Teljesítsük 18. szülinapi vágyukat: Nem az utcára kerülni!
(lezárult!)
Kampányunkkal 11 állami gondoskodásból kikerülő fiatal felnőtt lakhatására és megélhetésére gyűjtünk. Segíts, hogy egy napot se töltsenek az utcán, vagy ennivaló nélkül!
Összeg:
1.500.000 Ft
105 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 1.500.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2023.10.27 - 2023.11.26
Te mit tennél, ha egyik napról a másikra nem lenne hol aludnod vagy nem lenne mit enned? Kihez tudnál fordulni segítségért?
Aki állami gondozásban nő fel, a 18. évét betöltve sokszor senkihez sem tud.
Pedig a rendszer szigorú, a legtöbb intézményben felnőtt fiatal csak a 18. évének betöltéséig maradhat a gyerekotthonban, ezt követően azonnal, gyakorlatilag a születésnapját követő reggel el kell hagynia azt a helyet, amely legalább addig biztos pontot jelentett az életében. A helyzetet súlyosbítja, hogy az utógondozói ellátásban csupán a fiatalok töredékének jut férőhely, így 30%-uk utcára kerül, minden ötödikük végleg hajléktalan lesz, és így vagy úgy, de örökre elkallódik. Aki nappali tagozaton továbbtanul, még kap némi ellátást, de alig havi 30 ezer forintból megélni lehetetlen kihívás.
2024-ben 11 Világszép gyerek mögött csukódik be a gyerekotthon ajtaja: többségüknek azonnal meg kell oldanunk a lakhatását vagy a megélhetését legalább addig, amíg iskolai évüket befejezik, és szakmát, ezen keresztül pedig egy biztosabb jövedelmet szerezhetnek.
Alapítványunk ezekben az esetekben sem csupán anyagi jellegű támogatást nyújt, mentoraink ebben az újabb traumákat okozó átmeneti időszakban is segítik őket figyelmükkel, szeretettükkel, hiszen ez az egyetlen, ami biztonságot és állandóságot jelenthet számukra. Jelen vagyunk, amikor össze kell pakolni a holmijukat és el kell szállítani egy új helyre, segítünk, amikor hivatalos ügyeiket kell intézni, és jelen vagyunk akkor is, amikor napok óta először esznek az alapítvány heti bevásárlásának köszönhetően.
Támogasd a Világszép Alapítványt, hogy segíthessünk nekik valódi otthonra lelni!
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Teljesítettétek 18. szülinapi vágyukat: Nem az utcára kerülni!
Október végén egy olyan kampányt indítottunk, amely azokra az állami gondozásban felnőtt fiatalokra fókuszált, akik talán idősebbek már, de számunkra ugyanolyan fontos, hogy mellettük álljunk minden szép és nehéz pillanatban egyaránt. Szerettük volna teljesíteni 11, idén 18. évüket betöltő Világszép fiatalunk szülinapi vágyát: Nem az utcára kerülni!
105 csodálatos támogatónknak köszönhetően összegyűlt 1.500.000 forint, hogy átmenetileg támogathassuk a fiatalok lakhatását, megélhetését, amíg nem találunk nekik egy hosszú távon fenntartható megoldást a felmerülő problémákra.
„Otthonuk” minden törekvés ellenére is csupán alig hasonlít egy családi környezetre, így nagyon nehéz azokat az alapvető mintákat és szerepeket elsajátítaniuk, amelyek az önálló felnőtt élet elkezdéshez szükségesek. Ennek következtében mi azt a célt tűztük ki, hogy a gyermekotthonból kikerülve is támogatjuk őket figyelmünkkel és szeretetünkkel, hogy egy olyan környezetet teremtsünk számukra, amely ösztönzi őket a felnőtté válás útján.
Mindemellett adódnak olyan azonnali segítséget igénylő helyzetek, amikor anyagi támogatásra is szüksége lehet a fiataloknak, ezért a kampányban összegyűlt adományt krízisalapunkban helyeztük el.
Ebből az összegből két fiatalunk két hónapig lakhatott az alapítvány egyik ingatlanjában, amíg nem találtak maguknak munkahelyet, hogy egy saját albérletet fenntartsanak. Másik két Világszép fiatalunknak is tudtunk segíteni ezáltal, akik alapvetően már önálló életet kezdtek, de szükségük volt kölcsönre, amelyet lakhatásra, illetve kaució kifizetésére fordíthattak. Egy másik ingatlanunkban pedig további három fiatalunk másfél havi megélhetését tudtuk finanszírozni a befolyt adományból, amely az ingatlan fenntartását, valamint ösztöndíjat foglalt magában.
Ennek köszönhetően Világszépjeink biztonságban érezhették magukat, és nem kellett attól tartaniuk, hogy egyik napról a másikra utcára kerülhetnek, így nyugodt körülmények között fókuszálhattak tanulmányaikra, vagy egy munkahely és egy megfelelő áron elérhető albérlet keresésére.
Hálásak vagyunk támogatóinknak, amiért számukra is fontos, hogyan alakul fitalajaink története, és lehetővé teszik, hogy óvodás koruktól fogva egészen önálló, boldog felnőtt életük megkezdéséig mellettük állhassunk!
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Világszép Alapítvány
Világszép AlapítványÁllami gondoskodásban élő gyerekeknek adunk mentorálással, mesemondással, táborokkal és foglalkozásokkal érzelmi biztonságot, fejlődési lehetőséget, valódi esélyt az önálló életre.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Neked csak 1%. Neki 1 ember, aki csak rá figyel.
Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány1%-od segítségével olyan gyerekeknek adunk elfogadó szeretet és egyéni figyelmet, akiknek a legkevesebb jut ebből. A gyermekotthonokban élőknek.
2020-05-20.
adománygyűjtés
Brigivel szebb a világ!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványBrigi gyermekotthonban nőtt fel és fogyatékkal él. Csak speciális otthonban lehet teljes az élete, amihez nem kap elég támogatást az államtól. Segíts, hogy a következő évben is biztosítani tudjuk lakhatását!
720.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Egy ember - aki csak rá figyel
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványMentor programunkban jelenleg 40 gyermekotthonban élő gyereknek tudunk képzett mentort biztosítani. Segíts, hogy jövőre további 10 gyereknek adhassuk meg ezt a támogatást: egy embert - aki csak rá figyel.
1.500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Neked csak 1%. Neki 1 ember, aki csak rá figyel.
Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány1%-od segítségével olyan gyerekeknek adunk elfogadó szeretet és egyéni figyelmet, akiknek a legkevesebb jut ebből. A gyermekotthonokban élőknek.
2021-05-22.
adománygyűjtés
Sokszínű egyéni figyelem
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványA családjukból kiemelt fialatok alapvető hátránnyal indulnak az életben. Azért gyűjtünk, hogy az általunk támogatott Világszép gyerekek körét 10 új mentorálttal bővíthessük.
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Kell egy hely!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványBudapesti központunk közösségi terének energiaköltségére gyűjtünk, ahol az „otthon” érzését próbáljuk megteremteni mintegy 150 állami gondoskodásban élő gyerek és fiatal számára.
1.500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Csak egy állomás, nem a végállomás!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványTe is segíthetsz átírni állami gondozott gyerekek történetét! 1%-od segítségével olyan gyerekeknek adunk elfogadó szeretet és egyéni figyelmet, akiknek a legkevesebb jut ebből.
2024-05-22.
adománygyűjtés
Élményfőzés állami gondoskodásban élő gyerekekkel
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványKözös főzés erejével szeretnénk megmutatni a családjuk nélkül nevelkedő gyerekek számára, hogy milyen érzés gondoskodni és gondoskodást kapni. Segíts nekünk a cél elérésében!
1.000.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Fordítsuk jobbra a gyermekotthonban élő gyerekek sorsát!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványEgyütt több gyermekotthonban élő gyerek sorsát fordíthatjuk jobbra! 1%-od segítségével olyan gyerekeknek adunk egyéni figyelmet és szeretetet, akiknek a legkevesebb jut ebből.
2025-05-22.
adománygyűjtés
Add tovább a napsütést! - támogasd a Napsütés tábort!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványTámogasd 6 speciális igényű, gyermekotthonban élő gyerek számára, hogy táborunkban szabadon játszhassanak és alkothassanak mentorukkal, aki csak rájuk figyel!
1.500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ne hagyjuk, hogy az utcára kerüljenek!
Világszép Gyermekvédelmi AlapítványAdód 1%-ával segíthetsz, hogy a gyermekotthonból kikerülő fiatalok ne maradjanak egyedül, és támogatást kapjanak az önálló élet első lépéseiben.
2026-05-22.