Túrázással a szeniorok egészségéért is
(lezárult!)
Szabadszálláson a Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete évente négy túrát szervez országos hatókörrel, korhatár korlátozás nélkül és emellett külön kisebb túrákat az idősebbek részére.
Adószám:
18368747-1-03
Határidő: 2021-05-22
Gyűjtés célja
Egyesületünk nyolcadik éve szervez túrákat a Felső Kiskunságban és eddig több mint 5000 túrázót látott vendégül rendezvényein. Az évi négy túra mellett közel 60 km hosszúságú túrautat is kiépítettünk, mely ma már az országos túratérképeken is fellelhető.
Az útvonalak között van egy 10 km-es körtúra útvonal, mely a helyi védettségű Strázsa-hegy környezetét járja végig, ezt teljesítve a túrázó egy erdei pihenőből indulva megismerkedhet a Felső Kiskunság természeti értékeivel, turjánosaival, jellemző homokbuckáival, kellemes hűst biztosító erdeivel.
Terveink között szerepel, hogy ezen a körtúra útvonalon a területre jellemző állat és növényvilágot, geológiai képződményeket bemutató információs táblákat helyezzünk el pihenő padokkal, erdei sporteszközökkel. Ennek a szolgáltatás-bővítésnek a létrehozására szeretnénk a pályázati forrásokon túl az 1% felajánlásából befolyó támogatást is felhasználni.
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Honvéd Nyugdíjas Klub Szabadszállás
HNYKA nyugdíjas klub tagjai és a település, valamint vonzáskörzete idős lakossága egészsége megőrzésének, betegségek megelőzésének érdekében a gyaloglás, mint mozgásforma népszerűsítés