Görög Ifjúsági Egyesület
A Görög Ifjúsági Egyesület 2001-ben alapították Magyarországon élõ görög nemzetiségû fiatalok azzal a céllal, hogy a görög fiatalok számára olyan közösségi programokat szervezzenek, amelyek segítik õket identitásuk megõrzésében, az anyaország hagyományainak ápolásában. Az alapítás óta eltelt négy évben számos jól sikerült program bebizonyította az Egyesület létjogosultságát.Megjelent az Egyesület idõszakos kiadványa, a Neos Typos (Fiatalok Lapja), amelyet idén júniusban is szeretnénk megjelentetni. Az egyesület szervezésében jött létre a Partizan Hellas fõvárosi kispályás labdarúgó csapat is görög fiatalok részvételével. Rendszeresen segítünk a március 25-i és az október 28-i görög nemzeti ünneppel kapcsolatos központi, fõvárosi rendezvényen.Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a Görög Országos Önkormányzattal, a Fõvárosi Görög Önkormányzattal, illetve valamennyi görög kisebbségi önkormányzattal. Nagyon jó kapcsolatunk van mind a Beloiannisz Község települési, mind pedig görög kisebbségi önkormányzatával, illetve a Görög Köztársaság magyarországi nagykövetségével is.
Adószám:
18172760-1-43
Szervezet hivatalos neve:
Görög Ifjúsági Egyesület
Szervezet adószáma:
18172760-1-43
Honlap:
http://nonprofit.hu/grifetitkar
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
11707024-20428147
Közhasznú jogállás:
nem
A szervezet telefonszáma:
0630347-3456
A szervezet címe:
1221 Budapest Katona utca 2.
Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.