Magyar Házasságvédő Misszió


Nemzetünk egyszerű embereinek sorsát 2001 óta erőnkhöz mérten előbbre segíteni igyekszünk. Az elmúlt tizenkét esztendő alatt védelmezni kívántuk, hogy Magyarországon a család megbecsülése és értéke erős, és természetesen legyen, hogy több bizalmat ébresszen saját személye iránt is az az ember, akiről tudható, hogy megbecsüli a családját, fontos értéknek tartja, gondoskodik róluk, kiáll mellettük, egyáltalán igazi szülő, jó családapa vagy jó családanya. Tagjaink derekasan kiveszik a részüket e munkában, melyet mindvégig teljesen karitatívan végzünk, időnként napi küzdelmet kellett folytatni azért, hogy őszintén, jó lelkiismerettel kiállhassunk a házasság, és a család értékei mellett. Munkánknak kiemelt szükségességét tapasztaljuk napjainkban is, melyet teljes mértékben önkéntesen végünk, és melyhez eddig nem kértünk semmiféle segítséget. Ez az első alkalom, hogy erre kényszerülünk, mert most nem megy segítség nélkül. Sajnos a Soros Alapítványtól kapott informatikai eszközök mára oly mértékben elavultak, hogy a kapott Windows 7- és Windows 8 operációs rendszereket arra már telepíteni sem lehet olyan kevés a memóriája. Munkánkkal a Nemzetet segíteni igyekszünk, minden egyéni haszon nélkül, a saját meggyőződésünk szerint, Miniszterelnökünk számos családpolitikai nyilatkozatát hangsúlyozva. Szlogenünkké vált mondataink pl.: A gyermekek nemzedéke valójában megsokszorozza egy nemzet, egy ország erejét. A gyermekek által többre leszünk képesek, és többet is tudunk elérni. Tehát a gyermek a szülőkből a legtöbbet, a legnagyobb teljesítményt hozza ki. Valójában a jövőből, a gyermekek által képviselt jövőből ad át erőt, ad vissza erőt a jelen jobbá tételéhez. A gyermek a modern korban is valóban áldás a család életében is és a társadalom életében is, ez egy garantáltan megtérülő befektetés. Gyermek nélkül nincs folytatás, az idősek számára pedig nincs biztonság. A házastársak döntése, hogy vállalnak, és ha igen, hány gyermeket. Ahhoz, hogy a nemzetünk fenntartható legyen, és benne a gazdasági teljesítménye se zuhanjon vissza, ahhoz a család alappirének, a házasságnak valódi társadalmi elismerésre és segítségre van szüksége. Ezt a nemes feladat végzésében szavaztak meg bizalmat és választottak vezetőjüknek a Misszió tagjai. Kiemelkedő képességű tagjaink, tisztességes felelősségteljes munkát végeznek a nap huszonnégy órájában teljesen ingyen. Nagy elismerésnek számítana, ha Ön támogatná erőfeszítéseinket, továbbá legalább egy olyan személyi számítógéppel, vagy note-bookkal, amely alkalmas a Windows 8 program feltelepítésére és napi használatára. Nemzetünk hosszú távú kiegyensúlyozottsága, békés működése szempontjából nagyon fontos, hogy képesek legyünk újrateremteni saját magunkat, hogy onnantól külső erő bevonása nélkül is életképesek maradjunk és fönn tudjuk magukat tartani. Alapjában érzékeljük, nem arról van szó, hogy az emberek lelkében a család iránti igény lanyhult volna, hanem arról van szó, hogy az emberek olyan akadályokkal találják magukat szembe, amelyek végül is eltántorítják őket, attól, hogy az eredeti tervüket, eredeti életstratégiájukat, fiatalkori álmukat, a szép, egészséges és nagycsaládhoz kapcsolódó álmukat valóra tudják váltani. A Magyar Házasságvédő Misszió kiemelten közhasznú és igen fontos napi feladata, hogy abban segítsen, hogy az emberek saját jövőjére vonatkozó vágyaik előtt tornyosuló akadály miatt, azok elhárításában adja meg a szükséges információkat, gyakorlatilag legyen mellettük, hogy megfogjuk a kezüket a gondjaikban, de legalábbis minden tőlünk telhetően segítsünk ez ügyben a fiataloknak. Igazi lelkesítést, valóságos segítséget és bátorító lendületet adna, ha a Nemzet érdekében méltatja elhivatottságunkat, hisz összefogással érhetünk el valódi eredményeket. Szívből kívánom hogy az elkövetkező években legyen a Magyar Nemzet továbbra is nagyon sikeres, és Magyar Házasságvédő Misszió nevében kívánok minden Magyar családnak, házaspárnak bő gyermekáldást. Legyen a család és a gyermekvállalás valójában áldás nemcsak a családnak, de a nemzetnek és az egész európai civilizációnak. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmét, és külön köszönöm, ha az évtizedes munkánkat támogatására érdemesnek tartja.

Adószám:
18932870-1-19

Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

Szervezet hivatalos neve:
Magyar Házasságvédő Misszió

Szervezet rövid neve:
MHM

Szervezet adószáma:
18932870-1-19

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/SorsSzerviz?ref=hl

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
11600006-00000000-35069599

Közhasznú jogállás:
igen

A szervezet telefonszáma:
+36-30-246-0619

A szervezet címe:
8416 Dudar, Szív u.32.

Tevékenységi kör:
Családi problémák kezelése

Jogállás:
Közhasznú


Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.