TAXI - 100
(lezárult!)
Az Adománytaxi Alapítvány idén ősszel teljesítette 100. adományozó útját. A TAXI-100 kampánnyal az alapítvány következő 100 útjának útiköltségét szeretnénk fedezni.
Összeg:
3.146.000 Ft
148 támogató közreműködésével
104% -a teljesült a 3.000.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2021.10.12 - 2021.11.11
Az Adománytaxi Alapítvány egy Facebook posztban megfolgalmazódó ötletből néhány év alatt a magyar civil szektor egyik legszerethetőbb színfoltja lett. Küldetése, hogy összekösse a fővárosi segítő szándékot a legrászorulóbb kistelepüléseken élők szükségleteivel, hogy egy környezetileg és társadalmilag is fenntarthatóbb rendszert hozzon létre. Innovatív ötleteivel egyre több és több embert von be munkájába, első lépésként azzal, hogy házhoz megy a feleslegessé vált értékekért.
Nem csak igényeket köt össze, de embereket is, hiszen útjai bárki számára nyitottak, így az átláthatóságon túl lehetőség van valódi kapcsolódásra is a támogatott közösségekkel. A szervezet már több, mint 2000 háztartás felajánlásait juttatta el 75 település rászorulóinak közel 600 önkéntes bevonásával.
Az Adománytaxi Alapítvány 100. adományozó útja 2021. október 9-én volt. A TAXI-100 nevet viselő kampánnyal az alapítvány következő 100 útjának becsült útiköltségét szeretnénk fedezni.
Köszönjük adományozóinknak, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy egy szolidárisabb és fenntarthatóbb társadalomban élhessünk, melynek mindenki a résztvevője, egyben alakítója lehet!
Hírek / beszámolók
Beszámoló
TAXI-100
Az Adománytaxi 2021. októberében teljesítette 100. adományútját. Ennek apropóján a TAXI-100 című adománygyűjtő kampányunkban a következő 100 út költségére kértünk támogatást. Óriási siker volt számunkra, hogy több, mint 3 000 000 Ft-ot tudtunk gyűjteni akkor, amely ha 100 út teljes költségére nem is, de a tényleges útiköltségre elég. Most 2024 őszén lassan közeledünk a 200. úthoz. Az elmúlt 3 évben közel 80 közösségi piacot szerveztünk több, mint 30 településen. Hagyományos adományútjainkon túl az ukrán-orosz háború kitörésekor számos kárpátaljai települést is támogattunk célzott adományokkal.
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Adománytaxi Alapítvány
AdománytaxiAz Adománytaxi egyedi, körkörös támogatói modellén keresztül, önkéntesek segítségével köti össze a fővárosban élők nem használt értékeit az ország legrászorulóbb közösségeivel.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Tankolj fel!
Adománytaxi AlapítványTankold fel az Adománytaxit, hogy az üzemanyag ne állhasson a segítség útjába. Támogass minket, hogy felesleg és szükséglet egymásra találhasson!
700.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Sorsfordító szálak
Adománytaxi AlapítványLegyen a varrás mindenkié! Támogasd varró workshopjainkat, hogy 40 hátrányos helyzetű nő kaphasson lehetőséget a varrás alapjainak elsajátítására és talán sokkal többre is!
Az adományt a Stronger Roots pályázat megduplázza!
1.520.000 Ft-ból
adománygyűjtés
10 éve úton - FOLYTASSUK!
Adománytaxi AlapítványFolytasd velünk az Adománytaxi történetét, segítsd jubileumi kampányunkat, hogy 2026-ban is segíthessünk!
10.000.000 Ft-ból