Szervezetek
Fordított Királyság Alapítvány
Adószám: 19281294-1-42
Jézus királysága egy olyan valóság, amely a feje tetejére fordítja az értékrendünket, a világnézetünket, az egész életünket. Célunk, hogy azokat az idegen nyelvű kezdeményezéseket, amik Jézusnak ezt a fordított királyságát szeretnék építeni, felkaroljuk, és legjobb tudásunk szerint magyar nyelvre fordítsuk.
ÉrdekelA Jobb Életért, A Jobb Emberért Alapítvány
Adószám: 18263051-1-14
Jelenlegi konkrét célunk tetraplég kerekesszékesek és családjuk számára megkönnyíteni és önállóbbá tenni a nyaralást
ÉrdekelPozitív Élet Alapítvány
Adószám: 18848373-1-13
A Pozitív Élet Alapítvány feladatának a HIV-fertőzöttek, AIDS-betegek, valamint hozzátartozóik pszichés és testi jólétének elősegítésére, szűkebb és tágabb környezetében a kirekesztettség oldására, megszüntetésére, a társadalmi attitűd megváltoztatására, a betegek és hozzátartozóik segítésére törekszik. A hozzá fordulóknak a betegséggel összefüggésben felvilágosítást nyújt, illetve tanácsadást végez a céljaihoz kapcsolódó élethelyzetek megoldására, vagy annak előmozdítására. A...
ÉrdekelNők 2000 - Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18681268-1-13
Azoknak adunk választási és összekapcsolási lehetőséget, akik nem csak tudni szeretnék, hogy a segítségük pontosan kikhez jut el, de vágynak is erre a személyes kapcsolódásra, segítségnyújtásra.
ÉrdekelKerekasztal Társulás
Adószám: 19182188-1-43
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata....
Érdekel"Hegyalja Kapuja" Mozgáskorlátozottak és Fogyatékkal Élők Egyesülete
Adószám: 18403680-1-05
A fogyatékossággal élő, ezen belül elsősorban a súlyosan mozgássérült emberek társadalmi életben való egyenrangú részvételét segíteni. Továbbá feladata a fogyatékosságból eredő sajátos érdekek képviseletét, szükség esetén védelmét is ellátó, civil szervezeti keretek közt működő segítség és támogatás nyújtása. Ezt a társadalmi gondoskodási és ellátó rendszer mellett, leginkább az ugyanezen hátrányokkal élő emberek által létrehozott civil szervezetek segítésével és...
ÉrdekelROTARY CLUB SOPRON-PANNONIA EGYESÜLET
Adószám: 18539680-1-08
A Rotary Club Sopron-Pannonia a nemzetközi Rotary tagjaként a rászorulók és a közösség támogatását tűzte ki célul. Rendezvényeinek és adománygyűjtéseinek a bevételét teljes mértékben támogatásokra fordítja. A tagok saját erőforrásaikat bocsátják ellenszolgáltatás nélkül a projektek megvalósítására.
ÉrdekelReménység Gyermeksegély és Rehabilitációs Alapítvány
Adószám: 19010777-2-14
Magyarországon a függőségek legalább a lakosság egytizedét érintik, intézményünk 2008 óta működtet szociális szolgáltatásokat szenvedélybetegek részére. Legfontosabb célkitűzésünk, hogy klienseink számára egyéni szükségletek szerint, differenciáltan tudjunk szolgáltatásokat nyújtani, mindenkinek azon a szinten, ahogy azt az állapota megkívánja. Emiatt szükségesnek tartottuk a terápiás kezelőintézmények módszereit közösségi, majd nappali ellátás és támogatott lakhatás keretei közé adaptálni,...
ÉrdekelManna Kulturális Egyesület
Adószám: 18196944-2-42
A Manna a színház eszközeivel hívja fel a figyelmet fontos társadalmi ügyekre. Az előítéletességre ugyanúgy, mint a családon belüli erőszakra vagy a környezettudatosság fontosságára. Több mint 10 éve elkötelezett hívei vagyunk a tehetséggondozásnak, rendszeresen adunk lehetőséget a pályakezdő fiataloknak, pályájukat újrakezdő édesanyáknak, pályájukat soha el nem hagyó kitartó színházcsinálóknak. A Manna egy olyan ernyőszervezet a független színházi világban, mely biztonságot és forrásokat ad a...
ÉrdekelMagyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Hagyományaiért Egyesület
Adószám: 18908721-1-43
A HAESF Alumni közösség ápolása, bővítése, a program hagyományainak megőrzése. Célkitűzéseinket, vízióinkat közösen álmodjuk meg!
ÉrdekelReménycsillag Gyermekeinkért Alapítvány
Adószám: 18721034-1-13
Szeretnénk, segíteni minden olyan családon, akiket komolyan érintett a válság, megélhetési gondokkal küzdenek, nagycsaládosok, vagy akárcsak nehezen boldogulnak. Orvoshoz járást, anyagi, és alkalmankénti támogatásokat szerezni az ő részükre is. Olyan helyen segíteni, ahol ez kivitelezhetetlen a körülmények vagy betegség miatt....
ÉrdekelTüskevár Vad- és Egzotikus Állatvédő Alapítvány
Adószám: 19097147-1-13
Alapítványunk 2018 óta foglalkozik sérült, elárvult vadállatok (emlősök, madarak, hüllők és kétéltűek) mentésével, gyógykezelésével, kórházi ellátásával és lehetőség szerinti repatriációjával. 2021. tavasza óta Természetvédelmi Mentőközpontként is működünk, védett és fokozottan védett állatok mentésében is részt veszünk. A gyógyítás és mentés mellett kiemelten fontosnak tartjuk a gyermekek és felnőttek oktatását, a felelős állattartásra nevelést és a természet védelmét.
ÉrdekelIKON Stúdió Közhasznú Egyesület
Adószám: 18113327-1-42
Szellemi műhely létrehozása, amely a Duna-medencei kultúra fenntarthatóságát, megőrzését és terjesztését tekinti legfőbb feladatának. A szellemi-tárgyi kulturális hagyományok óvása, és új értékek, műalkotások létrehozása mellett hangsúlyt fektet az élet alapvető ökológiai egyensúlyára, amiben a kultúra nem önmagában megvalósuló forma, hanem saját részének tekinti a természet védelmét, és választ keres a környezetkultúra, a környezetvédelem és a környezeti nevelés időszerű kérdéseinek...
ÉrdekelGaló Tamás Dominik Gyógyulásáért Alapítvány
Adószám: 19087564-1-42
SMA1-es típusú betegséggel született, s ennek következtében recessziven öröklődő genetikai kórban szenvedő Galó Tamás Dominik gyógykezelése, gyógyulásának, állapotának, javulásának elősegítése.
ÉrdekelBudakörnyéki Waldorf Alapítvány
Adószám: 18593822-1-13
Célunk felelősen gondolkodó, nyitott szemmel járó gyermekek nevelése, fenntartható és együttműködő közösség kialakítása. Egy olyan barátságos iskola megteremtésén dolgozunk, ahol a vidéki légkör és a Waldorf-pedagógia megteremti gyermekink számára az ideális környezetet iskolás éveikhez.
ÉrdekelSemmelweis Egyetem Alapítvány
Adószám: 18014448-1-42
A Semmelweis Egyetem Alapítványt Dr. Szentágothai János és Dr. Ribári Ottó 1992. január 14-én alapította. A létrehozás célja az alapító okirat szerint az egyetem oktató, gyógyító és kutató tevékenységének támogatása. Az alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, közfeladatokat lát el az egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, a tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, valamint ismeretterjesztés...
ÉrdekelSzent Péter és Pál Apostol Médiaközpont Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18021925-1-43
Lelki és anyagi téren gondoskodás a rászorulókról: betegekről, öregekről, özvegyekről, sorgyermekes családokról, munkanélküliekről, hajléktalanokról, hátrányos helyzetűekről, ideértve a hazai kisebbségeket, ill. a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenységeket is. A katolikus egyház tanításának, istentiszteleti rendjének bemutatása az érdeklődök részére. Az ifjúság vallásos és családközpontú nevelésének elősegítése. Katolikus hitélet támogatása.
ÉrdekelBioRitmus Tehetségsegítő Egyesület
Adószám: 18337141-1-02
A BioRitmus Életmód és Mozgásművészeti Tehetségpontot 2010-ben hoztuk létre több civil szervezettel és pedagógussal közösen. A tehetségpont és a tehetségsegítő egyesület tagjai és pedagógusai 25-40 éves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkeznek. ...
ÉrdekelÉlménylelő Ifjúsági Egyesület
Adószám: 18337725-1-02
Pécs egyik peremkerületén esélyteremtő gyerek birodalmat alkottunk meg, ahol a demokráciának, a gyermekjogok és a gyerekek felelősségérzetének, döntéshozatali képességének fejlesztése főszerepet kap. Célunk, hogy a hozzánk járó gyerekek számára kinyissuk a világot, lehetőségekhez juttassuk őket és, hogy tudják, ránk mindig számíthatnak, hozzánk mindig fordulhatnak segítségért. Munkánkat alulról szerveződő, független csapatként végezzük, ezért tevékenységünk fenntartása állandó, kreatív...
ÉrdekelMiskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány
Adószám: 18844331-1-05
A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány elsődleges célja a Miskolci Állategészségügyi Telepre bekerült állatok mentése, gazdásítása mellett, egyre több utcai mentésben is részt veszünk. Munkánk eredményeként lassan 7 éve nincs altatás a Miskolci Állategészségügyi Telepen és azért dolgozunk nap mint nap, hogy ez így is maradjon
ÉrdekelMagyar Gasztronómiai Egyesület
Adószám: 18116375-2-41
Talpra kell állítani az étkezési kultúrát.
ÉrdekelNapfogyatkozás Egyesület
Adószám: 18173486-1-41
A Napfogyatkozás Egyesület 20 éve azért dolgozik, hogy a halál, és más veszteségek okozta gyász feldolgozásához mindenki számára elérhető segítséget nyújtson országosan és mindenki számára elérhető módon gyászfeldolgozó csoportokban, szakemberek képzésével, ellátórendszer munkatársainak szakmai támogatásával, speciális gyászhelyzetekkel kapcsolatos ismeretek átadásával. Hiszünk abban, hogy a gyászfeldolgozásnak megadott tér, idő, és támogató sorstársi közösség segíti a gyász természetes...
ÉrdekelAlapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért
Adószám: 18160855-1-42
A Someres egy olyan világban szeretne élni, ahol elengedheti magát és számíthat a testi és lelki biztonságának sértetlenségére. Egyenlő lehetőségekben és bánásmódban részesül minden embertársával együtt és bátran vállalhatja önmagát, zsidóságát, amit környezete üdvözöl és elfogad.
ÉrdekelEgyenlítő Alapítvány
Adószám: 18845088-2-41
Az Egyenlítő Alapítvány célja azoknak a változásoknak az elindítása és támogatása, amelyek eredményeként több női vezető lesz a magyar gazdasági, kultúrális, akadémia, tudományos és politikai életben.
ÉrdekelSonus Alapítvány a mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására Alapítvány
Adószám: 19037679-1-42
A Sonus Alapítvány a Mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására (Sonus Alapítvány) célja a mai magyar és nemzetközi zenei és összművészeti élet támogatása. E cél elérése érdekében koncerteket, zenei és összművészeti produkciókat szervez, nemzetközi együttműködések kialakításában vesz részt, ideértve a határon túli magyarság kulturális életének előmozdítását, tanácsadással, támogatással segíti az előadóművészek, karmesterek, zeneszerzők és összművészeti alkotók...
ÉrdekelPeople First - A társadalom Elfogadásért - Magyarországi Központi Egyesület
Adószám: 18027158-1-02
Az egyesület bármely fogyatékossággal élők önálló életvitelét támogatja minden szinten, legyen az munka, oktatás, kultúra, turizmus, érdekvédelem. Mindennek origója az akadálymentesítés, így legfőbb tevékenységünk az akadálymentes környezet megteremtése fizikailag és a fejekben is. Fontos szerepet vállalunk a magyarországi akadálymentes turizmus elterjesztésében és fejlesztésében. Partnerségben gondolkodunk, hazai és nemzetközi szinten is. Lényeges számunkra a láthatóság és az átláthatóság, így...
Érdekel"REMÉNY kora" Gyermekvédelmi Alapítvány
Adószám: 18287204-1-08
Az alapítvány célja a magyar társadalom szolgálatában elsősorban egyes családok, gyermekek életében fellépő hátrányos helyzetek megelőzése, esetleges válságos állapotokban történő segítése, fejlődési pályára állítása. Az Alapítvány célul tűzi ki továbbá, hogy kapcsolatai révén adományozóként, támogatóként részt vegyen a Kárpát-medencében esetlegesen felmerülő havária helyzetek kapcsán az érintett családok, gyermekek átmeneti segítésében.
ÉrdekelTandem Színház Egyesület
Adószám: 18218037-1-02
A Tandem Színház egy 2019-ben alapított, a civil társadalom és a színházi alkotók szoros együttműködésén alapuló, pécsi független színház. Az általunk létrehozott előadások célja a különféle civil szervezetek témáinak kihangosítása a nagyközönség felé, a társadalmunkban észlelhető előítéletek csökkentése, az érzékenyítés. Az előadások alkotó folyamatába a civil szervezeteket is bevonjuk, az előadásokban vagy az azokat követő beszélgetésekben – ha ez lehetséges – a szervezetek tagjai...
ÉrdekelAlapítvány a Diákközpontú Oktatásért
Adószám: 19271594-1-42
Szervezetünk 2014-es megalapítása óta küzdünk azért, hogy modern, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszer jöjjön létre Magyarországon. Az első években Független Diákparlament néven váltunk ismertté, 2019 óta pedig ADOM Diákmozgalom néven folytatjuk a munkánkat. A mozgalommá alakulásunk célja, hogy amennyiben a javaslataink süket fülekre találnak a döntéshozók részéről, akkor még hatékonyabban tudjunk nyomást gyakorolni a kormányzatra. ...
Érdekel