Noé Állatotthon Alapítvány (teljes név: Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány)

Magyarország legnagyobb állatotthonként több, mint 1.200 bajbajutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatról gondoskodunk ideiglenesen vagy véglegesen.

Állatvédelem
Bankkártyás adománygyűjtés

Noé Állatotthon Alapítvány

Bővebben

Összeg:
67.721.717 Ft 9736 támogató közreműködésével

Támogatom

Noé Állatotthon Alapítvány (teljes név: Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány)

Összeg:
67.721.717 Ft 9736 támogató közreműködésével

  • Adománygyűjtés
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Futó adománygyűjtések
  • Korábbi adománygyűjtések
  • Adománygyűjtés
  • Szervezet adatai
  • Támogatások
  • Futó adománygyűjtések
  • Korábbi adománygyűjtések

Gyűjtés célja

Speciális projektunk a MiniMenhely program rehabilitációs kennelsorát szeretnénk felújítani. És az örök álom a kölyökkutya karantén, ahol biztonságban, teljes szeparációban, a fertőzésektől védve cseperedhetnének a hozzánk bekerülő apróságok.

Szeretnénk tovább folytatni az Állatotthon akadálymentesítését. Folytatnánk az első generációs kennelek felújítását, a műanyag hőszigetelt kutyaházak beszerzését.

Szervezet hivatalos neve:
Noé Állatotthon Alapítvány

Szervezet rövid neve:
NOÉ Állatotthon Alapítvány

Honlap:
http://www.noeallatotthon.hu

Facebook oldal:
http://www.facebook.com/noeallatotthon

Youtube oldal:
http://www.youtube.com/user/noeallatotthon/featured

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

A szervezet telefonszáma:
+36-30-2211299

A szervezet címe:
1171 Budapest, XVII. Bördöce utca 13.

Tovább az adatlapra
2025-11-15
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-11-14
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-11-13
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-11-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-11-12
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-11-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Csak megköszönni tudom a rengeteg munkát, amit az állatokért fáradhatatlanul tesztek! Soha ne adjátok fel, mert fantasztikusak vagytok Ti és minden hasonló szervezet. Külön köszönet nektek Borkáért (nálatok: Borka mama) aki lassan 3 éve családunk egyik fő szeretet gombóca!
2025-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-11-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-11-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Szekeres Alexandra
3 000 Ft
2025-11-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-11-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-11-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-11-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-11-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-11-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-11-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-11-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Mokbel Tamara Emese
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-11-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-11-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-11-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziasztok! Az adományomat Bran és Finnick kutyusoknak szeretném ajánlani. Köszönöm a sok sok munkát, amit az állatokért tesztek!
2025-11-09
 

Anonymus
20 000 Ft
Bran és Finnick
2025-11-09
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-11-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-11-07
 

Anonymus
2 000 Ft
Adomány
2025-11-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-11-06
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-11-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-27
 

Anonymus
1 000 Ft
Csak megköszönni tudom a rengeteg munkát, amit az állatokért fáradhatatlanul tesztek! Soha ne adjátok fel, mert fantasztikusak vagytok Ti és minden hasonló szervezet. Külön köszönet nektek Borkáért (nálatok: Borka mama) aki lassan 3 éve családunk egyik fő szeretet gombóca!
2025-10-26
 

Anonymus
199 Ft
2025-10-26
 

Anonymus
200 Ft
2025-10-24
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-24
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-10-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Szeg család
2025-10-22
 

Hiermann Balint
2 000 Ft
2025-10-21
 

Kiss Balázs
5 000 Ft
Segítség BENDEGÚZ cicuskának...
2025-10-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-17
 

Kuhajda Zoltán
10 000 Ft
2025-10-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-17
 

Orbán Bettina
2 000 Ft
2025-10-16
 

Dorko Viktoria
10 000 Ft
Holdfeny csalad ❤️
2025-10-16
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-15
 

Adorján Orsolya
2 000 Ft
Adomány
2025-10-14
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-10-13
 

Balazs Piri Zsofia
11 000 Ft
2025-10-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-11
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-10-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-11
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-10-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Szekeres Alexandra
3 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-10-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-10-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-10-11
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-10-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-10-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-10-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Mokbel Tamara Emese
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-10-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-10-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-10-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-10-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-10-10
 

Salamon Orsolya
5 000 Ft
2025-10-10
 

Anonymus
20 000 Ft
Satu cica
2025-10-10
 

László Katalin
5 000 Ft
2025-10-10
 

Farkas Izabella
5 000 Ft
Satu cica gyógyulására <3
2025-10-10
 

Anonymus
3 000 Ft
Satu
2025-10-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulj meg, édes Satu cica!
2025-10-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Satu cica
2025-10-10
 

Ágnes Baráth
2 000 Ft
2025-10-10
 

Glaser Kitti
5 000 Ft
Satu cica
2025-10-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-10
 

Edőcs Beáta
2 000 Ft
2025-10-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-07
 

Szalai-Benkő Dóra
1 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
35 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-07
 

Anonymus
15 000 Ft
A Bulldog fajtamentő csoportnak szeretném felajánlani a támogatást
2025-10-07
 

Anonymus
40 000 Ft
2025-10-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-04
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-04
 

Hornyak Jozsef
30 000 Ft
2025-10-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-04
 

Gál Zsolt
1 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-10-02
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-10-02
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-10-01
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-09-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-09-24
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-22
 

Anonymus
20 000 Ft
Zana
2025-09-20
 

Anonymus
50 000 Ft
2025-09-19
 

Tompa Andrea
10 000 Ft
2025-09-19
 

Anonymus
20 000 Ft
Szeg családnak
2025-09-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Adomány
2025-09-18
 

Kovács Kata
5 000 Ft
Szeg család
2025-09-18
 

Csordás Anna
5 000 Ft
2025-09-18
 

Tálas Tímea
10 000 Ft
2025-09-17
 

Szabó Regina
2 000 Ft
2025-09-17
 

Ringer Erika
10 000 Ft
Szeg Család számára
2025-09-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-09-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Szeg család számára.
2025-09-16
 

Lónai Brigitta
1 000 Ft
Szeg család ♡♡♡
2025-09-16
 

Nagy Bella
2 000 Ft
2025-09-16
 

Váradi Mónika Vilma
2 000 Ft
2025-09-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-09-15
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2025-09-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-12
 

Ernhöffer Aliz
20 000 Ft
Kedves Noé csoport! Köszönjük a munkátokat, és hogy Széll Kálmán cicát ránk bízzátok, már nagyon várjuk.:) Rendszeres támogatói leszünk a kisállatoknak és a Noé csoportnak, nagyon fontos munkát végeztek! Köszönettel, Aliz és Balázs
2025-09-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-09-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-09-11
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-09-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-09-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Szekeres Alexandra
3 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-09-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-09-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-09-11
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-09-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-09-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-09-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Mokbel Tamara Emese
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-09-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-09-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-09-11
 

Komoróczy Csaba
2 000 Ft
2025-09-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-09-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-09-11
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-09-09
 

Szabó-Kovács Anett
5 000 Ft
Gyógyulj meg! ❤️
2025-09-07
 

Anonymus
40 000 Ft
2025-09-04
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2025-09-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-09-01
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-08-31
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-08-31
 

Kovács Balázs
5 000 Ft
2025-08-30
 

Kiefaber imre
5 000 Ft
2025-08-30
 

Erika Lassán
5 000 Ft
2025-08-30
 

Anonymus
15 000 Ft
2025-08-28
 

Sigulinszki Anna
5 000 Ft
2025-08-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-26
 

Lukács Emma
2 000 Ft
2025-08-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-22
 

Ferenc László Gábor
1 000 Ft
2025-08-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-21
 

Száraz Szabolcs
5 000 Ft
2025-08-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-21
 

Kovács Attila
50 000 Ft
2025-08-20
 

Patak Márta
2 000 Ft
2025-08-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-19
 

katalin Wieszt
2 000 Ft
2025-08-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-18
 

Rèvész Zo,tán
5 000 Ft
2025-08-17
 

Mokbel Tamara Emese
1 000 Ft
2025-08-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-16
 

Guba-Farkas Bianka
20 000 Ft
Macskamentés ❤️
2025-08-15
 

Kovács Zoltán
2 000 Ft
2025-08-15
 

Éva Holló-Nagy
1 000 Ft
2025-08-14
 

Anonymus
10 000 Ft
🐾❤️ FENRIR VÉGRE OTTHON! ❤️🐾
2025-08-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-12
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-08-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-12
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-08-12
 

Komoróczy Csaba
2 000 Ft
2025-08-12
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-08-12
 

Karis István
2 000 Ft
2025-08-12
 

Anonymus
20 000 Ft
Macskamentésre és Szuszkának
2025-08-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Sziszka cica gyógyulásához
2025-08-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Szuszka cica
2025-08-12
 

Janecskó Evelin
5 000 Ft
2025-08-12
 

Gál Attiláné
5 000 Ft
2025-08-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-08-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-08-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Szekeres Alexandra
3 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-08-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-08-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-08-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-08-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-08-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-08-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-08-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Fenrir gyogyitasara
2025-08-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Fenrir ❤️
2025-08-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-09
 

Szeleczki Nóra
20 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-08
 

Nádasi Tímea
5 000 Ft
2025-08-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Fenrir kezeléséhez.
2025-08-07
 

N Viola
2 000 Ft
Szenecske cica
2025-08-07
 

Tóthné Orsolya
2 000 Ft
2025-08-07
 

Anonymus
20 000 Ft
Fenrir kezelésére
2025-08-07
 

Csaholyiné Szemán Tímea
3 000 Ft
2025-08-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-08-07
 

Nagy Orsolya
5 000 Ft
Fenrir ellátására, nagyon szorítok.
2025-08-07
 

Gergely Orsolya
2 000 Ft
Fenrir
2025-08-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Fenrir
2025-08-06
 

Barta Adrienn
10 000 Ft
Fenrir kórházi/orvosi ellátására
2025-08-06
 

Anonymus
25 000 Ft
2025-08-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-05
 

Döngölő Róbert
5 000 Ft
2025-08-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-08-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-05
 

Szabó Erik
4 000 Ft
Jóbbulást minden cicának.
2025-08-05
 

Gyurkovics Marianna
2 000 Ft
2025-08-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-08-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Szenecske Cica gyógyítását szereném támogatni.
2025-08-04
 

László Katalin
4 000 Ft
Negroni kutyus és Szeneske cica részére
2025-08-04
 

Anonymus
10 000 Ft
Szenecske cica
2025-08-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-08-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-03
 

Hankóné Tokodi Anna
1 000 Ft
2025-08-03
 

Futacs Anita
5 000 Ft
2025-08-03
 

Anonymus
1 000 Ft
Sok kicsi sokra megy. Próbáld ki!
2025-08-02
 

Jäger Ákos
2 000 Ft
2025-07-30
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm hogy vagytok!
2025-07-29
 

Anonymus
20 000 Ft
Kutyus szívultrahang
2025-07-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-27
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-25
 

Racz Nora
5 000 Ft
2025-07-25
 

Tóth Nóra
5 000 Ft
2025-07-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-07-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-07-25
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Babacicák
2025-07-24
 

Dekany Alexandra
1 000 Ft
Babacicák
2025-07-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-07-24
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-07-23
 

Józsa Éva
2 000 Ft
2025-07-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-22
 

Anonymus
1 000 Ft
Rainy
2025-07-22
 

Lónai Brigitta
1 000 Ft
Labubu♥
2025-07-22
 

Marsalkó Kristóf
2 000 Ft
2025-07-22
 

Tóth Zsanett
2 000 Ft
2025-07-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-22
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rainy
2025-07-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-07-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-19
 

Anonymus
3 000 Ft
Adomány
2025-07-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-16
 

Hoffmann Dóra
5 000 Ft
Negróni szemműtéte ❤️
2025-07-15
 

Szekeres Alexandra
3 000 Ft
2025-07-15
 

Anonymus
35 000 Ft
2025-07-14
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-07-13
 

Máthé Nikolett
10 000 Ft
2025-07-13
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Ramszi orvosi költségei
2025-07-12
 

Kassai Balázs
5 000 Ft
2025-07-12
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-07-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Ramszi
2025-07-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Ramszi kezelése
2025-07-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-07-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-07-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-07-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-07-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-07-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-07-11
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-07-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-07-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-07-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-07-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-07-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-07-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-07-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-07-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-07-11
 

Komoróczy Csaba
2 000 Ft
2025-07-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-07-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-07-09
 

Anonymus
20 000 Ft
Marika műtét
2025-07-08
 

Gúth Péter
10 000 Ft
2025-07-07
 

Szikora Tamás
10 000 Ft
2025-07-07
 

Kapota-Lajkó Virág
5 000 Ft
Speciális étrendű kutyusok tamogatására
2025-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-07-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-07-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-07-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-30
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-06-28
 

Bíborka Volák-Sebők
2 000 Ft
2025-06-28
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Fáncsi cica
2025-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-27
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-06-27
 

Bakai Gyöngyvér
5 000 Ft
2025-06-27
 

Komoróczy Csaba
2 000 Ft
2025-06-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-27
 

Sebők Hajnalka
1 000 Ft
2025-06-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-27
 

Gyenes Bernadett
3 000 Ft
Hajrá kicsi Fecske!
2025-06-27
 

Balogh Bernadett
10 000 Ft
2025-06-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Fecske
2025-06-27
 

Lónai Brigitta
1 000 Ft
Gyógyulj meg Fecske!
2025-06-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Fecske
2025-06-27
 

Anonymus
10 000 Ft
Fecske
2025-06-26
 

Anonymus
20 000 Ft
Fecske
2025-06-26
 

Toth Eva
2 000 Ft
2025-06-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-24
 

Hoffer Anita
10 000 Ft
2025-06-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-24
 

Kucseráné Virág Ágnes
2 000 Ft
2025-06-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Szigetszentmiklósi cica család. Gyógyuljatok kis drágák! Köszönet a gondoskodásért és mindenért, amit tesztek értük és a többi tündéri állatkáért.
2025-06-23
 

Fási Sándorné
1 000 Ft
2025-06-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-19
 

Csurka Dániel
50 000 Ft
2025-06-19
 

Gaál Imre
50 000 Ft
2025-06-18
 

Varjasi Teodor
1 000 Ft
2025-06-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-17
 

Szamper Evelyn
1 000 Ft
Alba cica <3
2025-06-16
 

Anna Hankóné
5 000 Ft
2025-06-16
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-15
 

Szövérfiné Szilágyi Helga
2 000 Ft
2025-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-14
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-06-13
 

Süvöltős Réka
5 000 Ft
Anna ❤️
2025-06-13
 

István Fésüs
20 000 Ft
Gyógyulj meg kicsi Anna! 😊
2025-06-13
 

Korona Àdám
5 000 Ft
2025-06-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulj meg kutyuska!
2025-06-13
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-06-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-06-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Fáncsi cica
2025-06-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Szurkolok minden védencetekért!
2025-06-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-12
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-06-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-06-11
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-06-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-06-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-06-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-06-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-06-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-06-11
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-06-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-06-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-06-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-06-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-06-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-06-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-06-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-06-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-06-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-06-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-11
 

nagy zsolt
1 000 Ft
Alba cica
2025-06-11
 

Herczeg Judit
5 000 Ft
Alba cica
2025-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Zsupsz családnak
2025-06-08
 

Erdei Szilvi
5 000 Ft
Nagyon szurkolok! 🫶
2025-06-08
 

Anonymus
10 000 Ft
A mentett buciknak <3
2025-06-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-06-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-06-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-06-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-06-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-31
 

Anonymus
40 000 Ft
2025-05-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-30
 

Anonymus
13 000 Ft
2025-05-30
 

Csorics Laszlo
2 000 Ft
2025-05-30
 

Szekeres Alexandra
2 000 Ft
2025-05-30
 

Bajnok Zita
2 000 Ft
2025-05-30
 

Anonymus
2 000 Ft
Fáncsi cica
2025-05-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-30
 

Nagy Ágnes
20 000 Ft
2025-05-30
 

Kapuvári Gabriella
20 000 Ft
2025-05-30
 

Nemeth Beata
5 000 Ft
Fáncsi cica ha jól láttam a nevét!😢 Hős cica, szívem megszakad. Nagyon szeretném, neki menne.❤️
2025-05-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-29
 

Anonymus
5 000 Ft
Bajba jutott cica családnak küldöm. Remélem sikerül öket megmenteni. Utalok majd ahogy tudok még! Köszönöm a munkátokat, hősök vagytok!!
2025-05-29
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-05-29
 

Budinek Zsuzsanna
3 500 Ft
2025-05-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-28
 

Tóthné Tolnai Tünde
10 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
10 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
10 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Visy Bkanka
2 000 Ft
2025-05-27
 

Mehlmann Alexandra
10 000 Ft
Segítsetek mihamarabb a bajbajutott cicacsaládon!!🙏🏻❤️
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá Gyöngy picikéi, ne adjátok fel❤️‍🩹
2025-05-27
 

Kizman Anna
5 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
15 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Grenitzer Viktória
5 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Dávid Barbara
2 000 Ft
Gyöngy családnak szeretném kuldeni ezba kis összeget 😘😘😘
2025-05-27
 

Balogh Imre
10 000 Ft
Gyöngy családnak 😊
2025-05-27
 

Üveges Viktor
10 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-27
 

Fajcsi Rebeka
2 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Docze Noemi
2 000 Ft
Kitartást, sok erőt, örömet a munkához, Noémi
2025-05-27
 

Tarné Varga Krisztina
5 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Pétervári Erzsébet
2 000 Ft
cicacsalád bajban
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
A bajbakerült cicacsaládnak.
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-27
 

Lajos Éva
10 000 Ft
2025-05-27
 

Horváth Zsófia
5 000 Ft
Gyöngy anyacicáért nagyon szurkolok, kívànom, hogy sikerüljön a műtét❤️
2025-05-27
 

Szemák Gergely
2 000 Ft
2025-05-27
 

Ilona Rebenszky
1 000 Ft
Gyöngy család.
2025-05-27
 

Nevelős Mária
3 500 Ft
2025-05-27
 

Rajczi Eleonóra
10 000 Ft
Cica család bajban
2025-05-27
 

Laskai Adrienn
3 000 Ft
cicacsalád bajban
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-27
 

Horváth Annamária
1 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Tisza Enikő
10 000 Ft
2025-05-27
 

nagy zsolt
1 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-27
 

Anonymus
2 000 Ft
cicacsalád bajban!
2025-05-27
 

Anonymus
4 000 Ft
Felnézek Rátok!
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-27
 

Déri Beáta
10 000 Ft
2025-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Marosi Gabriella
10 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-26
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-26
 

Enikö Horvath
1 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-26
 

O'Neill Timea
4 000 Ft
Drukkolok Gyöngy mamának és a kicsiknek.
2025-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Gyöngy Család!❤️
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Kis Alexandre
10 000 Ft
2025-05-26
 

Balazs Piri Zsofia
2 000 Ft
2025-05-26
 

Németh Brigitta
1 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

László Katalin
2 000 Ft
György cica család részére
2025-05-26
 

Czako Szabina
10 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
3 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
Nagyon szorítok a mama cicusért! :(
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Gyöngy család
2025-05-26
 

Lengyel Nóra Fatime
1 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
Remélem, hogy sikerül segíteni a ma talált anyacicának!
2025-05-26
 

Rémiás Mariann
1 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Páros Csenge
3 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Solti Anna
2 000 Ft
2025-05-26
 

Kovácsné Krázli Éva
2 000 Ft
Anya cica megsegítésére. Ilyen cicánk van, aki elakadt a szülésnél, úgy segítettünk Neki.
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Franczik Petra
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Mészáros Ádám
2 000 Ft
2025-05-26
 

Scheiberné Zsichla Erzsébet
5 000 Ft
2025-05-26
 

Dóra Bárdos
20 000 Ft
cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Császár Viola
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Cicacsalád
2025-05-26
 

Polgár Cintia
10 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Yanjun Zhu
20 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Horváth Eszter
2 000 Ft
cicacsalád bajban!
2025-05-26
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
cicacsalád bajban!
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-26
 

Kovács Renáta
2 000 Ft
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-05-26
 

Kincses Erika
2 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Anyacica bajban
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Cicacsalád bajban
2025-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-24
 

Turczer Ágnes
15 000 Ft
2025-05-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Fáncsi cica
2025-05-23
 

Veres Eszter
2 000 Ft
2025-05-23
 

Bernát Herbich
1 000 Ft
Fáncsi cica kezelése
2025-05-20
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2025-05-20
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-05-20
 

Mihály Tamás
5 000 Ft
2025-05-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm szépen a munkátokat. ❤️
2025-05-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-19
 

Kovács Lilla
2 000 Ft
2025-05-19
 

Anonymus
20 000 Ft
Fáncsi cica
2025-05-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Fáncsi cica
2025-05-17
 

Marosvölgyi Veronika
2 000 Ft
2025-05-16
 

Ábrahám Péter
10 000 Ft
2025-05-16
 

Fanni Vig
5 000 Ft
2025-05-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Kacagó Kamilka - gyógyulj picikém!
2025-05-16
 

Anna Hankóné Tokodi
2 000 Ft
2025-05-15
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kamilka
2025-05-14
 

Perger Péter
2 000 Ft
2025-05-13
 

Perger Péter
2 000 Ft
2025-05-12
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-05-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-05-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-05-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-05-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2025-05-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-05-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-05-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-05-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-05-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-05-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-05-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-05-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-05-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-05-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-05-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2025-05-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-05-10
 

Varga ValéRia
10 000 Ft
2025-05-10
 

Supka Miklós Árpád
10 000 Ft
2025-05-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Kálmika kezelésére
2025-05-10
 

Anna Hankóné Tokodi
2 000 Ft
2025-05-09
 

Ecsedi Andrea
5 000 Ft
Berni Bende
2025-05-09
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka🫶🏻
2025-05-09
 

Béláné Breuer
5 000 Ft
2025-05-09
 

Dózsa Dózsa
10 000 Ft
2025-05-08
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-05-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-08
 

Walter-Borbély Alexandra
2 000 Ft
Jobbulást kicsi Kálmán! ❤️
2025-05-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-05-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Berni Bende gyógyulj meg!
2025-05-08
 

Virag Tamás
10 000 Ft
2025-05-08
 

Szentmartoni Rita
1 500 Ft
2025-05-08
 

Hernyes Hanna
5 000 Ft
2025-05-08
 

Fodor Zoltánné Fodor
1 000 Ft
2025-05-08
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-05-07
 

Patarcsics Szilvia
10 000 Ft
2025-05-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-07
 

Anonymus
10 000 Ft
Jobbulást Kálmánka!
2025-05-07
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-05-07
 

Anonymus
20 000 Ft
Kacagó Kálmánka
2025-05-07
 

Bacsáné Tóth Bianka
1 000 Ft
2025-05-07
 

Sághegyi Anita
5 000 Ft
Kacagó Kálmánkának
2025-05-07
 

Kosik-Mészáros Ágnes
10 000 Ft
Kacagó Kálmánka
2025-05-07
 

Anonymus
2 000 Ft
Kacagó Kálmánka
2025-05-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-05-05
 

Anonymus
50 000 Ft
2025-05-05
 

Anonymus
4 000 Ft
2025-05-01
 

Ujhelyi Csaba
30 000 Ft
2025-05-01
 

Anonymus
7 000 Ft
2025-04-30
 

Anonymus
10 000 Ft
Anna nevű boxi költségeire
2025-04-30
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-27
 

Supan Melinda
5 000 Ft
2025-04-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-26
 

Szőke Emese
10 000 Ft
2025-04-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Minka ÉLJEN!
2025-04-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-26
 

Török Kata
2 000 Ft
Gyógyulj hamar Gigi baba!
2025-04-25
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Minka ÉLJEN!
2025-04-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-04-25
 

Anonymus
2 000 Ft
Eldamonak!
2025-04-25
 

Vörösbaranyi Armand
5 000 Ft
2025-04-25
 

Kalmár Evelin
20 000 Ft
Poncha emlekere
2025-04-25
 

Gavaldik Regina
5 000 Ft
2025-04-24
 

Anonymus
20 000 Ft
Koszonjuk a munkatokat! Annyira jo latni, hogy Posze egyre jobban van! :)
2025-04-23
 

Sztvorecz Milán
2 000 Ft
Pösze
2025-04-22
 

Zadravecz Katalin
5 000 Ft
Köszönöm a munkátokat. Sok erőt!
2025-04-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-04-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-19
 

Nagyné Koppány Margit
10 000 Ft
Barnabás kezelésére
2025-04-18
 

Anonymus
20 000 Ft
Barnabás
2025-04-18
 

Kelen Mónika
5 000 Ft
2025-04-18
 

Tóth Henrietta
5 000 Ft
2025-04-18
 

Racz Koni
5 000 Ft
A bulldog fajtamentesnek szeretnem felajanlani a havi rendszeressegu adomanyomat
2025-04-17
 

Tóth Betti
1 000 Ft
Szavak nincsenek arra amennyire hálás vagyok nektek, amiért nap mint nap segítetek ezeken a szerencsétlen/ ártatlan drága lelkeken❤️‍🩹🤍 Minden létező és érző embert arra kérnék, hogy legalább havonta egy jelképes összeggel támogassa állatvédőink munkáját..hiszen sok kicsi sokra megy❕
2025-04-17
 

Senkár Dorina
1 000 Ft
2025-04-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-04-16
 

Szenasi Istvan
13 340 Ft
2025-04-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-14
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-04-14
 

Nagy Timi
5 000 Ft
Felicity
2025-04-14
 

Anonymus
10 000 Ft
Felicity
2025-04-14
 

Huszár Eszter
2 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Felicity
2025-04-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Felicity
2025-04-14
 

Bodnár Éda
1 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-04-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-04-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-04-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-04-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-04-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-04-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-04-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-04-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-04-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-04-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-04-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-04-11
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-04-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2025-04-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-04-11
 

Horváthné Opoczki Éva
2 000 Ft
2025-04-11
 

Éles Dávid
20 000 Ft
Poncha emlekere
2025-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Poncha emlékére
2025-04-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-04-07
 

Takács Éva
20 000 Ft
Pösze
2025-04-07
 

Anonymus
20 000 Ft
Érdi kiscicák!
2025-04-06
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-04-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-04-03
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2025-04-01
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-30
 

Kovács Alexandra
5 000 Ft
2025-03-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Atlasz ❤️
2025-03-28
 

Anonymus
10 000 Ft
Atlasz
2025-03-28
 

Anonymus
20 000 Ft
Atlasz
2025-03-28
 

Ősze Laura
2 000 Ft
Atlasz
2025-03-27
 

Kántor-Fellai Flóra
2 000 Ft
2025-03-27
 

Nagy Ágnes
2 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-26
 

Szotyori Nagy Adam
5 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-26
 

Komáromi Hajnalka
5 000 Ft
Atlasz csodaszép német juhász kutyus gyógyítására.
2025-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-26
 

Iglói Rebeka
2 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-26
 

Varga Vanda
5 000 Ft
2025-03-26
 

Csécsei Judit
2 000 Ft
2025-03-26
 

Haraszti Gábor
5 000 Ft
Atlasz
2025-03-26
 

nagy zsolt
1 000 Ft
Atlasz
2025-03-26
 

Németh Eszter
2 000 Ft
2025-03-26
 

Vasvári Andrea
10 000 Ft
Atlasznak
2025-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-26
 

Sipőcz Anna
5 000 Ft
2025-03-26
 

Gazos Orsolya
10 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-26
 

Petra Futó
2 000 Ft
2025-03-26
 

Mate Bence
1 000 Ft
Atlasznak!
2025-03-26
 

Nagy Viktória
2 000 Ft
Atlasz
2025-03-26
 

Liliána Molnár
10 000 Ft
Gyógyulj meg kis Atlasz!❤️
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-26
 

Ondrik Gabriella
2 000 Ft
2025-03-26
 

Lónai Brigitta
1 000 Ft
Atlasz♡♡♡
2025-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
Atlasz
2025-03-26
 

Anonymus
3 000 Ft
Szeretettel küldöm
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-25
 

Anonymus
10 000 Ft
Pösze gyógyítására
2025-03-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-25
 

Judit Szabó
5 000 Ft
gyógyulj meg, Pösze, előtted az élet
2025-03-24
 

Németh Dominika
30 000 Ft
2025-03-24
 

Licker-Fóris Erna
5 000 Ft
2025-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-23
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-03-22
 

Anonymus
5 000 Ft
Pöszének
2025-03-21
 

Nagy Noémi
2 000 Ft
2025-03-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-21
 

Mundrucz Laura
5 000 Ft
Pösze <3
2025-03-21
 

Anonymus
20 000 Ft
Pösze
2025-03-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-21
 

Anonymus
5 000 Ft
Kicsi Pöszének a gyógyulásához🙏❤
2025-03-21
 

Lakatosné Cserti Erzsébet
5 000 Ft
2025-03-21
 

Székely Vivien
5 000 Ft
Pöszének❤️❤️❤️
2025-03-21
 

Varga-Szömös Dorina
1 000 Ft
Pösze orvosi ellátására
2025-03-21
 

Szonja Koplányi
2 000 Ft
Pöszének🤍
2025-03-21
 

Bakos Piroska
5 000 Ft
Pösze állkapocs műtétjére és kezelésére
2025-03-21
 

Anonymus
20 000 Ft
Pösze
2025-03-21
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Pösze
2025-03-21
 

Saskői Petra
5 000 Ft
2025-03-21
 

Barabàs Zsófi
5 000 Ft
2025-03-21
 

Anonymus
10 000 Ft
Pösze
2025-03-21
 

Tasnádi László
5 000 Ft
2025-03-21
 

Balogh Dániel
5 000 Ft
Pösze
2025-03-19
 

nagy zsolt
1 000 Ft
pösze
2025-03-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-18
 

Anonymus
10 000 Ft
Pösze
2025-03-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Pösze
2025-03-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-13
 

Lukács Réka
101 140 Ft
2025-03-13
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-03-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-03-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-03-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-03-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2025-03-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-03-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-03-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-03-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-03-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-03-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-03-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-03-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-03-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2025-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-03-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-03-11
 

Horváthné Opoczki Éva
2 000 Ft
2025-03-10
 

Lőrinczi Anna
2 000 Ft
2025-03-10
 

Anonymus
4 000 Ft
2025-03-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-03-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-03-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-03-09
 

Lónai Brigitta
1 000 Ft
Zselé :-(
2025-03-09
 

Zsófi Barabàs (Franziska)
5 000 Ft
2025-03-09
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-03-08
 

Anonymus
10 000 Ft
Adomány a munkátokhoz!
2025-03-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-03-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-02-20
 

Dobos Brigitta
1 000 Ft
2025-02-20
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2025-02-20
 

Bürgés Ágnes
2 000 Ft
Liliomfi gyógyulására. Köszönjük a segítő munkátokat!
2025-02-19
 

Anonymus
3 000 Ft
Szegény Liliomfinak, kívánom, hogy gyógyuljon meg és találjon egy szerető gazdára.
2025-02-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-19
 

Anonymus
20 000 Ft
Csatár
2025-02-19
 

Anonymus
20 000 Ft
Starter Surda
2025-02-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-19
 

Horváth Annamária
50 000 Ft
A miskolci Liliomfinak a műtétjét szeretném támogatni az adománnyal. Szegényt nagyon sajnálom és nagyon örülök neki, hogy Önök vállalták, hogy segítenek rajta! Én miskolci vagyok és itt egyik szervezet sem vállalta…😔 Remélem sikerül a műtét és elmúlnak a fájdalmai! Nagyon szorítok Neki!❤️❤️❤️
2025-02-18
 

Anonymus
8 000 Ft
2025-02-17
 

Ondrik Gabriella
1 000 Ft
2025-02-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Csatár ❤️
2025-02-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Kedves Noé Állatotthon dolgozói! Sok sikert kívánunk Csatárnak!
2025-02-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-17
 

Szilágyi Anita
5 000 Ft
Csatárnak
2025-02-17
 

Anonymus
2 000 Ft
Puha cica család
2025-02-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-17
 

Anonymus
1 000 Ft
Csatár
2025-02-17
 

nagy zsolt
1 000 Ft
Csatár
2025-02-17
 

Tasnádi László
10 000 Ft
2025-02-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-16
 

Nagy Tibor
2 000 Ft
Köszönöm a munkátolat
2025-02-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-16
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-16
 

Hunyadi Anna
1 000 Ft
Kitartást és sok erőt a pici kutyusnak, remélem, hamar jobban lesz!!❤️❤️
2025-02-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-16
 

Hallak Hella
10 000 Ft
Parvo 😞
2025-02-16
 

Herczeg Judit Andrea
10 000 Ft
Starter Surda
2025-02-16
 

Anonymus
1 000 Ft
Starter Sudra
2025-02-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-16
 

Anonymus
1 000 Ft
Starter Surda
2025-02-16
 

Barbara Nagyné Bódis
5 000 Ft
2025-02-14
 

Fejes Balázs Dominik
4 000 Ft
Füzi Bálint barátom születésnapja alkalmából, az Ő nevében!
2025-02-13
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-02-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-12
 

Józing Mara
5 000 Ft
2025-02-12
 

Tóth Máté
50 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
20 000 Ft
Sali
2025-02-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-02-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-02-11
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
19 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-02-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-02-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-02-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-02-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-02-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-02-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Szilágyi Dávid
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-02-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-02-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-02-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2025-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-02-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-02-11
 

Horváthné Opoczki Éva
2 000 Ft
2025-02-10
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-10
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-10
 

Fazekas Petra
2 000 Ft
2025-02-09
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-02-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-02-06
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Ayesha
2025-02-06
 

Blank Mária
1 000 Ft
2025-02-05
 

Visnyovszki András
4 000 Ft
Csumi
2025-02-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Csumi!
2025-02-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-02-05
 

Anna Tokes
20 000 Ft
2025-02-05
 

nagy zsolt
2 000 Ft
Csumi cica
2025-02-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Csumi cica műtétjére
2025-02-05
 

Barabási Zoltán
5 000 Ft
Kedves szervezet! Kívánom hogy továbbra is lehetőségük legyen segíteni rossz állapotban lévő állatokon. Üdv Zoltan
2025-02-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-02-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-02-01
 

Anonymus
1 000 Ft
Sali
2025-02-01
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Sali
2025-02-01
 

Anonymus
5 000 Ft
Sali cica részére
2025-02-01
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-24
 

Kántor Konrád
5 000 Ft
2025-01-23
 

Lengyel Balázs
5 000 Ft
2025-01-22
 

Ihnáthné Hallók Mária
5 000 Ft
Gigi baba
2025-01-22
 

Anonymus
1 000 Ft
Gigi baba
2025-01-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-22
 

Török Kata
5 000 Ft
Gigi baba
2025-01-21
 

Mogyorósi Bertolda
10 000 Ft
2025-01-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás ráadás Tünde Anyu fb néven
2025-01-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-18
 

Bende Katalin
4 500 Ft
Jótékonysági futás ráadás 2025
2025-01-18
 

Orodi Edina
5 000 Ft
Orodi Edina, jótékonysági futás RÁADÁS! 1202. Bp. Marót utca 40/b.
2025-01-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-17
 

Raffael Vivien
2 000 Ft
Amarill ❤️
2025-01-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-17
 

Bakinè Pandur Mária (Amarillnak)
5 000 Ft
2025-01-17
 

Ruzsányi Orsolya
5 000 Ft
2025-01-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-16
 

Hannus László
5 000 Ft
Amarill 🙂
2025-01-16
 

Anonymus
20 000 Ft
Amarill
2025-01-16
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2025-01-16
 

Malik Petra
5 000 Ft
2025-01-16
 

Kötelesné Miklós Csilla
4 000 Ft
2025-01-15
 

Kovács Szilvia
5 000 Ft
2025-01-15
 

Németh Natália
4 000 Ft
2025-01-14
 

Kovács Katalin
5 000 Ft
RÁADÁS! Jótékonysági újévi NOÉ séta vagy futás - ÚJRATÖLTVE!     2025.01.13 - 2025.01.19
2025-01-14
 

Szűcs Imre
5 000 Ft
Újévi futás RÁADÁS! Szeretném Buddha mamát kikérni a sétára!
2025-01-14
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2025-01-12
 

Horváth Violetta
5 000 Ft
Jótékonysági séta Ráadás
2025-01-12
 

Haiman Eva
5 000 Ft
2025-01-12
 

Hernyes Hanna
10 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
20 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
15 000 Ft
2025-01-11
 

Nagypéter Ildikó
4 000 Ft
2025-01-11
 

Nagyné Rácz Mónika
5 000 Ft
Kira és gazdája Manó /Nagyné Rácz Mónika/!😃🐕
2025-01-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2025-01-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Balogh Mici
500 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
19 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2025-01-11
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2025-01-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2025-01-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-01-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Szilágyi Dávid
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-11
 

Arató Júlia
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2025-01-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2025-01-11
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2025-01-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2025-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2025-01-11
 

Horváthné Opoczki Éva
2 000 Ft
2025-01-10
 

Orgován Emőke
6 000 Ft
2025-01-10
 

Anonymus
4 000 Ft
2025-01-10
 

Orgován Józsefné
4 000 Ft
2025-01-10
 

Németh Edina
10 000 Ft
2025-01-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2025-01-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-09
 

Anderle-Sós Csilla
5 000 Ft
2025-01-09
 

Csaholyiné Szemán Tímea
2 000 Ft
2025-01-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2025-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-08
 

Kovács Lilla
5 000 Ft
2025-01-06
 

Anonymus
20 000 Ft
Bercel család
2025-01-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-06
 

Anonymus
40 000 Ft
2025-01-06
 

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Kitartás!
2025-01-03
 

Miklós Anita Fruzsina
5 000 Ft
2025-01-03
 

Kormány Cintia
10 000 Ft
Békés karácsonyt és boldog új évet!
2025-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Michelin állatorvosi költségeihez
2025-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2025-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2025-01-02
 

Anonymus
10 000 Ft
2025-01-01
 

Anonymus
4 500 Ft
2025-01-01
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági futás.
2025-01-01
 

Kokolovec Samantha
7 000 Ft
Jótékonysági futás
2025-01-01
 

Anonymus
4 000 Ft
2025 noés újévi virtuális futás összege
2024-12-31
 

Molnár Bernadett
5 000 Ft
Berni vagyok, a 3 éves Bóbita és a 18 éves Csöppkém jön velem a sétára 💚
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
7 000 Ft
2024-12-31
 

Utczás Katinka
10 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-31
 

Kácser Gabriella
5 000 Ft
jótékonysági futás
2024-12-31
 

Bartha Petra
5 000 Ft
Jótékonysági futás. Köszönjük a kitartó munkátokat!
2024-12-31
 

Utczás Margita
10 000 Ft
2024-12-31
 

Hortobágyi Péter
5 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Nagy-Pálfalvi Zolta
5 000 Ft
Jótékonysági Noés virtuális Futás 2025. január 1.
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági virtuális futás
2024-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
jótékonysági futás
2024-12-31
 

Kondics Marcell
10 000 Ft
jótékonysági futás!
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Bengyel Tamara
5 000 Ft
Új évi virtuális séta
2024-12-31
 

Szász Gabriella
10 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-30
 

Bakos Andrea
10 000 Ft
JÓTÉKONYSÁGI NOÉS ÚJÉVI VIRTUÁLIS FUTÁS! 2025
2024-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-30
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-30
 

Takács Csaba
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-30
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági Újévi NOÉs futás vagy séta 2025 eseményre szeretnénk nevezni az összeggel. A nevezési lapra Bakó Noémit írok, mert a lányunk fut, viszont az én bankkártyámmal fizetjük. Üdvözlettel: Zsolnai Éva
2024-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-30
 

Huszár Melinda
10 000 Ft
Jótékonysági futás, Erin és Mexi, Huszár Melinda és Bakai László, 3325 Noszvaj, Petőfi S. u. 1.
2024-12-30
 

Anonymus
2 000 Ft
Minden elismerésem és nagyon jó hogy vagytok. Boldog Újévet mindenkinek.
2024-12-30
 

Félix Zsóka
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-30
 

Németh Dominika
20 000 Ft
2024-12-30
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági futás.
2024-12-30
 

Anonymus
1 800 Ft
2024-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Újévi futás :)
2024-12-30
 

Zoltán Marosi
5 000 Ft
2024-12-30
 

Ecsedi Andrea
5 000 Ft
2024-12-30
 

Molnár Melinda
4 000 Ft
Virtuális futás nevezési díj
2024-12-29
 

Anonymus
4 500 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-29
 

Szilágyi Dávid
2 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági Noés futás 2025 - támogatás Teljesítés: virtuális futás
2024-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági Noés futás 2025 - adomány Teljesítés: virtuális futás
2024-12-29
 

Anonymus
50 000 Ft
2024-12-29
 

Ács Vivien
5 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
2024-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
2024-12-29
 

Mánik Attila
8 000 Ft
2024-12-29
 

Aradi Andrea Márta
5 000 Ft
NOÉ Újévi Jótékonysági Futás
2024-12-28
 

Berek Gergő
5 000 Ft
2024-12-28
 

Kaszás Vanda
2 000 Ft
2024-12-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-28
 

Kis-Csitári Teréz
4 500 Ft
Kedves Noésok! A 2025.01.01 közös futásra küldöm a pénzt. Virtuálisan fogom teljesíteni, pontosabban a fizikailag fogom lesétálni a Szentendrei-szigeten Berci kutyámmal. Kívánom, hogy sok jó, megbízható ember forduljon hozzátok és minél több állatat kerüljön gondos gazdához! BÚÉK!
2024-12-28
 

Hajdú Hajnalka
1 000 Ft
2024-12-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-28
 

Merliot-Almássy Mátyás
5 000 Ft
2024-12-28
 

Merliot-Almássy András
5 000 Ft
2024-12-28
 

Merliot Pierre
5 000 Ft
2024-12-28
 

Merliot-Almássy Eszter
5 000 Ft
2024-12-28
 

Simon József
5 000 Ft
2024-12-28
 

Marton Lilla
5 000 Ft
2024-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-27
 

Mathe Katalin
4 000 Ft
2024-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-27
 

Horváthné Opoczki Éva
2 000 Ft
2024-12-27
 

Selmeczi Szonja
5 000 Ft
2024-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-27
 

Médli Katalin
5 000 Ft
2024-12-27
 

Balajti Zsolt
5 000 Ft
2024-12-27
 

Csomò Èva
5 000 Ft
2024-12-27
 

Málovics Eszter Letícia
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-12-27
 

Kirner Beáta
5 000 Ft
Ausztrál Juhászok
2024-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-27
 

Anonymus
12 000 Ft
2024-12-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-26
 

Kopecskó Krisztina
1 000 Ft
2024-12-26
 

Mogyoró Beáta
2 000 Ft
2024-12-26
 

Dala Ilona
20 000 Ft
Boldog karácsonyt és szerető otthont kívánok!
2024-12-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-26
 

Révészné Nádaskai Zsuzsanna Julianna
4 000 Ft
Jótékonysági virtuális futás
2024-12-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-26
 

Tompai Zsuzsa
2 000 Ft
2024-12-26
 

Győri Szilvia
5 000 Ft
Szeretettel!❤️
2024-12-26
 

Pál Andrea
5 000 Ft
2024-12-26
 

Pető Gábor
3 000 Ft
2024-12-26
 

Szakács Niki
3 000 Ft
2024-12-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill
2024-12-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Boldog karácsonyt babák<3
2024-12-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-26
 

Magyar Orsolya
2 000 Ft
2024-12-26
 

Deme Erika
4 000 Ft
A jan. 1-i futásra regisztráltam és befizettem a 4000 ft-os adomány nevezési díjat. Köszönöm a lehetőséget, nagyon jó program. Én sajnos csak virtuálisan tudom teljesíteni, de talán legközelebb majd személyesen is.
2024-12-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Keller Brigitta
10 000 Ft
Boldog Karácsonyt Nektek! 💗
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Lukácsi Gábor
2 000 Ft
Málna és Muki
2024-12-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-25
 

Tóth Petra
1 000 Ft
2024-12-25
 

Lazáné Biacsi Veronika
2 000 Ft
2024-12-25
 

Kerekes Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-12-25
 

Bálint Petra
5 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-25
 

Martinák-Takó Krisztina
1 000 Ft
2024-12-25
 

Martinák Dániel
1 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Rábai Szilvia
1 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Hoppál Nándor
19 000 Ft
2024-12-25
 

Fodor-Freund Noémi
1 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-25
 

Víg Fanni
2 000 Ft
2024-12-25
 

Anonymus
50 000 Ft
2024-12-24
 

Macsuga Katalin
1 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-24
 

Babirák Viktória
10 000 Ft
2024-12-24
 

Gelléri-Tóth Tímea
2 000 Ft
2024-12-24
 

Andrea Konkoly Konkoly
1 000 Ft
2024-12-24
 

Magyar Gabor
10 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Vivien Teveli
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-24
 

Fodor Fanni
5 000 Ft
2024-12-24
 

Zsófia Orszàg
5 000 Ft
2024-12-24
 

Kádár Anna
2 000 Ft
2024-12-24
 

Haszon Brigitta
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

György Viktória
10 000 Ft
2024-12-24
 

Werb Vivien
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-24
 

Makai Ádám László
5 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Fehér Dorottya
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Ferenczy Hajnalka
1 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-24
 

Molnár Hunor
4 000 Ft
2024-12-24
 

Varga Gyöngyi
4 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Kőműves Orsolya
2 000 Ft
Boldog karácsonyt köszönet azért a sok megmentett életért🥰
2024-12-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-24
 

Janzsó Ancsa
2 000 Ft
Boldog karácsonyt! 🥰🐾
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Boldog Karácsonyt!🐶🐱🎄✨️
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Boldog Karácsonyt❤️🎄
2024-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Koszonom a munkatokat
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-24
 

Bencze Bernadett
10 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-24
 

Zöldi-Tòth Anita
10 000 Ft
Nagyon boldog karácsonyt kívànunk!🎄🐶
2024-12-24
 

Horváth Vivien
5 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-24
 

Hrumó-Kaszás Petra
10 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Kata Kata
1 000 Ft
2024-12-23
 

Bechler Katalin
5 000 Ft
2024-12-23
 

Puspoki Petra
1 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Czicza Noémi
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Lábodi Gábor
2 000 Ft
2024-12-23
 

Dr. Moldván Edit Eszter
4 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-23
 

Eördögh Zsolt
5 000 Ft
Jótékonysági futás_Eördögh Zsolt_2025.01.01
2024-12-23
 

Bende Lilla
3 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-23
 

Auer Dorina
20 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
10 000 Ft
jótékonysági futás
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-23
 

Krajczár Petra
5 000 Ft
2024-12-23
 

Lörincz - Nagy Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-12-23
 

Túri Krisztina
2 000 Ft
2024-12-23
 

Tornai Brigitta
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-23
 

Szűcs Anikó
2 000 Ft
2024-12-23
 

Tóthné Horváth Piroska
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Drága kis szőrös babák, ha tehetném mindenkit befogadnék, de sajnos nem lehet, ezért szeretnék segíteni egy kis aprósággal. Nagyon boldog karácsonyt és nagyon boldog hosszú évet minden kis patjásnak!!! ❤️
2024-12-23
 

Fodróczi Carmen
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Minden kiskutya megérdemel egy vacsorát
2024-12-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-23
 

Arató Júlia
5 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Csehók Elvira
5 000 Ft
2024-12-23
 

Gyekis Brigitta
5 000 Ft
Boldog Karácsonyt🎄❤️
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-23
 

Kovács Daniella
1 000 Ft
2024-12-23
 

Karai Andrea
2 000 Ft
Sütőtök küldi régi társainak
2024-12-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Beata Pazmandi
10 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-23
 

Koponyás Krisztina
2 000 Ft
2024-12-23
 

Csuhai Lili
1 000 Ft
2024-12-23
 

Zsuzsa Pappné Simeoni
2 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-23
 

Vida Renáta
5 000 Ft
2024-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Vanessza Hodosán
1 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-22
 

Orlicsek Nikolett
2 000 Ft
2024-12-22
 

Tóth János
5 000 Ft
2024-12-22
 

Evelin Nagy
2 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Nokta Eszter
1 000 Ft
2024-12-22
 

Reisz Balázs
5 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt kívánok A Noé Állatotthon összes kis lakójának és az ott Dolgozóknak!
2024-12-22
 

Anonymus
100 000 Ft
AngryBirds Cherry végleges gondviselőitől. Köszi a munkátokat és kitartásotokat, kellemes ünnepeket!
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-22
 

Hanga Linda
2 000 Ft
Boldog ünnepet kívánok mindannyiótoknak és főként a szőrős négylábú kutyatársainknak 🥰
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-22
 

Simon-Magosi Éva
1 000 Ft
2024-12-22
 

Péter Koncz
5 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Pécsi Gábor
5 000 Ft
Nagyon Boldog Karácsonyt
2024-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-22
 

Papp Viktória
2 000 Ft
2024-12-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-22
 

Oertel-Zala Veronika
1 000 Ft
2024-12-22
 

Balogh Bernadett
5 000 Ft
2024-12-22
 

Urbán Urbán
1 000 Ft
2024-12-22
 

Eördögh Szilvia
5 000 Ft
2025. Jótékonységi futás adomány_Eördögh Szilvia
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
BolDog Karácsonyt! 😊🎄🐾
2024-12-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Ti vagytok a legjobbak!
2024-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Bleszák Dóra
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-21
 

Müller Máté
5 000 Ft
2024-12-21
 

Bognár Vivien
5 000 Ft
2024-12-21
 

Lajosné Antal
2 000 Ft
2024-12-21
 

Beledi Luca
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-21
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2024-12-21
 

Viszt Anikó
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Borde Xénia
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-21
 

Krizsan Gabriella
5 000 Ft
2024-12-21
 

Szokolyi Carmen
1 000 Ft
Tudom nem sok,de ha ennyivel is már segíteni tudok,az hatalmas boldogság nekem! Az állatok a mindeneim. Csak a jót érdemlik. Rengeteg szeretet, törődés, finomabbnál finomabb falatokat, boldogságot. ❤️❤️
2024-12-21
 

Juhász Ivett
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Nóra Németh
1 000 Ft
Köszönjük az álhatatos és egész éves munkátokat!!! Angyalok vagytok láthatatlan szárnyakkal!
2024-12-21
 

Anonymus
100 000 Ft
Boldog Karácsonyt a Noé Állatotthon összes lakójának!
2024-12-21
 

Anonymus
3 000 Ft
Kedves Noésok, Köszönjük a munkátokat! Boldog Ünnepeket Nektek!
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
Boldog karácsonyt Nektek és védenceiteknek is!
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-21
 

Bokori-Rohony Eszter
50 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-21
 

Mészáros Orsolya
1 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-21
 

Anonymus
2 000 Ft
Boldog karácsonyt 💞
2024-12-21
 

Dori Anita
5 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Ónódi Mónika
2 000 Ft
2024-12-20
 

Ónódi Mónika
2 000 Ft
2024-12-20
 

Melisko Katalin
2 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük Nektek
2024-12-20
 

Zsilovits Barbara
10 000 Ft
10 teli pocak! Jó étvágyat régi baráttól! Szeretettel Pompom (exNoés🙂)
2024-12-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-20
 

Molnár Boglárka
1 000 Ft
2024-12-20
 

Kurucz András
20 000 Ft
2024-12-20
 

Szücs Izabella
1 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-20
 

Pintér Anna és Hungi kutya
10 000 Ft
Boldog Karácsonyt kíván Hungi (Hungarikum)! :)
2024-12-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-20
 

Karácsony Tímea
2 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-20
 

Balogh Mici
500 Ft
2024-12-20
 

Bányai Alexandra
10 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Éva Orbók
1 000 Ft
2024-12-20
 

Szarka Attiláné
5 000 Ft
Boldog Karácsonyt!Jó hamit!🥰
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-20
 

Kovács Lilla
2 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Zsuzsa Tóthné Halmosi
20 000 Ft
2024-12-20
 

Bürgés Ágnes
5 000 Ft
Köszönjük a fáradhatatlan munkát, minden elképzelhető jót kívánunk Mindannyiuknak!
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-20
 

Tímea Nagypál
1 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Újévi jótékonysági futás
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Boldog Karácsonyt kívánok a Noé dolgozóinak és az összes ott élő befogadottnak :) Remélem pár vacsora kijön az összegből.
2024-12-20
 

Szász Márta
2 000 Ft
♥️
2024-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-20
 

Szentgyörgyi Judit
2 000 Ft
2024-12-19
 

Mayer Fanni
5 000 Ft
2024-12-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Köszönöm Nektek a rengeteg munkát!
2024-12-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-19
 

Vadászné Kóré Anita
1 000 Ft
2024-12-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-19
 

Suchné Veres Mariann
5 000 Ft
2024-12-18
 

Anonymus
15 000 Ft
2024-12-18
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-18
 

Anonymus
50 000 Ft
Ha tehetnèm, az összes állatod befogadnám. Sajnos nem lehet, így csak gondolni tudok rájuk.
2024-12-18
 

Szilágyi Levente
50 000 Ft
2024-12-17
 

Méhész Ágnes
5 000 Ft
2024-12-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-17
 

Anonymus
15 000 Ft
2024-12-17
 

Anonymus
20 000 Ft
Nikolett Acs - JÓTÉKONYSÁGI NOÉS ÚJÉVI VIRTUÁLIS FUTÁS! 2025
2024-12-17
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-17
 

Anonymus
4 000 Ft
Noés újévi futás
2024-12-17
 

Várvizi-Bacsa Anikó
30 000 Ft
2024-12-16
 

Anonymus
50 000 Ft
2024-12-15
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-15
 

Anonymus
3 000 Ft
Field kutyus karácsonyi ajándékára!❤️
2024-12-13
 

Anonymus
20 000 Ft
Kellemes ünnepeket!
2024-12-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-13
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-12-12
 

Hegedus Agi
2 000 Ft
2024-12-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-12-11
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
19 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-12-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-12-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-12-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-12-11
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2024-12-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-12-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-12-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-12-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2024-12-11
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2024-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-12-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-12-09
 

Koszorús Adrienn
10 000 Ft
Amarill
2024-12-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-12-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-09
 

Dévényi Viktória
2 000 Ft
2024-12-08
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-07
 

Besnyő Dora
2 000 Ft
2024-12-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarill
2024-12-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarill
2024-12-06
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-12-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-05
 

Katalin wieszt
10 000 Ft
2024-12-04
 

Klara Dr Horvath
2 000 Ft
2024-12-04
 

Vörös Kinga
10 000 Ft
2024-12-04
 

Anonymus
500 Ft
2024-12-04
 

Farkasvolgyi Andrea
30 000 Ft
2024-12-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-12-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-12-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Macskaland, Zselyke cica
2024-12-03
 

HAJNAL ZSOFIA
2 000 Ft
Hálás köszönet a munkátoknak!
2024-12-02
 

Teski Géza
10 000 Ft
2024-12-02
 

Kutasi Ildikó
10 000 Ft
Minden tiszteletem a munkátokért!
2024-11-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Anova gyogyulj meg ♡
2024-11-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-28
 

Molnár Tamás
5 000 Ft
2024-11-28
 

Horváth Diána
5 000 Ft
2024-11-28
 

Gábor Lászlóné
1 000 Ft
Amarill mielőbbi gyógyulása miatt küldöm!Hála és köszönet a munkátokért🙏
2024-11-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-26
 

Szekeres Timea
10 000 Ft
2024-11-26
 

Hódos Anett
5 000 Ft
2024-11-25
 

Tepliczky Eva
5 000 Ft
2024-11-25
 

Kovács Klára
5 000 Ft
ausztrál juhászok
2024-11-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Az Ausztrál Juhászkutyusok ellátására.
2024-11-24
 

Nagy Krisztián és Dorka
5 000 Ft
2024-11-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-24
 

Makai Ádám László
10 000 Ft
2024-11-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-23
 

Polgár Lívia
10 000 Ft
2024-11-23
 

Al-Zaghir-Tóth Szulamit
2 000 Ft
2024-11-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-23
 

Koós Kitti
5 000 Ft
Ausztrál juhászok
2024-11-23
 

Vona-Bodnár Brigitta
5 000 Ft
2024-11-23
 

Hubert-Zsiga Alexandra
5 000 Ft
2024-11-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-23
 

Szép Katalin
5 000 Ft
Köszönet a mentésért és a kutyusok rehabilitációjáért
2024-11-22
 

Gertheim Márton
2 000 Ft
2024-11-21
 

Anonymus
5 000 Ft
Vulcano szamara! Minden allatbarat neveben koszonom, amit ertuk tesztek!
2024-11-21
 

Molnár-Bóza Edina
10 000 Ft
2024-11-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-21
 

Anonymus
1 000 Ft
Volcano!
2024-11-21
 

nagy Zsolt
1 000 Ft
Vulcano
2024-11-21
 

Hollósy Repa Edina
1 000 Ft
Vulcano
2024-11-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-21
 

Nagy Ramóna
50 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-20
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Kicsi Vulcano
2024-11-20
 

Puskás Anna
5 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-20
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Vulcano
2024-11-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Vulcano
2024-11-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
25 000 Ft
2024-11-20
 

Attila Benyák
10 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-20
 

Anonymus
500 Ft
Koszonom a munkajukat halas vok erte!
2024-11-20
 

Lencséné Molnár Beáta
5 000 Ft
2024-11-20
 

Suba Leila
2 000 Ft
Ausztrál juhászok
2024-11-20
 

Polics Mária
1 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
50 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
10 000 Ft
Elképesztő munkát végeztek, csupa jó ember csupa rossz ellen!
2024-11-19
 

M M
100 Ft
5
2024-11-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-19
 

Bach-Páczi Noémi
5 000 Ft
2024-11-19
 

Szabó Eszter
5 000 Ft
2024-11-19
 

Hubay Dalma
1 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm a szaporítótelep felszámolása ügyében végzett munkátokat!
2024-11-19
 

Dobrota Gitta
10 000 Ft
2024-11-19
 

Szrnka Piroska
5 000 Ft
2024-11-19
 

Csipler Andrásik Zsófia
2 000 Ft
2024-11-19
 

Fábián Alexandra
5 000 Ft
2024-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-18
 

Kenesei Nikolett
5 000 Ft
2024-11-18
 

Kókai Balázs
10 000 Ft
2024-11-18
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-18
 

Szakál-Áder Anita
20 000 Ft
2024-11-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-18
 

Mogyorósi Bertolda
15 000 Ft
2024-11-18
 

Kovács Ágota
20 000 Ft
2024-11-18
 

Merkely Petra
50 000 Ft
Ausztrál juhászok
2024-11-18
 

Fodor Boglárka
5 000 Ft
2024-11-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-18
 

Gollob Hanna
5 000 Ft
2024-11-18
 

Fábos Linda
2 000 Ft
2024-11-18
 

Haag Dominika
20 000 Ft
2024-11-18
 

Nikoletta Pusztai
10 000 Ft
2024-11-18
 

Marton Lilla
10 000 Ft
2024-11-18
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat! ❤️
2024-11-18
 

Kárpáti-Bősze Gertrúd
2 000 Ft
2024-11-18
 

Ács-Tóth Mónika Eszter
10 000 Ft
Csöngei mentés
2024-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
A csöngei szaporítótelepről mentett kutyák rehabilitációját támogatom (Ausztrál juhászkutya).
2024-11-18
 

Hadnagy Rita
10 000 Ft
2024-11-17
 

Dóbék Dominika
30 000 Ft
Ausztrál Juhász
2024-11-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-17
 

Dezsőfi Alexandra
5 000 Ft
2024-11-17
 

Dávid Györgyi
5 000 Ft
Köszönöm a munkátokat! A kis csöngei árváknak egy icicpici támogatás.
2024-11-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-17
 

Farkas Márta Rebeka
5 000 Ft
Ausztrál juhászok
2024-11-17
 

Hegedüs Zsombor
20 000 Ft
Ausztrál juhászok
2024-11-16
 

Kántor Konrád
4 000 Ft
2024-11-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-14
 

Bogdán Csilla
10 000 Ft
Nekro kutyusnak sok szeretettel, ízületvédőre és amire szüksége van. Szeretettel kívánok jobbulást neki!
2024-11-13
 

Anonymus
20 000 Ft
Amarill
2024-11-13
 

Barta Adrienn
10 000 Ft
Kedves Noé! Nekro ízületeinek védelmére küldöm a hozzájárulásomat. Munkátok és elhivatottságotok előtt fejet hajtva, jó egészséget kívánok mindannyiótoknak, nektek és minden mentett állatkának egyaránt! Üdvözlettel: Barta Adri
2024-11-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulgass Amarill
2024-11-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Amarillnak a kis fehér boxi lánynak
2024-11-12
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-12
 

Kovacs Anita
10 000 Ft
Amarill
2024-11-12
 

nagy Zsolt
1 000 Ft
2024-11-12
 

Kóródi Miranda
1 000 Ft
2024-11-11
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Nekro (?)
2024-11-11
 

Anonymus
600 Ft
A Jóisten áldását kívánom a munkájukra! Mint Honvéd-szurkoló, szívesen látnám többször olyan állatmentő szervezeteket a mérkőzések során, mint pl. a Gyömrői állatmenhely a Honvéd-Szeged mérkőzés előtt. Hajrá!
2024-11-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-11-11
 

Papp Zsófia
1 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-11-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-11-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-11-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-11-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-11-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-11-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-11-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-11-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-11-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2024-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-11-10
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-11-08
 

Karsai Krisztina
5 000 Ft
Amarill
2024-11-08
 

Takács Bernadett
10 000 Ft
2024-11-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-08
 

Dora Csepreghy
5 000 Ft
Amarill♥️♥️♥️♥️♥️♥️🙏🏻🤍🤍🤍🤍🤍
2024-11-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-06
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2024-11-06
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
2024-11-06
 

Szathmáry Ildikó
1 000 Ft
2024-11-06
 

Zsanett Idei
2 000 Ft
2024-11-06
 

Írisz Vargha
2 000 Ft
Amari
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-06
 

Deli Annamária
10 000 Ft
2024-11-06
 

Torvund Alexander
30 000 Ft
2024-11-06
 

Gulyás Szabolcs
10 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Gyurics Melinda
5 000 Ft
2024-11-06
 

Németh Etelka
5 000 Ft
Amarill 💔❤️
2024-11-06
 

Vörös Helga Katalin
5 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Anonymus
5 000 Ft
Amaril
2024-11-06
 

Anonymus
5 000 Ft
Amarill gyógyulására
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Zseni Kitti
1 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill gyogyulasaert!🙏❤️
2024-11-06
 

Somogyi-Hollósi Xénia
2 000 Ft
Amarill kezeléseire🤞🤍
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-06
 

Élesné Vadon Mónika
2 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Tóth Erika
5 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Amarillnak!
2024-11-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill 🥰
2024-11-06
 

Ignácz Tünde
2 000 Ft
Amarill gyógyulj meg!
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Amarill gyógykezeléséhez
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill, szeretnék esélyt adni neked. ♥️🙂
2024-11-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Csak gyogyuljon meg a szepseg.
2024-11-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarill
2024-11-06
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-11-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-05
 

Nyiri Ildi
5 000 Ft
Isten és ti is segítsétek Amarilt! ❤️ Tengernyi köszönet !
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-05
 

Bolla-Dékány Bettina
2 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Mudik Zsófia
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Anonymus
20 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Megyaszai Mercédesz
5 000 Ft
Gyógyulj meg Amarill!!!❤️❤️❤️
2024-11-05
 

Mogyoró Beáta
10 000 Ft
2024-11-05
 

Foukal Ildiko
5 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarillnak🙏✨️
2024-11-05
 

Kis Krisztina
1 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
6 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-05
 

Nagy Judit
5 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-05
 

Princz Andrea
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Anonymus
10 000 Ft
A feher boxernek küldöm❤️ gyogyulj meg ❤️❤️
2024-11-05
 

Kővári Klaudia
5 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarilla
2024-11-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-05
 

Kovacs Anita
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Bellaagh Anita
2 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
1 000 Ft
Gyógyulj meg Amarill! 🤍
2024-11-05
 

Anonymus
1 000 Ft
Amarill gyógyúlj meg!Remélem erős leszel A szívem szakad meg!😪😪😪
2024-11-05
 

Dr. Burai Fanni
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-05
 

Bányai Erika
5 000 Ft
2024-11-05
 

Gutta Andrea
1 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
10 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Hannus Emese
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Vivien Raffael
5 000 Ft
❤️❤️❤️
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Lovász Kata
1 000 Ft
Amarill
2024-11-05
 

Vadászné Kóré Anita
1 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-11-04
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-11-04
 

Kovács Lilla
5 000 Ft
2024-11-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-11-03
 

Anonymus
19 000 Ft
2024-11-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-26
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-10-24
 

Herczeg Tünde
10 000 Ft
Szimóna
2024-10-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-23
 

Lázár Adrienne
10 000 Ft
Gigi gyógyulásához
2024-10-22
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Gigi baba
2024-10-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-15
 

Anonymus
500 Ft
Luna
2024-10-13
 

Anonymus
15 000 Ft
2024-10-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-10-11
 

Papp Zsófia
1 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-10-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-10-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-10-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-10-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-10-11
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-10-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-10-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-10-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-10-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-10-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2024-10-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-10-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-10-10
 

Vörösvácki István
5 000 Ft
2024-10-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-10-09
 

Macsuga Nóra
5 000 Ft
2024-10-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-10-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-10-06
 

Hajdu Anna
2 000 Ft
2024-10-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-10-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-10-03
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-10-03
 

Kupai-Molnar Orsi
5 000 Ft
Cedric❤️
2024-10-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Köszönöm a csodálatos munkátokat! Ezúttal a gyönyörű szemű Cedric olvasztotta meg a szívem, de minden nap más és más kutyus, cica teszi ugyanezt. Köszönöm Nektek, hogy erőtökön felül mindent megadtok nekik!
2024-10-03
 

Fónagy Melinda
5 000 Ft
2024-10-02
 

Etelka Surányiné Magda
10 000 Ft
2024-09-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-26
 

Ottucsákné Viola Kornélia
2 000 Ft
Cedric kutyusnqk szánom ezt a kis adományt. Gyógyulj meg kis drága, szívem szakad meg így látni. Remélem tudnak neki segíteni és teljes életet élhet
2024-09-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-26
 

Schubert Edina
2 000 Ft
Luna, a franciabulldog részére!
2024-09-26
 

Faa-Lendvai Erzsébet
2 000 Ft
Luna
2024-09-26
 

Anonymus
10 000 Ft
Az adományt a francia bulldog fajta mentőknek szánom, ha lehet a most talált, szaporítók által kidobott kiskutyának, de ha máshova jobban kell ez a szerény összeg, akkor úgy is tökéletes. Köszönöm a csodás, áldizatos munkájukat! Szeretettel: Kendi Hana
2024-09-25
 

Csontos Márk
1 000 Ft
LUNA
2024-09-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-25
 

Bertók Ágnes
10 000 Ft
Luna műtétjére
2024-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-25
 

Hernadi Jennifer
2 000 Ft
2024-09-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-25
 

Juhász Anita
2 000 Ft
LUNA
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-24
 

Csete Bence
2 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Péntek Rebeka
2 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-24
 

Kispál Adrienn
5 000 Ft
Hálás vagyok ezért az Alapítványért is, hogy ennyi állatot megmentenek!
2024-09-24
 

Ákos Tóth
5 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Gyogyulj meg Lunacska<3
2024-09-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-24
 

Szafner Attila
2 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Dr Fegyver Eva
2 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Papp Zsófia
1 000 Ft
2024-09-24
 

Kriszta Krajcsovicz
2 000 Ft
Gyógyuljon Luna
2024-09-24
 

Kovács Alexandra
1 000 Ft
Luna!!
2024-09-24
 

Gyureskó Làszlóné
1 000 Ft
2024-09-24
 

Szendrői Szabina
2 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
LUNA
2024-09-24
 

Kádár Anikó
2 000 Ft
LUNA
2024-09-24
 

Tóth Henrietta
2 000 Ft
2024-09-24
 

Szél Nóra
1 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Szorítok kicsi Luna ❤️
2024-09-24
 

Németh Klaudia
2 000 Ft
2024-09-24
 

Brlás Gerda
2 000 Ft
2024-09-24
 

Inotay Réka
2 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-24
 

Péter Víg
5 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Járányi Hanna
10 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Tamás Zsófia
5 000 Ft
Lunának
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-24
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Luna kutyus csípő műtét
2024-09-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-24
 

Harsányi Tilla
10 000 Ft
Remelem minden rendben lesz a kis angyalkaval♥️ draga Luna keruljon jo kezekbe♥️
2024-09-24
 

Anonymus
10 000 Ft
Luna
2024-09-24
 

Baranyai Tardi Ivett
2 000 Ft
Kérlek titeket segítsetek a rászoruló kis csöppségeken. Én most megteszem Luna kutyus gyógyulásáért.
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
3 000 Ft
LUNA❗️
2024-09-23
 

Bátai Mónika
1 000 Ft
2024-09-23
 

Paholik Maria
2 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Bőcs Éva
5 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Luna❤️
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Jarina Viktória
1 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Kovács Péter
10 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Ringhoffer Tamás
2 000 Ft
Ezt a támogatást Luna a kis francia bulldog felépülèséhez szeretném adományozni.Köszönöm
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna, hajrá! Szép életed lesz!
2024-09-23
 

Kocsis Zsófia
5 000 Ft
2024-09-23
 

Csukáné Váradi Melinda
2 000 Ft
Lunának ❤️
2024-09-23
 

Kralj Alexandra
20 000 Ft
2024-09-23
 

Lajkó Virág
5 000 Ft
Luna - jobbulást!!!
2024-09-23
 

Farkas Lili
2 000 Ft
2024-09-23
 

Vörös Kinga
2 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-23
 

Könczei Melinda
1 000 Ft
2024-09-23
 

Samu Anita
1 000 Ft
2024-09-23
 

Baumholczer Glória
2 000 Ft
Mert mindegyik kisállat megérdemel egy boldog,teljes életet.Remélem ezzel a pici összeggel is hozzá tudok járulni egy kicsit.:)
2024-09-23
 

Kállai Dániel
5 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Tóth Zalán
7 000 Ft
Luna Gyógyulj meg kis törpe!
2024-09-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Sziasztok! Én vagyok a biciklis aki észrevette Lunácskát a szántóföldön. ( nem is tudom hogy vettem észre🧐a szemem is rossz meg tekertem is 🙃). Sokat gondolunk Rá! Szorítunk Neki! Hálás köszönet a munkátokért!!❤️🙏🏻
2024-09-23
 

Baschán Bianka
5 000 Ft
Legyél jobban Luna!!
2024-09-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Luna mielőbbi felépülésére!🙏
2024-09-23
 

Binder Klaudia
2 000 Ft
A kis Luna műtétére küldtük az összeget , és reméljük nemsokára meg tudjuk Őt látogatni az Állatotthonban, hogy el tudjuk vinni egy nagy nagy sétára 😍
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Harmat Eszter
10 000 Ft
Jobbulast draga Lunanak
2024-09-23
 

Ilyes Eva
2 000 Ft
Luna ❤️
2024-09-23
 

Burai Roland
2 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
3 000 Ft
Gyógyulj meg kicsi Buci.
2024-09-23
 

Ivanics-Szabó Márta
10 000 Ft
A kicsi francia bulldog kezelésére.... Nagyon drukkolok!
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna felépülésére🩷
2024-09-23
 

Szekeres Kinga
20 000 Ft
Luna!!
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Szilágyi Roland
2 000 Ft
2024-09-23
 

Molnár Klaudia
5 000 Ft
Luna 🩷
2024-09-23
 

Soós Lili
4 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Luna
2024-09-23
 

Korhut István
5 000 Ft
LUNA részére
2024-09-23
 

Vivien Raffael
3 000 Ft
Luna‼️
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-18
 

Anonymus
10 000 Ft
Pedro cicàm nevében is köszönjük, hogy ott vagytok és mentitek az ártatlan állatkákat! Kitartás nektek! Üdv Vera&Pedro
2024-09-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-09-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-09-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-09-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-09-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-09-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-09-11
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-09-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-09-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-09-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-09-11
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2024-09-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-06
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-09-06
 

nagy Zsolt
1 000 Ft
Merida
2024-09-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-05
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Merida
2024-09-04
 

Szilágyi Liza
2 000 Ft
2024-09-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-04
 

Keresztessy Zoltán
5 000 Ft
Hajrá Tetkó, csodás élet jár!
2024-09-04
 

Fonyódi Hajnalka
1 000 Ft
2024-09-04
 

Klaudia Schmidt
4 500 Ft
2024-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-04
 

Nikolett Natália Farkas
5 000 Ft
2024-09-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Mielőbbi gyógyulást kívánok!
2024-09-04
 

Király Fanni
5 000 Ft
2024-09-04
 

Fülöp Kata
5 000 Ft
Tetkónak
2024-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-04
 

Takács Mariann
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere ❤️🤗
2024-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-04
 

Botka Alexandra
5 000 Ft
2024-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Maràczy Evelyn
1 000 Ft
Tetkónak❤️
2024-09-03
 

Nagy Ágnes
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Rajos Rubina
5 000 Ft
Kitartást Tetkó!!!
2024-09-03
 

Sztrakay Henrietta
10 000 Ft
2024-09-03
 

Kovacs Attila
10 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Tetkó JóEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
50 000 Ft
2024-09-03
 

Koncz Klára
10 000 Ft
Tetkó gyógyulására. Gyógyulj meg kis tündér.
2024-09-03
 

Hollókövi-Várkonyi Mónika
5 000 Ft
2024-09-03
 

Markó Miklós
5 000 Ft
2024-09-03
 

Wéber Andrea
5 000 Ft
Tetkó JóEmbere
2024-09-03
 

Turczer Éva
10 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
TetkóJÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
20 000 Ft
Hajrá, kis harcos!
2024-09-03
 

Sallainé Hajduk Tímea
2 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó Jóembere
2024-09-03
 

T Alma
10 000 Ft
2024-09-03
 

Kancsár Hajnalka
5 000 Ft
Tetkó JÓembere Gyógyulj meg kis Drágám
2024-09-03
 

Korhut István
5 000 Ft
Tetkó Jóembere
2024-09-03
 

Dzsenifer Csonka
2 000 Ft
Tetkó Jóembere!
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JóEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetko joembere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Kovács Lilla
1 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Tetkó bulldognak
2024-09-03
 

Körmendi Gabriella
50 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-09-03
 

Hannus Emese
5 000 Ft
2024-09-03
 

Keizer Aliz
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó Jóembere! Kicsi fiú gyógyulj meg!
2024-09-03
 

Henriette Henriette
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó
2024-09-03
 

Kruppai Norbert
10 000 Ft
Tetkó
2024-09-03
 

Hajagos Bettina
2 000 Ft
Tetkó JóEmbere
2024-09-03
 

Ujvari Agnes
2 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Szekeres Kinga
20 000 Ft
Tetkó JóEmbere!!
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkónak
2024-09-03
 

Illés Emese
5 000 Ft
❤️
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-03
 

Nán Emese
5 000 Ft
2024-09-03
 

Tóth Hanna
1 000 Ft
2024-09-03
 

Krisztina Gergely
5 000 Ft
Tetkó Jóembere ❤️
2024-09-03
 

Remias Dorina
5 000 Ft
2024-09-03
 

Kocsis Krisztina
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Szücs Balázs
5 000 Ft
Tetkó bulldog részére. Jobbulást neki.
2024-09-03
 

Soós Anita
5 000 Ft
Tetkós JOEmbere!🫶🏼
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Tetkó jóembere
2024-09-03
 

Horváth Casper
5 000 Ft
Caspertól, a francia bulldogtól aki szeptember 11.én tartandó 9. születésnapja alkalmából lemondd egy ajándékáról, hogy Tetkón segíthessen 🩵
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó ǰóEmbere.Gyógyulj meg hamar!
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Vivien Raffael
5 000 Ft
2024-09-03
 

Lajos Erika
2 000 Ft
Tetkó Jóembere
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-09-03
 

Lajos Erika
2 000 Ft
2024-09-03
 

Vass Nikolett
5 000 Ft
Tetko kezelesere
2024-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Tetkó
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Tetkó jóembere
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Médli Katalin
10 000 Ft
2024-09-03
 

Godó Ria
20 000 Ft
2024-09-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Bányay Gergely
5 000 Ft
Tetkó JÓEmbere
2024-09-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Gigi baba
2024-09-02
 

Ormándi Máté
5 000 Ft
2024-08-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-08-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-23
 

Szakály Réka
20 000 Ft
2024-08-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-17
 

Scherer-Keszi Barbara
5 000 Ft
2024-08-17
 

Anonymus
20 000 Ft
Fricska!
2024-08-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-15
 

Anonymus
5 000 Ft
Kedves Nóé Állatotthon, Van egy galamb Önöknél, akit én vittem oda, sajnos személyes okokból nem tudtam előbb utalni, de most már tudok úgyhogy szeretnék. Üdv❤️
2024-08-15
 

Turczer Éva
10 000 Ft
2024-08-15
 

Anonymus
2 000 Ft
Fricska!
2024-08-14
 

Anonymus
10 000 Ft
Fricska <3
2024-08-14
 

Bogdan-Pokko Aliz
10 000 Ft
2024-08-14
 

Vásárhelyiné Klima Zsuzsa
2 000 Ft
2024-08-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-14
 

Hosszú Dóra
1 000 Ft
Fricska babának ♥️
2024-08-14
 

Skribek Melinda
2 000 Ft
2024-08-14
 

Sarkadi Balazs
1 000 Ft
2024-08-14
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Fricska
2024-08-14
 

Nagyné Mirkó Tímea
10 000 Ft
2024-08-14
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Fricska
2024-08-13
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-08-12
 

Roland Feigel
2 000 Ft
2024-08-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-08-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-08-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-08-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-08-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-08-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-08-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-08-11
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-08-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-08-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-08-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-08-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-08-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-08-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-08-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-08-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-08-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-08-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-08-03
 

Anonymus
1 000 Ft
Spárta
2024-08-03
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
2024-08-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-08-02
 

Kindla Eszter
5 000 Ft
2024-08-01
 

Rajos Rubina
5 000 Ft
2024-07-31
 

Totsche Viktória
5 000 Ft
Sparta
2024-07-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-26
 

Meuser Nikolett
30 000 Ft
Hoppá műtétjéhez
2024-07-26
 

Kerekgyarto Akos
5 000 Ft
2024-07-26
 

Zajcsek-Domonkos Emese
2 000 Ft
Gyógyulj meg teljesen Hoppá!❤️🙏
2024-07-26
 

Szucs Dániel
1 000 Ft
Köszönjük, hogy vagytok Noé!
2024-07-26
 

Juhasz Viktoria
10 000 Ft
2024-07-25
 

Polczer Fanni
1 000 Ft
2024-07-25
 

Rajos Rubina
10 000 Ft
2024-07-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-25
 

Anonymus
2 000 Ft
ÚSZÓMEDENCE PROJEKT!
2024-07-25
 

Anonymus
3 000 Ft
Mielőbbi gyógyulást kívánok Gipsznek!💕💕
2024-07-24
 

Kocsis Zsófia
5 000 Ft
2024-07-24
 

Karosics Attila
20 000 Ft
2024-07-24
 

Kovács Klára
5 000 Ft
2024-07-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Hoppá
2024-07-24
 

Simonné Weszely Ildikó
2 000 Ft
2024-07-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Hoppá
2024-07-24
 

Tulipán Kinga
5 000 Ft
Negro cicáért!!!❤❤❤
2024-07-24
 

Anonymus
10 000 Ft
Hoppá
2024-07-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Negro
2024-07-23
 

Czikmántori Zsófia
5 000 Ft
Köszönöm hogy vagytok! <3
2024-07-23
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-07-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-23
 

Szöllősi-Zilizi Nóra
2 000 Ft
2024-07-23
 

Éhen Anikó
5 000 Ft
Negro!
2024-07-23
 

Patkós Botond
5 000 Ft
Negro!
2024-07-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Negro!!
2024-07-23
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Negro
2024-07-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Hoppának
2024-07-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-23
 

Medve-Győrösi Lilla
2 000 Ft
Gyógyulj meg Hoppá ❤️
2024-07-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-23
 

Lénárt Gergő
5 000 Ft
2024-07-23
 

Vazquez Antonio
2 000 Ft
donation in behalf of my brother, antonio, who passed away recently.
2024-07-23
 

Szelyes Balazs
2 000 Ft
2024-07-23
 

Kun Andrea
2 000 Ft
2024-07-23
 

Anonymus
20 000 Ft
Kutya medencéhez :)
2024-07-23
 

Farkas Márk
1 000 Ft
2024-07-22
 

Guba-Farkas Bianka
20 000 Ft
Úszómedence projekt
2024-07-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-21
 

Hegyi Barbara
5 000 Ft
2024-07-19
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-07-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-07-17
 

Erdélyi Kamilla
1 000 Ft
2024-07-17
 

Nagy Nikoletta
2 000 Ft
Nagyon drukkolok! 😊
2024-07-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Úszómedencére
2024-07-15
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2024-07-15
 

Anonymus
10 000 Ft
Úszómedence projekt
2024-07-15
 

Andrea Tóth
5 000 Ft
2024-07-14
 

Dusza Eszter
10 000 Ft
2024-07-14
 

Kiss Flóra
2 000 Ft
2024-07-14
 

Fürész Viktor
5 000 Ft
Merjünk nagyot álmodni, ÚSZÓMEDENCE PROJEKT!!
2024-07-13
 

Demeter Enikő
10 000 Ft
uszomedence projekt <3
2024-07-13
 

Szabó-Pál Marietta
5 000 Ft
2024-07-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-13
 

Anonymus
20 000 Ft
Merjünk nagyot álmodni, ÚSZÓMEDENCE PROJEKT!!
2024-07-13
 

Pántya-Blaskó Vivien
895 Ft
2024-07-13
 

Károlyi Detti
2 000 Ft
2024-07-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Jobb életet mindegyik állatnak
2024-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
Úszómedence projekt
2024-07-12
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
ÚSZÓMEDENCE PROJEKT
2024-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-12
 

Rankó Alexandra
2 000 Ft
2024-07-12
 

Anonymus
20 000 Ft
Merjünk nagyot álmodni, medence projekt!
2024-07-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Úszómedence projekt
2024-07-12
 

Boros Márta
5 000 Ft
2024-07-12
 

Nagy Laura
2 000 Ft
2024-07-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Minden elismerésem az Önöké! Köszönöm a munkájukat!
2024-07-12
 

Benedek Bianka
20 000 Ft
2024-07-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-12
 

Batabàs Zsófi
10 000 Ft
ÚSZÓMEDENCE PROJEKT :)
2024-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-12
 

Kardos Vivien
5 000 Ft
2024-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-12
 

Fazekas Judit
5 000 Ft
Kutyauszoda projekt
2024-07-12
 

Gera Ildikó
20 000 Ft
2024-07-12
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Úszómedence projekt
2024-07-12
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-07-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-07-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-07-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-07-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-07-11
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-07-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-07-11
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-07-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-07-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-07-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-07-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-07-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-07-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-07-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-07-11
 

Torvund Melitta
2 000 Ft
Gigi baba
2024-07-11
 

Török Kata
5 000 Ft
Gigi baba
2024-07-10
 

Anonymus
10 000 Ft
Stuartnak és First babának
2024-07-09
 

Anonymus
12 000 Ft
Happy Birthday Kata! :) from Codex
2024-07-08
 

Turczer Éva
10 000 Ft
2024-07-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-07-08
 

Fejérváry Petra
20 000 Ft
2024-07-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-06
 

Vivien Raffael
5 000 Ft
Kitty Szívem teljes szeretetével gondolok rád!❤️ Igazi hős vagy!❤️
2024-07-05
 

Sára Bene-Kecskés
1 000 Ft
2024-07-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Kitty
2024-07-04
 

Szlama Henrietta
5 000 Ft
Kitty
2024-07-04
 

Fodor Viktor Attila
3 000 Ft
Fülemüle gyógyulgass !
2024-07-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-04
 

Hegyi Kitti
100 000 Ft
Kedves Noé Állatotthon! Tanárként dolgozom egy általános iskolában, ahol egy gyerek egyéni célja az volt, hogy piacot rendezzen, és az itt eladott, gyerekek által készített termékek árát jótékony célra fordítsa. 100.000 Ft gyűlt össze, és ezt a Noénak szeretnénk adományozni. Üdv, Hegyi Kitti
2024-07-04
 

Ivády Éva
1 000 Ft
2024-07-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Kitty
2024-07-04
 

Anonymus
10 000 Ft
First!
2024-07-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-07-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-07-03
 

Tóth Emese
5 000 Ft
First
2024-07-03
 

Szabó Regina
2 000 Ft
2024-07-02
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-06-29
 

Tulipán Kinga
3 000 Ft
2024-06-28
 

Fodor Viktor Attila
2 000 Ft
Cimpi gyógyulj meg
2024-06-28
 

Fodor Viktor Attila
2 000 Ft
Fülemüle gyógyulj meg
2024-06-27
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Cimpi
2024-06-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-26
 

Balázs Csilla
2 000 Ft
Cimpi költségeihez szerezettel ♡ sajnos nagyon kevés, de bízom benne, hogy sok kicsi sokra megy ♡
2024-06-22
 

Fejes Angelika
3 000 Ft
Remélem sikerül feltölteni a nedves cicatáp tartalékokat! ☺️
2024-06-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-06-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-19
 

Anonymus
5 000 Ft
"Angyalka" műtétjére szánom, de ha már összegyűlt az összeg, akkor "bárkire" mehet! Bárcsak többet és többször adhatnék/segíthetnék...!
2024-06-18
 

Vizkeleti Kata
10 000 Ft
2024-06-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-18
 

Vasvári Andrea
5 000 Ft
Angelin részére
2024-06-18
 

Kővári Ildikó
10 000 Ft
Angelin műtétjére
2024-06-18
 

Kollerits Fedra
5 000 Ft
2024-06-17
 

Norbert Kruppai
10 000 Ft
Bulldogoknak
2024-06-15
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-06-14
 

Held Bence
1 000 Ft
Fülemüle
2024-06-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-06-14
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-06-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-13
 

Filó Laura
5 000 Ft
XÉNA
2024-06-13
 

Anonymus
2 500 Ft
<33
2024-06-12
 

Anonymus
3 000 Ft
Fülemüle
2024-06-11
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-06-11
 

Páncél-Fodor Gabriella
10 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-06-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-06-11
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-06-11
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-06-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-06-11
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-06-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-06-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-06-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-06-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-06-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-06-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-06-10
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-06-10
 

Anonymus
1 300 Ft
2024-06-10
 

Anonymus
1 300 Ft
2024-06-10
 

Anonymus
1 300 Ft
2024-06-10
 

Torvund Melitta
2 000 Ft
Gigi baba
2024-06-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-07
 

Tóth Andrea
2 000 Ft
2024-06-07
 

Lázár Dalma
2 000 Ft
Gigike gyógykezelésére <3
2024-06-06
 

Tóth Emese
10 000 Ft
Cumisták!
2024-06-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-06-05
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-06-05
 

dr. Markovics László
3 500 Ft
2024-06-04
 

Dr. Berkes Emma
1 000 Ft
Hajrá Szirén ❤️
2024-06-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-06-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Szirén
2024-06-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-06-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-06-02
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-05-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-28
 

Papadopulu Phaedra
2 000 Ft
2024-05-28
 

Józsáné Fodor Éva Judit
2 000 Ft
2024-05-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-27
 

Szűcsné Balogh Edit
5 000 Ft
Szirén
2024-05-26
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-26
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-26
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-26
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
Csipke
2024-05-26
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-26
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-26
 

Hornyák Bence
70 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-05-26
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-05-26
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-05-26
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-05-26
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
500 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-05-26
 

Anonymus
500 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-26
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-26
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-05-26
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-26
 

Tulipán Kinga
5 000 Ft
2024-05-26
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-05-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-24
 

Fajt Vivi
10 000 Ft
2024-05-21
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-05-20
 

Anonymus
2 000 Ft
Draga kicsi Gipsz
2024-05-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-17
 

Nagy Éva
5 000 Ft
2024-05-17
 

Anonymus
10 000 Ft
Gipsz
2024-05-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-05-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-17
 

Miller Márk
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága black Rose ❤️
2024-05-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Black Rose
2024-05-16
 

Anonymus
1 000 Ft
Gipsz
2024-05-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-16
 

Szabó Henrietta
5 000 Ft
2024-05-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-15
 

Anonymus
20 000 Ft
Gipsznek.
2024-05-15
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-15
 

Foldvari Fruzsina
40 000 Ft
2024-05-15
 

Lászay Emese
1 000 Ft
2024-05-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Az én kicsi kincsem is Tőletek van, Sáska Fura, most már Füge! Kitartás🥰😍❤️❤️❤️❤️
2024-05-15
 

Gáborné Breuer
1 000 Ft
2024-05-15
 

Prokop Zsófi
3 000 Ft
Gipsz 😍
2024-05-15
 

Kun Andrea
5 000 Ft
2024-05-15
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-05-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Gipsz 🥰
2024-05-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-14
 

Földi Rita
1 000 Ft
2024-05-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-13
 

Sárközi Borbála
4 000 Ft
Gipsz ❤️
2024-05-13
 

Anonymus
3 500 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-13
 

Padilla Karen
10 000 Ft
Gipsz kutyus segitesere
2024-05-13
 

Zsófia Ferenczhalmy
5 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Gipsz
2024-05-13
 

Simon Szabina
2 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
1 000 Ft
Gipsz 😘😘😘
2024-05-13
 

Takács-Telegdi Réka
2 000 Ft
2024-05-13
 

Váradi Szilvia
2 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gipsz kiskutyának, de bármi másra is lehet, belátásuk szerint.
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-13
 

Ihász Veronika
2 000 Ft
2024-05-13
 

Bot Réka
5 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-13
 

Rodé Eszter
5 000 Ft
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-13
 

Farkas Izabella
4 000 Ft
Gipsz Gyógyulj <3
2024-05-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Gipsz baba <3
2024-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gipsz ❤️
2024-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Ezt a tamogatast Sara neveben ajanljuk fel, aki meg ugyan csak most lett egy eves (Boldog szulinapot Sara!) de mar szeretett egy csodalatos, mentett kutyust - Tivadart, es remeli, hogy a tobbiek is, olyan szereto otthonra lelnek majd!
2024-05-08
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-05-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-05-07
 

Maros Péter
5 000 Ft
2024-05-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Martini
2024-05-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-05-04
 

Anonymus
10 000 Ft
Dancing Queen új járgányára
2024-05-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-05-02
 

Anonymus
1 000 Ft
❤️
2024-05-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Gigi baba!
2024-05-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá Gigi
2024-05-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-05-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-05-01
 

Anonymus
4 500 Ft
2024-04-30
 

Görög Petra
10 000 Ft
Sziasztok! Rába Lili ballagási virágcsokra összegét szeretnénk felajánlani az alapítványnak. Giginek küldenénk az összeget, hogy minél hamarabb felépülhessen. Szilvi, Áron, Patrick, Petra
2024-04-30
 

Anonymus
1 000 Ft
Tango kutyus, mielőbbi gyógyulást kívánok!
2024-04-29
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2024-04-28
 

Anonymus
2 000 Ft
Dancing Queen kiskocsija
2024-04-27
 

Feher Renata
2 000 Ft
2024-04-27
 

Kruppai Norbert
10 000 Ft
Dancing Queen ❤️
2024-04-26
 

Pásztor -Várnai Orsolya
5 000 Ft
Martini
2024-04-26
 

Lónai Brigitta
2 000 Ft
Tango
2024-04-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-04-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-25
 

Báródi Edit
5 000 Ft
Martini
2024-04-25
 

Tóth Bianka
5 000 Ft
2024-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Sisak
2024-04-24
 

Papp-Sümeghy Enikő
2 000 Ft
2024-04-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-24
 

Szenetes Hajler Brigitta
2 000 Ft
SISAK
2024-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Tangó
2024-04-24
 

Kárpáti Zsuzsa
2 000 Ft
2024-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Gigi baba
2024-04-23
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2024-04-23
 

Kiss Monika
20 000 Ft
Tangó
2024-04-23
 

Honvéd Lilla
10 000 Ft
Tango (rehabilitációs úszás)
2024-04-23
 

Beáta Bokor
2 000 Ft
Tangó gyógyulására
2024-04-23
 

Ambrusi Anita
3 500 Ft
Tango
2024-04-23
 

Somogyiné Bach Melinda
10 000 Ft
Adomány Tangó kutya gyógyulásához
2024-04-22
 

Szentgyörgyi-Boros Barbara
2 000 Ft
Gigi baba
2024-04-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-21
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Nyuszi cica család
2024-04-18
 

Anonymus
4 000 Ft
Sisak megmentésére
2024-04-18
 

Gerencsér Andrea
5 000 Ft
Gyógyulj meg Gigi baba! Fantasztikusak vagytok, és azok is, akik dolgoznak az egészségéért! Hallottam a 04-18-i reggeli rádióadásban a történetet, pityeregtem vezetés közben. <3
2024-04-15
 

Tóth Renáta
2 000 Ft
2024-04-15
 

Barabás András
1 000 Ft
Gigi baba
2024-04-13
 

Bagu Zsófia
5 000 Ft
2024-04-13
 

Meszleny Lilla
5 000 Ft
2024-04-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Sisak költségeibe szeretnék segíteni. Áldjon titeket az Isten! Lívia.
2024-04-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-13
 

Berki Ádám
4 000 Ft
2024-04-13
 

Kovács Lilla
2 000 Ft
2024-04-13
 

Karcsú Fanni
2 000 Ft
Drága Sisak! A leggyönyörűbb életet kívánom Neked! Szeretném ha tudnád, egy ország szurkol Érted, és mostmár a legjobb kezekben vagy. Ne add fel ennyi szörnyűség után, ki kell élvezned az életet ami ezután vár, amit megérdemelsz :) Puszi, Fanni
2024-04-12
 

Jekkel Orsolya
2 000 Ft
Sisak
2024-04-12
 

Ildikó Urbán
10 000 Ft
2024-04-12
 

Fejérváry Petra
10 000 Ft
2024-04-12
 

Gyurcsok Evelin
2 000 Ft
2024-04-12
 

Anonymus
5 000 Ft
"Sisak" kutyusnak.
2024-04-12
 

Szabó Regina
2 000 Ft
Sisaknak! Küldöm neki szívem minden szeretetét!
2024-04-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Sisak gyógykezelésére
2024-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-11
 

Győri Judit
5 000 Ft
Gigi baba
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-04-11
 

Páncél-Fodor Gabriella
10 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-04-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Csipke
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-04-11
 

Berta Sándor
1 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-04-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-04-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-04-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-04-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-04-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-04-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-04-10
 

Anonymus
1 000 Ft
Hajtá Gigi baba!
2024-04-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Gigi baba!
2024-04-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-10
 

Lázár Dalma
2 000 Ft
Gigi orrocskájára :)
2024-04-10
 

Szentmartoni Rita
1 000 Ft
2024-04-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Gigi baba
2024-04-10
 

Hornyák Bence
70 000 Ft
2024-04-10
 

Csanádi Sára
10 000 Ft
2024-04-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-04-09
 

Anonymus
20 000 Ft
Bugaci Cider élete
2024-04-08
 

Mudik Zsofia
1 000 Ft
Cider
2024-04-08
 

Vona Adrienn
3 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
15 000 Ft
2024-04-08
 

Szűcs Anna
5 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-08
 

Papp-Sümeghy Enikő
2 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-04-08
 

Gáspár András
10 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
3 000 Ft
Bugaci Cider Élete
2024-04-08
 

Sárközi Bernadett
1 000 Ft
2024-04-08
 

Bánhegyi Péter
1 000 Ft
2024-04-08
 

Simon Zoltán
10 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Bugaci Cider élete
2024-04-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-04-08
 

Dobos Bianca
2 000 Ft
2024-04-08
 

Tóth Andrea
2 000 Ft
2024-04-08
 

Juhász Ditta
1 000 Ft
2024-04-08
 

Silye Csilla
2 000 Ft
2024-04-08
 

Hollender Orsi
1 000 Ft
2024-04-08
 

Monika Merenyi
10 000 Ft
Bugaci Cider élete!
2024-04-08
 

Vitárizs Anna
5 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-04-08
 

Soós Csenge
2 000 Ft
2024-04-08
 

orsolya Horváth
5 000 Ft
2024-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-08
 

Tirkala Zsolt
90 000 Ft
2024-04-08
 

Tóth-Tarnawa István
90 000 Ft
2024-04-05
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-04-04
 

Kántor Lea
2 000 Ft
2024-04-04
 

Bedecs Nikolett
2 000 Ft
2024-04-04
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2024-04-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-04-03
 

Podina Félix
5 000 Ft
Bologna cicának, hajrá :)
2024-04-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Sparta Papának jobbulást kívánok.
2024-04-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-03
 

Marietta Luczó-Nagyidai
2 000 Ft
Köszönjük a munkátokat
2024-04-03
 

Anonymus
10 000 Ft
BOLOGNA cica műtétjére
2024-04-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-04-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-04-03
 

Tulipán Kinga
5 000 Ft
2024-04-03
 

Edit Takács
2 000 Ft
Spárta
2024-04-03
 

Torvund Melitta
2 000 Ft
Spárta
2024-04-02
 

Fejes Lilian
5 000 Ft
BOLOGNA cica
2024-04-02
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Bologna cica
2024-04-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Bologna cica műtétjére
2024-04-02
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-04-02
 

Anonymus
80 000 Ft
2024-03-29
 

Anonymus
40 000 Ft
2024-03-28
 

Gábor Berta
80 000 Ft
2024-03-26
 

Anonymus
2 000 Ft
Gigi baba
2024-03-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-22
 

Stefani Donna
5 000 Ft
2024-03-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke
2024-03-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-22
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-21
 

Anonymus
5 000 Ft
nagyon halas vagyok a munkátokért..
2024-03-21
 

Anonymus
2 000 Ft
Nagyon szorítok Headache gyógyulásáért. Köszönöm szépen a munkátok!
2024-03-20
 

Tagincev Andrea
3 000 Ft
2024-03-20
 

Bado Agnes
10 000 Ft
Headache
2024-03-20
 

Forgács Ildikó
2 000 Ft
Headache
2024-03-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-20
 

Árpás Krisztina
10 000 Ft
Headache kezelésére, lesz ő még boldog kutya!
2024-03-20
 

Hanibergerné Varga Szandra
5 000 Ft
Kitartást Headache! Légy erős! Reméljük az a gerinctelen ember megfizet!
2024-03-20
 

Sárközi Borbála
5 000 Ft
Headache kutyusnak. ❤️
2024-03-20
 

Anonymus
10 000 Ft
Headache
2024-03-20
 

Nagy Ágota
5 000 Ft
Headace! Légy erős! Leszel te még gyönyörű kutyája valakinek! ❤️
2024-03-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Headache küzdelmére! Elismerésre méltó ahogy mellette álltok 🙏🙏❤️❤️
2024-03-19
 

Lakner Anikó
10 000 Ft
Kérem, Headache kutyusnak menjen a támogatás! Köszönjük, amit érte tesznek!!!!
2024-03-19
 

Anonymus
3 000 Ft
Headache
2024-03-19
 

Horváth Fabiola
10 000 Ft
Headache ❤️
2024-03-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Headache-nek... Sok sikert!!!
2024-03-19
 

Tormási-Deák Krisztina
2 500 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Bárcsak tudnék többel segíteni, mert amit csináltok, minden pénzt megér. Köszönöm, hogy nem.hagyjátok cserben a beteg, öreg, sosem szererett állatokat. Nekik ti vagytok az igazi őrangyalok. Kérlek, soha ne adjátok fel!
2024-03-19
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
10 000 Ft
Headache gyógyítására
2024-03-19
 

Anonymus
1 000 Ft
Headache
2024-03-19
 

Laczi Gabriella
5 000 Ft
2024-03-19
 

Sugó Lilla
5 000 Ft
2024-03-19
 

Barhács Attila
5 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá Headache, gyógyulj meg!!
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Headache ❤️
2024-03-19
 

Földesi Gabriella
5 000 Ft
2024-03-19
 

Angela Stein
20 000 Ft
2024-03-19
 

Bach Zsóka
5 000 Ft
A szeretet csodákra képes! ❤️ Headache harcolj, mert nagyon sokan szeretnek! Már jó kezekben vagy! ❤️
2024-03-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
25 000 Ft
Headache
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-19
 

Gál Noémi
2 000 Ft
Headache ❤
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-19
 

Hartyányi Rita
2 000 Ft
Headache gyógyulásához
2024-03-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
10 000 Ft
Headache
2024-03-19
 

Farkas Gyöngyvér
10 000 Ft
Headache
2024-03-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-19
 

Papp-Lukács Edina
2 000 Ft
2024-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-18
 

Jakab Martin
5 000 Ft
Headache
2024-03-18
 

Anonymus
40 000 Ft
Headache! Tiszta szívemből kívánom, hogy gyógyulj meg és legyen BOLDOG életed!
2024-03-18
 

Kotlár Attila
500 Ft
2024-03-18
 

Ványi Tímea
2 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
1 500 Ft
Üdvözlöm Önöket. Sajnos csak ennyivel tudok most hozzájárulni, de nagyon bízok abban, hogy a hatóságok megfelelően fognak eljárni azokkal a férgekkel ellen akik így bánnak az állatokkal. Üdvözlettel Vogel Norbert
2024-03-18
 

Kovács Adrienn
2 000 Ft
Headache kezeléséhez. <3
2024-03-18
 

Erdős Klaudia
1 000 Ft
Headache
2024-03-18
 

Pinter Eszter
1 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-18
 

Anonymus
20 000 Ft
Headache
2024-03-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-18
 

Soltész Balázs
80 000 Ft
2024-03-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-15
 

Anonymus
10 000 Ft
Csipke
2024-03-15
 

Anonymus
35 379 Ft
2024-03-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-13
 

Horváth Marietta
20 000 Ft
Gigi
2024-03-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Minden kutyi megérdemel még egy esélyt!
2024-03-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gigi!
2024-03-13
 

Galyas Brigitta
5 000 Ft
Pici Gigi gyógyulására!
2024-03-13
 

Páncél-Fodor Gabriella
10 000 Ft
2024-03-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Gigi
2024-03-13
 

Mezei Beatrix
3 000 Ft
2024-03-13
 

Gyurikáné Rédai Noémi
2 000 Ft
Pici Giginek
2024-03-12
 

Retek Evelin
1 000 Ft
GIGI
2024-03-12
 

Réti Aranka
10 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Ádám László Makai
10 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
4 000 Ft
2024-03-11
 

Csepreghy Szilvia
5 000 Ft
Gigi♥️
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Berta Sándor
1 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-03-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-03-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-03-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-03-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-03-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipkének
2024-03-09
 

Borsy Laura
10 000 Ft
2024-03-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke
2024-03-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke
2024-03-08
 

Anonymus
2 000 Ft
SPARTA
2024-03-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-07
 

Stefani Donna
5 000 Ft
2024-03-07
 

Sonkoly Angéla
2 000 Ft
2024-03-07
 

Tóth Máté
2 000 Ft
2024-03-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-06
 

Kamarás Tamás
20 000 Ft
Csipke♥️
2024-03-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-06
 

Gémesi Katalin
1 000 Ft
CSIPKE
2024-03-06
 

Anonymus
20 000 Ft
Szeretném ezt az összeget a kis boxer kezelésére felajánlani, akit Törökszentmiklósról vettek át. én is ebben a városban élek és láttam szegénykét milyen állapotban van. sok sikert a munkátokhoz.
2024-03-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke!
2024-03-06
 

Nagy Judit
5 000 Ft
2024-03-06
 

Diána Németh
2 000 Ft
2024-03-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-06
 

Kurcsicsné Pammer Adrienn
5 000 Ft
Csipke❤️
2024-03-06
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke
2024-03-06
 

Szentes Kriszta
2 000 Ft
2024-03-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-06
 

Senleten Afra
5 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-03-05
 

Adel Bahgat Nazli
5 000 Ft
2024-03-05
 

György Rajzó
20 000 Ft
Csipke
2024-03-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke boxer
2024-03-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-05
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Csipke
2024-03-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-05
 

Forró Mónika
5 000 Ft
Csipke
2024-03-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-03-05
 

Dósa-Rácz Mónika
2 500 Ft
2024-03-05
 

Pilgermayer Renata
5 000 Ft
Kis Csipkének!
2024-03-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke!
2024-03-05
 

Ujjová Viktória
1 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke
2024-03-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
1 900 Ft
Csipkéért! ❤️🙏
2024-03-05
 

Kovacs Anita
5 000 Ft
2024-03-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke részére
2024-03-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-05
 

Lázár Dalma
2 000 Ft
Csipke gyógyulására
2024-03-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Vogt Vivien
10 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
1 000 Ft
Csipke
2024-03-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke ☀️ Gyógyulj meg testben lélekben
2024-03-04
 

Anonymus
15 000 Ft
Köszönjük ❤️
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Galyas Brigitta
2 000 Ft
Csipke gyógyulására 🤍
2024-03-04
 

Kamarás Tamás
5 000 Ft
Csipke♥️
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke
2024-03-04
 

Izsold Barbara
5 000 Ft
Csipke.
2024-03-04
 

Füzi Boglárka
2 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-04
 

Puskás Zsolt
5 000 Ft
"Csipke" boxer megmentésére
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-03-04
 

Török Kata
5 000 Ft
Gyógyulj meg drága Csipke!
2024-03-04
 

Anonymus
10 000 Ft
Csipke ♥️
2024-03-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Csipke orvosi kezelésére
2024-03-04
 

Retek Evelin
1 000 Ft
Csipke
2024-03-04
 

Csajbók Ákos
5 000 Ft
Csipke
2024-03-04
 

Krisztina Kazi
10 000 Ft
Csipke kislány gyógyulására 😇
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-03-04
 

Gyurikáné Rédai Noémi
5 000 Ft
Gyógyulj, épülj fel drága Csipke!
2024-03-04
 

Somogyi-Hollósi Xénia
2 000 Ft
2024-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Csipke
2024-03-04
 

Szabó Julianna
2 000 Ft
2024-03-04
 

Barth László
5 000 Ft
2024-03-01
 

Anonymus
2 000 Ft
Spärta boxer
2024-02-29
 

Anonymus
2 000 Ft
Norbi cicának
2024-02-29
 

Ölvedi Zsuzsanna
5 000 Ft
2024-02-28
 

Nagy Andrea
10 000 Ft
Norbi Úrnak Heiditől és Cinitől
2024-02-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-02-27
 

Nikics Viktória
2 000 Ft
2024-02-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Norbi úrnak sikeres felépülést kívánunk
2024-02-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-27
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Norbi Úr
2024-02-27
 

Farkas Márton Imre
5 000 Ft
2024-02-22
 

Tagincev Andrea
2 000 Ft
2024-02-21
 

Anonymus
2 000 Ft
Sarah
2024-02-20
 

Anonymus
1 100 Ft
2024-02-20
 

nagy Zsolt
1 000 Ft
Sarah
2024-02-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-18
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-02-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-15
 

Németh Zoltán
500 Ft
Szeretném megköszönni azt a hatalmas önfeláldozást, segítséget amelyet azokra fordítanak akik nem tudnak segítségért kiáltani! Kitartást és sok erőt kívánok önöknek!
2024-02-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-02-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Nagyon köszönjük, hogy ti és Ingrid ilyen jól gondját viseltétek eddig Sasinak! Hálásak vagyunk, hogy a családunk része lett.
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-02-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Berta Sándor
1 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-02-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-02-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-02-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2024-02-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-02-11
 

Kizman Dóra
500 Ft
2024-02-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-02-10
 

Anonymus
10 000 Ft
Macskaland részére.
2024-02-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-02-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-02-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-08
 

Matisz Fanni
5 000 Ft
2024-02-07
 

Anonymus
20 000 Ft
Sziszónak, gyors felépülést, boldog éveket! 😘
2024-02-07
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziszó❤️🤞
2024-02-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-07
 

Anonymus
2 000 Ft
Köszönjük a munkátokat az állatok csodálatosak megérdemlik a törődést és jó hogy vannak ilyen emberek akik ezt meg is teszik.
2024-02-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-02-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-02-06
 

Csonka Renàta
5 000 Ft
2024-02-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-02-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm a munkátokat!🤗❤️
2024-02-04
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-02-02
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2024-02-02
 

Anonymus
2 500 Ft
2024-01-27
 

Retek Evelin
1 000 Ft
Sparta!
2024-01-22
 

Anonymus
5 000 Ft
Spárta nevű öreg boxer urat szeretném támogatni, hogy egèszségesen tölthesse idős napjait.😊
2024-01-20
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziasztok ezzel az adományal Alexának szeretnék hozzá járulni a felépüléséhez . Köszönöm 😘
2024-01-19
 

Gyulai Krisztina
5 000 Ft
Alexa részére
2024-01-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Kis Alexa ❤️ gyógyujlon meg minnél hamrabb 🥺 szét szakad a szívem mikor ilyet látok ☹️
2024-01-19
 

Anonymus
10 000 Ft
Tisza család
2024-01-19
 

Németh Zoltán
500 Ft
Szeretném megköszönni azt a hatalmas önfeláldozást, segítséget amelyet azokra fordítanak akik nem tudnak segítségért kiáltani! Kitartást és sok erőt kívánok önöknek!
2024-01-19
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
Tisza család
2024-01-19
 

Kizman Anna
2 000 Ft
Étolaj / NOÉ lovak!
2024-01-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Tisza családnak
2024-01-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-18
 

Kiss Eszter
2 000 Ft
2024-01-18
 

Kiss Eszter
5 000 Ft
2024-01-18
 

Fellegi Zsuzsanna
10 000 Ft
Lovaknak étolaj fogyasztására szeretném adni
2024-01-17
 

Urbán Tunde
2 000 Ft
2024-01-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Egy állatorvosi diplomamunka kapcsán jártam Önöknél többször is > 10 éve. (Én csak segédkeztem) Láttam az ott folyó munkát és nagyra értékelem!
2024-01-17
 

Horváth Annamária
2 000 Ft
2024-01-17
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-01-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-01-17
 

Horváth Eszter
2 000 Ft
2024-01-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás ÚJRATÖLTVE
2024-01-16
 

Farkas Flóra
5 000 Ft
A parvos kiscicának. Köszönjük, hogy vagytok, nagyon szurkolunk!
2024-01-16
 

Kizman Dóra
500 Ft
2024-01-16
 

Holics Robertné
3 000 Ft
2024-01-16
 

Szabó Matilda
2 000 Ft
2024-01-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-01-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Coffie
2024-01-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-16
 

Ábrahám Adrienn
3 000 Ft
Étolaj-NOÉ Lovak
2024-01-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-15
 

Anonymus
2 000 Ft
Sparta közleménnyel küldöm az összeget, remélem jobban lesz a kutyus és lesz elég összeg az orvosi ellátásra...
2024-01-15
 

Gyurics Melinda
2 000 Ft
2024-01-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-15
 

Anonymus
10 000 Ft
"A spártai harcos ereje a harcostársában van. Ha tisztelettel bánsz vele, ő is tisztelni fog téged. … Tisztelet és becsület." Idézet a 300 című filmből
2024-01-15
 

Anonymus
3 000 Ft
2024-01-15
 

Rajos Rubina
5 000 Ft
2024-01-15
 

Hajagos-Juharosi Laura
2 000 Ft
2024-01-14
 

Vasas Krisztina
5 000 Ft
2024-01-14
 

Machnik Anna
2 000 Ft
2024-01-14
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Coffie
2024-01-14
 

Dobos-Kelemen Eszter
20 000 Ft
2024-01-13
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-01-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-01-12
 

Anonymus
8 000 Ft
Jótékonysági futás RÁADÁS! nevezési díj
2024-01-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-01-12
 

Padilla Karen
10 000 Ft
2024-01-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-01-11
 

Fekete Nikolett
2 000 Ft
2024-01-11
 

Bognár Judit
10 000 Ft
Tobzoska
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Tobzoska
2024-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2024-01-11
 

Hajnal Ivett
5 000 Ft
Tobzoska Köszönöm a munkátokat!
2024-01-11
 

Szász Arabella Lúcia
5 000 Ft
Az Asztalos családot szeretném támogatni . Megtiszteltetés lenne számomra ha az egyik kis törpicurt örökbe fogadhatnám . Legyen szép napjuk !
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
1 500 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2024-01-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2024-01-11
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2024-01-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2024-01-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2024-01-11
 

Anonymus
500 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2024-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2024-01-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2024-01-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2024-01-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Köszönöm a kisállatok nevében is az áldozatos munkájukat! Remélem ez a kis összeg is hozzálárul működésük eredményességéhez!
2024-01-10
 

Stiglincz Gábor
5 000 Ft
2024-01-10
 

Anonymus
10 000 Ft
Tobzoska
2024-01-10
 

Berta Sándor
1 000 Ft
2024-01-10
 

Gyurcsok Evelin
2 000 Ft
2024-01-10
 

Menydörgős Ivett
4 500 Ft
Jótékonysági futás Ráadás! Köszönjük!
2024-01-09
 

Pércsi Sándor
5 000 Ft
2024-01-09
 

Kondics Marcell
6 000 Ft
2024-01-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-09
 

Anonymus
2 000 Ft
Asztalos Cica Család
2024-01-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-08
 

Simonné Csontos Margit
5 000 Ft
2024-01-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Sikeres gazdisodást kedves Asztalos család ♡ Mariann, Máté, Léna, Maffia cica
2024-01-06
 

Laczkó Gergely
5 000 Ft
2024-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2024-01-03
 

Anonymus
20 000 Ft
2024-01-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2024-01-02
 

Ujfalusi Szilvia
10 000 Ft
2024-01-02
 

Varga Zsófi
8 000 Ft
A karácsonyi liciten a kutyakabát
2024-01-01
 

Molnár Bernadett
4 000 Ft
Jótékonysági futás 🥳
2024-01-01
 

Vastag Nóra Andrea
5 000 Ft
2024-01-01
 

Vastag Nóra Andrea
1 000 Ft
2024-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
újévi virtuális futás
2024-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-01
 

Visy Blanka
4 000 Ft
2024-01-01
 

Késmárki Anikó
30 000 Ft
Újévi Noés Futás regisztrációs díja Frajna Imre Frajna Zsuzsa Késmárki Anikó
2024-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2024-01-01
 

Reiger Szabina
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2024-01-01
 

Anonymus
4 500 Ft
Jótékonysági futás
2024-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
Noé január 1ei futás virtualis
2023-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Újévi virtuális futás
2023-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-31
 

Nagy Andrea
5 000 Ft
2023-12-31
 

Havas Alexandra
10 000 Ft
Virtuális futás
2023-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
További sikeres munkát kívánok nektek 2024-ben! <3
2023-12-30
 

Csánitz Kitti
4 000 Ft
Virtualis Futas
2023-12-30
 

Halácsy Viktor
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-12-30
 

Anonymus
1 560 Ft
2023-12-30
 

Ziegler Erika
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-12-30
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-12-30
 

Jánosi Noémi
4 000 Ft
2023-12-30
 

Molnàr Andrea Györgyi
10 000 Ft
2023-12-30
 

Lévai Krisztina
4 000 Ft
2023-12-30
 

Ecsedi Andrea
4 000 Ft
Újévi futás
2023-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-12-29
 

Bódis Judit
5 000 Ft
2023-12-28
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-12-28
 

Anonymus
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-12-28
 

Anonymus
4 000 Ft
Újévi jótékonysági virtuális futás
2023-12-28
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-12-28
 

Lázár Maja
4 000 Ft
Az újévi Noés futás nevezési díja
2023-12-28
 

Lázár Dalma
4 000 Ft
Újévi Noés futás nevezési díja
2023-12-23
 

Csibrán Tímea
5 000 Ft
2023-12-23
 

Matics Gábor
2 000 Ft
2023-12-22
 

Anonymus
10 000 Ft
Macskaland cicái számára. Áldott, békés Karácsonyt kívánok :)
2023-12-21
 

Csurka Dániel
10 000 Ft
2023-12-20
 

Tátrai Orsolya
5 000 Ft
Jótékonysági futás (virtuális)
2023-12-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-19
 

Csuka Dorottya
20 000 Ft
2023-12-18
 

Győrfi-Szabó Ágnes
10 000 Ft
2023-12-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-16
 

Simon-Papp Zita Flóra
5 000 Ft
2023-12-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Karácsonyi licit
2023-12-16
 

Straub István
2 000 Ft
2023-12-15
 

Jámbor Lívia
20 000 Ft
Boldog Karácsonyt kívánok!
2023-12-15
 

Violetta Horváth
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat! nagyon örülök minden évben a virtuális futásnak. :-)
2023-12-15
 

Anonymus
4 000 Ft
JÓTÉKONYSÁGI NOÉS ÚJÉVI VIRTUÁLIS FUTÁS!
2023-12-15
 

Emőd Tamás
2 000 Ft
2023-12-14
 

Anonymus
7 000 Ft
Karácsonyi licit tacsi nyaklánc
2023-12-14
 

Kasza Patrik
1 000 Ft
2023-12-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-13
 

Barthó Eszter
10 000 Ft
Karácsonyi licit
2023-12-13
 

Anonymus
14 000 Ft
Karácsonyi licit
2023-12-13
 

Anonymus
7 000 Ft
karácsonyi licit
2023-12-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-12
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-12-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-12-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-12-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-12-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-12-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-12-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-12-10
 

Anonymus
1 500 Ft
2023-12-10
 

Ménesi Dominika
1 000 Ft
2023-12-09
 

Kovács Blanka
3 000 Ft
2023-12-09
 

Anonymus
12 000 Ft
2023-12-08
 

Gerendássy Zsuzsa
10 000 Ft
2023-12-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-12-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-12-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-12-04
 

Óhegyi Eliza
15 000 Ft
Mindszenti Józsi & Jácint
2023-11-30
 

Varsányi Vivien
10 000 Ft
Ákombákom babák
2023-11-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Ákombákom-babák
2023-11-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-28
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Zen
2023-11-27
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-26
 

Kelényi-Kovács Dóri
20 000 Ft
Korall
2023-11-25
 

Szemők Orsolya
5 000 Ft
2023-11-25
 

Veronika Németh
2 000 Ft
KOrall
2023-11-24
 

Molnár István
10 000 Ft
2023-11-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-21
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Narancs emlékére
2023-11-20
 

Bodócs Tímea
20 000 Ft
2023-11-19
 

Szalai Viktória
1 000 Ft
2023-11-19
 

Pál Valentina
5 000 Ft
Narancs cica és családja orvosi költségeire küldöm.
2023-11-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Nem tudom a a munkátokèrt ès elhivatottságotokèrt a hálámat elèggè kifejezni, nèzzètek el nekem, hogy ilyen csekèlysèggel próbálkozom.
2023-11-19
 

Hetczeg Judit Andrea
10 000 Ft
Narancs családja
2023-11-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-16
 

Szlanyinka István
5 000 Ft
2023-11-16
 

Anonymus
10 000 Ft
Szívférgesek
2023-11-14
 

Bálint Viktor
2 000 Ft
2022F
2023-11-13
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-11-13
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-11-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-11-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-11-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-11-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-11-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-11-11
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2023-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-10
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Petymeg
2023-11-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Dancing Queen
2023-11-10
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-09
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-08
 

Csaba Kertesz
5 000 Ft
2023-11-08
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
sütőtök
2023-11-07
 

Anonymus
2 000 Ft
Sütőtök
2023-11-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat! ❤️
2023-11-07
 

Orsolya Szemők
5 000 Ft
2023-11-04
 

Kendéné Dornyi Anetta
5 000 Ft
2023-11-04
 

Mudik Zsofia
5 000 Ft
2023-11-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-04
 

Rácz Tamás
5 000 Ft
Fontos és megható amit csináltok. Hajrá!
2023-11-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-11-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-11-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-03
 

katalin Wieszt
10 000 Ft
2023-11-02
 

Tátrai Orsolya
5 000 Ft
Marshmallow felépüléséért ❤️
2023-11-02
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Marshmallow
2023-11-02
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-11-02
 

Gábor Orsi
5 000 Ft
2023-11-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-11-02
 

Bolla-Dékány Bettina
1 000 Ft
Marshmallow
2023-11-02
 

Németh Diána
2 000 Ft
2023-11-02
 

Varga Szilvia
2 000 Ft
2023-11-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-30
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Sütőtök
2023-10-30
 

Klara Dr Horvath
5 000 Ft
2023-10-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Drukkolok Sütőtöknek!
2023-10-30
 

Püspöki Anett
3 000 Ft
Sütőtök
2023-10-30
 

Bányay Gergely
10 000 Ft
Nem jelölök meg konkrét állatot, akinek szánom, költsék arra, akinek a legnagyobb szüksége van rá.
2023-10-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-29
 

Anonymus
2 000 Ft
Vihar
2023-10-28
 

Molnár-Bóza Edina
10 000 Ft
Vihar cica
2023-10-28
 

Vraukó Eszter
5 000 Ft
Vihar
2023-10-28
 

Anonymus
2 000 Ft
Vihar!
2023-10-28
 

Nagy Dòra
2 000 Ft
Gyógyulj meg pici Vihar!
2023-10-28
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Vihar
2023-10-28
 

Bonta Alexandra
2 000 Ft
Remélem Vihar gyorsan meggyógyul! 🐾
2023-10-28
 

Magdi Groskopf
1 000 Ft
Vihar
2023-10-26
 

Nagy Noémi
1 000 Ft
2023-10-26
 

Fekete Beatrix
2 000 Ft
2023-10-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-26
 

Faragó Kitti
10 000 Ft
2023-10-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-25
 

Peron-Király Kata
1 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-25
 

Gáspár András
10 000 Ft
Carmen
2023-10-25
 

Anonymus
2 000 Ft
A kólikás pacinak :(
2023-10-25
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-10-25
 

Tétri Mónika
5 000 Ft
2023-10-25
 

Léna Szálkai
1 000 Ft
2023-10-25
 

Görög Regina
2 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-25
 

Tagincev Andrea
2 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
10 000 Ft
Carmen
2023-10-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-24
 

Anonymus
1 766 Ft
2023-10-24
 

Anonymus
30 000 Ft
Pancsoló boxerek
2023-10-24
 

Anonymus
1 500 Ft
2023-10-24
 

Babos Dominik
10 000 Ft
Remélem ez a kis jelképes összeg is segíthet ártatlan állati életek feldobására, üdvözlettel: Kiis Kalandjai és Nézői
2023-10-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Dancing Queen
2023-10-18
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-10-18
 

Ladányi Adrienn
3 500 Ft
2023-10-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-18
 

Anonymus
10 000 Ft
Köszönöm a munkátolat!
2023-10-17
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-10-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-17
 

Anonymus
20 000 Ft
Dancing Queen
2023-10-17
 

Anonymus
1 000 Ft
Dancing Queen
2023-10-17
 

Salzer Anita
5 000 Ft
2023-10-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-14
 

Anonymus
15 000 Ft
2023-10-12
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-10-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-10-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-10-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-10-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-10-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-10-10
 

Költő Gergő
2 000 Ft
Gyógyulj meg Bringa!
2023-10-09
 

Furó Regina
2 000 Ft
2023-10-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-10-08
 

Barth László
5 000 Ft
2023-10-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-10-01
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-30
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-09-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-09-28
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
2023-09-28
 

Dropka Tímea
15 000 Ft
Remélem sikerül hozzájárulnom Arabesz felépüléséhez! Tímea
2023-09-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-27
 

Geraszimec-Balogh Csilla
4 000 Ft
Arabeszknek ❤️ gyógyulj meg!
2023-09-27
 

Lakner Anikó
5 000 Ft
Arabeszk!
2023-09-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-09-22
 

Anonymus
300 Ft
2023-09-19
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2023-09-18
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-09-18
 

Hadarits Brigitta
5 000 Ft
2023-09-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-14
 

Fekete Dóri
2 000 Ft
Mihamarabbi gyógyulást Flexnek ❤️
2023-09-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-12
 

Vasas Krisztina
2 000 Ft
Flex cicának
2023-09-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Perei szaporito
2023-09-12
 

Rajos Rubina
5 000 Ft
A perei szaporítóból mentett bulldog kutyus támogatására! Egy kis összeg tőlünk remélem segítség neki.
2023-09-12
 

Kovács Réka Daniella
10 000 Ft
2023-09-12
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-09-11
 

Papp Sándor
30 000 Ft
Bulldog fajtamentés részére
2023-09-11
 

Lázár Dalma
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-09-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-09-11
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-09-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-09-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-09-11
 

Tóth Kriszti
1 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-09-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-09-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-09-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-09-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-09-10
 

Komjáthy Tünde
2 000 Ft
2023-09-08
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-09-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Billy!
2023-09-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-09-07
 

Gazdag Gábor
10 000 Ft
2023-09-07
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Billy
2023-09-07
 

Anonymus
5 000 Ft
BILLY
2023-09-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Angelin
2023-09-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Angelin
2023-09-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-09-05
 

Hajnalné Judit
10 000 Ft
2023-09-05
 

Vaskorne Orosz Julia
5 000 Ft
2023-09-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Angi kitartás!
2023-09-05
 

Frank Nóra
5 000 Ft
2023-09-05
 

Benyes Kata
5 000 Ft
2023-09-05
 

Horváth Zsuzsanna Mária
5 000 Ft
Angelin gyógyulására
2023-09-05
 

Stojcsics Viktória
5 000 Ft
2023-09-05
 

Tóth Nikolett
5 000 Ft
2023-09-04
 

Szita-Ujházi Karolina
5 000 Ft
Anyukámékkal minden eddigi boxer kutyusunk tőletek volt/van ( Avatar, Neytiri - Tápos Tiffany, és Freyja - Juci). Szívből reméljük, hogy Angelin rendbejön hamar. ❤️ Neki megy ez a támogatás.
2023-09-04
 

Mecsei Judit
5 000 Ft
2023-09-04
 

Hevér Tünde
5 000 Ft
2023-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Angelin! Gyógyulj meg hamar, és kívánom, hogy nagyon gyorsan találjon rád az álomgazdid!
2023-09-04
 

Klara Dr Horvath
5 000 Ft
2023-09-04
 

Bányai Zsuzsanna
5 000 Ft
Angelin műtétjére
2023-09-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-09-04
 

Nagy Hermina
5 000 Ft
Angelin
2023-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-04
 

Anonymus
50 000 Ft
Angelin - Diego boxer kuldi
2023-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Angelin 🥰
2023-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-04
 

Lászlóné⁹ László
3 000 Ft
Angelin
2023-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-02
 

Horváth Brigitta
20 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-09-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-09-02
 

Nauner Kamilla
10 000 Ft
2023-09-02
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Viharos Vencel Pirszing
2023-09-01
 

Anonymus
50 000 Ft
Viharos Vencel Pirszing Jobbulast és mielobbi felepulest kívánunk neked, Heidi, Cini, Richard es Andi
2023-09-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-31
 

Tóth Kriszti
1 000 Ft
2023-08-30
 

Nagy Hermina
2 000 Ft
Perei szaporító
2023-08-28
 

Németh Zoltán
10 000 Ft
2023-08-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-28
 

Király Kata
2 000 Ft
2023-08-28
 

Nagy Zsolt
2 000 Ft
cumisták
2023-08-27
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2023-08-27
 

Várvizi András
20 000 Ft
Macskamentés
2023-08-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-25
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-08-24
 

Magyar Máté
2 000 Ft
2023-08-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-22
 

Kopácsi-Lehóczki Nelli
5 000 Ft
#Kisherceg
2023-08-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-22
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Hevesi család
2023-08-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-17
 

Anonymus
2 000 Ft
Frigga szemműtétje
2023-08-17
 

Szabó Attila
5 000 Ft
Sziráki Naominak a kezelésére küldöm most:(
2023-08-17
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-08-17
 

Hankó Melinda
1 500 Ft
2023-08-16
 

Furó Regina
1 000 Ft
❤️
2023-08-16
 

Malczovich Brigitta
1 000 Ft
Naomi
2023-08-15
 

Guba-Farkas Bianka
20 000 Ft
Viharos Bogáncsnak ♥️
2023-08-15
 

Pálinkás Ildikó
5 000 Ft
2023-08-15
 

Nagy Gréta
3 500 Ft
Diákként sajnos nem tehetem meg, hogy sokkal többet adományozzak, de ezt a kis összeget is nagy szívvel és reménnyel küldöm, hogy talán tudok segíteni azoknak a csöppségeknek, akikért a jobb élet reményében küzdenek az állatotthon fenntartói, és maguknak a dolgozóknak is, hogy könnyítsem munkájukat!
2023-08-15
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
viharos Bogáncs
2023-08-15
 

Anonymus
2 000 Ft
Bogáncs cicának (sikeres rekeszsérv műtétet és lábadozást kívánok!)
2023-08-15
 

Kovács Réka Daniella
10 000 Ft
2023-08-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-14
 

Nagy Laura
2 000 Ft
Kisherceg
2023-08-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Cumisták!
2023-08-12
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2023-08-12
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Meglepi család
2023-08-12
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
viharos Vencel
2023-08-12
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-11
 

Turczer Éva
10 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Cumisták!
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-08-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-08-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-08-11
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-08-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-08-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-08-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-08-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-08-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-08-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-08-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-08-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-08-09
 

Anonymus
500 Ft
2023-08-09
 

Judit Szabó
5 000 Ft
viharos Vencel Pacakutya emlékére
2023-08-09
 

Nagy Zsolt
2 000 Ft
Vencel,fekete macska
2023-08-08
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-08-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-08-06
 

Fábián Róbert
5 000 Ft
2023-08-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük hogy jó helyen van Omár,reméljük minél előbb lesz szerető gazdi. Üdv:a volt családja , sosem felejtjük ♥️
2023-08-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Respect!❤❤❤❤❤Èrtekes emberek vagytok mindannyian! Köszönet a munkàtokèrt!
2023-08-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-08-03
 

Suri Ferenc
50 000 Ft
2023-08-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-08-01
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-07-31
 

Szabó Brenda
5 000 Ft
2023-07-30
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-07-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-28
 

Anonymus
10 000 Ft
Böbike
2023-07-26
 

Anonymus
5 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-25
 

Anonymus
5 000 Ft
Naomi kezelésére! Remélem, hamar felépül, meggyógyul!
2023-07-21
 

Csótó Andrea
5 000 Ft
Leon szemműtét
2023-07-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-21
 

Kovács Kristóf
10 000 Ft
2023-07-21
 

Lipóczi Noémi Anna
2 000 Ft
2023-07-20
 

Anonymus
1 000 Ft
Pacalnak <3
2023-07-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-18
 

Furó Regina
2 000 Ft
2023-07-18
 

Anonymus
20 000 Ft
Pacal kutyának
2023-07-18
 

Török László
1 000 Ft
2023-07-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-17
 

Gyulai Szilvia
1 000 Ft
2023-07-16
 

Herczeg Judit Andrea
10 000 Ft
2023-07-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-14
 

Anonymus
15 000 Ft
2023-07-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-14
 

Siposné Debreceni Zsuzsanna
2 000 Ft
2023-07-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-13
 

Anonymus
10 000 Ft
Sziasztok! Szeretném Diegot támogatni amíg nem talál megfelelő családot, gazdit.😏 annyira cuki teremtés, mi is boxisok vagyunk, így megszakad a szívem, hogy ő már hónapok óta kénytelen mellőzni a kényelmes életet.😞 Kérlek jelezzétek, amennyiben bármilyen speciális szükséglete lenne, Nagyon köszönöm!
2023-07-12
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-07-12
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-07-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-07-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-11
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-07-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-07-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-07-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-07-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-07-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-07-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-10
 

Matos Csilla
2 000 Ft
Rozoga baba költségeire.
2023-07-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-08
 

Kaizinger Rita
1 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
15 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-07
 

Tornai László
10 000 Ft
SZIRÁKI NAOMI KEZELÉSÉRE.
2023-07-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Noéminek
2023-07-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Sziráki Naomi kezelésére
2023-07-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-06
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-07-06
 

Szalai Norbert
5 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-05
 

Anonymus
448 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
20 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-05
 

Jakabfy Tamás
20 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-05
 

Szakács Erzsébet
1 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziráki Naomi
2023-07-05
 

Laki Katalin
2 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Sziráki_Naomi
2023-07-05
 

Szilágyi-Bognár Laura
5 000 Ft
2023-07-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-07-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-04
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-07-04
 

Farkas Flóra
3 500 Ft
Közlemény: Sziráki Naomi - a sérült kiskutyának
2023-07-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-07-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-07-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-30
 

Baranyai Péter
20 000 Ft
2023-06-29
 

KOCSÁN Éva
2 000 Ft
Rozoga baba ❤️
2023-06-29
 

Herczeg Judit Andrea
5 000 Ft
2023-06-28
 

Anonymus
20 000 Ft
Rozoga baba
2023-06-28
 

Anonymus
3 500 Ft
2023-06-28
 

Anonymus
10 000 Ft
Rozoga baba
2023-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Rozoga baba
2023-06-28
 

Püspöki Anett
3 000 Ft
Rozoga 🤍
2023-06-28
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
rozoga baba
2023-06-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Jobbulást Rozoga kutyusnak. Nagyon hasonlít a miénkre.
2023-06-27
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rozoga baba
2023-06-27
 

Szkárosi Agapé
2 000 Ft
Kutyajo falatok receptkonyvet szeretnem. Koszonom
2023-06-27
 

Horváth Anikó
2 000 Ft
2023-06-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-06-22
 

Anonymus
500 Ft
2023-06-21
 

Kristof Eniko
5 000 Ft
Barni
2023-06-21
 

Nemeth Noemi
10 000 Ft
Cumisták
2023-06-21
 

Cseresznyes Adrienn
5 000 Ft
Barmi gyohyulasara
2023-06-19
 

KOCSÁN Éva
2 000 Ft
Kiscicáknak szeretettel
2023-06-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-19
 

Anonymus
1 000 Ft
cumisták
2023-06-19
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2023-06-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-06-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Barninak, hogy gyógyuljon meg minél előbb! 🙏
2023-06-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-17
 

Csabai Liza
1 000 Ft
2023-06-17
 

Ladányi-Hajdú Emese
1 000 Ft
2023-06-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-06-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-17
 

Anonymus
2 000 Ft
Ezzel a csekély összeggel Szeretném Barni gyógyulását támogatni. Gyors gyógyulást kívánok! Hajrá Barni! ❤️
2023-06-17
 

Molnár Mariann
5 000 Ft
Barni részére. Jobbulást és szép életet Neki!
2023-06-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Hajrá Barni! Gyógyulj meg kis csöppség!
2023-06-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Barni kezelésére
2023-06-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-16
 

Hankó Melinda
3 000 Ft
2023-06-16
 

Enikő Faragó
1 000 Ft
2023-06-16
 

Fekete-Kocsis Viktória
20 000 Ft
Barni, gyógyulj meg! ❤️
2023-06-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-06-16
 

Menyhárt Dávid
2 000 Ft
Barni
2023-06-16
 

Csizmadia Lilla
5 000 Ft
Barni 💝💝
2023-06-16
 

Anonymus
1 000 Ft
Barni
2023-06-16
 

Benovics Laura
2 000 Ft
2023-06-16
 

Herczeg Judit Andrea
10 000 Ft
Barni
2023-06-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Fuss Mózes, fuss!
2023-06-14
 

Varadi Kinga
5 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
90 000 Ft
Bogi&Tomi esküvői vendégei nevében
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-06-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-06-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-06-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-11
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-06-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-06-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-06-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-06-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-06-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-06-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-06-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-06-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-09
 

Herczeg Judit Andrea
20 000 Ft
Cumisták
2023-06-08
 

Mórocz Tamás
3 000 Ft
2023-06-08
 

Anonymus
10 000 Ft
Cumisták
2023-06-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-07
 

Huszár Alíz
20 000 Ft
Tik Tak nevű boxer kezésére.
2023-06-05
 

Smida Zsófia
2 000 Ft
2023-06-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-06-05
 

Schaarschmidt Antonia
10 000 Ft
( #Cumisták támogatására) További erőt és szeretetet a kitartó munkához :) !
2023-06-05
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-06-05
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-06-05
 

Anonymus
20 000 Ft
Cumisták
2023-06-05
 

Tóbiás Áron
40 000 Ft
Cumisták
2023-06-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-06-03
 

Anonymus
30 000 Ft
2023-06-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-28
 

Lengyel Nikoletta
5 000 Ft
2023-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-27
 

Hrutka Zita
5 000 Ft
2023-05-24
 

Guba-Farkas Bianka
10 000 Ft
Poncsó cica
2023-05-24
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Poncsó
2023-05-24
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-05-19
 

Anonymus
80 000 Ft
2023-05-18
 

Németh Diána
2 000 Ft
2023-05-16
 

Simonics Ágnes
10 000 Ft
2023-05-16
 

Anonymus
20 000 Ft
Köszönöm a munkátokat Lutri nevében is!
2023-05-16
 

Anonymus
20 000 Ft
12 db szinte újszülött kidobott babakutyának!
2023-05-16
 

Anonymus
24 000 Ft
A 12 cumistának. :)
2023-05-15
 

Anonymus
20 000 Ft
Cumisták
2023-05-15
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-15
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2023-05-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-15
 

Tóth Nikolett
3 500 Ft
2023-05-15
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-15
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-15
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-05-15
 

Nagy Norbert
15 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-05-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-05-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-11
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-05-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-05-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-05-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-05-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-05-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-05-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-05-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-05-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-05-05
 

Anonymus
2 500 Ft
Minos csau csau
2023-05-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-05-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-24
 

Anonymus
15 000 Ft
2023-04-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Cicagazdiként érzékenyen érint az állatvédelem. Minden szervezet és magánszemély munkáját nagyra becsülöm, erőfeszítéseiket elképesztőnek tartom és próbálom őket lehetőségeimhez mérten támogatni. Köszönöm, hogy vagytok és jobbá teszitek a világot segítve azokat, akik csak ránk számíthatnak!
2023-04-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Adria!
2023-04-19
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Sullivan
2023-04-18
 

Anonymus
826 Ft
Feta, angol bucinak. Remélem meggyógyul ! Hajrá! :)))
2023-04-16
 

Anonymus
50 000 Ft
2023-04-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-13
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-04-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-12
 

Varga Szilvia
2 000 Ft
2023-04-12
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-04-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-04-11
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-04-11
 

Vadász Tímea
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-04-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-04-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-04-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-04-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-04-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-04-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-04-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-10
 

Tóth Tamás
2 000 Ft
Adria!
2023-04-10
 

Farkas Dóra
5 000 Ft
2023-04-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Adria cica kezelésére ♥️ Köszönöm, amit az állatokért tesztek!
2023-04-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Adria
2023-04-09
 

Anonymus
10 000 Ft
Adria!
2023-04-09
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Hímes család
2023-04-09
 

Pusztai Viola
5 000 Ft
Adria - gyógyulj meg kiscica ❤!
2023-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-08
 

Csőke Ágnes
5 000 Ft
2023-04-08
 

Szabo Tamas
5 000 Ft
2023-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Adria
2023-04-07
 

Dovák Dorka
5 000 Ft
Adria
2023-04-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-04-07
 

Dr. Horváth Mária Sarolta
5 000 Ft
2023-04-07
 

Anonymus
10 000 Ft
Adria
2023-04-07
 

Mihály Renáta
2 000 Ft
2023-04-07
 

Piniel Eszter
5 000 Ft
Köszönjük odaadó munkájukat! !Adria
2023-04-07
 

Szabina Morocz
1 000 Ft
2023-04-07
 

Parragi Barbara
10 000 Ft
Adria❤️
2023-04-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Adria ❤️
2023-04-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Adria!
2023-04-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-07
 

Szabó Henriett
2 000 Ft
Adria
2023-04-07
 

Füzi Boglárka
2 000 Ft
2023-04-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-07
 

Horváth Krisztián
2 000 Ft
Adria cicának!
2023-04-07
 

Georgina Érczhegyi
1 000 Ft
2023-04-07
 

Filotás Zsolt
5 000 Ft
2023-04-07
 

Anonymus
10 000 Ft
#Adria
2023-04-07
 

Erdei Szilvi
5 000 Ft
2023-04-07
 

Király Tamara
2 000 Ft
2023-04-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-07
 

Sajgó Adrienn
5 000 Ft
Adria❤️
2023-04-07
 

Anonymus
1 000 Ft
Adria cicának, gyógyulj meg hamar 🤗
2023-04-06
 

Czompó Dóra
1 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-06
 

Sárközi Nóra
1 000 Ft
2023-04-06
 

Mezőfi Adrienn
1 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Nagyon köszönöm a munkátokat! Remélem gyorsan felépül Adria cica és a többiek is, és szerető családra lel. ♥️
2023-04-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
4 000 Ft
Adria
2023-04-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Adria!
2023-04-06
 

Anonymus
500 Ft
2023-04-06
 

Földesi Gabi
3 000 Ft
Adria részére
2023-04-06
 

Dr. Horváth-Szirtes Zsófia
2 000 Ft
Adria részére
2023-04-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-06
 

Dózsa Rita
2 000 Ft
Adria
2023-04-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
5 000 Ft
Adria, a 4 hónapot ehezett cicus gyógykezelésére
2023-04-06
 

Kósa Emőke
5 000 Ft
Adria cicának, hogy hamar meggyógyuljon
2023-04-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-04-06
 

Torma Melinda
1 000 Ft
Adria!🥰
2023-04-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Adriának szeretném!❤️
2023-04-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Adria
2023-04-06
 

Korhetz-Erdelyi Ivett
2 000 Ft
Nagyon szomorúan olvastam Adria történetét.. 🥺 ugyan nem sok, de nem volt kérdés, hogy támogatom a felépülését és nem utolsó sorban a munkátokat! Hajrá és szorítok, hogy Adria elfelejtse a sok rosszat, ami vele történt és egy boldog családhoz kerüljön.
2023-04-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Adria cicának! Nagyon szurkolok, hogy minden rendben legyen vele! Köszönöm a munkát amit végeztek, angyalok vagytok! 💜
2023-04-06
 

Hámori Péter
2 000 Ft
Adria
2023-04-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-04-06
 

Szalontai Eszter
1 000 Ft
2023-04-06
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-04-05
 

Anonymus
1 000 Ft
MacsKaLand Jay cica
2023-04-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-04-04
 

Gárdonyi Szilárd
3 000 Ft
2023-04-02
 

Winkler Róbert
2 000 Ft
Nikol kislány
2023-04-02
 

Kisbenedek Alex
2 000 Ft
2023-04-01
 

Anonymus
6 000 Ft
2023-04-01
 

Tóth Nikolett
5 000 Ft
❤️
2023-04-01
 

Záhorec Judit
20 000 Ft
2023-03-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-30
 

Anonymus
3 000 Ft
Kutyajó falatok
2023-03-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Turbó
2023-03-29
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Turbo cica
2023-03-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-29
 

Darvasné Bottai Erika
2 000 Ft
Turbó cicának
2023-03-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-29
 

Anonymus
5 000 Ft
Turbo
2023-03-29
 

Anonymus
10 000 Ft
Az állatokkal szembeni viselkedésünk sajnos gyakran kifogásolható, ennek tükrében különösen nehéz felfognom, hogyan lehetséges, hogy ők mégis ennyire szeretnek bennünket. Tor Age Bringsvard
2023-03-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-24
 

Veres Anikó
10 000 Ft
2023-03-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-22
 

Somogyiné Árkossy Krisztina
1 000 Ft
2023-03-21
 

Kecskés-Kovács Dóra
5 000 Ft
Gyógyulj meg Duhaj!
2023-03-21
 

Teszák Sándor
3 000 Ft
Kutyajó receptek
2023-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Duhaj
2023-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-19
 

Körmendi Gabriella
20 000 Ft
Duhajnak
2023-03-16
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Sushi család
2023-03-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-14
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2023-03-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-12
 

Tüske Gabriella
2 000 Ft
Nem sokat tudtam most adni de szívből remélem hogy ez is segítséget nyújt. Minden tiszteletem. Hatalmas respect nektek.
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2023-03-11
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-03-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-03-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-03-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-03-11
 

Vadász Tímea
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-03-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-03-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-03-11
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-03-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-03-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-03-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-03-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-10
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-03-10
 

Anonymus
50 000 Ft
2023-03-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-09
 

WU JUIAN
10 000 Ft
Köszönöm és tisztelem a hozzájárulásait, nagyszerű vagy!
2023-03-08
 

Tóth Dániel
70 000 Ft
Szeretettel küldöm Önöknek az állatok megsegítésére és ellátására. Köszönöm az állatokért végzett munkájukat.
2023-03-08
 

Langermann Henriette
20 000 Ft
DUHAJ
2023-03-08
 

Anonymus
70 000 Ft
2023-03-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-07
 

Kocsis Eszter
1 000 Ft
Turbó cica vizsgálatára :)
2023-03-07
 

Bélteki Klaudia
5 000 Ft
Köszönjük a gyors segítséget, ezáltal Cédrus lehetőséget kapott egy új, boldog életet élni. Nagyon hálásak vagyunk! :)
2023-03-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-03-06
 

Győri Beatrix
70 000 Ft
2023-03-06
 

Tirkala Zsolt
80 000 Ft
2023-03-06
 

Zatykó Zatykó
5 000 Ft
2023-03-04
 

Viktória Vakán
5 000 Ft
2023-03-04
 

Hegyi Orsolya
20 000 Ft
Nikol
2023-03-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-03-03
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a rengeteg munkát, amit az állatokért tesztek !🤍
2023-03-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-03-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-28
 

Patkós Beáta
20 000 Ft
2023-02-28
 

Gábor Berta
70 000 Ft
2023-02-24
 

Galda Dávid
10 000 Ft
2023-02-24
 

Juhász Dóra
5 000 Ft
2023-02-24
 

Anonymus
10 000 Ft
Nikol gyógyulására.
2023-02-24
 

Fotache Iunia
1 000 Ft
2023-02-23
 

Szoke Joanna
5 000 Ft
2023-02-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-02-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm, hogy vagytok!
2023-02-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-20
 

Anonymus
50 000 Ft
2023-02-19
 

Bajusz Henriett
20 000 Ft
Drága Nikol, nagyon szurkolok a felépülésedért!!!! <3
2023-02-19
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Nicol kislány
2023-02-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-15
 

Kovács Judit
1 000 Ft
2023-02-15
 

Csontos Zoltán
10 000 Ft
2023-02-15
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-02-15
 

HALÁSZ JÓZSEFNÉ
2 000 Ft
MINOSNAK A MOSOLYGÓS CSAUNAK!!
2023-02-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Tartsatok ki, nagyon jók vagytok! Tőletek van a csodálatos fekete kutyánk, Mozzi (lánykori nevén Lővér család Léka). Most a buldogos videó miatt utalok. Jöjjenek szebb, örökbefogadósabb idők!
2023-02-14
 

Nagy Csaba
2 000 Ft
2023-02-14
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2023-02-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-14
 

Judit Vincze
5 000 Ft
2023-02-14
 

Portik Fruzsina
2 000 Ft
2023-02-14
 

Mónika Mátrai
10 000 Ft
2023-02-14
 

Anonymus
6 000 Ft
Bulldog mentésnek, orvosi számlákra, költségekre
2023-02-14
 

Tóth Lívia
2 000 Ft
Bulldogok állatorvosi költsége
2023-02-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-02-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-14
 

Varga Attila
5 000 Ft
2023-02-14
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2023-02-13
 

Sztankovics HyörgI
5 000 Ft
2023-02-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2023-02-11
 

Kovács Vivien
2 000 Ft
2023-02-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-02-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-02-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-02-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2023-02-11
 

Vadász Tímea
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-02-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-02-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
500 Ft
2023-02-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-02-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-02-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-10
 

katalin Mèszáros
10 000 Ft
2023-02-10
 

Anonymus
2 000 Ft
Nikol
2023-02-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-02-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-02-08
 

Anonymus
4 000 Ft
2023-02-08
 

Orsolya Kőműves
2 000 Ft
2023-02-07
 

Rajos Rubina
3 000 Ft
Nikolnak! Kitartást! ❤️
2023-02-07
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-02-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-02-06
 

Anonymus
10 000 Ft
Nikolnak❤️❤️‍🩹
2023-02-06
 

Anonymus
3 500 Ft
Nikol kislány kezelésére. Szorítunk érte! ❤️
2023-02-06
 

Gubek Nóra
10 000 Ft
Nikol kislány
2023-02-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-03
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Komornyik
2023-02-02
 

Janecskó Evelin
5 000 Ft
2023-02-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Hálásan köszönöm,hogy ennyit segítetek az állatokon🙏🏻❤️
2023-02-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-02-01
 

Szalontai Eszter
1 000 Ft
2023-02-01
 

Hegyi Orsolya
30 000 Ft
2023-02-01
 

Anonymus
1 500 Ft
Komornyik
2023-02-01
 

Burján-Kovács Jenifer
5 000 Ft
2023-02-01
 

Farkasvolgyi Andrea
20 000 Ft
2023-02-01
 

Anonymus
10 000 Ft
Nikol
2023-01-31
 

Fritz Melinda
10 000 Ft
2023-01-31
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
Nikol kislány
2023-01-30
 

Kerezsi Virág
10 000 Ft
Nikol gyógyulására szeretettel!
2023-01-30
 

Fábián Borbála
10 000 Ft
2023-01-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-30
 

Winkler Róbert
2 000 Ft
2023-01-30
 

Holczer Valéria
2 000 Ft
Nikol kislány
2023-01-29
 

Fáró Nikoletta
5 000 Ft
2023-01-29
 

Hrubi Csilla
10 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nikol, szorítok érted ❤️
2023-01-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-29
 

Vásári Melinda
5 000 Ft
2023-01-28
 

Molnár Nikoletta
1 000 Ft
2023-01-28
 

KOCSÁN Éva
2 000 Ft
Nikol
2023-01-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-28
 

Püspöki Anett
1 000 Ft
Nikol
2023-01-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-28
 

Dusnoki Daniella
2 000 Ft
2023-01-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-27
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Nikol kislány
2023-01-27
 

Balazs Piri Zsofia
2 000 Ft
Nikol kislány
2023-01-27
 

Anonymus
500 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulj meg Nikol kislány!
2023-01-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-26
 

Rácz Bernadett
2 000 Ft
2023-01-25
 

Angyal Angel
1 000 Ft
2023-01-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Minos csau csau
2023-01-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Cédrus, kívánom, hogy csodálatos otthonra találj. Noé csapat, köszönjük a mindig kitartó munkátokat!
2023-01-22
 

Józing Mara
5 000 Ft
2023-01-20
 

Nandori Zsolt
10 000 Ft
2023-01-20
 

Földes Noémi
5 000 Ft
Az adomány Kovács Petra kedves kolléganőm búcsúajándéka.
2023-01-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-17
 

S Sylvia
20 000 Ft
2023-01-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Csupaszáj orvosi kezelés
2023-01-12
 

Vida Brigitta
10 000 Ft
Gyógyulj meg Drága Csau-Csau Kisfiú!
2023-01-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Használják egészséggel!!
2023-01-12
 

HALÁSZ JÓZSEFNÉ
2 000 Ft
MINOS CSAU CSAU RÉSZÉRE
2023-01-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Minos csau csau Mielőbbi gyógyulást a kis Macikának!
2023-01-12
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2023-01-12
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2023-01-11
 

Szabó Clelia
3 500 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2023-01-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2023-01-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2023-01-11
 

Vadász Tímea
1 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2023-01-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2023-01-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2023-01-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2023-01-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-10
 

Anonymus
50 000 Ft
2023-01-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-09
 

Birknerné Olga
20 000 Ft
2023-01-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Csepeli Csabi
2023-01-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2023-01-06
 

Bourifné Marincsák Katalin
4 000 Ft
2023-01-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Jackpot
2023-01-04
 

Anonymus
20 000 Ft
2023-01-04
 

Laub Nóra Melitta
20 000 Ft
2023-01-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-03
 

Majczán Lili
3 000 Ft
2023-01-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Továbbra is sok erőt a gyógyuláshoz Csupaszáj!:)
2023-01-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2023-01-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2023-01-02
 

Király Betti
2 000 Ft
2023-01-02
 

Répás Levente
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2023-01-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-01
 

Anonymus
2 500 Ft
Kitartást!❤️
2023-01-01
 

Bartus Gabriella
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2023-01-01
 

Frigyesi Szandra
3 500 Ft
2022-12-31
 

Csernai Judit
5 000 Ft
2022-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2022-12-31
 

Mózes Erika
3 500 Ft
Mózes Erika - jótékonysági futás!
2022-12-31
 

Anonymus
25 000 Ft
2022-12-31
 

Kennedy-Kőnig Paloma Morag
5 000 Ft
Január 1-i futás/séta
2022-12-31
 

Anonymus
7 000 Ft
Virtuális Futóverseny, Tsume kuzyával :)
2022-12-31
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-30
 

Koncz Angelika
3 500 Ft
2022-12-30
 

Blank Mária
1 000 Ft
2022-12-30
 

Papp Melinda
5 000 Ft
2022-12-30
 

Anonymus
7 000 Ft
jótékonysági futás
2022-12-30
 

Mák Balázs
5 000 Ft
2022-12-30
 

Keszthelyi Edina
50 000 Ft
Csupaszájnak küldöm, remélem az Angyala is hamarosan megérkezik!
2022-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Stella nevezése a futásra :)
2022-12-30
 

Visy Blanka
4 000 Ft
jótékonysági futás
2022-12-30
 

Zwick Marietta
3 500 Ft
2022-12-30
 

Huang Sisi
5 000 Ft
Csupaszáj
2022-12-30
 

Lórántfi-Koó Eszter
3 500 Ft
2022-12-29
 

Klébesz Rita
3 500 Ft
jótékonysági futás
2022-12-29
 

Vasas Krisztina
5 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
3 500 Ft
Noé futás 2023
2022-12-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-29
 

Erdélyi Olga
10 000 Ft
Csupaszáj <3
2022-12-29
 

Anonymus
5 000 Ft
jótékonysági futás!
2022-12-29
 

Anonymus
3 500 Ft
Jótékonysági futás 2023
2022-12-29
 

Földesi Gabriella
3 500 Ft
Jótékonysági virtuális futás
2022-12-29
 

Körmendi Gabriella
5 000 Ft
Vitruális biciklizés 2023.01.01.
2022-12-29
 

Herczegné Papp Tímea
3 500 Ft
Virtuális futás nevezesi díja
2022-12-29
 

Anonymus
4 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2022-12-29
 

Váry Lili
5 000 Ft
2022-12-29
 

Czakó Melinda
5 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-29
 

Bogdán Csilla
10 000 Ft
Jótékonysági futás
2022-12-29
 

Anonymus
3 000 Ft
Csupaszáj kutyusnak ♥️
2022-12-29
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2023. január 1. Jótékonysági futás regisztráció. Sajnos a futás nem megy, ezért kerékpározás lesz.
2022-12-29
 

Anderle-Sós Csilla
3 500 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-29
 

Anonymus
3 500 Ft
2022-12-28
 

Anonymus
1 772 Ft
2022-12-28
 

Küszter Dániel
3 500 Ft
2022-12-28
 

Kvarda Zsóka
1 000 Ft
2022-12-28
 

Anonymus
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2022-12-28
 

Gégény Boglárka
1 000 Ft
2022-12-28
 

Czverencz Réka
2 000 Ft
Remélem, hogy minden kisállat egy napon megtalálja a szerető gazdiját. <3 Sajnos én máshogy nem tudok segíteni, bárcsak tehetném:( És le a kalappal a dolgozók előtt, akik minden nap segítenek ezeken a csöppségeken, akiket elárultak az emberek<3 Ő az igazi mindennapi hősök<3
2022-12-28
 

Vadász Tímea
1 000 Ft
2022-12-28
 

Soós Nóra
1 000 Ft
2022-12-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-28
 

Anonymus
3 000 Ft
Nagyon szép dolog, amit a szervezet művel. Sok kitartást és erőt az itt dolgozóknak, az állatoknak pedig mihamarabbi szerető otthont, gazdit kívánok.
2022-12-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-28
 

Anonymus
1 000 Ft
Remélem hogy ezzel a kis összeggel is sokat tudok tenni szegény állatoknak. Boldog újévet És egészséget az összes kis és nagy állatnak mert mind számítanak💕
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
Imádom a munkásságát minden egyes dolgozónak aki az állatokkal foglalkozik! Teljesen biztos vagyok abban hogy én is fogok itt dolgozni akár esetleg egyik nyáron. 1000ft-ot adományozok ami nem túl sok viszont remélem ezzel is hozzájárulok esetleg egy állat élelméhez😃 köszönjük hogy vagytok!!
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Boldog karácsonyt utólag is!! U.I.: Köszönjük a munkátokat, csodálatosak vagytok!!
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-12-27
 

Dósa Petra
5 000 Ft
2022-12-27
 

Magyar Renáta
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Whisper Ton oldalán láttam a videót az állatotthonról és mindenképpen adományozunk 2000 ft-ot! És szeretnénk még egy négylábú családtagot és onnan fogunk örökbe fogadni!🥺🤗
2022-12-27
 

Bagyinszky Noémi
1 000 Ft
2022-12-27
 

Nagy Levente
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
4 000 Ft
2022-12-27
 

Baksa Éva
10 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Németh Réka
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
10 000 Ft
❤️
2022-12-27
 

Alpár-Major Andrea Ildikó EV
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Noés újévi futás nevezési díja
2022-12-27
 

Modroczkyné Hatházi Kata Panna
4 000 Ft
Nevezés a Jótékonysági újévi NOÉs futás 2023
2022-12-27
 

Modroczky Kitti
4 000 Ft
Nevezés a Jótékonysági újévi NOÉs futás 2023-ra
2022-12-27
 

Fekete Gergely
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Polgár Lejla
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Görcsi Imola
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Rácz Barbara
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Botka Gerda
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Kávai Zétény
100 Ft
2022-12-27
 

Palkó Zsófia
2 000 Ft
2022-12-27
 

Tasnády Fruzsina
5 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Lovas Endre
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-27
 

Fehér József
20 000 Ft
Nem sok de remélem segít.
2022-12-27
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-12-27
 

Galavics Dorina
2 000 Ft
2022-12-27
 

Kovács Vivien
2 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-27
 

Márton Beatrix
1 000 Ft
2022-12-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Nagyon örülök hogy támogathattam a menhelyet . Gondolkodás nélkül kiskorúként egyértelmű volt hogy tamogatom 😌 Ha örökbe fogadni nem is tudnék meg de legalább támogatni szeretném ezt az egészet .
2022-12-27
 

Anonymus
500 Ft
2022-12-27
 

Wessenhoffer Boglárka
1 000 Ft
2022-12-27
 

Bisztriánszky Gergely
6 000 Ft
NOÉ újévi jótékonysági futás
2022-12-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-26
 

Kovács Lilla
1 000 Ft
2022-12-24
 

Gál Lilla
10 000 Ft
2022-12-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-24
 

Anonymus
8 000 Ft
2022-12-24
 

Farkasvolgyi Andrea
20 000 Ft
2022-12-24
 

Horváth Péter
50 000 Ft
Tudom, hogy ez a támogatás csak csepp a tengerben, de idén a családtagjaink nem kértek semmilyen meglepetést, csak azt, hogy jusson karácsonykor az elárvult, elhagyott állatoknak is valami.
2022-12-24
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-12-22
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Matrica
2022-12-22
 

Anonymus
30 000 Ft
2022-12-22
 

Dudás Gabriella
10 000 Ft
A cicák és angyalaik boldog Karácsonyáért
2022-12-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-21
 

Anonymus
24 000 Ft
2022-12-20
 

Anonymus
8 500 Ft
2022-12-20
 

Gerendássy Zsuzsa
5 000 Ft
Köszönet a munkátokért.
2022-12-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-20
 

Glemboczki Peter
5 000 Ft
2022-12-19
 

Dr. Baranyai Gerda
2 000 Ft
Csupaszáj
2022-12-19
 

Anonymus
25 000 Ft
2022-12-19
 

Tóth Alexandra
2 000 Ft
2022-12-18
 

Körmendi Gabriella
6 000 Ft
licit és postaköltség
2022-12-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-18
 

Anonymus
5 000 Ft
KARÁCSONYI ADOMÁNYKÁRTYA - Bazsa Bözsi, VAGY bármelyik, sürgősen rászoruló cicának!
2022-12-18
 

Szabó Csilla
5 000 Ft
2022-12-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-15
 

Markolt Norbert
10 000 Ft
2022-12-15
 

Sörös Borbála
1 000 Ft
2022-12-15
 

Sörös Borbála
72 000 Ft
2022-12-14
 

S Anita
2 000 Ft
2022-12-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-13
 

Anonymus
10 000 Ft
Szia, licitáltam és így szeretném rendezni. Üdvözlettel: Vakán Viktória
2022-12-13
 

Anonymus
13 000 Ft
Karácsonyi licit
2022-12-13
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-12-12
 

Bankó Nóra
3 000 Ft
2022-12-12
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-12-12
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Adományomat Császár Andi, macskakedvelő kolléganőm és saját nevemben (mint karácsonyi ajándék) küldöm a Macskamentés speciális kezdeményezés részére.
2022-12-11
 

Boszorád Réka
10 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-12-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-12-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-12-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-12-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2022-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-12-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-12-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-12-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-12-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-12-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-09
 

Keszthelyi Edina
20 000 Ft
A kis Csupaszájnak! Remélem hamar meggyógyul! 🙏🏻❤️
2022-12-09
 

Vigh Adrienn
5 000 Ft
2022-12-08
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-12-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-06
 

Marsalkó Kristóf
2 000 Ft
2022-12-05
 

Anonymus
50 000 Ft
2022-12-05
 

Aranyiné Weglárz Tímea
5 000 Ft
Jackpot részére
2022-12-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-12-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-12-03
 

Horváth Violetta
5 000 Ft
Jótékonysági virtuális futás 2023.január 1. Nevezési díj Dantéval.
2022-12-02
 

Török László
10 000 Ft
2022-12-02
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-12-01
 

Püspöki Anett
2 000 Ft
2022-12-01
 

Szedmák Krisztina
5 000 Ft
Beteg cicák állatorvosi költsége
2022-12-01
 

Szedmák Krisztina
5 000 Ft
Új kennelrácsra
2022-11-29
 

Anonymus
2 000 Ft
Új kennelrácsra
2022-11-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-29
 

Hernádi Réka
2 000 Ft
2022-11-29
 

Árki Éva
5 000 Ft
2022-11-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-28
 

Földes Eszter
1 000 Ft
2022-11-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-25
 

Kopcsányi Gergő
3 500 Ft
2022-11-25
 

Szedmák Krisztina
3 500 Ft
Újévi jótékonysági futás
2022-11-24
 

Óbert Klára
3 000 Ft
Lábas kezelésére
2022-11-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-21
 

Anonymus
1 000 Ft
Csupaszáj ❤
2022-11-21
 

Anonymus
50 000 Ft
2022-11-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-20
 

Czupi Zsolt
2 000 Ft
Lábas
2022-11-20
 

Anonymus
1 000 Ft
Làbas Gyógyulj meg minél hamarabb🥰
2022-11-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Lábas 💔
2022-11-20
 

Perjés Alina
2 000 Ft
2022-11-20
 

Simonné Csontos Margit
2 000 Ft
2022-11-18
 

Anonymus
680 Ft
2022-11-18
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Aslan
2022-11-17
 

Moczulski Adrian
6 Ft
2022-11-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-11-16
 

Csordás-Németh Kinga
2 000 Ft
2022-11-16
 

Horváth Henrietta
2 000 Ft
2022-11-16
 

Horváth Zsuzsa
10 000 Ft
Hajrá Csupaszáj!
2022-11-16
 

Ott Izabel
1 000 Ft
Csupaszàj
2022-11-16
 

Varga Vivien
1 000 Ft
Csupaszáj!
2022-11-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük a munkatokat
2022-11-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-14
 

Lovics Adam
10 000 Ft
2022-11-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Donating against cruelty!
2022-11-13
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2022-11-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Csupaszáj gyógyítására
2022-11-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-12
 

Székely Vivien
2 000 Ft
Csupaszáj története megrendített... Tudom, nem ebből az összegből sikerül meggyógyítani Őt, de hiszem, hogy mások támogatásával egy boldog kutya válhat belőle. Hajrá Csupaszáj, hajrá Noé!!!! ❤️
2022-11-12
 

Kovács-Bóta Katalin Judit
10 000 Ft
Csupaszáj kiskutya, gyógyulj meg teljesen es legyen szep életed. ❤️🙏
2022-11-12
 

Borbély Alexandra
1 000 Ft
Csupaszájnak.
2022-11-12
 

Bocskay Máté
2 000 Ft
2022-11-12
 

Anonymus
30 000 Ft
csupaszáj
2022-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-11
 

Vona Melinda
300 Ft
2022-11-11
 

Sas László
2 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel is tudok segíteni.
2022-11-11
 

Geraszimec-Balogh Csilla
3 000 Ft
Gyógyulj meg Hopity! ❤️
2022-11-11
 

Kripta Evelin
2 000 Ft
Hopity babának❤ Kitartást a munkátokhoz!❤ Szuperek vagytok!❤
2022-11-11
 

Kruppai Norbert
10 000 Ft
Hopity ❤️
2022-11-11
 

Körmendi Gabriella
20 000 Ft
Hopity gyógyulására
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-11-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-11-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-11-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-11-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-11-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-11-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-11-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-11-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-11-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-11-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-11-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-11-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-11-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-11-09
 

Körmendi Gabriella
20 000 Ft
Szívférgesek
2022-11-09
 

Huang Sisi
2 000 Ft
2022-11-09
 

Turczer Eva
10 000 Ft
2022-11-07
 

Henriett Mikóváriné Svéda
5 000 Ft
Gyógyulj meg Coco minél hamarabb! Puszi ❤️
2022-11-07
 

Reimann Eszter
20 000 Ft
Tüsi cica orrendoszkópos vizsgálatára <3
2022-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Tüsi
2022-11-05
 

Nagy Tamás
1 000 Ft
2022-11-04
 

Nagy Andrea
40 000 Ft
Tüsi cica vizsgálatára, mielőbbi gyógyulást!
2022-11-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-11-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-11-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-11-04
 

Nagy Szilvia
5 000 Ft
Tüsi 🙏
2022-11-03
 

Anonymus
15 000 Ft
Tüsi!
2022-11-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Jobbulást Tüsinek! <3
2022-11-03
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Tüsi
2022-11-03
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-11-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Tüsi cica orrendoszkopia vizsgálata
2022-11-01
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-10-25
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Aslan
2022-10-24
 

Fejes Attila
20 000 Ft
DUHAJ
2022-10-23
 

Anonymus
22 222 Ft
2022-10-21
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-10-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-20
 

Anonymus
50 000 Ft
Gyerünk DUHAJ, ezen is túl leszel, aztán tavasszal újra irány az erdő🤩 Én is végig csináltam! Chloe - a Tóthék hercegnője
2022-10-18
 

SZÉKELY Katalin
5 000 Ft
Degu
2022-10-18
 

Anonymus
8 000 Ft
2022-10-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-17
 

Anonymus
2 000 Ft
Harisnya
2022-10-17
 

Vigh Adrienn
10 000 Ft
2022-10-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-15
 

Anonymus
5 000 Ft
kölyökcicák
2022-10-15
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-10-14
 

J. Olivér
5 000 Ft
Makaróni nevű csau csau gyógyításához!
2022-10-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-14
 

Csibi Csilla
5 000 Ft
2022-10-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Szívből kívánok kitartást a munkátokhoz. Én is benne vok egy állat mentő egyesületben, és jelenleg nagyon nehéz helyzetbe vagyunk. De bízunk a legjobbakban. Sok sikert 🙂 Sok kicsi sokra megy. Fogjunk össze. 🥰
2022-10-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-10-14
 

Kis-Szikora Szandra
5 000 Ft
2022-10-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-14
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-10-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-13
 

Várady Tamás
5 000 Ft
2022-10-13
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-10-12
 

Anonymus
15 000 Ft
2022-10-12
 

Petrőcz Nóra
5 000 Ft
Makaróninak a legnagyobb szeretettel
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-10-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-10-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-10-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-10-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-10-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-10-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-10-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-10-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-10-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-10-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-10-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-10-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-10-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-10-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-07
 

Anonymus
2 000 Ft
I wish there will be more people like you
2022-10-07
 

Dr. Lőrincz Ágnes
8 000 Ft
Obelix és Etelka
2022-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat, csodálatosak vagytok!
2022-10-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-10-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-06
 

Borbély Roxána
5 000 Ft
Gyogyulj meg Degu, figyelni es tamogatni fogom a gyogyulasod!!!!! Remelem orokbefogadhato leszel, es Hozzam kerulsz, a vilag legboldgoabb cicaja lennel!!! Tarts ki!!!!🤞🏼❤️❤️❤️
2022-10-06
 

Kindla János
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat. Valamint köszönjük a kiskutyánkat, akit tőletek fogadtunk örökbe.
2022-10-05
 

Simai Adrienn
5 000 Ft
2022-10-05
 

Tóth Szintia
5 000 Ft
Degunak.
2022-10-05
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Degu
2022-10-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-10-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-10-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-30
 

Anonymus
1 000 Ft
Hèra
2022-09-30
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-30
 

Veronika Németh
1 000 Ft
Héra
2022-09-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Cumis babák!
2022-09-30
 

Anonymus
10 000 Ft
Cumis babák!
2022-09-29
 

Barján Bianka
1 000 Ft
2022-09-29
 

Vas László
100 000 Ft
Cumis babák!
2022-09-29
 

Ágoston Tímea
5 000 Ft
2022-09-29
 

Anonymus
2 000 Ft
Cumis fehér boxer babáknak💕
2022-09-29
 

Anonymus
10 000 Ft
Cumis babáknak.
2022-09-29
 

Blank Mária
1 000 Ft
2022-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
A fehér boxer babáknak! ❤️
2022-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
Fehér boxer babáknak
2022-09-28
 

vári tibor
20 000 Ft
Tőletek fogadtuk örökbe Galibát (nálunk Manci) 2017-ben, aki nekünk azóta rengeteg örömet szerzett. Tekintsétek jelképes viszonzásnak az adományunkat. Köszönjük! Szívesen küldenénk Galibáról néhány fotót, éppen van nálunk egy háromszázas mappa. :))
2022-09-18
 

Varsányi Vivien
10 000 Ft
2022-09-18
 

Blank Mária
1 000 Ft
2022-09-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-09-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-17
 

Veronika Németh
1 000 Ft
Szombat család
2022-09-16
 

Rajos Rubina
2 000 Ft
2022-09-13
 

Schmidt Zoltán
10 000 Ft
Minden tiszteletem az Önöké! Igyekszem majd a későbbiekben is támogatni alapítványukat, de most ennyit tudok adni. Fogadják szeretettel. Minden állatnak kell még egy esélyt adni az életre, mert megérdemlik. Köszönöm szépen önzetlen munkásságukat! Üdvözlettel: Schmidt Zoltán
2022-09-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-12
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-09-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-09-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-09-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-09-11
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-09-11
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-09-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-09-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-11
 

Melinda Fritz
3 000 Ft
2022-09-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-09-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-09-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-09-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-09-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-09-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-09-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-09-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-09-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-09-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-09-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Luca cica
2022-09-08
 

Keresztúri Katalin
2 000 Ft
2022-09-07
 

Szikszai Dorina (Ryna)
5 000 Ft
Sextett család. A mihamarabbi gyógyulásukért, és egészséges növekedésükért! <3
2022-09-05
 

Anonymus
2 000 Ft
A sextett családnak
2022-09-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Piszke
2022-09-03
 

Bálint Imréné
1 000 Ft
2022-09-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-09-02
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-09-01
 

Anonymus
10 000 Ft
Piszke
2022-09-01
 

Anonymus
1 000 Ft
Lola
2022-09-01
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Sextett család
2022-08-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-08-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Remélem segíteni tudok ezzel!
2022-08-31
 

Molnár Zsófi
5 000 Ft
2022-08-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Piszke
2022-08-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Morfojz
2022-08-30
 

Majoros Nikolett Vivien
2 000 Ft
2022-08-30
 

Anonymus
10 000 Ft
Piszke!
2022-08-30
 

Anonymus
1 000 Ft
Piszke!
2022-08-30
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-28
 

Pántya Roland
1 000 Ft
2022-08-26
 

Veronika Németh
1 000 Ft
szőlő
2022-08-26
 

Anonymus
5 000 Ft
Szőlő
2022-08-26
 

Anonymus
5 000 Ft
<3
2022-08-24
 

Berta Orsolya
2 000 Ft
2022-08-18
 

Zay Dénes
3 600 Ft
2022-08-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Szívférgesek
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-08-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-08-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-08-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-08-11
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-08-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-08-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-08-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-08-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-08-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-08-11
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-08-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-08-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-08-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-08-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-08-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-08-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-08-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-08-10
 

Boszorád Réka
10 000 Ft
2022-08-10
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Koktél
2022-08-09
 

Kapus Erika
2 000 Ft
Koktél, drukkolunk neked két szürke cirmossal ❤️ Gyógyulj hamar!
2022-08-08
 

Anonymus
161 Ft
2022-08-08
 

Melinda Fritz
3 000 Ft
2022-08-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Cikáz kezelésére
2022-08-08
 

Bégány-Bosnakoff Edina
1 000 Ft
Tisztelt Állatotthon! Ma reggel olvastam egy cikket az Önök heorikus munkájáról, és innen a távolból Nyíregyházáról is megismerhettem a fényképek révén otthonukat és védenceiket. Bízom benne, hogy ebben a rendkívüli helyzetet élő világban megmaradnak az olyan rendkívüli emberek, mint Önök.
2022-08-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-08-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-08-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Luca
2022-08-03
 

Anonymus
1 000 Ft
Cikáz
2022-08-03
 

Szabó Ágnes Katalin
3 000 Ft
2022-08-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-08-02
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Avokádó
2022-08-02
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cikáz
2022-08-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Cikáznak
2022-08-02
 

Klara Dr Horvath
5 000 Ft
2022-08-01
 

Taschek Márton
10 000 Ft
2022-08-01
 

Ulicza Balázs
5 000 Ft
Avokádónak :(
2022-07-31
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2022-07-27
 

Ölvedi Zsuzsanna
3 000 Ft
2022-07-22
 

Csarnai-Hancsicsák Adrienn
1 000 Ft
Luca cica gyógyúlj meg!!! 🙏
2022-07-20
 

Petrőcz Nóra
5 000 Ft
Kiri
2022-07-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Luca
2022-07-18
 

KERNER ANNA
5 000 Ft
Luca cica
2022-07-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Jobbulást a cicának ❤️
2022-07-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-16
 

Ábrahám Adrienn
3 000 Ft
Luca cica
2022-07-16
 

Bátonyi Anett
3 000 Ft
Luca cica gyógyulásáért 💝
2022-07-15
 

Medgyes Attila
2 000 Ft
Luca cica
2022-07-15
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-07-15
 

Guba Tamás
10 000 Ft
Luca cicának
2022-07-15
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Luca cica
2022-07-15
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Epilepsziás cic
2022-07-15
 

Walde Mihály
10 000 Ft
2022-07-13
 

Pesthy Szilvia
2 000 Ft
2022-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
#Kovi cica
2022-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-12
 

Szabó Eszter
20 000 Ft
Kovi cica részére
2022-07-12
 

Gajdos Nóra
5 000 Ft
Hétfői JÓEmber jeligével
2022-07-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Kovi cica
2022-07-12
 

Márkus Luca
20 000 Ft
2022-07-12
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-07-11
 

Tóth Alojos
5 000 Ft
Zsuzska
2022-07-11
 

Róna Zsuzsa
5 000 Ft
2022-07-11
 

Farkas Bianka
5 000 Ft
Kovi cica 💕
2022-07-11
 

Molnár Ferenc
5 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Kovácsné M. Zsanett
2 000 Ft
2022-07-11
 

Körmendi Gabriella
10 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Zsuzska és hétfői
2022-07-11
 

Kizman Anna
10 000 Ft
2022-07-11
 

Bozzay Bernadett
5 000 Ft
Zsuzska
2022-07-11
 

Dabasi Mariann
5 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-07-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-07-11
 

Kóródi Vivien
5 000 Ft
2022-07-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-07-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-07-11
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-07-11
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-07-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-07-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-07-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-07-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-07-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-07-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-07-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-07-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-07-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-07-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-07-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-07-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-07-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-07-08
 

Csaba Kertesz
5 000 Ft
2022-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Jacek
2022-07-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-07-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-07-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-07-02
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-06-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-29
 

Anonymus
5 000 Ft
JACEK
2022-06-29
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Jacek
2022-06-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-27
 

Veronika Németh
1 000 Ft
Denise!
2022-06-21
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-06-19
 

Odor Viktória
10 000 Ft
Gerenda számára. :)
2022-06-16
 

Veronika Németh
1 000 Ft
Pardón
2022-06-16
 

Borbély Alexandra
1 000 Ft
2022-06-16
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rugó cica
2022-06-16
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Rugó cica
2022-06-16
 

Horváth Katalin
20 000 Ft
2022-06-16
 

Balázsfalvi-Molnár Bianka
1 000 Ft
Gerenda kezelése
2022-06-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-06-15
 

Jázmin Tair
1 000 Ft
2022-06-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Gerenda
2022-06-14
 

Szekeres Kinga
5 000 Ft
Gyógyulj meg Gerenda!
2022-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Gerenda gyogyulásáért! Ölelés Neked kicsi hős Buci! ❤️🐷
2022-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Gerenda gyógyulására ☺️
2022-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
Gerenda
2022-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-14
 

Baksai Réka Rebeka
5 000 Ft
Gyógyulj meg Gerenda! ❤️
2022-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Gerenda
2022-06-14
 

Földesi Nóra
2 000 Ft
Gyógyulj meg Gerenda!
2022-06-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá Gerenda!
2022-06-14
 

Szabó Csilla
2 000 Ft
2022-06-14
 

Kozák Kitti
5 000 Ft
2022-06-14
 

Horváth Eszter
3 000 Ft
Gerenda
2022-06-14
 

Dömsödi Nikoletta
1 000 Ft
Hajrá kis Gerenda♥️
2022-06-14
 

Rózsa Petra
1 000 Ft
2022-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Gerenda
2022-06-14
 

Horváth-Czakó Tímea
2 000 Ft
Parfé küldi Gerendának. :)
2022-06-13
 

Nagy Zsolt
2 000 Ft
Csicsa
2022-06-12
 

Horváthné Opoczki Éva
5 000 Ft
2022-06-12
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Csicsa cica
2022-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Csicsa cicának
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-06-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-06-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-06-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-06-11
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2022-06-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-06-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-06-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-06-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-06-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-06-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-06-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-06-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-06-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-06-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-06-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-06-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-06-10
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Csicsa cica
2022-06-10
 

Anonymus
1 000 Ft
Csicsa
2022-06-10
 

Anonymus
5 000 Ft
Csicsa cica
2022-06-10
 

Anonymus
50 000 Ft
Cintiának
2022-06-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-09
 

Székely Katalin
5 000 Ft
2022-06-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-06-08
 

Pallagi Peter
2 000 Ft
Cinti
2022-06-08
 

Veronika Németh
1 000 Ft
2022-06-08
 

Fekete Balázs
2 000 Ft
Cintiának szeretném adományozni ezt a csekély kis összeget. Remélem hamarosan talpra tud állni ez a gyönyörű kiskutya. A legjobbakat kívánom neki és Önöknek is!
2022-06-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-06-07
 

Kóródi Vivien
5 000 Ft
2022-06-07
 

Polgár Réka
2 000 Ft
2022-06-03
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-06-01
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Birizga & Hibiszkusz
2022-05-30
 

Anonymus
26 500 Ft
2022-05-28
 

Márkus Boglárka
2 000 Ft
Chaplin
2022-05-27
 

Gaál Tamás
2 000 Ft
Gerenda
2022-05-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-24
 

Anonymus
15 000 Ft
2022-05-23
 

Németh Marcell
10 000 Ft
2022-05-19
 

Boszorád Réka
1 000 Ft
2022-05-18
 

Ladányi-Hajdú Emese
2 000 Ft
2022-05-18
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
Csicsa cica
2022-05-17
 

Farkas Bianka
20 000 Ft
Csicsa cica ♥️
2022-05-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-16
 

Anonymus
50 000 Ft
Bugaci Bugattinak
2022-05-15
 

Varga Brigitta
2 000 Ft
2022-05-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-12
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-05-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-05-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-05-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
500 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-05-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-05-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-05-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-05-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-05-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-05-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
9 000 Ft
Mielőbbi gyógyulást a drága Buciknak!
2022-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-05-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-05-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-05-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-05-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-05-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-05-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-05-11
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-05-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-05-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-09
 

Anonymus
2 000 Ft
You guys are doing a great job, thank you for saving lives!
2022-05-09
 

Lant Viktor
2 000 Ft
2022-05-09
 

Anonymus
1 000 Ft
Gerenda
2022-05-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-05-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Rajmund
2022-05-06
 

Cser Éva
2 000 Ft
2022-05-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-06
 

Czeti Viktória
5 000 Ft
Nagyon köszönöm a munkátokat!
2022-05-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-05-04
 

Barta-Pál Ramóna
5 000 Ft
2022-05-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Köszönöm, hogy vagytok
2022-05-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Puff
2022-04-30
 

Demus Zsófia
12 000 Ft
2022-04-29
 

Anonymus
14 000 Ft
Nyertes licit összege,Sipmlicity beton ékszer szett
2022-04-29
 

Anonymus
6 000 Ft
2022-04-29
 

Szerdahelyi-Gerencsér Anett
6 700 Ft
Linie fülbevaló licit összeg 5500 1200 ft foxpost
2022-04-29
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
barnus
2022-04-28
 

Anonymus
9 000 Ft
Mielőbbi gyógyulást a drága Buciknak!
2022-04-28
 

Győri Nikolett
13 200 Ft
2022-04-27
 

Réz Anna
1 000 Ft
2022-04-27
 

Gémes Anett
2 000 Ft
Megyer
2022-04-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-25
 

Anonymus
20 000 Ft
Megyer. Sok sikert az orvosi csapatnak és mindenkinek aki részt vállal a kutyus megmentésében!
2022-04-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-25
 

Fekete Beatrix
1 000 Ft
2022-04-25
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Tita
2022-04-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-04-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
Gerenda
2022-04-24
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2022-04-24
 

Dékány Ariella
2 000 Ft
2022-04-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-23
 

Janosik Mária
5 000 Ft
2022-04-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-04-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Gerenda műtétjére.
2022-04-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-04-20
 

Anonymus
2 000 Ft
Denise boxernek szeretettel :)
2022-04-20
 

Lomniczi Béla
20 000 Ft
2022-04-17
 

Viktor Kis
5 000 Ft
2022-04-17
 

Jelenik Zsolt
1 000 Ft
2022-04-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-15
 

Réka Polgár
500 Ft
2022-04-15
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2022-04-13
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2022-04-13
 

Balog László
5 000 Ft
Jobbulást a kutyinak! Balog László és Sting
2022-04-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-04-13
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-04-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-04-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-12
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-04-11
 

Grommer János
4 000 Ft
2022-04-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-04-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-04-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-04-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-04-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
500 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-04-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-04-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-04-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-04-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-04-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2022-04-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-04-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-04-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-04-11
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-04-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-04-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-04-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-04-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-04-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-04-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-04-06
 

Scharle Enikő
5 000 Ft
Zengőnek szeretettel. Puszik. Enikő és Cékla aka Ecseri Neville
2022-04-05
 

Anonymus
2 000 Ft
<3
2022-04-05
 

Anonymus
2 000 Ft
Zengő
2022-04-05
 

May Piroska
10 000 Ft
Zengőnek
2022-04-05
 

Nagy Zoltán
5 000 Ft
Hajrá Zengő!
2022-04-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Szeretettel! ❤️
2022-04-04
 

Bencze Tibor
35 000 Ft
2022-04-04
 

Anonymus
25 000 Ft
vau, vau
2022-04-04
 

Varadi Mark
25 000 Ft
2022-04-04
 

Anonymus
35 000 Ft
Minden állat megérdemel egy második esélyt!
2022-04-03
 

Lankondé Rita
10 000 Ft
2022-04-01
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-03-31
 

Anonymus
30 000 Ft
vau vau
2022-03-31
 

Szebenyi Tamas
35 000 Ft
2022-03-28
 

Anonymus
35 000 Ft
2022-03-27
 

Grommer János
1 000 Ft
2022-03-27
 

Grommer János
6 000 Ft
2022-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-26
 

Kovács Réka Daniella
10 000 Ft
Köszönjük a sok segítséget és támogatást, amit ezeknek a bajba jutott állatoknak nyújtotok nap, mint nap!!!!
2022-03-26
 

Veronika Németh
1 000 Ft
2022-03-25
 

Reimann Eszter
5 000 Ft
2022-03-24
 

Zsolt Fdr
35 000 Ft
2022-03-24
 

Kovács Róbert
35 000 Ft
2022-03-24
 

Anonymus
5 000 Ft
Priscilla
2022-03-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-03-22
 

Petz Márk
35 000 Ft
2022-03-21
 

Anonymus
15 000 Ft
2022-03-21
 

Anonymus
15 000 Ft
2022-03-20
 

Grommer János
5 000 Ft
Csak így tovább! Dió kiskutyám is küld egy pacsit!!!
2022-03-18
 

Anonymus
16 000 Ft
2022-03-18
 

Mészáros Gabriella
10 000 Ft
2022-03-18
 

Böszörményi Edit
2 000 Ft
2022-03-17
 

Nyerges-Sustik Dóra
5 000 Ft
Minden élőlény főleg a kutyusok a szívem csücskei! Kérek mindenkit aki tud segíteni, akár egy kicsi összeggel az segítse a állatvédő emberek munkáját!
2022-03-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-03-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-17
 

Czisztler Andras
5 000 Ft
Rolex cica kezelesere
2022-03-17
 

Nagy Zsolt
1 000 Ft
Rolex cica
2022-03-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rolex cica
2022-03-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-13
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Maximus
2022-03-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-03-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-03-11
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-03-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
500 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-03-11
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2022-03-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-03-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-03-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-03-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-03-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-03-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2022-03-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-03-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-03-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-03-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-03-11
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-03-11
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-03-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-10
 

Sáray Kata
10 000 Ft
2022-03-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-10
 

Pitroff Rita
10 000 Ft
2022-03-09
 

Soós Eliza
2 000 Ft
2022-03-09
 

Kosztolánczi Tímea
2 000 Ft
2022-03-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Titának!
2022-03-06
 

Csizmadia Marton
2 000 Ft
Tita
2022-03-05
 

Hegyi Orsolya
5 000 Ft
Tita
2022-03-04
 

Komjáthy Tünde
5 000 Ft
2022-03-04
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Tita
2022-03-04
 

Sabau Evelyn
2 000 Ft
Titának!
2022-03-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Kedves Noé, ezt most az ukrán állatmentéshez küldöm, nagyon köszönöm a munkátokat!
2022-03-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-02
 

Kiss Mónika
5 000 Ft
2022-03-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-03-01
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-02-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Tita A cicám Titanak a neve meghalt 27.02.2021....azért ma segítem kicsi Titanak. Gyogyulj meg! Üdv Lengyelországból.
2022-02-27
 

Murinai Barnabás
2 000 Ft
Egy állat élete, pontosan ugyanannyit ér, mint egy ember élete. Sok erőt és kitartást ehhez a nemes küldetéshez.
2022-02-26
 

Kovács Lilla
1 000 Ft
2022-02-25
 

Dobai Szilvia
1 000 Ft
Tita!
2022-02-25
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Tita
2022-02-25
 

Anonymus
1 000 Ft
Édes kis Titám! Kitartás, jó kezekben vagy! Vár rád sok finom falat és rengeteg játék!!!
2022-02-25
 

Horváth Ferenc
5 000 Ft
Tita
2022-02-25
 

Bartha Levente
5 000 Ft
2022-02-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-23
 

Bene Krisztina
2 000 Ft
2022-02-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-23
 

Klung Zoltán
2 000 Ft
2022-02-23
 

Klung Krisztina
2 000 Ft
MR vizsgálat angol bulldog 1 éves kisfiú számára.
2022-02-21
 

Sütő Zsolt
15 000 Ft
Remélem ezzel a kevéssel tudok segíteni a rengeteg befogadott kutya orvosi ellátásában.
2022-02-21
 

Vörösné Antal Hajnalka
5 000 Ft
Koordinata
2022-02-21
 

Forró Anikó
5 000 Ft
Drága Koordináta ! Gyógyulj meg Kincem!
2022-02-21
 

Csobán Imre
2 000 Ft
2022-02-20
 

Ott Rajmundné
2 000 Ft
2022-02-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-02-20
 

Jármay Katalin
5 000 Ft
2022-02-20
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-02-19
 

Simon Emese
2 000 Ft
2022-02-19
 

Udvardy Annamária
2 000 Ft
2022-02-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-18
 

Fodor Anita
10 000 Ft
2022-02-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2022-02-17
 

Anonymus
5 000 Ft
Szondra, gyógyulj meg!
2022-02-16
 

Anonymus
5 000 Ft
Parvos kölykök / Finest család
2022-02-16
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2022-02-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-15
 

Magyar Adrienn
2 000 Ft
2022-02-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-15
 

Kajtár László
10 000 Ft
2022-02-15
 

Fáskerti Diána
31 000 Ft
2022-02-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Puff
2022-02-11
 

Nagy Zsolt
2 000 Ft
Puff
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Puff gyogyulj meg es remelem talalsz alomgazdit ♡
2022-02-11
 

Józsa Timea
2 000 Ft
2022-02-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-02-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2022-02-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2022-02-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2022-02-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
500 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-02-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-02-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-02-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-02-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-02-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2022-02-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-02-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-02-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-02-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-02-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Garbó kutyus kezelésére!
2022-02-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-07
 

Reimann Eszter
1 000 Ft
2022-02-07
 

Halasz Bela
20 000 Ft
Remelem hamarosan meglatogathatom à kis Twerket😊
2022-02-06
 

Anonymus
5 000 Ft
Harley
2022-02-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-02-05
 

Karalyos Petra
2 000 Ft
2022-02-03
 

Halász Béla
30 000 Ft
Gyógyuljon meg à kis TWERK (Latte).
2022-02-02
 

Zay Dénes Ágoston
2 000 Ft
2022-01-30
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-30
 

Anonymus
20 000 Ft
2022-01-28
 

Anonymus
3 000 Ft
Kedves Noé csapat! Szeretném ezt a kis adományt Ginó gyógyulásáért küldeni! Sok szeretettel, Feth Adrienn
2022-01-26
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm a munkájukat!
2022-01-26
 

Lilla Győrösi
1 000 Ft
#Mering
2022-01-25
 

Tóth Zoltán
2 000 Ft
2022-01-25
 

Anonymus
10 000 Ft
Garbó
2022-01-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-23
 

Szeidl Zsuzsa
5 000 Ft
Garbónak
2022-01-23
 

Dr. Lovas Norbert
1 000 Ft
Garbó
2022-01-22
 

Pásztor Zsolt
1 000 Ft
2022-01-21
 

Realeyes Kft.
535 000 Ft
Kedves Noé, Cégünk őszi-téli Fitness kihívásának célkitűzéseként a győztes csapat lehetőséget kapott, hogy támogathassanak egy általuk kiválasztott szervezetet. Az Önök munkáját sok éve figyelve és nagyra becsülve szeretnénk ezzel az összeggel segíteni a csodás küldetésüket, sok szeretettel!
2022-01-21
 

Bereczki József
1 000 Ft
Garbó
2022-01-20
 

Anonymus
1 000 Ft
GARBÓ <3
2022-01-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-20
 

Dr. Szaniszló Réka
2 000 Ft
2022-01-20
 

Szabó Bernadette
5 000 Ft
GARBÓ
2022-01-20
 

Bence Bianka
2 000 Ft
Garbó kutyus gyógyítására. Köszönjük a munkátokat!
2022-01-19
 

Anonymus
1 000 Ft
Jobbulást Garbó!
2022-01-19
 

Fejér Lajos
5 000 Ft
2022-01-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Garbo
2022-01-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Garbó
2022-01-18
 

Elek Zoltan
5 000 Ft
2022-01-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2022-01-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-13
 

Szinetár Dóra
20 000 Ft
Deer gyógyulására :)
2022-01-12
 

Sulyok-Lukács ZsUzsanna
5 000 Ft
2022-01-11
 

Berta Laszlo
10 000 Ft
2022-01-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2022-01-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2022-01-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2022-01-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2022-01-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
500 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2022-01-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2022-01-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2022-01-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2022-01-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2022-01-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2022-01-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2022-01-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2022-01-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2022-01-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2022-01-07
 

Belanszky Edit
36 500 Ft
Hajra Deer, szorít érted Lola (exNoes Elisha) es családja.
2022-01-04
 

Anonymus
15 000 Ft
2022-01-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2022-01-03
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2022-01-01
 

Anonymus
3 500 Ft
Jótékonysági (virtuális) futás-séta (2022.01.01.)
2022-01-01
 

Fáskerti Eszter
5 000 Ft
2022-01-01
 

Molnár Éva
5 000 Ft
2022-01-01
 

Pércsi Sándor
5 000 Ft
Sok sikert ebben az évben is, én most csak futok értetek! :)
2022-01-01
 

Anonymus
3 500 Ft
jótékonysági futás
2021-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
jótékonysági futás
2021-12-31
 

Körmendi Gabriella
10 000 Ft
Jótékonysági futás, Körmendi Gabriells és Cseke Katalin
2021-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-12-31
 

Kácser Gabriella
4 000 Ft
Jótékonysági futás 2022.01.01.
2021-12-31
 

Bartus Gabriella
3 500 Ft
Újévi Jótékonysági futás nevezési díj
2021-12-31
 

Farkas Bianka
20 000 Ft
Farkas családtól a Macskamentésnek ❤️
2021-12-31
 

Anonymus
7 000 Ft
Jótékonysági futás
2021-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2021-12-31
 

Gyulai Levente
3 500 Ft
jótékonysági futás
2021-12-31
 

Kazai Pálné
3 500 Ft
Jotekonysági virtualis futas eremmel
2021-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2021-12-31
 

Nagy Andrea
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2021-12-31
 

Gellért Mónika
2 500 Ft
2021-12-31
 

Molnár Bernadett
4 000 Ft
jótékonysági futás 2022.01.01.
2021-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Jotekonysagi futas -Foldesi Ildiko,Szopper Gyorgy
2021-12-30
 

Kranyikné Sipos Anita
4 000 Ft
Jótékonysági futás
2021-12-30
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-12-30
 

Engert Andrea
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2021-12-30
 

Fábiánné Mátyus Beatrix
3 500 Ft
2021-12-29
 

Belánné Váry Lili
5 000 Ft
Belánné Váry Lili és Belán Norbert - jótékonysági futás 2022. Nagyon köszönjük az egész éves munkátokat!
2021-12-29
 

Ágoston Benedek
3 500 Ft
jótékonysági futás - Ágoston Benedek Noés kutyával
2021-12-29
 

Lázár Dalma
5 000 Ft
Jótékonysági futás, nevezési díj
2021-12-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-28
 

Sashegyi Adrián
10 000 Ft
2021-12-27
 

Teszák Sándor
3 500 Ft
Jótékonysági Noés újévi futás
2021-12-27
 

Petróczyné Méhész Mária
3 500 Ft
2021-12-27
 

Kószó Nikolett
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2021-12-27
 

Birknerné Olga
20 000 Ft
2021-12-26
 

Markó Rita
3 500 Ft
JÓTÉKONYSÁGI NOÉS ÚJÉVI VIRTUÁLIS FUTÁS! 2022 Regisztráció
2021-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-23
 

Anonymus
6 000 Ft
2021-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Szeretném támogatásom a Kátrány nevű kutyusnak felajánlani.
2021-12-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-12-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-12-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Boldog Karácsonyt
2021-12-17
 

Anonymus
150 000 Ft
2021-12-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-17
 

Horváth Julianna
5 000 Ft
2021-12-17
 

Szatmáry Krisztina
2 000 Ft
2021-12-16
 

Anonymus
10 000 Ft
This year Danka's secret Santa decided to support this animal rescue shelter.
2021-12-14
 

Anonymus
74 000 Ft
2021-12-13
 

Rimai Loretta Edina
2 000 Ft
Vanda kutyusnak
2021-12-13
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Vanda
2021-12-13
 

Szabó Judit
5 000 Ft
Vandusnak Paca
2021-12-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-13
 

Kovács Vivien
1 000 Ft
2021-12-13
 

Heitz Vivien
10 000 Ft
2021-12-13
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-12-12
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-12-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-12-12
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-12-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-12-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-12-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-12-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-12-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-12-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-12-11
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2021-12-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-12-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-12-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-12-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-12-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-12-10
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2021-12-10
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-12-10
 

Horváth Ádám
5 000 Ft
Szeretnék Kellemes Ünnepeket kívánni mindenkinek!
2021-12-09
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-12-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-12-09
 

Anonymus
2 000 Ft
GRACE-nek
2021-12-08
 

Tóth Nikolett
2 000 Ft
💌
2021-12-07
 

Galijeva Anasztaszija
10 000 Ft
Verdell
2021-12-07
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Hóbort és Pörgő
2021-12-07
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Hobort és Pörgő
2021-12-05
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-12-01
 

Anonymus
1 500 Ft
2021-12-01
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-12-01
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-30
 

Berta Mariann
20 000 Ft
Parmezán
2021-11-29
 

Sulyok-Lukács Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-11-28
 

Blaho Akos
5 000 Ft
Luczi
2021-11-28
 

Ortner Endre
10 000 Ft
2021-11-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-11-26
 

Orosz Bertalanné
5 000 Ft
2021-11-26
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Cicuska
2021-11-26
 

Sutáné Hoffer Helga
10 000 Ft
2021-11-26
 

Anonymus
15 000 Ft
2021-11-26
 

Szabóné Mátrai Anita
2 000 Ft
Bulldog fajtamentés részére
2021-11-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Golf
2021-11-22
 

Sabau Evelyn
2 000 Ft
Golf
2021-11-22
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-11-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-18
 

Székely Katalin
10 000 Ft
Rúzs
2021-11-16
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Chaplin
2021-11-16
 

Kiss Imre
5 000 Ft
2021-11-16
 

Rábai Ildikó
2 000 Ft
2021-11-14
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-11-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-11-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-11-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-11-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-11-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-11-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-11-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-11-11
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2021-11-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-11-11
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-11-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-11-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-11-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-11-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-11-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-11-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-11-10
 

Iván-Tóth Erika
5 000 Ft
2021-11-05
 

Jantner Katalin
30 000 Ft
Kiscicák
2021-11-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-02
 

Dabasi Mariann
5 000 Ft
Szívférges kutyusok kezelésére ♥️ szorítok, hogy mind jól legyenek ♥️
2021-11-02
 

Vigh Adrienn
5 000 Ft
2021-11-02
 

Pintér Eszter
5 000 Ft
Hajrá,hajrá! <3
2021-10-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-10-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-22
 

Szilvia Dobai
2 000 Ft
2021-10-21
 

Anonymus
10 000 Ft
Köszönjük az áldozatos munkátokat!
2021-10-20
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Police cic család
2021-10-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Sziasztok! Én találtam meg és jutattam el orvoshoz, párom, anyukám és a szomszédaim segítségével. Egy nagy puszit adjatok neki a nevemben. 😘 Azt üzenem neki, ha már ennyien összefogtunk érte, most már tartson ki és gyógyuljon meg! Üdv. Nagy Klaudia
2021-10-19
 

Anonymus
1 500 Ft
2021-10-19
 

Farkas Bianka
20 000 Ft
Police család ❤️
2021-10-19
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-10-19
 

Hamvai Mária
2 000 Ft
2021-10-19
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Police cicák
2021-10-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Police cicak
2021-10-19
 

Czeti Viktória
3 000 Ft
Kitartás a munkátokhoz!
2021-10-19
 

Hegedűs Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-10-19
 

Vida Vajk
1 000 Ft
Jó volt nagyon a tegnapi előadás!:)
2021-10-19
 

Babics Klaudia
5 000 Ft
2021-10-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-16
 

Kocsán Éva
2 000 Ft
Nova ❤️
2021-10-16
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2021-10-16
 

Szalkai Fanni Boróka
1 000 Ft
Nova
2021-10-16
 

Turczer Éva
10 000 Ft
2021-10-15
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-10-15
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-10-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-12
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-10-12
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-10-12
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-12
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-10-11
 

Utczás Margita
10 000 Ft
Gyógyulj meg Maui! ❤️
2021-10-11
 

Anonymus
26 000 Ft
Maui nevű boxernek gastro intestinal low fat kutyatápra adomány, úgy látom ebből 12 kg kutyatápot meg lehet venni.
2021-10-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-10-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-10-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-10-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-10-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-10-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-10-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-10-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-10-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-10-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-10-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-10
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-10-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-07
 

Jakimenko Aljona
1 000 Ft
2021-10-07
 

Varga Anikó
10 000 Ft
2021-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-05
 

Anonymus
20 000 Ft
Állatok világnapja alkalmából.
2021-10-04
 

Berki Ádám
2 000 Ft
2021-10-03
 

Kókai Jutka
1 000 Ft
Amire szükségetek van♥️
2021-10-02
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-22
 

Bolla-Dékány Bettina
1 000 Ft
Főnix részére
2021-09-22
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-15
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Holle
2021-09-13
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-09-12
 

Anonymus
90 000 Ft
10 éve kaptam nagyon fontos segítséget a menhelytől. Kartondobozban találtam 6 kutyust (remete-család), nem tudtam őket hova tenni. Amíg találtunk gazdit nekik, a menhely sokat segített, és noha 2 kutyus sajnos elpusztult, a másik négy (remélhetőleg) jó helyre került. Az egyikük biztosan,Römi :)
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-09-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-09-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-09-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-09-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-09-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-09-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-09-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-09-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-09-11
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-09-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-09-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-09-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-09-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-09
 

Kovács Alexandra
1 000 Ft
2021-09-07
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-09-04
 

Anonymus
1 000 Ft
Rúzsnak a mielobbi felepuleseert!
2021-09-02
 

Anonymus
1 000 Ft
Rúzs
2021-09-02
 

Szabó Eszter
2 000 Ft
2021-09-01
 

Anonymus
10 000 Ft
Bobby kutyánk él és virul, köszönjük nektek!
2021-09-01
 

Bereczki Gabor
8 000 Ft
2021-09-01
 

Anonymus
10 000 Ft
Kicsi Rúzsnak a mielőbbi felépüléséhez.
2021-09-01
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-09-01
 

Urbán Zalán
1 000 Ft
Ruzs
2021-09-01
 

Anonymus
50 000 Ft
Nem tudom mennyire eleg ez, törött állkapcsa megmentésere!
2021-08-31
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rúzs
2021-08-31
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-31
 

Boszorád Réka
2 000 Ft
2021-08-31
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
2 000 Ft
Rúzs💓
2021-08-31
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-31
 

Dani Tamás
20 000 Ft
2021-08-31
 

Anonymus
15 000 Ft
2021-08-26
 

Anonymus
8 000 Ft
2021-08-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-08-23
 

Bencze Tibor
15 000 Ft
2021-08-23
 

Anonymus
8 000 Ft
2021-08-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-08-22
 

Anonymus
1 000 Ft
Bulldogok tápjára
2021-08-19
 

Anonymus
20 000 Ft
Micsu emlékére és áldozatos munkátok előtt tisztelegve
2021-08-18
 

Boros André
15 000 Ft
2021-08-17
 

Farkas Szandra
2 000 Ft
Misu buci babának, hogy hamar felépülhessen! Köszönjük a munkátokat❤️
2021-08-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-16
 

Elekes Réka
1 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
2 000 Ft
MICSU !!
2021-08-16
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-16
 

Petz Márk
8 000 Ft
Köszönöm, hogy rajtatok keresztül 12 évvel ezelőtt megismerhettem a világ legjobb kutyáját!
2021-08-16
 

Benn Marion
20 000 Ft
2021-08-16
 

Éva Adrienn Varga
1 000 Ft
Micsunak
2021-08-16
 

Kenyeres Gábor
5 000 Ft
Micsu
2021-08-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-08-16
 

Nemeth Katalin
10 000 Ft
Micsu megmentéséhez! Küzdjél bucibaba!
2021-08-16
 

Anonymus
15 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
8 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
15 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
30 000 Ft
Tápra a bulldogoknak és Micsu orvosi költségeire!
2021-08-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Micsu
2021-08-15
 

Nánai Marianna
1 000 Ft
2021-08-15
 

Pap Alex
5 000 Ft
Köszönjük,hogy vagytok!❤️ Hajrá Micsu gyógyulj meg mielőbb!!🥰❤️
2021-08-15
 

Pap Alex
5 000 Ft
Köszönjük,hogy vagytok!❤️
2021-08-15
 

Anonymus
5 000 Ft
MICSU
2021-08-15
 

Rusz Bernadett
10 000 Ft
Micsu
2021-08-14
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-08-14
 

Kizman Anna
5 000 Ft
2021-08-14
 

Hegyi Szabina
3 000 Ft
2021-08-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Táp a bulldogoknak! <3
2021-08-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-12
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-08-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Gyógyuljatok!
2021-08-12
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-08-12
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-08-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-08-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-08-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-08-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-08-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-08-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-08-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Sokszor hallottam már az alapí­tványról, most a legutóbbi kutyaviadalos kutyák mentésével kapcsolatban. Nem túl nagy, de rendszeres adományommal szeretném segí­teni a további munkájukat. Sok kicsi sokra megy - talán többen is adakoznak rendszeresen.
2021-08-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-08-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-08-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-08-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-08-10
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-08-08
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Zebulon
2021-08-05
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Jimi
2021-08-05
 

Dalli Szilvia
1 000 Ft
JIMI macska
2021-08-05
 

Dr. Sebők Melinda
2 000 Ft
Jimi cicusnak!
2021-08-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-08-01
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2021-07-28
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Gubanc
2021-07-27
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Gubanc
2021-07-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Nick
2021-07-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-21
 

Anonymus
2 000 Ft
Sok sikert kívánok a munkájukhoz. Önök csodálatos emberek, kérem tegyenek meg mindent, hogy meggyógyuljon ez a kutyus, Nick. Szivesen látnám, ha gyógyulása után képeket tennének fel róla. Isten áldja Önöket!
2021-07-21
 

Osmanaj Admira
5 000 Ft
2021-07-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-20
 

Péterné Király
1 000 Ft
2021-07-20
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-07-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-07-20
 

Anonymus
500 Ft
2021-07-20
 

Kádár Barbara
10 000 Ft
Nick
2021-07-20
 

Kovács Sabína
2 000 Ft
NICK
2021-07-20
 

Anonymus
2 000 Ft
Gubanc
2021-07-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Nick
2021-07-19
 

Drotter Zsolt
5 000 Ft
Nicknek mihamarabbi felépülést és kívánom, hogy jó gazdihoz kerüljön
2021-07-19
 

TAR András
2 000 Ft
2021-07-19
 

Anonymus
600 Ft
NICK gyógyulására
2021-07-19
 

Vasas-Dósa Katalin
2 000 Ft
2021-07-19
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
2021-07-19
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-07-15
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Kacsa
2021-07-14
 

Mrenko Peter
1 000 Ft
Kacsa
2021-07-14
 

Anonymus
400 Ft
2021-07-14
 

Anonymus
300 Ft
2021-07-14
 

Anonymus
300 Ft
2021-07-14
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-07-13
 

Geri Katalin
2 000 Ft
2021-07-13
 

Tálos Andrea
3 000 Ft
2021-07-13
 

Blank Mária
1 000 Ft
Marcika❤️
2021-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-13
 

peter mrenko
1 000 Ft
2021-07-13
 

Wágner László/László Milan
5 000 Ft
Makkmarci
2021-07-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Makkmarci
2021-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-13
 

Dalli Szilvia
2 000 Ft
2021-07-13
 

Dávid Fehér
1 000 Ft
Kacsa
2021-07-13
 

Imre László
2 000 Ft
Ribizli és Kókusz cicák küldik tappancstársuk mielőbbi gyógyulásához.
2021-07-12
 

Gulyás Adrián
1 000 Ft
2021-07-12
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-07-11
 

Nemeth Bertalan
10 000 Ft
2021-07-11
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-07-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-07-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-07-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-07-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-07-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-07-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-07-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-07-11
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-07-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-07-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2021-07-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-07-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-11
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-07-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-07-10
 

Vigh Adrienn
5 000 Ft
2021-07-08
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-07-07
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Parfüm
2021-07-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-07-06
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2021-07-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-06
 

Boszorád Réka
5 000 Ft
2021-07-05
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Aba család
2021-07-04
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-02
 

Vigh Adrienn
5 000 Ft
2021-06-30
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Szalai Lili
530 Ft
2021-06-28
 

Szalai Lili
470 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
1 000 Ft
öregedő klíma
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Dömötör Bálint
2 000 Ft
2021-06-28
 

Eperjesi Tóth Erika
1 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-28
 

Árki Éva
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-28
 

Orosz Viktória
1 000 Ft
2021-06-28
 

Honti Kinga
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Jónás Zoltán
1 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Zsilák Tamás
5 000 Ft
2021-06-28
 

May Virág
1 000 Ft
2021-06-28
 

Tabi Adèl
2 000 Ft
2021-06-28
 

Óré Zsófia
5 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
Öregedők klímája
2021-06-28
 

Szabóné Csuhaj Noémi
3 000 Ft
2021-06-28
 

Pintér Brigitta
2 000 Ft
Klíma projektre az öreg kutyusoknak ❤️
2021-06-28
 

Krampek Virág
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-28
 

Kisbakonyi Anett
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-28
 

Gyönyörü Tímea
2 000 Ft
Remélem mihamarabb megoldódik a probléma! ☹️
2021-06-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-28
 

Anonymus
1 000 Ft
Öregedő klíma
2021-06-28
 

Fazekas-Kálovics Kornélia
10 000 Ft
2021-06-28
 

Köves Dániel
1 000 Ft
2021-06-28
 

Feketéné Gazsi Márta
2 000 Ft
2021-06-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-21
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Fondu
2021-06-19
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-06-19
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-06-18
 

Anonymus
20 000 Ft
Nadia
2021-06-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Netti
2021-06-17
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-06-17
 

Glósz Petra
10 000 Ft
2021-06-17
 

Dékány Ildikó
5 000 Ft
Netti
2021-06-17
 

Anonymus
3 000 Ft
Sziasztok,támogassátok,ahogy tudjátok az àrtatlan,kiszolgàltatott kis csöppségeket,v.éppen az idősebb magàra hagyott àllatokat. Legyen új esélyük,jobb helyük a világban.
2021-06-15
 

Boszorád Réka
2 000 Ft
2021-06-14
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Gadna család
2021-06-14
 

Győri Judit
1 000 Ft
2021-06-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-12
 

Héri Adrienn
5 000 Ft
2021-06-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-12
 

Kizman Anna
10 000 Ft
2021-06-12
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2021-06-12
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Kovács-Rutai Bernadett
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-06-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-06-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-06-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-06-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-06-11
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-06-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-06-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-06-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-06-11
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-06-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-06-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-06-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-10
 

Bátor Aliz
5 000 Ft
Gadnai paralízises csodamamának és a cumistáknak, vagy akinek a legnagyobb szüksége van rá! <3
2021-06-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-10
 

Anonymus
1 000 Ft
Gadna család
2021-06-10
 

Kovács Lilla
1 000 Ft
2021-06-10
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-06-10
 

Döbrönte Réka
5 000 Ft
2021-06-10
 

Anonymus
20 000 Ft
Nadia kezeléséhez. Gyógyulást!
2021-06-09
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Nadia
2021-06-09
 

Debera Anita
2 000 Ft
Nadia
2021-06-08
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Szívférgesség gyógyulás
2021-06-08
 

Dévényi Tímea
2 000 Ft
2021-06-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-06-04
 

Fanny Reiter
500 Ft
Nadia, gyógyulj meg!
2021-06-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Nadia <3
2021-06-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá Nadia!!
2021-06-04
 

Szávai Luca
1 000 Ft
2021-06-04
 

Varadi Oliver
5 000 Ft
2021-06-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Jobbulást kicsi Nadinnak❤️
2021-06-03
 

Anonymus
5 000 Ft
Nadia Miskolc környéki francia bulldognak
2021-06-03
 

Kustanczi Lia
10 000 Ft
2021-06-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-03
 

Eszter Horváth
500 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
2 000 Ft
Gyógyulj meg Nadia!
2021-06-02
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Nadia ❤️
2021-06-02
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-02
 

Lacsnyné Ádám Anita
2 000 Ft
Gyógyulj meg drága Nadia 🥰💖🐾
2021-06-02
 

Anonymus
1 000 Ft
Nadia megmentésére
2021-06-02
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-06-02
 

Kertészfi Zsanett
5 000 Ft
2021-06-02
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-02
 

Hidvégi Melinda
2 000 Ft
2021-06-02
 

Hermina Nagy
5 000 Ft
Nadia
2021-06-02
 

Anonymus
1 000 Ft
Nadia
2021-06-02
 

Czéh Brigitta
2 000 Ft
2021-06-02
 

Tar Fruzsina
1 000 Ft
Nadia, épülj fel kislány! 🙏❤ Sajnos nem sokkal tudtam segíteni, de hatalmas kitartást és erőt kívánok az egész alapítványi csapatnak!
2021-06-02
 

schaffler nina
2 000 Ft
Nadia
2021-06-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-06-01
 

Blank Mária
1 000 Ft
Dwayne
2021-05-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-31
 

Szakácsi Róbert
1 000 Ft
Dwayne
2021-05-31
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Habarcs
2021-05-31
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-30
 

Peter Fenyvesi
10 000 Ft
Köszönöm és mindent bele
2021-05-29
 

Tálos Andrea
5 000 Ft
2021-05-28
 

Molnár Ibolya
5 000 Ft
2021-05-27
 

Anonymus
10 000 Ft
Gyógyulj meg Szója!❤️❤️❤️
2021-05-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-27
 

Halász Józsefné
2 000 Ft
SZÓJÁNAK, HOGY MI ELÖBB FELÉPÜLJÖN!!
2021-05-26
 

Anonymus
3 000 Ft
Félix
2021-05-26
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-05-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-22
 

Anonymus
10 000 Ft
Fátyol cicanak
2021-05-22
 

Konyhás Tamás
2 000 Ft
Lótusz <3
2021-05-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-21
 

Allington Lívia
10 000 Ft
Kertész <3
2021-05-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-20
 

Makova Anna
4 500 Ft
Lótusz
2021-05-19
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-05-19
 

Feher David
1 000 Ft
Lótusz
2021-05-19
 

Ványi Dorottya
10 000 Ft
2021-05-19
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Lótusz
2021-05-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Lótusz
2021-05-19
 

Hudák Dávid
2 000 Ft
Lótusznak, a sérült vak fehér Akitának.
2021-05-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Lótusz
2021-05-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-16
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-05-16
 

Kolompárné Sütő Ildikó
2 000 Ft
2021-05-16
 

Farkas Bianka
10 000 Ft
Fátyol cica, gyógyulj meg ❤️
2021-05-15
 

Feil Péter
1 000 Ft
2021-05-15
 

Krisztián Király
5 000 Ft
2021-05-15
 

Andrea0 Mészáros
5 000 Ft
FÁTYOL
2021-05-15
 

Tarján Veronika
100 000 Ft
2021-05-15
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-05-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-14
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Fátyol
2021-05-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-05-13
 

Klavács Barbara
1 000 Ft
2021-05-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Kertész
2021-05-13
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Kertész
2021-05-13
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-05-13
 

Szepesvári Katalin
5 000 Ft
Kertész, gyógyulj meg!!!
2021-05-12
 

Anonymus
17 000 Ft
Amikor elértem az érdekelt státuszt a Twitch oldalán (ez direkt egy stream specifikus oldal), arra gondoltam, hogy tartok egy 24 órás charity live-ot és a bevételem teljes összegét elutalom egy alapítványnak. Instán indítottam egy szavazást, amiben eldöntötték az emberek,hogy kinek menjen a bevétel.
2021-05-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-05-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-05-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-05-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-05-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-05-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-05-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-05-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-05-10
 

Pelikán Boglárka
5 000 Ft
2021-05-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-07
 

Anonymus
1 000 Ft
MakkMarci
2021-05-07
 

Hossó Krisztina
2 000 Ft
2021-05-06
 

Kovács Tünde
10 000 Ft
2021-05-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Szeretnék kutyák és macskák orvosi kezelésére adományozni. Köszönöm!
2021-05-04
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-05-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-05-02
 

Anonymus
50 000 Ft
Zuhi orokbefogadasa
2021-05-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-01
 

Anonymus
5 000 Ft
Szezám magocska
2021-05-01
 

Herendi Zsófia
2 000 Ft
2021-05-01
 

Váradi-Szántó Krisztina
5 000 Ft
2021-05-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-30
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Szezám Magocska
2021-04-30
 

Szendrei Vanda
1 000 Ft
2021-04-29
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-04-29
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-04-28
 

Ács Kristóf
20 000 Ft
2021-04-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-28
 

Anonymus
40 000 Ft
Köszönöm, hogy segítettek Kisdobos mamán, remélem ebből sikerül a bent maradó állatokon picit segíteni.
2021-04-28
 

Paulheim Szandra
15 000 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
20 000 Ft
Köszönöm a munkátokat! Hopp egy szenabála! :)
2021-04-27
 

Pintér Anna Gizella
2 000 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
15 000 Ft
széna beszerzés
2021-04-27
 

Anonymus
10 000 Ft
AROMA bulldog kutyanak
2021-04-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-27
 

Eőry István
20 000 Ft
széna beszerzés
2021-04-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
15 000 Ft
2021-04-27
 

Kónya Orsolya
10 000 Ft
2021-04-27
 

Baranyi Andrea
15 000 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-27
 

Kolontar Zoltan
4 200 Ft
2021-04-27
 

Anonymus
30 000 Ft
2021-04-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-22
 

Barkász Gabriella
5 000 Ft
Makkmarci
2021-04-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Cumisták támogatására
2021-04-21
 

Vasas Krisztina
5 000 Ft
Makkmarcinak sok szeretettel ❤
2021-04-21
 

Zay Dénes
2 500 Ft
2021-04-21
 

Laki Katalin
2 000 Ft
2021-04-21
 

Pozsonyi Tünde
10 000 Ft
cumisták, Szuperek vagytok Noésok! :) Kitartás. Remélem minden kiscicának lesz gondos, szerető gazdija.
2021-04-20
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-04-20
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2021-04-19
 

Anonymus
1 000 Ft
Makkmarci gyógyulj meg kiskutya!
2021-04-19
 

Gabriella Ondrik
2 000 Ft
2021-04-18
 

Anonymus
20 000 Ft
Hihetetlen a munkátok, le a kalappal előttetek! Köszönöm minden mentett állat nevében! Makkmarcinak pedig sok puszit küldök a meggyötört kis testére!
2021-04-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-18
 

Erdélyi Szabolcs
5 000 Ft
Makk Marci részére!
2021-04-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-18
 

Anonymus
2 000 Ft
Makkmarci
2021-04-18
 

Anonymus
1 000 Ft
Makkmarci
2021-04-18
 

Joó Józsefné
5 000 Ft
2021-04-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Mammina család
2021-04-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-13
 

Lázár Dalma
1 000 Ft
Viking fülecskéjére <3 gyógyulj meg Nagyfiú
2021-04-12
 

Anonymus
10 000 Ft
Mungo cica műtétjéhez szeretnék hozzájárulni.
2021-04-12
 

Sós Anita
1 000 Ft
Kutyatápra :)
2021-04-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-04-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-04-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-04-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-04-11
 

Melinda Fritz
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-04-11
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-04-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
500 Ft
2021-04-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2021-04-11
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-04-11
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-11
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-04-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-10
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Mungo
2021-04-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-09
 

Kizman Anna
10 000 Ft
2021-04-09
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-04-08
 

Kövér Tilla
5 000 Ft
2021-04-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra
2021-04-06
 

Bot Réka
1 000 Ft
2021-04-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-04
 

Bódi Károly
1 000 Ft
2021-04-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-04-01
 

Vásárhelyi Beatrix
2 000 Ft
2021-03-31
 

Bodocs Timea
20 000 Ft
2021-03-31
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Barbamami
2021-03-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-30
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-03-30
 

Szöllőskeiné Pakot Ágnes
1 000 Ft
Barbamami
2021-03-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-28
 

Mihály Nikoletta
20 000 Ft
2021-03-27
 

Kolontar Zoltan
4 200 Ft
2021-03-26
 

Lukácsi Kata
5 000 Ft
2021-03-26
 

Bàn Àgnes
5 000 Ft
2021-03-26
 

Ványi Kata
2 000 Ft
2021-03-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-25
 

Babics Klaudia
2 000 Ft
2021-03-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-25
 

Kaluha-Guti Alexandra
2 000 Ft
2021-03-25
 

Anonymus
3 000 Ft
Yara!
2021-03-25
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulj meg Yara!❤️
2021-03-25
 

Sulyok-Lukács Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-03-25
 

Dr. Köteles Anita
10 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-24
 

Bányay Gergely
20 000 Ft
Yara és Sylvi kezelésére
2021-03-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-24
 

Dudzinska Joanna
5 000 Ft
2021-03-24
 

Nemeth Diana
5 000 Ft
2021-03-24
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Yara
2021-03-24
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Yara cica
2021-03-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-24
 

Nagy Tamara
10 000 Ft
2021-03-24
 

Balogh Gabcsu
3 000 Ft
Yarának nagyon szorítok! ❤️ Remélem segít rajta a csekély kis adományom.
2021-03-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-24
 

Erdélyi-Nagy Dániel
2 000 Ft
2021-03-24
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
Yara
2021-03-24
 

Balogh Éva
10 000 Ft
Küldöm adományunkat a szergényi menhelyre ennivalóra. Veletek vagyunk!
2021-03-24
 

Gubek Nóra
10 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
3 000 Ft
Szergenyi kutyusok részére!
2021-03-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-24
 

Heléna Bokotej
5 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-03-24
 

Teknős Tünde
5 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-24
 

Kolling Zsuzsanba
50 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-24
 

Müller Ferenc
5 000 Ft
2021-03-24
 

Törő Sándorné
2 000 Ft
2021-03-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-24
 

Lantaiova Nora
2 000 Ft
Kutyatáp vásárlása
2021-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-23
 

Szabó Zsófia
5 000 Ft
Kedves Alapítvány! Egy szergényi lakos vagyok aki Pesten él, így sajnos nem tudok rögtön autóba pattanni, hogy kiugorjak hozzátok és letegyek a kaputokba egy nagy zsák tápot. A kis állatok viszont fontosak, ne éhezzenek 😞 remélem ezzel az adománnyal hozzájárulok ahhoz, hogy egyenek 🙈 😞
2021-03-23
 

Nagy Éva
10 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-23
 

Ondrik Gabriella
2 000 Ft
2021-03-23
 

Balazs Ferenczi
2 000 Ft
2021-03-23
 

Kovács Adri
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-03-23
 

Baranyi Andrea
20 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-23
 

Láng Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Eőry István
20 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra
2021-03-23
 

Lázárné Páli Krisztina
3 000 Ft
2021-03-23
 

Kiss Eszter
10 000 Ft
Sok szeretettel küldöm és kívánom , hogy mindegyik àllatkànak legyen mit ennie és szerető gazdija.
2021-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Szergényi állatotthon
2021-03-23
 

Szilágyi Réka
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Weszelovszky Kincső
3 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra. Hálás köszönet mindenért amit tesztek. Csodálatosak vagytok!
2021-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-23
 

Bényi Melinda
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Lovász Eszter
2 000 Ft
2021-03-23
 

Farkas Kinga
2 000 Ft
Sajnos nincs több pénz a számlámon :/
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Szergényi menhely kutyusainak
2021-03-23
 

Schmidt Edina
2 000 Ft
2021-03-23
 

Kizman Anna
10 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-23
 

Póczak Katalin
5 000 Ft
A szergényi és vas megyei kutyusok eledelére szánom az adományomat.
2021-03-23
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
50 000 Ft
2021-03-23
 

Dohnal Ildikó
1 000 Ft
2021-03-23
 

Burián-Bagi Orsolya
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
500 Ft
2021-03-23
 

Takács Dávid
5 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra
2021-03-23
 

Sára Klaudia
10 000 Ft
2021-03-23
 

Kövér Tilla
5 000 Ft
2021-03-23
 

Hidvégi Melinda
2 000 Ft
2021-03-23
 

Kácser Gabriella
1 000 Ft
2021-03-23
 

Németh Mária
5 000 Ft
kutyatáp vásárlásra
2021-03-23
 

Györkös Vivien
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-23
 

Kis Gabi
10 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Kutyatáp vásárlás Szergénybe
2021-03-23
 

Körmendi Gabriella
10 000 Ft
Kutyatáp vásárlás vagy amire kell.
2021-03-23
 

Horváth Szilvia
5 000 Ft
Kutyatáp vásárlásra Szergénybe <3
2021-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-23
 

Kricsfalusi Fruzsina
2 000 Ft
2021-03-23
 

Anonymus
2 000 Ft
Beretta. ❤
2021-03-23
 

Guba Tamás
10 000 Ft
Beretta cicának
2021-03-22
 

Záhorec Judit
10 000 Ft
2021-03-22
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Beretta
2021-03-21
 

Anonymus
10 000 Ft
Sylvi
2021-03-21
 

Szilvia Kocman
5 000 Ft
2021-03-21
 

Szörényi Nóra
1 000 Ft
2021-03-21
 

Havas Péter
5 000 Ft
2021-03-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-18
 

Anonymus
5 000 Ft
A kisallatok neveben: Koszonet mindenert!
2021-03-18
 

Anonymus
10 000 Ft
Sylvi gyógyítására. Köszönöm, hogy segítetek rajta. Hálás vagyok a munkátokért.
2021-03-17
 

Bence Bianka
1 000 Ft
Sylvi gyógyulásához
2021-03-17
 

Reka Veres
5 000 Ft
Sylvie gyogyulj meg!
2021-03-17
 

Szasz-Szelei Reka
5 000 Ft
Cumistàk
2021-03-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2021-03-17
 

Végvári Ildikó
5 000 Ft
Csodálom a munkájukat, szeretnék egy kicsit segíteni. "Despasito és Fonsi"
2021-03-16
 

Meuser Nikolett
5 000 Ft
2021-03-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-16
 

Ákos Blahó
4 000 Ft
Sylvi
2021-03-16
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Despazito és Fonsi
2021-03-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Sylvinek❤️
2021-03-15
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2021-03-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-14
 

Huszák Júlia
20 000 Ft
Sári Kata 30. születésnapja alkalmából:) Júlia és Balázs
2021-03-14
 

Széphegyi Anita
5 000 Ft
2021-03-13
 

Mátó Kristóf
5 000 Ft
Sári Kata szülinapi meglepetés
2021-03-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Gyógyulj meg hamar Sylvi kiskutya és találd meg azt a szerető gazdit, aki nem hagyja, hogy többé bántódásod essen. Azt kívánom, hogy 100-szor annyi boldogság. szeretet és jó érjen, mint amennyit szenvedned kellett.
2021-03-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Sylviért
2021-03-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Sylvi
2021-03-12
 

Lukács Brigitta
2 000 Ft
2021-03-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-12
 

Szabó Sári
5 000 Ft
Hajrá Sylvi!!!!
2021-03-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-12
 

Gazdóf Lilla
2 000 Ft
Sylvia
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
Sylvi
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Mi
2021-03-11
 

Tóth Nikoletta
5 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Sylvi
2021-03-11
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Sylvi
2021-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Sylvi Remelem meg tudjatok gyógyítani szegénykémet...😔 Nagyon drukkolok !
2021-03-11
 

Tiborné Leirer
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Sylvi
2021-03-11
 

Kis Tamas Barbara
5 000 Ft
2021-03-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-03-11
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-03-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-03-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-03-11
 

Melinda Fritz
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-03-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-03-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-09
 

Zay Dénes
2 000 Ft
2021-03-09
 

Anonymus
2 000 Ft
Sylvi
2021-03-09
 

Posztós Vince
5 000 Ft
Sylvi
2021-03-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-08
 

Kállai Olga
3 000 Ft
2021-03-08
 

Patricia Cservenák Eck
2 000 Ft
Köszönöm az önzetlen segítségeteket. 👍Én így tudok segíteni
2021-03-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Sylvi: mihamarabbi gyógyulást kívánunk!
2021-03-08
 

Boszorád Réka
1 000 Ft
Sylvi
2021-03-08
 

Elekes Réka
1 000 Ft
2021-03-07
 

Markus Nikolett
2 000 Ft
Sylvi
2021-03-07
 

Ábrahám Adrienn
1 500 Ft
Sylvi
2021-03-07
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-07
 

Toth Hajnalka
5 000 Ft
Minden elismerésem a munkátokért!! Fantasztikus emberek vagytok!!
2021-03-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-07
 

Békési Emese
5 000 Ft
2021-03-07
 

Anonymus
3 755 Ft
Sylvi
2021-03-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-07
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-03-07
 

Bankó Nóra
2 000 Ft
2021-03-06
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-06
 

Kinczel Beatrix
4 000 Ft
Sylvi
2021-03-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-03-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Sok sikert a harcban! Sylvi esete nagyon emgrendített.
2021-03-06
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Sylvi
2021-03-05
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
Mirázs
2021-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
Kiku
2021-03-04
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-03-03
 

Váradi Szilvia
2 000 Ft
2021-03-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-03
 

Sós Anita
1 000 Ft
2021-03-03
 

Anonymus
10 000 Ft
Zongora
2021-03-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Apród és Előd
2021-03-02
 

Allington Lívia
10 000 Ft
Apród és Elöd <3
2021-03-02
 

Boszorád Réka
2 000 Ft
Apród és Előd
2021-03-02
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-02-27
 

Anonymus
60 000 Ft
Zongora gyógyulására 🙏🏻
2021-02-27
 

Krisztián Barbara
2 222 Ft
Zongora 🤍🖤❤️
2021-02-27
 

Kolontar Zoltan
4 000 Ft
2021-02-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-26
 

Csató Ildikó
5 000 Ft
2021-02-26
 

Viktoria Deak
10 000 Ft
Zongora❤️
2021-02-26
 

Podlocz Julia
5 000 Ft
2021-02-26
 

Németh Katalin
2 000 Ft
2021-02-26
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-26
 

Szűts-Novák Rita
5 000 Ft
2021-02-26
 

Fehér Dóra
5 000 Ft
Zongorának! <3
2021-02-21
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
2021-02-21
 

Poszmik Gilbert
2 000 Ft
Terence
2021-02-21
 

Bálint-Murányi Melinda
2 000 Ft
2021-02-21
 

Anonymus
500 Ft
2021-02-20
 

Gombos Mária
5 000 Ft
Boxer mentésnek
2021-02-20
 

Anonymus
10 000 Ft
Vért
2021-02-20
 

Nagy Zoltán
5 000 Ft
2021-02-20
 

Zay Dénes
1 500 Ft
2021-02-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-19
 

Anonymus
2 000 Ft
Gyurma!
2021-02-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-19
 

Hallak Hella
2 000 Ft
2021-02-19
 

Pap Kitti
2 000 Ft
Gyurma
2021-02-19
 

Pap Kitti
2 000 Ft
2021-02-18
 

Annamária Soós-Horváth
1 000 Ft
Gyurma
2021-02-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-02-16
 

Anonymus
10 000 Ft
Jácintka
2021-02-16
 

Kis Tamas Barbara
5 000 Ft
2021-02-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-14
 

Anonymus
10 000 Ft
Párommal Valentin nap alkalmából úgy gondoltuk, hogy úgy okozunk egymásnak örömet, hogy ne csak mi, hanem az otthon négylabú lakói is boldogak legyenek! 🐶
2021-02-14
 

Anonymus
10 000 Ft
Boldog Valentin napot négylábú angyalok ❤️
2021-02-12
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-02-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-11
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-02-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-02-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Sokszor hallottam már az alapí­tványról, most a legutóbbi kutyaviadalos kutyák mentésével kapcsolatban. Nem túl nagy, de rendszeres adományommal szeretném segí­teni a további munkájukat. Sok kicsi sokra megy - talán többen is adakoznak rendszeresen.
2021-02-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-02-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2021-02-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-10
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Filkó
2021-02-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-10
 

Ferencz Melinda
1 000 Ft
2021-02-08
 

Kinczel Beatrix
5 000 Ft
2021-02-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Jácintka
2021-02-08
 

Wágner László/László Milan
3 000 Ft
Jácintka
2021-02-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-06
 

Anonymus
2 000 Ft
A szívférgesek gyógyulására :)
2021-02-06
 

Szendrei Vanda
2 000 Ft
2021-02-04
 

Melinda Fritz
2 000 Ft
2021-02-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-02-03
 

Anonymus
8 936 Ft
2021-02-02
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-02-02
 

Csibi Csilla
2 000 Ft
Jácintka
2021-02-01
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-01
 

Anonymus
2 000 Ft
Köszönet és hála a MUNKÁTOKÉRT
2021-02-01
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Ignác
2021-02-01
 

Farkas Bianka
10 000 Ft
Ignác cicának <3
2021-02-01
 

Soós-Horváth Annamária
2 000 Ft
Ignác
2021-02-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-01
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Pápaszem
2021-01-31
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-31
 

Anonymus
2 000 Ft
Pápaszem
2021-01-31
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-30
 

Dr. Vajda Tímea
5 000 Ft
2021-01-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-29
 

Anonymus
6 000 Ft
2021-01-29
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-01-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-29
 

Dékány Bettina
500 Ft
Jácintka gyógyulására!
2021-01-29
 

Forrai-Kendrusz Kamilla
2 000 Ft
2021-01-29
 

Devenyi Renata
5 000 Ft
2021-01-28
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Monokli
2021-01-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-27
 

Kolontar Zoltan
3 900 Ft
2021-01-25
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Antik
2021-01-25
 

Zay Dénes
2 000 Ft
2021-01-24
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-22
 

Anonymus
2 000 Ft
Beteg kölykök
2021-01-22
 

Juhász Adrienn
10 000 Ft
Burgamon
2021-01-22
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
2021-01-22
 

Lilla Toldi
5 000 Ft
2021-01-21
 

Anonymus
250 Ft
2021-01-20
 

Kinczel Beatrix
2 000 Ft
2021-01-20
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Rizibizi
2021-01-20
 

Schubert-Wagner Birgit
20 000 Ft
2021-01-20
 

Anonymus
1 000 Ft
Rizibizire😔❤
2021-01-20
 

Blahó Ákos
3 000 Ft
2021-01-18
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-18
 

Bokotej Heléna
5 000 Ft
2021-01-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-17
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Burgamon
2021-01-16
 

Garas Nikoletta
5 000 Ft
2021-01-16
 

Andorka Piroska
5 000 Ft
Burgamon
2021-01-15
 

Petri Judit
5 000 Ft
2021-01-15
 

POLICS MÁRIA
3 000 Ft
2021-01-15
 

Anonymus
5 000 Ft
Burgamon és Kagylo
2021-01-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-15
 

Házy Fruzsina
5 000 Ft
2021-01-15
 

Anonymus
10 000 Ft
Burgamon, Kagyló kutyák számára
2021-01-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Legendának és társainak
2021-01-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Legenda
2021-01-13
 

Káré Anett
5 000 Ft
Legendának, a sárga cicának
2021-01-13
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-01-13
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Legenda
2021-01-13
 

Anonymus
2 000 Ft
Legenda
2021-01-13
 

Abraham Adrienn
3 000 Ft
Legenda
2021-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2021-01-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2021-01-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
Sokszor hallottam már az alapí­tványról, most a legutóbbi kutyaviadalos kutyák mentésével kapcsolatban. Nem túl nagy, de rendszeres adományommal szeretném segí­teni a további munkájukat. Sok kicsi sokra megy - talán többen is adakoznak rendszeresen.
2021-01-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2021-01-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2021-01-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-10
 

Potencsik Virág
5 000 Ft
Köszönjük a munkátokat, sok erőt és kitartást! Ezzel a kis összeggel szeretnélek támogatni Titeket!
2021-01-09
 

Holhos Éva
5 000 Ft
2021-01-09
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2021-01-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-09
 

Szilvia Jakab
2 000 Ft
Hálás köszönet, amit a kutyusokért tesztek!
2021-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-08
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-01-08
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Utca család
2021-01-08
 

Regász Beatrix
5 000 Ft
Utca csalàd Gyors felèpülèst!
2021-01-08
 

Anonymus
3 000 Ft
Utca család
2021-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-08
 

Balogh Ágota
2 000 Ft
Utca család részére
2021-01-08
 

Anonymus
5 000 Ft
Utca csalad
2021-01-08
 

Serfőző Stella
5 000 Ft
2021-01-08
 

Hofer Lívia
1 000 Ft
Utca család! Mielőbbi gyógyulást nekik (is)! :(
2021-01-08
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
Utca család
2021-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-08
 

Csordás-Németh Kinga
1 000 Ft
Utca család részére!
2021-01-08
 

Anonymus
5 000 Ft
#Utca_család
2021-01-08
 

Szabo Annamari
1 500 Ft
“Utca család” számára
2021-01-08
 

Alpár-Major Andrea
2 000 Ft
#utca_csalad
2021-01-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-08
 

Soós-Horváth Annamária
1 000 Ft
Utca család és más állatok számára
2021-01-08
 

Tóth Ninetta
3 000 Ft
2021-01-07
 

Polai Renáta
10 000 Ft
Antik öreg boxerlány gyógyulását szeretném támogatni ❤️
2021-01-07
 

Kövér Tilla
1 000 Ft
2021-01-06
 

Szilvia Jakab
5 000 Ft
Antik kutyusnak jobbulást kívánok! Köszönet a fantadztikus munkájukért!
2021-01-06
 

Székely Katalin
5 000 Ft
Antik
2021-01-06
 

Anonymus
1 000 Ft
Antik Szorítunk nagyon ❤️
2021-01-06
 

Bourifné Marincsák Katalin
3 000 Ft
2021-01-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-06
 

Barabás Zsófi
2 000 Ft
2021-01-06
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-05
 

Anonymus
20 000 Ft
ARIA, Noé nagyon szép, amit tesztek, soha ne adjátok fel.
2021-01-05
 

Horváth Zoltán
2 000 Ft
2021-01-05
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
2021-01-05
 

Viktória Vámos
3 500 Ft
jótékonysági futás
2021-01-05
 

Anonymus
5 000 Ft
ARIA
2021-01-05
 

Petényi Mária
2 500 Ft
Jótékonysági futás
2021-01-05
 

Anonymus
1 000 Ft
AIRA!
2021-01-04
 

Molnár Ildikó
1 000 Ft
Aria
2021-01-04
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-01-04
 

Svéda Henriett
3 500 Ft
Szeretném megkapni a Noé-s naptárat a posta címemre.
2021-01-04
 

Novák Bianka
2 500 Ft
2021-01-02
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-01-02
 

Korbuly Kamilla
3 500 Ft
2021-01-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Most január 2-án vettem észre a virtuális éveleji futás séta bicikizést, tudom hogy a regisztrációs idő már lejárt, de azt hiszem...a jótékonyságnak nincs határideje, így szeretettel küldöm az adományomat. Bild Annamária (Twister&Sprite kutyák)
2021-01-02
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-01-02
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-01-01
 

Bordé Barbara
2 000 Ft
2021.01.01. Jótékonysági futás teljesítése, regisztráció nélkül
2021-01-01
 

Anonymus
3 500 Ft
2021-01-01
 

Sipos-Szabó Tünde
3 500 Ft
Jótékonysági futás.
2021-01-01
 

Anonymus
10 000 Ft
jótékonysági futás
2021-01-01
 

Anonymus
2 500 Ft
Kedves Noé Állatotthon Alapítvány! A 2021.január 1. Jótékonysági adománya tőlem nektek! :-)
2021-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-01-01
 

Anonymus
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2021-01-01
 

Miklósné Rigó Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-01-01
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-01-01
 

Molnár Bernadett
2 500 Ft
Jótékonysági futás
2021-01-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Kalli András
2 500 Ft
2020-12-31
 

Tamics Norbert
3 500 Ft
Jótékonysági futás!
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
Virtuális teljesítés
2020-12-31
 

Kasza Gergely Balázs
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
jótékonysági futás!
2020-12-31
 

Gyürü Emese
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Gyapay Soma
3 500 Ft
Jótékonysági futás - Gyapay Soma
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-31
 

Németh Hanna
3 500 Ft
Jótékonysági futás 💞
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
jótékonysági futás FÜLÖP STELLA és Varga Dániel
2020-12-31
 

Róna Zsuzsa
3 500 Ft
Regisztráció a januári 1-jei futásra 🤗
2020-12-31
 

Muzsik Nikolett
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Jotekonysagi futas
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Utczás Margita
5 000 Ft
Nagyon boldog, örökbefogadásban gazdag, talált és sérült állatokban szegény új évet kívánok! Puszik és pacsik
2020-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-31
 

Simon Hajnalka
2 500 Ft
Jotekonysagi futas 2021. Januar 1. Simon Hajnalka
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás, 2021. január 01.
2020-12-31
 

Monori Adriána
5 000 Ft
2020-12-31
 

Szlovicsák Orsolya
3 500 Ft
2020-12-31
 

Klébesz Rita
2 500 Ft
jótékonysági futás
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
jótékonysági futás!
2020-12-31
 

Balázs Éva
7 000 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Dr. Buránszki Dóra
5 000 Ft
2020-12-31
 

Greskó Katalin
3 500 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Markó Rita
3 500 Ft
Noé virtuális jótékonysági futás
2020-12-31
 

Gyarmati Norbert
4 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
6 000 Ft
2020-12-31
 

Ónódi Rudolf
10 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
jótékonysági futás
2020-12-31
 

Ónódi Mónika
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
Jótékonysági futás
2020-12-31
 

Hajdú Katalin
3 500 Ft
2020-12-31
 

Nagypéter Ildikó
3 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-31
 

Besenyei Anita
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
8 000 Ft
2020-12-31
 

Faragó-Tóth Katalin
3 500 Ft
2020-12-31
 

Kis Balázs
3 500 Ft
Virtuális futás 🏃
2020-12-31
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-31
 

Körmendi Gabriella
10 000 Ft
Körmendi Gabriella és Cseke Katalin nevezési díja a virtuális futásra. Az érmet nem kérjük, csak virtuális oklavelet. Köszönjük!
2020-12-31
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-12-31
 

Bartus Gabriella
5 000 Ft
Jótékonysági Virtuális Újévi futás nevezési díj
2020-12-31
 

Ujaczki Bence
5 000 Ft
Ujaczki Bence és Ujaczki-Szabó Enikő adománya a NOÉ újévi virtuális futáshoz
2020-12-31
 

Anonymus
2 500 Ft
Jótékonysági NOEs Újévi virtuàlis futás 2021
2020-12-31
 

Ipacs Barbara
3 500 Ft
Ipacs Barbara újévi virtuális futás
2020-12-31
 

Ónódi Dóra
10 000 Ft
Boldog Újévet Nektek!:) Kitartást a jövő évre! Üdv, Ónódi Dóri
2020-12-31
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
2 500 Ft
Jótékonysági Újévi NOÉs virtuális futás 2021
2020-12-31
 

Kunert Andrea
3 500 Ft
Jótékonysági újévi NOÉ virtuális futás 2021 Támogatás online oklevél!
2020-12-31
 

Dömötör Roland
3 500 Ft
Jótékonysági futás! Holnap pedíg le is futom Buék!
2020-12-31
 

Patócs Nóra
4 000 Ft
2020-12-31
 

Klara Barna Zsombor
15 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
4 000 Ft
2020-12-31
 

Barbara Benedek
3 500 Ft
Jótékonysági újévi NOÉs virtuális futás 2021
2020-12-31
 

Bálint Zsófia
3 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Havas Alexandra
25 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-31
 

Földi Valentina
3 500 Ft
2020-12-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-31
 

Papp Nikolett
5 000 Ft
Nálatok jobb helyre nem is adhatnám ezt az összeget "Újévi Virtuális Futás 2020"
2020-12-30
 

Anonymus
3 500 Ft
Őze József -újévi futás
2020-12-30
 

Verebes Diána
5 000 Ft
2020-12-30
 

Borhi Anita
3 500 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
3 500 Ft
A "Jótékonysági újévi NOÉ-s virtuális futás 2021." rendezvény nevezési díja.
2020-12-30
 

Hurguly Blanka
3 800 Ft
2020-12-30
 

Ecsedi Andrea
3 500 Ft
Noé újévi futás
2020-12-30
 

Orsolya Kiss
10 000 Ft
2020-12-30
 

Kovács Zoltán
3 500 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-30
 

nagy erika
20 000 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-30
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-30
 

Süveg Katalin
2 500 Ft
2020-12-30
 

Pálfi Norbert
3 500 Ft
Noé állatotthon - Jótékonysági Újévi Virtuális Futás nevezés
2020-12-30
 

Csobaji Anna
5 000 Ft
2020-12-30
 

Bagi Anikó
5 000 Ft
Karácsonyi ajándékom testvéremtől Pétertől.
2020-12-30
 

Lugosiné Fromm Lívia
5 000 Ft
Lugosiné Fromm Lívia, Lugosi István virtuális futás nevezés, adomány
2020-12-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-29
 

Kátai Krisztina
3 500 Ft
Újévi jótékonysági virtuális futás nevezési díj - Remélem sok-sok adomány érkezik még, mert ahogy Ti is írtátok, olyan lesz az év, amilyen az első napja 😉
2020-12-29
 

Mihályiné Jung Szilvia
50 000 Ft
Karácsonyi ajándék 2020.
2020-12-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-28
 

Fruzsina Forgács
4 000 Ft
Összeg a jótékonysági virtuális futásra.
2020-12-28
 

Anonymus
50 000 Ft
2020-12-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Sok sikert, mentsék meg Hullahoppot és a többieket ) Köszönöm!
2020-12-28
 

Lukoczki Károlyné
1 000 Ft
2020-12-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Bagi Anikó karàcsonyi ajàndèka a Jèzuskától :)
2020-12-28
 

Kis-Juhász Adi
4 000 Ft
2020-12-28
 

Szabó Andrea
3 500 Ft
2020-12-28
 

Kocsa Fruzsina
3 500 Ft
2022. Januàr 1-i futàs tàmogstói díja
2020-12-28
 

Székely Katalin
5 000 Ft
2020-12-28
 

Jóni Tamás
2 000 Ft
Noir
2020-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Az Újévi virtuális futás nevezési díja.
2020-12-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-27
 

Anonymus
3 500 Ft
Pákozdi Alexandra újévi futás
2020-12-27
 

Fótos Nikoletta
2 500 Ft
Újévi virtuális futás❤️
2020-12-27
 

Madár Judit
5 000 Ft
Jövőre minden jobb lesz!
2020-12-27
 

Anonymus
4 000 Ft
2020-12-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-27
 

Le Thanh Binh
2 000 Ft
Hullahopp
2020-12-27
 

Anonymus
2 500 Ft
Nevezési díj újévi futáshoz
2020-12-27
 

Kolontar Zoltan
3 900 Ft
2020-12-26
 

Anonymus
4 000 Ft
2020-12-26
 

Vincze Beatrix
4 000 Ft
2020-12-26
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-12-25
 

Czirok Anna
30 000 Ft
2020-12-25
 

Dávid Fehér
1 000 Ft
Hullahop
2020-12-24
 

Mészáros Andrea
5 000 Ft
Hullahop
2020-12-24
 

Berta Mariann
15 000 Ft
Hullahopp
2020-12-23
 

Dóra Kiss
1 000 Ft
2020-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
HULLAHOPP
2020-12-23
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Szél Móric
2020-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-23
 

Salánki Orsolya
2 000 Ft
2020-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Hullahopp
2020-12-23
 

Somogyi Ágota
1 000 Ft
2020-12-23
 

Findt Georgina
1 000 Ft
Hullahopp segítésére
2020-12-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-23
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
Hullahopp
2020-12-23
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-23
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Szél Móric cica
2020-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Boldog Karácsonyt Nektek, köszönöm a munkátokat! Idén támogatói pulcsit kap a család ajándékba. És hajrá Szél Móric! Gyógyulj meg hamar!
2020-12-23
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-22
 

Anonymus
10 000 Ft
Kelme
2020-12-22
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-12-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-22
 

Szabó Judit
2 000 Ft
Kelme
2020-12-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm a munkájukat!
2020-12-20
 

Szőke Johanna
5 000 Ft
Boldog Karacsonyt!
2020-12-18
 

Ferenczi Balazs
2 000 Ft
2020-12-18
 

Anonymus
15 000 Ft
Boldog karácsonyt és nagyon boldog úl évet!
2020-12-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-17
 

Anonymus
10 000 Ft
Jorge
2020-12-17
 

Izing Mária
10 000 Ft
AROMA
2020-12-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-17
 

Orsolya Kiss
10 000 Ft
2020-12-17
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-16
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-16
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Aroma
2020-12-16
 

Tamás Koltai
2 000 Ft
Boldog karácsonyt ❤️ Aroma
2020-12-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-16
 

Anonymus
10 000 Ft
Gubics
2020-12-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-15
 

Anonymus
20 000 Ft
KARÁCSONYI ADOMÁNYKÁRTYA - Tüsi cica
2020-12-15
 

Anonymus
5 000 Ft
CIPZÁR
2020-12-15
 

Anonymus
5 000 Ft
KUVIK MACESZ
2020-12-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Kacskaringó ❤️
2020-12-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-15
 

Anonymus
1 000 Ft
Nem nagy összeg, de szeretném támogatni a munkátokat, amit nagyon köszönünk:)
2020-12-15
 

Anonymus
10 000 Ft
Angyalok vagytok <3 Kellemes Ünnepeket kívánok.
2020-12-14
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-12-14
 

Henter Anikó
2 000 Ft
2020-12-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-14
 

Bálint Judit
2 000 Ft
Gubics gyógyítására. Köszönöm.
2020-12-14
 

Szabó Judit
2 000 Ft
Gubicsnak Paca
2020-12-14
 

Suller Anita
2 000 Ft
Gubics
2020-12-13
 

I P
5 000 Ft
2020-12-13
 

Várvizi-Bacsa Anikó
20 000 Ft
2020-12-13
 

Anonymus
39 372 Ft
Boldog Karácsonyt!
2020-12-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-12-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-12-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Krasznai Brigitta
500 Ft
2020-12-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2020-12-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2020-12-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-12-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-09
 

Krisztina Horváthné
1 000 Ft
2020-12-09
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-08
 

Anonymus
1 500 Ft
2020-12-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-08
 

Bourifné Marincsák Katalin
10 000 Ft
2020-12-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Sokszor hallottam már az alapí­tványról, most a legutóbbi kutyaviadalos kutyák mentésével kapcsolatban. Nem túl nagy, de rendszeres adományommal szeretném segí­teni a további munkájukat. Sok kicsi sokra megy - talán többen is adakoznak rendszeresen.
2020-12-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-08
 

Rutz Márk
10 000 Ft
2020-12-07
 

Dörömbözi Ádám
5 000 Ft
2020-12-07
 

Partos Bence
1 000 Ft
2020-12-07
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Jorge
2020-12-07
 

Anonymus
5 000 Ft
JORGE
2020-12-07
 

Mészáros Andrea
2 000 Ft
2020-12-07
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Jorge
2020-12-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-07
 

Anonymus
1 000 Ft
Jorge ellátására szeretnék adomanyozni
2020-12-07
 

Anonymus
1 000 Ft
Jorge
2020-12-07
 

Anonymus
1 000 Ft
Jorge számára szeretnék adományozni!
2020-12-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-07
 

Anonymus
160 Ft
2020-12-07
 

Anonymus
3 000 Ft
Kacskaringó
2020-12-07
 

Anonymus
20 000 Ft
Köszönjük az egész éves munkátokat<3 Reméljük ezzel a kisebb összeggel hozzá tudunk járulni az állatorvosi számlák rendezéséhez.
2020-12-07
 

Boldizsár Fanni
3 700 Ft
Bulldog fajtamentés részére szeretnék adományozni
2020-12-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Kacskaringó cica műtétjére és az áldozatos munkátokért. Köszönjük !
2020-12-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-12-06
 

Heléna Bokotej
10 000 Ft
2020-12-06
 

Ramadani Ajsa
1 000 Ft
Corso Mikulás
2020-12-05
 

Szabo Adrienn
2 000 Ft
2020-12-05
 

Horváth Máté
2 000 Ft
2020-12-05
 

Feher David
1 000 Ft
Kacskaringó
2020-12-05
 

Csizmadia Márton
2 000 Ft
Kacskaringó
2020-12-05
 

Gila Zsuzsanna Boglárka
1 000 Ft
Kacskaringó
2020-12-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-05
 

Verpeléti András
5 000 Ft
Használják legjobb belátásuk szerint! Köszönöm a munkájukat!
2020-12-05
 

Czeti Viktória
2 000 Ft
2020-12-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-04
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-04
 

Szabadi Erika
2 000 Ft
2020-12-04
 

Anonymus
5 000 Ft
#Kacskaringo
2020-12-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Kacskaringó :( <3
2020-12-04
 

Tóbiás Áron
20 000 Ft
Kacskaringó
2020-12-04
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-04
 

Szalai Judit
10 000 Ft
2020-12-03
 

Sára Klaudia
5 000 Ft
2020-12-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-03
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-03
 

Virág Attila György
5 000 Ft
Kedvenc fajtám a boxer és remélem ez a tünemény mihamarabb meggyógyul!
2020-12-03
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-12-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-02
 

Anonymus
50 000 Ft
Polár gyógyulására. Nekem is egy Boxerem van innen az imádat. Az én kutyám Zénó most 10 és fél éves.
2020-12-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-02
 

Lénárt Veronika
2 000 Ft
2020-12-02
 

Edina Egedi
5 000 Ft
2020-12-02
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-12-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-29
 

Zelinka Judit
5 000 Ft
2020-11-29
 

Szabó Csilla
5 000 Ft
2020-11-29
 

Szabó Csilla
10 000 Ft
2020-11-28
 

Nemes Krisztina
20 000 Ft
Aroma
2020-11-28
 

Anonymus
500 Ft
2020-11-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-28
 

Anonymus
30 000 Ft
2020-11-27
 

Kolontar Zoltan
3 900 Ft
2020-11-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Aroma reszere. Nagyon orulnek ha tudnank majd tola tovabbi informaciot higy meggyogyult el:-)
2020-11-26
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Lőrinci Balerina
2020-11-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-11-26
 

Béri Boglárka
1 000 Ft
2020-11-26
 

Bauer Zita
5 000 Ft
Cicusoknak és kutyusoknak ❤️
2020-11-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-25
 

Anonymus
10 000 Ft
A kisbulldognak, sok szerencset
2020-11-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-11-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-25
 

Anonymus
5 000 Ft
Aroma gyógyításához szeretnék egy kis összeggel hozzájárulni, hogy minél hamarabb egy tündéri kis szőrgombóc lehessen egy boldog család tagjajént.❤️
2020-11-24
 

Németh Péter
1 000 Ft
2020-11-24
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-11-24
 

Kakuk Annamária
20 000 Ft
Aroma
2020-11-24
 

Huszar-Nogradi Eszter
1 500 Ft
Gyógyulj meg pici Aroma!
2020-11-24
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-24
 

István-Fülöp Krisztina
2 000 Ft
Aroma
2020-11-24
 

Jóni Tamás
2 000 Ft
AROMA
2020-11-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Aroma
2020-11-24
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-11-23
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Whity
2020-11-23
 

Cserpes Fanni
5 000 Ft
Oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
2020-11-23
 

Anonymus
10 000 Ft
Koszonjuk h vagytok!
2020-11-23
 

Palaga Nikolett
2 000 Ft
Whity gyógyulj meg!❤️
2020-11-23
 

Wágner László
3 000 Ft
A Facebookon László Milan néven szerepelek. Nem egyszer adományoztam, most is adnom kell, mert ez a tündéri kutya (is) megérdemli. :) Whity költségeire.
2020-11-23
 

Anonymus
50 000 Ft
2020-11-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-11-19
 

Borsos Viki
2 000 Ft
Cibere
2020-11-19
 

K D
2 000 Ft
Ciberének :)
2020-11-18
 

Székely Katalin
5 000 Ft
Cibere
2020-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-18
 

Vigyinszki Csik Tünde
5 000 Ft
2020-11-18
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
Cibere
2020-11-18
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-16
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
2020-11-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-15
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-11-14
 

Anonymus
20 000 Ft
Natsu számára küldöm! Szorítunk Neki!
2020-11-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Natsu / szívférgesek
2020-11-14
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-11-13
 

Csanak Sndor
5 000 Ft
2020-11-13
 

Nagy Rozi
2 000 Ft
Lőrinci Balerina baba
2020-11-13
 

Kovacs Bianka
2 000 Ft
Vigyázzatok a kis cicókra! Lőrinci Balerinának.
2020-11-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-13
 

Kovács Kitti
1 000 Ft
2020-11-13
 

Szabó Ágnes Katalin
2 000 Ft
Dzsordzsi kezelésére <3
2020-11-13
 

Soós-Horváth Annamária
1 000 Ft
Lőrinci balerina
2020-11-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Estelle
2020-11-12
 

Anonymus
5 000 Ft
ESTELLE
2020-11-12
 

Zay Dénes
1 000 Ft
2020-11-12
 

Anonymus
2 000 Ft
Bellissima
2020-11-11
 

Ábrahám Adrienn
1 500 Ft
Bellissima
2020-11-11
 

Kosztolánczi Tímea
2 000 Ft
Lőrinci Balerina cica <3 nem sok, de remélem meggyógyulsz!
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
BELLISSIMA
2020-11-11
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Bellissima
2020-11-11
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-11-11
 

Svéda Henriett
3 000 Ft
Kérem ha lehet ilyet kérni ,értesítenek a további fejleményekről a kutyussal kapcsolatban. Köszönöm
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 500 Ft
2020-11-11
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-11-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-11-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Krasznai Brigitta
500 Ft
2020-11-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2020-11-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2020-11-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-11-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-09
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-11-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-07
 

Gulyás József
10 000 Ft
Amikor jobban lesz, nagyon szeretnénk örökbefogadni. Jobbulást kívánunk neki, nagyon szorítunk! Üdvözlettel: Gulyás József 36703149858
2020-11-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Cibere
2020-11-05
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-11-03
 

Fulop Emese
5 000 Ft
Pilácsnak; gyógyítsátok meg, legyen boldog a további élete! ❤️❤️❤️Köszi❤️
2020-11-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Remelem ezzel is valamennyire tudok segiteni. Minden jot! :)
2020-11-03
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-11-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Pilács
2020-11-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Pilács
2020-11-02
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
2020-11-02
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Pilács
2020-11-02
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Pilács
2020-10-29
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-27
 

Zoltan Kolontar
4 000 Ft
2020-10-24
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-23
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-10-23
 

Szilágyi Krisztina
4 000 Ft
2020-10-22
 

Kinczel Beatrix
5 000 Ft
2020-10-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-22
 

Kerényi Kata
2 000 Ft
2020-10-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-22
 

Fila Rita
2 000 Ft
2020-10-22
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-21
 

Anonymus
5 000 Ft
SHOT
2020-10-21
 

Papp Nelli
2 000 Ft
Shot gyógyulásához csekély hozzájárulás. Köszönet a munkátokért.
2020-10-21
 

Tóth Zsuzsanna
1 000 Ft
Shot!
2020-10-21
 

Bogáncs Bianka
2 000 Ft
2020-10-21
 

Simon Peter
5 000 Ft
2020-10-21
 

Krasznai Brigitta
500 Ft
2020-10-21
 

Bartok Boglarka
10 000 Ft
Shot
2020-10-21
 

Anonymus
1 000 Ft
Shot kutyusnak
2020-10-21
 

Anonymus
5 000 Ft
Szvetter
2020-10-21
 

Bocsi Enikő
5 000 Ft
2020-10-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-21
 

Galyas István
2 000 Ft
2020-10-21
 

Pap Krisztina
3 000 Ft
2020-10-21
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-10-20
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Shot
2020-10-20
 

Gyurin Annelore
5 000 Ft
Gyógyulj kicsi szív! Nagyon szorítunk Neked!
2020-10-20
 

Anonymus
5 000 Ft
Shot
2020-10-20
 

István Molnár
800 Ft
2020-10-20
 

Gróf Patrícia
500 Ft
Shot
2020-10-20
 

Dr. Licker-Fóris Erna
5 000 Ft
Shot
2020-10-20
 

Anonymus
500 Ft
2020-10-20
 

Anonymus
10 000 Ft
Gyógyul meg mielőbb Shot kutuys!
2020-10-20
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-19
 

Kálló Renáta Éva
2 000 Ft
Kedves Noé! Fogadjátok szeretettel csekély adományom Kacor és Kengyele kutyusok gyógykezelésire. ❤
2020-10-18
 

Zsóka Körtvélyesi
5 000 Ft
2020-10-16
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
Kopott és Püspökfalat
2020-10-16
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
2020-10-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-14
 

Mikus Katalin
10 000 Ft
2020-10-13
 

Menyhért Milán
1 000 Ft
2020-10-13
 

Anonymus
3 000 Ft
Málé nak
2020-10-12
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Babacicák
2020-10-12
 

Zellmayr Dominik
10 000 Ft
2020-10-12
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-12
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-10-12
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2020-10-12
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-10-12
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2020-10-12
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-10-12
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2020-10-12
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-11
 

Erdők Zsuzsanna Éva
5 000 Ft
2020-10-11
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
babacicák
2020-10-10
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2020-10-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-10-10
 

Götz Katalin Alexandra
5 000 Ft
2020-10-09
 

Bourifné Marincsák Katalin
5 000 Ft
2020-10-09
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-10-08
 

Anonymus
1 000 Ft
Purszlik
2020-10-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-08
 

Anonymus
10 000 Ft
Purszlik
2020-10-07
 

Neubauer Réka
1 000 Ft
2020-10-07
 

Blank Mária
1 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Pruszlik! Szeretlek. Kivanom hogy sikeruljon <3
2020-10-07
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
2020-10-07
 

Ábrahám Adrienn
2 000 Ft
Pruszlik
2020-10-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-07
 

Bódi Károly
2 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-07
 

Turczer Éva
5 000 Ft
2020-10-07
 

Soós-Horváth Annamária
5 000 Ft
Nem lehet eléggé meghálálni amit az állatokért tesztek! Sok erőt és kitartást!
2020-10-07
 

Keszthelyi Edina
5 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-06
 

Sári Veronika
1 000 Ft
2020-10-04
 

Srek Zsófi
1 500 Ft
2020-10-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Karcagi szaporitótelep felszámolásához nagyon nagy erőt kitartást kívánok!
2020-10-03
 

Förster Orsolya
2 000 Ft
Toblerone
2020-10-03
 

Dr Czakó Orsolya
2 000 Ft
2020-10-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-30
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Piccolo
2020-09-30
 

Anonymus
5 000 Ft
Piccolo részére
2020-09-30
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-30
 

Anonymus
10 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolás
2020-09-30
 

Kis Katalin
5 000 Ft
2020-09-30
 

Várda Eszter
5 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolàsa
2020-09-29
 

Janosdeakne Orsolya
50 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
10 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolása
2020-09-29
 

Anonymus
1 000 Ft
Köszönöm a munkátokat!
2020-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-29
 

Klapperné Kring Ilona
2 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolás
2020-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-28
 

Szilasi Dóra
2 000 Ft
2020-09-28
 

Sipos-Fekete Tünde
1 000 Ft
Karcagi szaporító telep mentettjeinek, szívből.
2020-09-28
 

Oltványi Beáta
5 000 Ft
2020-09-28
 

Kapolka Judit
10 000 Ft
2020-09-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-28
 

Ádám Hornyák
2 000 Ft
2020-09-28
 

Jantner Katalin
20 000 Ft
karcagi szaporítótelep felszámolása
2020-09-28
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-27
 

Verestóiné Pál Katalin
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek, tisztelettel és szeretettel kívánok ehhez minden jót. Üdvözlettel: Kati
2020-09-27
 

Kolontar Zoltan
4 000 Ft
2020-09-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-27
 

Anonymus
10 000 Ft
Karcagi szaporító telep felszámolás
2020-09-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-26
 

Anonymus
10 000 Ft
Málé
2020-09-26
 

Takács Kitti
2 000 Ft
Karcagi szaporító telep felszámolása!
2020-09-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-26
 

Pinter Agnes
5 000 Ft
2020-09-26
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-26
 

Slemmer Zsófia
2 000 Ft
2020-09-25
 

Krupànszki Laura
2 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-25
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-25
 

Szabó Dóra
40 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-25
 

Kanász-Nagy Judit
10 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolás
2020-09-25
 

Hamvai Mária
2 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-25
 

Horváth-Fónai Andrea
2 000 Ft
Karcagi szaporítótelep felszámolás
2020-09-25
 

Budai Dóra
5 000 Ft
Sok erőt és kitartást kívánok a karcagi kutyusoknak!
2020-09-25
 

Szabó Judit
5 000 Ft
Karcagi szaporítótelep
2020-09-25
 

Anonymus
2 000 Ft
Karcagi szaporító telep felszámolás
2020-09-24
 

Répási Krisztina
2 000 Ft
Revolver gyógyulásához
2020-09-23
 

Kelemen Andrea
2 000 Ft
2020-09-22
 

Anonymus
2 000 Ft
"Cumisták"
2020-09-22
 

Der2 Erzsébet
1 000 Ft
Málé
2020-09-20
 

Anonymus
2 990 Ft
2020-09-20
 

Keresztessy Zoltán
2 000 Ft
2020-09-18
 

Dobányné Dudla Szabina
2 000 Ft
2020-09-18
 

Földes Eszter
1 000 Ft
MÁLÉ ❤️
2020-09-18
 

Kovács Tünde
5 000 Ft
2020-09-18
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-18
 

Megyeri Beáta
2 000 Ft
2020-09-18
 

Sváb Nikolett
10 000 Ft
2020-09-18
 

Grizner Kamilla
2 000 Ft
2020-09-18
 

Lázár Melinda
2 000 Ft
MÁLÉ
2020-09-17
 

Bódi Károly
2 000 Ft
2020-09-17
 

Melhardt Ferenc
1 000 Ft
2020-09-17
 

Karsai Beatrix
1 000 Ft
Málé
2020-09-17
 

Rekettye Andrea
5 000 Ft
Mindent bele MÁLÉ!! Gyorsan gyógyulj meg! Puszi&Pacsi
2020-09-17
 

Schmidt Zsófia
2 000 Ft
MÁLÉ
2020-09-17
 

Papp Orsolya
5 000 Ft
2020-09-17
 

Lis Adrienn
3 000 Ft
2020-09-17
 

Molnár Anita
2 000 Ft
2020-09-16
 

Kardos Edina
2 000 Ft
2020-09-15
 

Anonymus
5 000 Ft
Böhömnek sok szerencsét!!! Meg kell gyógyulnia, gyönyörű kutya így is, de vajon milyen lehet erősen, egészségesen, ereje teljében? Jó lenne ezt látni :)
2020-09-14
 

Keresztessy Zoltán
2 000 Ft
Gyerünk kicsi Revolver, gyógyulj fel szépen! Csodásak a gondoskodóid!
2020-09-14
 

Keresztessy Zoltán
2 000 Ft
Hajrá drága Böhöm! Csodásak vagytok!!!
2020-09-14
 

Kürti Orsolya
2 000 Ft
2020-09-14
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Revolver
2020-09-11
 

Csertán Borbála
5 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
100 000 Ft
2020-09-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-09-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2020-09-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-09-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-11
 

Frankl Edina
2 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-11
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2020-09-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-09-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-09-11
 

Kek Hajnalka
2 000 Ft
2020-09-11
 

Bokori-Rohony Eszter
2 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-10
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
cumisták
2020-09-10
 

Vágány Erika
1 000 Ft
2020-09-10
 

Márton Papp
5 000 Ft
Revolver
2020-09-09
 

Kovács Dóra
2 000 Ft
2020-09-09
 

Skram Katalin
5 000 Ft
Revolver gyógyulásához.
2020-09-09
 

Horváth Máté
2 000 Ft
2020-09-09
 

Oszlányi Tünde
2 000 Ft
Köszönjük a munkátokat, a szeretetet, a törődést! ❤️
2020-09-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-09
 

Dobai Szilvi
2 000 Ft
2020-09-09
 

Ábrahám Adrienn
2 000 Ft
2020-09-09
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2020-09-09
 

Anonymus
2 000 Ft
Revolver
2020-09-09
 

Krisztina Dócziné Medve
1 000 Ft
Drukkolok!❤️
2020-09-09
 

Hatházy Adrienn
2 000 Ft
2020-09-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-08
 

Kiss-Rázsó Anna
2 000 Ft
Revolver kutyus gyógyulására
2020-09-08
 

Anonymus
1 500 Ft
2020-09-07
 

Suhajda Edina
5 000 Ft
2020-09-07
 

Anonymus
5 000 Ft
Fantasztikus munkát végeztek!
2020-09-07
 

Beini Kinde
2 000 Ft
2020-09-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-04
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-04
 

Székely Katalin
5 000 Ft
Gyógyulj meg kis Revolver
2020-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Revolver kiskutya
2020-09-04
 

Dézsi Darinka
2 000 Ft
2020-09-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-04
 

Fábián Borbála
3 000 Ft
2020-09-04
 

Melinda Fritz
5 000 Ft
2020-09-04
 

Bódi Károly
2 000 Ft
2020-09-02
 

Novák Luca
5 000 Ft
2020-09-01
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-01
 

Keszthelyi Edina
10 000 Ft
Mignon babának egy kis segítség
2020-08-31
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-30
 

Prisztóka Fanni
1 000 Ft
Mignon
2020-08-30
 

Prisztóka Fanni
1 000 Ft
2020-08-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-30
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-30
 

Czirok Anna
5 000 Ft
2020-08-30
 

Kosztolánczi Tímea
1 000 Ft
2020-08-30
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-29
 

Keresztessy Zoltán
2 000 Ft
Nyakita
2020-08-29
 

Szép Norbert
5 000 Ft
Jobbulást Mignon-nak :)
2020-08-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-28
 

Anonymus
2 000 Ft
Mignon kiskutya története indított meg az adományozás útján. Köszönöm, hogy annyi mindent megtesznek ezekért a csöppségekért! Önálló kereset híján, csekély összeggel ugyan, de támogatom az alapítványt, s mostantól ha tehetem rendszeresen adakozom. Kitartást. ❤️
2020-08-28
 

Sitkei Andrea
10 000 Ft
ORCA
2020-08-28
 

László Szilvia
5 000 Ft
Köszönöm a kitartást és a sok munkát!!
2020-08-28
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
2020-08-28
 

Blank Mária
1 000 Ft
2020-08-28
 

Anonymus
1 000 Ft
Mignon
2020-08-28
 

Altmann András
2 000 Ft
2020-08-28
 

Bakos Máté
10 000 Ft
2020-08-28
 

Kedves Zita Noemi
3 000 Ft
2020-08-28
 

Anonymus
5 000 Ft
Mignon
2020-08-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-27
 

Balogh àgnes
1 000 Ft
2020-08-27
 

Kiss Enikő
1 000 Ft
Mignon életben maradásáért ❤️
2020-08-27
 

Juhász Dávid Zoltán
2 000 Ft
Sikerülni fog mignon! Kitartás harcos!!!!
2020-08-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-27
 

Anonymus
5 000 Ft
Mignon
2020-08-27
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Cumisták
2020-08-27
 

Kolontar Zoltan
3 900 Ft
2020-08-27
 

Anonymus
2 000 Ft
Cumisták
2020-08-27
 

Kincses Virág
2 000 Ft
2020-08-27
 

Berkes Beáta
10 000 Ft
Cicáknak
2020-08-27
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-27
 

Fényes Erika
5 000 Ft
2020-08-25
 

Czap Zsolt
2 000 Ft
2020-08-25
 

Boszorád Réka
1 000 Ft
2020-08-22
 

Anonymus
10 000 Ft
FLÓRIÁN
2020-08-22
 

Anonymus
10 000 Ft
A kutyusokért
2020-08-21
 

Szlávik Attila
15 000 Ft
A kis bulldog szivfergesseg mutetjere elso sorban, de ahol a legjobb helyet latjatok
2020-08-19
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
porcukot
2020-08-19
 

Szalai Orsolya
1 000 Ft
2020-08-19
 

Miklósi Lívia
1 000 Ft
2020-08-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-08-17
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-08-17
 

Bokotej Heléna
5 000 Ft
2020-08-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-08-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-12
 

Anonymus
100 000 Ft
2020-08-12
 

Anonymus
1 000 Ft
pici Patrik!
2020-08-11
 

Horváth Máté
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-08-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-08-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2020-08-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-08-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-11
 

Frankl Edina
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-08-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-08-11
 

Kek Hajnalka
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
500 Ft
2020-08-11
 

Bokori-Rohony Eszter
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-10
 

Anonymus
5 000 Ft
kis Pecsvorknek <3
2020-08-08
 

Vincze-Longauer Anett
2 000 Ft
2020-08-07
 

Iváncza-Gondár Bianka
5 000 Ft
2020-08-07
 

Dubois Zoltán
2 000 Ft
2020-08-06
 

Anonymus
2 000 Ft
Bárcsak magamhoz vehetném... Nem tehetem. De nagyon szeretnék segíteni rajta!❤
2020-08-06
 

Bagoly Andrea
2 000 Ft
2020-08-05
 

Anonymus
5 000 Ft
Böhöm
2020-08-05
 

Eőry István
10 000 Ft
2020-08-04
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Lencsilány
2020-08-04
 

Tari Zoltán
1 000 Ft
Pici Patriknak
2020-08-03
 

Anonymus
2 000 Ft
Lencsilány
2020-08-03
 

Bognar Judit
1 000 Ft
2020-08-02
 

Szász Szabolcs
1 000 Ft
2020-08-01
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-31
 

Szabó Tamás
1 000 Ft
2020-07-29
 

Somogyi Klaudia
2 000 Ft
Nálá és Dara / szívféreg műtétek
2020-07-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-29
 

Anonymus
10 000 Ft
Homeless
2020-07-29
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-29
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-28
 

Hrutka Zita
2 000 Ft
2020-07-28
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-28
 

Wittich Éva
30 000 Ft
Nálá és Dara/szívféreg műtétek
2020-07-28
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-28
 

Galló Vilmosné
5 000 Ft
2020-07-27
 

Kolontar Zoltan
3 900 Ft
2020-07-25
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
pici Patrik
2020-07-25
 

Márkus Nikki
2 000 Ft
Böhöm
2020-07-25
 

Judit Szabó
2 000 Ft
pici Patriknak Pacakutya
2020-07-25
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
Pici Patrik
2020-07-25
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-25
 

Anonymus
2 000 Ft
Böhöm❤
2020-07-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-20
 

Halász Viktor
5 000 Ft
Nálá és Dara / szívféreg műtétek
2020-07-20
 

Szabó Eszter
20 000 Ft
2020-07-19
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-18
 

Anonymus
5 000 Ft
Kedves Állatmentők! Remélem tudtam segíteni a munkájukat, és bízom benne, hogy a jövőben még nagyobb összeggel, vagy önkéntes munkával tudom majd támogatni az állatok mentését. Üdvözlettel, Melinda
2020-07-18
 

Félegyházi Fruzsina
1 000 Ft
2020-07-18
 

Dr. Árki Éva
2 000 Ft
2020-07-18
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-18
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-18
 

Körmendi Gabriella
50 000 Ft
Nálá és Dara szívféreg műtét
2020-07-18
 

Bogányi Barbara
5 000 Ft
SZENILLA
2020-07-18
 

Megyesi Rajmund
2 000 Ft
Szenilla
2020-07-16
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-16
 

Dézsenyi Fanni
10 000 Ft
2020-07-15
 

Csizmadia Bendegúz
10 000 Ft
❤️❤️❤️❤️❤️
2020-07-15
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-15
 

Kovács Krisztián
5 000 Ft
Pápaszem
2020-07-15
 

Farkas Bianka
10 000 Ft
Pápaszem cicának, jobbulást!
2020-07-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-14
 

Anonymus
10 000 Ft
Pápaszem
2020-07-14
 

Kollár Kinga
2 000 Ft
2020-07-14
 

Marcell Mészáros
1 000 Ft
2020-07-14
 

Szikinger Ágota
2 000 Ft
Pápaszem <3
2020-07-14
 

Juhász Edit
2 000 Ft
2020-07-14
 

Poros Lilla
2 000 Ft
2020-07-14
 

Kiss Dorottya
500 Ft
2020-07-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönöm, hogy gondoskodtok az állatokról !
2020-07-14
 

Hudák Dávid
2 000 Ft
2020-07-14
 

Gyarmati Viktória
1 000 Ft
2020-07-14
 

Káré Anett
5 000 Ft
Pápaszem
2020-07-13
 

Anonymus
5 000 Ft
Pápaszem
2020-07-13
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-13
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-13
 

Kaviczkiné Aschenbrenner Anikó
1 000 Ft
2020-07-13
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Pápaszem
2020-07-13
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
Pápaszem
2020-07-13
 

Szabó Judit
2 000 Ft
Pápaszemnek Pacakutya
2020-07-12
 

Vörös Anita
100 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-11
 

Kovács-Tanka Melinda
5 000 Ft
2020-07-11
 

Kocsik Gergő
2 000 Ft
2020-07-11
 

Komáromi Szabolcs
1 000 Ft
2020-07-11
 

Józing Mara
5 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-11
 

Farkas Alexa
1 000 Ft
2020-07-11
 

Frankl Edina
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-11
 

Gozsovics Dávid
1 000 Ft
2020-07-11
 

Nemcsek Mónika
1 000 Ft
2020-07-11
 

Kek Hajnalka
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
500 Ft
2020-07-11
 

Bokori-Rohony Eszter
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-10
 

Monostori Cecilia
5 000 Ft
Homeles Tacsi orvosi kezelésére elsősorban, mert nekem is Tacskó kutyám van, de egyébbként mindegy lényeg az állatok gondozására fordítódjon. :-)
2020-07-10
 

Olofsson Olin Linn
5 000 Ft
Thank you for saving all of them , always with you big heart! My first adopted cat , Likör, is from NOE and I love him with all my heart and he loves me the same. I wish for all the animals to find a loving home and safety. Thanks to you they are on their way for a better future!
2020-07-10
 

Knerli Viktória
5 000 Ft
2020-07-10
 

Tóbiás Áron
10 000 Ft
Grébics
2020-07-09
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-09
 

Vályi-Nagy Erzsébet
3 000 Ft
Szegény kis Lencsilánynak! Jobbulást!! <3
2020-07-08
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-08
 

Tengerdi-Kováts Viktória
7 000 Ft
2020-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-07
 

Emese Hannus
2 000 Ft
❤️
2020-07-07
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-07
 

Lehoczky-Turczer Éva
10 000 Ft
2020-07-07
 

Gulyás Katalin
1 000 Ft
2020-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-07
 

Kissné Kegyes Csilla Olga
5 000 Ft
2020-07-07
 

Hossó Krisztina
3 500 Ft
2020-07-07
 

Schmidt Krisztina
10 000 Ft
2020-07-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-07-07
 

Farkas Bianka
10 000 Ft
Állatorvosi költségekre
2020-07-07
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
2020-07-07
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-07-07
 

Szabó Vera
5 000 Ft
2020-07-06
 

Polyákné Banga Angelika
5 000 Ft
2020-07-06
 

Imréné Szendi Laura
2 000 Ft
2020-07-06
 

Schaller Gergő
5 000 Ft
2020-07-06
 

Varga Renáta
2 000 Ft
2020-07-06
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-07-05
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-05
 

Anonymus
20 000 Ft
Szaporito teleprol menekulteknek!
2020-07-04
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-03
 

SIRÓ JUDIT
2 000 Ft
2020-07-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-03
 

Beda Szabolcs
2 000 Ft
2020-07-02
 

Gárdonyi Szilárd
2 000 Ft
2020-07-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Jelképes összeg a nyírbátori erőfeszítésért. Munkátok csepp a tengerben, ahogy az ilyen kis összegek is. De ne adjátok fel, szükségünk van rátok..., hogy helyettünk is megtegyétek azt, amit minden embertől elvárható lenne.
2020-07-02
 

Kokovay Tamás
10 000 Ft
Szaporító telepről menekülteknek!
2020-07-02
 

Anonymus
3 500 Ft
2020-07-02
 

Anonymus
5 000 Ft
Homeless
2020-07-01
 

Kálnoki Nóra
5 000 Ft
2020-07-01
 

Jantner Katalin
10 000 Ft
Szaporításból mentett állatok
2020-07-01
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-01
 

Alpár-Major Andrea
10 000 Ft
hálás köszönet minden segítőnek
2020-06-29
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-06-28
 

Bencsik Dóra
2 000 Ft
2020-06-28
 

Anonymus
5 000 Ft
kobzott kölykök
2020-06-27
 

Norbert Lengváry
1 000 Ft
2020-06-27
 

Kiss Alexandra
5 000 Ft
2020-06-27
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-06-27
 

Petrő