Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
Legyen Támogatott lakhatás a súlyosan, halmozottan fogyatékos fiataloknak!Alapítványunk olyan családoknak segít, akik otthonukban gondozzák súlyos fogyatékosságal élő gyermekeiket. Támogatásoddal te is hozzájárulhatsz a fiatalok fejlesztéséhez, és ahhoz, hogy a családok élete könnyebbé váljon. Adományodat az alábbi célokra használjuk fel: - támogatott lakhatás program a súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatalok támogatására - foglalkozások a napköziben (XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ), például kutyaterápia vagy gyógytorna; - rendszeres egészségügyi szűrővizsgálatok szervezése a napközibe, hiszen a fiatalok eljuttatása a szakrendelőkbe nagyon nehéz és költséges a szülők számára; - kirándulások és nyaralás szervezése a családoknak, ami kikapcsolódást nyújt az év minden napján, reggeltől estig tartó gondozási feladatok mellett; - szülőklub fenntartása, ahol a szülők egymást támogatják, emellett meghívott szakemberek segítségével fejlődik az önismeretük, érdekérvényesítési képességük; a társadalom érzékenyítésére a szolidaritás, a sérült emberek elfogadása érdekében. Az alapítvány munkatársai többnyire érintett szülők, akik munkájukat önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végzik, ezért bármilyen kis összegű támogatás segítséget jelent a számunkra.
Adószám:
18156209-1-42
Szervezet hivatalos neve:
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
Szervezet rövid neve:
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
Szervezet adószáma:
18156209-1-42
Honlap:
https://www.gondozotthon.com/
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/gondoskodas.gyermekeinkert.alapitvany
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
Bankszámlaszám:
11715007-20384157-00000000
Közhasznú jogállás:
igen
A szervezet telefonszáma:
+36 703820290
A szervezet címe:
1158 Budapest, Molnár Viktor utca 94-96.
Tevékenységi kör:
Egészségkárosultak egyéb és általános támogatása
Tevékenység leírása:
A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítványt súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket gondozó szülők hozták létre 1996-ban azért, hogy közös erővel javítsunk a fiatalok életminőségén. Tevékenységeinkhez szorosan kapcsolódik a társadalom tudatformálása, a sérült emberek elfogadtatása.
Alapítványunk egyrészt a Budapest, XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központba járó fiatalokat támogatja, másrészt országszerte elérjük és hasznos információkkal segítjük a magas támogatási szükségletű, súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családokat.
-
Konferenciákat szervezünk, melyben szakpolitikai, egészségügyi és szociális ellátó rendszeri oldalról folytatunk párbeszédet a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek speciális problémáiról.
-
Támogatott Lakhatás programot indítottunk, mely közös összefogással segíthet megoldani a fiatalok lakhatási nehézségeit - ez jelenleg a legfontosabb, megoldásra váró feladat.
-
Szülőklubokat szervezünk a folyamatos gondozói feladatot ellátó szülők számára
-
Anyagilag támogatjuk a fiatalok és családjaik nyaralási lehetőségeit.
-
Közösségi média felületeken egymást támogató csoportot üzemeltetünk az érintett családoknak és segítő szakembereknek.
-
Támogatjuk a XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ munkáját, szakembergárdájának fejlesztését.
-
Speciális terápiás alkalmakat szervezünk a napközibe.
-
Az intézmény eszközparkját folyamatosan segítjük speciális eszközök, fejlesztő eszközök beszerzésével.
-
Minden olyan rendezvényen megjelenünk, ahol képviselhetjük a sérült gyermekek érdekeit.
Mire gyűjt:
A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány célja a magas támogatási szükségletű, súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatalok és családjaik támogatása. A súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek egyéni szükségleteit és képességeit sokszínűség jellemzi. Azoknak a családoknak, akik otthonunkban nevelik fogyatékos gyermekeiket, komoly kihívásokkal kell szembenézniük a nap minden órájában. Sokukat jellemzően édesanyjuk ápolja otthon. Így sok szülő, amíg fizikailag, lelkileg és anyagilag bírja, otthon tartja gyermekét, azonban eljön az a pillanat, amikor kénytelenegítséget kérni, és az idő előrehaladtával bentlakásos szociális intézmény után nézni, hogy hosszútávon biztosítsa gyermeke lakhatását és ellátását.
Jelenleg a szociális és egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt ezek a családok magukra vannak hagyva, és egyedül próbálnak megküzdeni a mindennapokkal. Az ország legtöbb pontján nincs kialakított intézményrendszer, ami akár pár órás, pár napos felügyelettel, segédeszközökkel könnyítené helyzetüket. Budapesten és 100 kilométeres körzetében jelenleg nincs olyan állami intézmény, ami fogadna súlyosan, halmozottan fogyatékos felnőtteket.
Alapítványunk arra törekszik, hogy úgy módszertani ismeretekkel, mint anyagi támogatással és segédeszközök biztosításával segítse ezeket a családokat.
Az alapítvány munkatársai többnyire érintett szülők, munkájukat karítatív alapon, önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végzik a családok érdekében.
Támogatásával Ön is hozzájárulhat alapítványunk munkájához. Minden befolyó adományt közvetlenül a családok támogatására fordítunk.
Jogállás:
Közhasznú
Dokumentumok:
adománygyűjtés
Gyűjtés a Támogatott Lakhatás programra
Gondoskodás Gyermekeinkért AlapítványAz Alapítvány kampányának célja a magas támogatási szükségletű, súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatalok és családjaik támogatása, lakhatási problémáik megoldása.
Összeg: 1.583.006 Ft
Támogatók száma: 127
adománygyűjtés
Idén is jöhetünk?
Gondoskodás Gyermekeinkért AlapítványKözösségi nyaralást szervezünk 20 családnak, akik súlyosan, halmozottan fogyatékos személyt gondoznak otthonukban: ez az egyetlen lehetőségük, hogy kimozduljanak a négy fal közül.
300.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Jövőre is jöhetünk? Fogyatékos fiatalok nyári táboroztatása
Gondoskodás Gyermekeinkért AlapítványSegítsd adományoddal, hogy 16 család ki tudjon mozdulni a négy fal közül: közösségi nyaralást szervezünk a súlyosan halmozottan fogyatékos embereket otthonukban nevelő-gondozó családok számára. Támogasd te is!
500.000 Ft-ból
Az alábbi adatok jelennek meg Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából: név, cím, adószám, célkitűzés, közhasznú jogállás. A szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.