Aranykapu Gyermekházat Támogató Alapítvány


A 0-5 éves korú - az átlagostól eltérő fejlődésmenetelű - gyermekek életminőségének javítását Kecskeméten és vonzáskörzetében, szűrővizsgálatok végzését a korai időszakban, a gyermekek fejlődésének nyomon követését, a Kecskeméten működő egészségügyi és oktatásügy intézményben integrált keretek között folyó korai fejlesztő munkát, cím-, adattár létrehozását, segédanyagok elkészítését, kapcsolattartást az ország regionális korai centrumaival, a területen működő szakemberek munkáját és egymás közötti kommunikációját. Információs Szolgálat létrehozása továbbá koordináció Kecskemét és vonzáskörzetében a gyermekeket e kezdeti életszakaszban ellátó és vizsgáló szakemberek, valamint intézmények között, a gyermekek gördülékenyebb fejlesztési, orvosi, oktatási pályafutása érdekében. Az alapítvány céljának tekinti egy korai intervenciós központ létrehozását is, amennyiben ehhez működése során megfelelő anyagi alapot tud felhalmozni. Óvodás-, iskoláskorú gyermekek és azok családjai számára pedagógiai és pszichológiai segítség nyújtása (képességvizsgálat, képességfejlesztés, tehetséggondozás, családterápia formájában) a sikeres óvodai, iskolai beválás és beilleszkedés érdekében. Családi napközik működtetése, fenntartása. A családban nevelkedő gyermekek számára életkoruknak megfelelő nappali felügyelet, gondozás, nevelés és foglalkoztatás biztosítása.

Adószám:
18218659-1-03

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

Szervezet hivatalos neve:
Aranykapu Gyermekházat Támogató Alapítvány

Szervezet rövid neve:
Aranykapu Gyermekház

Szervezet adószáma:
18218659-1-03

Honlap:
http://www.aranykapugyermekhaz.hu

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/pages/Aranykapu-Gyermekh%C3%A1z/204441869595188?ref=hl

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
52400078-11094559

Közhasznú jogállás:
igen

A szervezet telefonszáma:
+36-76-325678

A szervezet címe:
6000 Kecskemét, Serfőző utca 21.

Tevékenységi kör:
Alapfokú oktatás, támogatás

Jogállás:
Közhasznú


Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.