.hu/
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/ringato/
Youtube oldal:
https://www.youtube.com/channel/UCFusF-mnzLoX_IeV75iHSvg
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
10700237-49180103-51100005
A szervezet telefonszáma:
+36 303823532
A szervezet címe:
7100 Szekszárd, Arany János utca 3.
Tevékenységi kör:
Közmûvelõdés
Tevékenység leírása:
A Ringató tevékenysége: • Zenés foglalkozások három év alatti gyerekeknek és szülőknek a határainkon innen és túl
A Ringató mozgalommá vált 2006 óta – magasan képzett foglalkozásvezetőink száma 141 fő, akik jelenleg 308 helyszínen szerveznek csoportokat a Kárpát-medencében és távolabbi európai országokban is • Évente több jelentős rendezvényt, konferenciákat, ismeretterjesztő előadásokat, különféle tanfolyamokat szervezünk • Számtalan könyvünk, zenei kiadványunk, antológiánk, mesekönyvünk, CD-nk jelent meg 2009 óta.
Mire gyűjt:
Segítsünk együtt a zene erejével a krízishelyzetben élő családoknak!
Ringató Alapítvány
Szívügyünk, hogy azokhoz a családokhoz is eljuttassuk az éneklés és a gyermekükkel közös játék örömét, akik krízishelyzetbe kerültek. Támogatásotokból családok áttmeneti otthonaiba jutnak el rendszeresen Ringató foglalkozásvezetőink. Hogy ott segítsen a zene öröme, ahol nagy a szükség a lelki támogatásra! Támogass bennünket Te is, hogy a foglalkozások közben visszatérhessen a mosoly és az öröm az arcocskákra!
Összefogás az otthontalanná vált kisgyermekes családokért!
A családok átmeneti otthonaiban élők a bentlakás ideje alatt segítséget kapnak gyermekük ellátásához, gondozásához, neveléséhez, az átmeneti gondozást szükségessé tévő okok, otthontalanságuk, helyzetük rendezéséhez. Foglalkozásvezetőink empátiával és tudással felvértezve azonnali érzelmi megerősítést tudnak nyújtani például abban, hogy az anya és gyermeke csak egymásra figyeljen. A közös éneklés és móndókázás közben gyógyul a lélek, örül a szív!
A Te segítségedre is szükségünk van, hogy vidámságot és énekszót vigyünk szomorúság helyébe.
adománygyűjtés
Támogassuk együtt a Covid-árvákat!
RingatóLegyen ez most a közös szívügyünk! Segíts Te is is adományoddal a család nélkül maradt gyerekeknek! A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért számára gyűjtünk!
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Segítsünk együtt a zene erejével a krízishelyzetben élőknek!
RingatóSzívügyünk, hogy azokhoz a családokhoz is eljuttassuk az éneklés és a gyermekükkel közös játék örömét, akik krízishelyzetbe kerültek. Támogatásotokból családok áttmeneti otthonaiba vsszük foglalkozásainkat.
650.000 Ft-ból
Az alábbi adatok jelennek meg Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából: név, cím, adószám, célkitűzés, közhasznú jogállás. A szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.