Támogasd te is emberi jogi oktatási programunkat!
(lezárult!)
Az Amnesty International független, demokratikus szervezet, több mint 7 millió ember globális mozgalma, amely az igazságtalanságok ellen küzd. Számunkra egy ügy sem reménytelen.
Összeg:
1.207.060 Ft
290 támogató közreműködésével
Adománygyűjtés indult: 2017.11.17.
Gyűjtés célja
Az Amnesty International Magyarország egyik fő projektje az emberi jogi oktatási program. Ennek célja az, hogy segítse a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat abban, hogy a világra nyitott, az emberi jogokat tisztelő generációk nőjenek fel Magyarországon.
Módszertanunk változatos: interaktív játékokkal, drámapedagógiai eszközökkel ismerjük meg az emberi jogokat 45-90 perces foglalkozásokon.
Az emberi jogi oktatás tudásról és hozzáállásról is szól, a célunk, hogy az egyéneket és közösségeket is felvértezzük olyan eszköztárral, hogy magukért és másokért is ki tudjanak állni. Szeretnénk, ha egyre több magyar iskolásnak lenne egyértelmű, hogy másokért kiállni és egymást elfogadni menő!
Itt mindenki hangja számít, beszélgethetünk és elmondhatod a véleményedet például a nemi szerepekről és az LMBTI emberek jogairól, a menekültekről és migránsokról, a rasszizmusról és az előítéletekről, a gyűlölet-bűncselekményekről, az emberi jogok és az Amnesty International történetéről.
Az órák mindenki számára ingyenesek, ehhez viszont adományokra van szükségünk.
2016-ban önkéntes képzőink több mint 4000 diáknak tartottak emberi jogi órát Magyarországon.
Egy diák képzése körülbelül 500 Ft-ba kerül. Csatlakozz hozzánk te is és segíts nekünk, hogy egy elfogadóbb, gyűlölettől mentes és szeretettel telibb generáció nőhessen fel ma Magyarországon. Támogasd te is emberi jogi oktatási programunkat!
Köszönjük!
Ha szeretnéd, hogy a te iskoládba is eljussunk, írj nekünk, és örömmel megyünk:
Beöthy Ádám
Emberi jogi képzési koordinátor
[email protected]
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Amnesty Magyarország
Amnesty International MagyarországAz Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Gyűlölet nélküli világban szeretnék élni!
Amnesty International Magyarország800.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Mi lenne ha..? - Emberi jogi oktatási turné
Amnesty International Magyarország500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ajándékozz egy jobb világot
Amnesty International Magyarország350.000 Ft-ból
adománygyűjtés
UTCAZENE AZ UTCÁN ÉLŐKÉRT
Amnesty International MagyarországVálts jelképes koncertjegyet az utcán élőkért! Ingyenes koncert sztárfellépőkkel a Széll Kálmán téren. Az adományokkal A Város Mindenkié csoport és az Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját segítitek.
350.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Légy jelen, hogy legyen jövő!
Amnesty International MagyarországKözösen tehetünk azért, hogy egyre több társadalmilag aktív fiatal legyen, akik tesznek a közösségeikért, és élnek az emberi jogaikkal. A segítségeddel megszervezhetjük az Amnesty Emberi Jogi Táborát.
800.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Mi közöm hozzá? - Közösen a jogállamért
Amnesty International MagyarországFontos, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak? Miért kellenek független intézmények, amelyek a hatalom korlátját jelentik? Segíts, hogy a diákok országszerte tanuljanak a jogállamról!
400.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Tudatos fiatalok, felelős felnőttek
Amnesty International MagyarországMegtartjuk nyári ifjúsági táborunkat, ahol a fiatalok azért a pozitív változásért tehetnek, amit látni szeretnének. A tábor ingyenes, ezért rád is számítunk, hogy megvalósíthassuk!
750.000 Ft-ból