Győztes Bárány Alapítvány

Közösség. Misszió. Növekedés együtt, szeretetben.

2023 márciusában jött létre a Győztes Bárány Alapítvány, hogy a 2014-ben Ózdon elindult tevékenységet, munkát és ezáltal a rászoruló gyerekeket, családokat támogassa. Az Alapítvány fő célkitűzése: hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok, valamint családjaik támogatása szociális, mentális, erkölcsi, oktatási és kulturális területen. Az alapítvány célja a hátrányos helyzetben élő gyermekek és családjaik felkarolása, támogatása, fejlesztése, számukra testi, lelki, szellemi fejlődést célzó programok tartása, ami által egészséges felnőtté válhatnak. Az Alapítvány elsősorban roma és hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családjaik felé szolgál, hogy az Alapítvány segítségével megtalálják helyüket a társadalomban, mint értékes és egészséges egyén. Az Alapítvány célja a folyamatos fizikai és lelki segítségnyújtás, amit egy keresztény értékeken alapuló közösség kialakításával és fenntartásával vezetünk es támogatunk. valósítunk meg. Hiszünk a közösség erejében, hiszünk abban, hogy a közösség, mint egység, alapítványunk tevékenységével segíthet a fiataloknak.

Adószám:
19355676-1-13


  • Szervezet adatai
  • Futó adománygyűjtések
  • Korábbi adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
Győztes Bárány Alapítvány

Szervezet rövid neve:
Győztes Bárány Alapítvány

Szervezet adószáma:
19355676-1-13

Honlap:
https://gyoztesbarany.hu/

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/gyoztesbarany

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/@baranygyoztes2676

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
11707000-22235121-________

A szervezet telefonszáma:
+36 208007556

A szervezet címe:
2040 Budaörs, Szőlő köz 2.

Tevékenységi kör:
Többcélú és egyéb gyermek- és ifjúságvédelem

Tevékenység leírása:
Közösségi alkalmak, foglalkozások 2016 óta tartunk hetente többször tini és gyermekalkalmakat, foglalkozásokat, ahol nem csupán az identitásukban erősödhetnek meg a hozzánk járó gyermekek, hanem minden alkalommal étkezést is kaphatnak, lehetőségük van kikapcsolódni, beszélgetni, fejlődni, imádságban növekedni. Hátrányos helyzetben lévők felkarolása Fontosnak tartjuk, hogy az egész emberre figyeljünk, egy éhes gyermek, vagy, aki otthon fázik nem tud figyelni, jelen lenni az alkalmakon, ezért élelmiszerrel, tüzelővel, ruházattal támogatjuk a hozzánk járó gyerekek családjait. Mindezt adományokból, támogatók által tudjuk megtenni. Élménynapok, kirándulások, táborok Évente több alkalommal 1-2 napos kikapcsolódást tudunk a közösségbe járók számára biztosítani. Ezeket az alkalmakon megerősödhetnek a cigány identitásukban, hitükben, értékeikben, új ismereteket tanulhatnak és új élményekben lehet részük. Nyaranta táborokat szervezünk részükre, ahol egy teljes héten át kapcsolódhatnak be korosztályuknak megfelelő foglalkozásokba, próbálhatnak ki új sportokat, fedezhetnek fel új területeket. Lelki kísérés, tanácsadás, fejlesztés Közösségünkbe járó 70-80 gyermek számára szeretnénk személyes figyelmet biztosítani, önkénteseinkkel, szolgálóinkkal arra törekszünk, hogy mindenkinek tudjunk segíteni a lelki gondjaiban, bajaiban, megoldásokat találjunk egyéni problémáikra, megküzdési stratégiájuk kialakításában segítsünk.

Mire gyűjt:
Hátrányos helyzetű gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal foglalkozunk. A misszió céljaira használjuk fel a bejövő adományokat, élelmiszerre, benzinre, tüzelőre, ruházatra, programok költségeire. Adományoddal rászoruló gyerekek életét segíted!

Szociális
Közösségi
adománygyűjtés

Tanulás. Élmény. Felfedezések - Ajándékozz lehetőséget!

Győztes Bárány Alapítvány

Összefogunk, hogy minél több rászoruló gyermeket vihessünk el tanulmányi kirándulásokra! Ajándékozz lehetőséget a tanulásra, új ismeretek, élmények szerzésére!

96% 1.090.000 Ft összegyűlt
1.125.000 Ft-ból
még 7 nap
Érdekel Támogatom
Szociális
Közösségi
adománygyűjtés

Tedd teljessé az ózdi gyerekek ünnepét!

Győztes Bárány Alapítvány

Összefogunk, hogy minél több rászoruló gyermek melegben, finom ételekkel, ajándékkal ünnepelhesse a karácsonyt. Ajándékozz örömet, meglepetést, szeretetet! Csatlakozol?

108% 869.000 Ft összegyűlt
800.000 Ft-ból
Érdekel
Szociális
Közösségi
adománygyűjtés

Élmény, fejlődés, játék - egy nyár, amiben minden benne van

Győztes Bárány Alapítvány

Hátrányos helyzetben élő fiatalok, gyerekek számára szeretnénk minőségi nyarat ajándékozni segítségeddel! Olyan élményeket adunk át, amik által játékosan fejlődhetnek.

101% 813.000 Ft összegyűlt
800.000 Ft-ból
Érdekel

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.