Gördülő Tánccsoport Alapítvány
A Gördülő Tánccsoport Magyarország első kerekesszékes társulata. Felkaroljuk a mozgássérülteket, tánc-, sport-, kulturális és szabadidős tevékenységeket szervezünk. Célunk a mozgáskorlátozott emberek rehabilitációjának elősegítése. Táncprodukciónk az esélyegyenlőség hirdetésének hatásos eszköze, tudatformáló üzenete van. A társadalomba ivódott sztereotípiák ellen harcolunk. Nézetünk szerint az előítéletek az információhiányból fakadnak. Ezért tartjuk fontosnak a fellépéseinket, ahol olykor több százan látják, hogy léteznek vidám és önálló kerekesszékes mozgássérültek, akiket nem szabad sajnálni, inkább egyenrangú partnerként kell elfogadni. Előadásainkkal hozzájárulunk a fogyatékkal élők elfogadásához, irányukba egy probléma-érzékeny társadalmi magatartás kialakításához. A mozgássérültek is képesek maradandó művészi értéket alkotni, a publikum számára szórakoztató produkciót nyújtani és emberi értéket közvetíteni. Célunk, hogy az emberi test korlátoltságának és szabadságának lehetőségeit megmutatva, a testi fogyatékosokról alkotott előítéletek felülvizsgálatára késztessük közönségünket. Hozzájáruljunk a sajátos igényű, mozgásszervi problémákkal és egészségkárosodással élő fiatalok, felnőttek életminőségének javításához, testi, lelki fejlődéséhez, rehabilitációjához a szervezett fejlesztő táncos foglalkozások és közösségi tevékenységek által. Önbizalmat, bátorságot adunk, példát mutatunk fogyatékossággal élő társainknak. Nem csupán az akadálymentesítés a célunk, hanem az is, hogy felismerjék az emberek: fogyatékos embertársaink hasznos tagjai a társadalomnak!
Adószám:
18107597-1-41
Szervezet hivatalos neve:
Gördülő Tánccsoport Alapítvány
Szervezet rövid neve:
Gördülő Tánccsoport
Szervezet adószáma:
18107597-1-41
Honlap:
http://www.gordulotanc.hu
Facebook oldal:
https://facebook.com/tanccsoport.gordulo
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
11703006-20036490-00000000
Közhasznú jogállás:
igen
A szervezet telefonszáma:
+36-30-2764925
A szervezet címe:
1032 Budapest San Marco u. 76. 76.
Tevékenységi kör:
Egyéb
Jogállás:
Közhasznú
Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.