Nekünk a Balaton a Riviéra!
(lezárult!)
Összeg:
437.500 Ft
50 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 435.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2015.05.15 - 2015.06.02
Szeretnénk idén is elvonatozni a Balatonhoz. Szeretnénk ott eltölteni egy élményekben gazdag hetet. Szeretnénk, ha a nyári táborozásból, a nyaralás élményéből a szegény gyerekek sem maradnának ki, anyagi gondok miatt.
A TI segítségetekkel támogatásotokkal idén is el tudjuk vinni a gyerekeket a Balatonra és meg tudjuk tölteni az ottlétet ezer színes, izgalmas élménnyel!
Az Élmény Tár Tanodába 25 gyerkőc jár, akiknek a szülei nagyon szegények, így nem engedhetik meg maguknak, hogy táborozni küldjék őket nyaranta. Ezek a gyerekek a nyár nagy részét az otthonuk környékén töltik, az utcákon csavarognak, az udvaron játszanak.
Az Élmény Tár Tanodával ezért minden nyáron táborozni megyünk a rászoruló gyerkőcökkel, amelynek élményeit a gyerekek hónapokon keresztül mesélik lelkesen és emlegetik az feledhetetlen eseményeket, közös nevetéseket, izgalmakat. Először Orfűn jártunk, aztán Sikondát hódítottuk meg és tavaly végre a Balatonra is eljutottunk. A huszonötből 22 gyermek még sosem látta a nagy tavat. Nem volt jó idő, nekünk mégis olyan volt, mintha a Bahamákon nyaraltunk volna.
Támogatás nélkül viszont sajnos idén otthon kell maradnunk. Ezért fordulunk most hozzátok és kérjük a TI segítségeteket, hogy júliusra menetkészen állhassunk a peronon a balatoni vonatot várva.
Minden felajánlás hozzátesz az élményekhez!
Élményre váltjuk a segítségeteket!
2 000 Ft – egy gyermek egy irányú utazása
4 000 Ft – egy gyermek balatoni oda-vissza utazása
11 500 Ft – egy gyermek szállásköltsége a tábor idejére
13 500 Ft - egy gyermek, napi háromszori étkezése hat napon keresztül
29 000 Ft – egy gyermek teljes táborozása hat napon keresztül
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - Nekünk a Balaton a Riviéra!
Táborunkat 2015. július 24-30. rendeztük meg a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány balatonfenyvesi táborában.
A táborban 23 gyerek és négy kísérő vett részt. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a tavasszal nevelőszülőkhöz és gyermekotthonba került gyermekeket is lehetőségünk volt elvinni a táborba. Az indulás napján Zsolti és Zsófi már korán felkeltek és elindultak a nevelőszülőkhöz Komlóra és Vázsnokra, valamint a mohácsi gyermekotthonba a gyerekekért. Volt nagy öröm, amikor ismét újra látták egymást a tanodás barátaikkal.
"Július 24-én, amikor elindultunk vonattal a Balatonra még nagyon meleg volt. Sokat utaztunk és kitikkadva értünk a Balaton partjára, ahol a mentorok egyből egy kalandos, fejtörős kis játékkal készültek számunkra. Fel kellett fedezni a tábort és ki kellett találnunk, hogy ki melyik szobában kap majd helyet és ki lesz a szobatársa. Persze mi amilyen hamar csak lehet fürdeni szerettünk volna, így gyorsan teljesítettük a feladatokat." (Bence, 13)
"Második nap még nagyon szép időnk volt és tudtunk fürdeni, harmadik napra viszont sajnos elromlott az idő. Nagyon szerettünk volna bemenni a vízbe minden nap, de sajnos olyan hideg volt, hogy a mentorok nem engedtek be minket. Helyette mindenféle remek esőtevékenységet találtak ki. Volt társasjáték verseny, homokvár építés, sorversenyek, sportversenyek, mozi délután, zenélés, táncolás. Sajnos mindezek sem tudták elfeledtetni velünk a vízet és sokszor rosszak voltunk." (Imi, 12)
"Idén sem maradt el szerencsére a Titkos barát játék és a Levelezőláda. Mindenkinek volt saját levelesládája, de sajnos nem mindenki írt kedveset a másiknak. Én azért sok szép levelet kaptam.! (Kriszti, 13)
"Én lettem a tábori pontverseny győztese, aminek nagyon örültem. Egy másik napközistábort nyertem. Ott is remek volt, bár az elején nagyon furcsa volt sok új gyerek között lenni." (Gyuri, 12)
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
AlkoTárs
Az emberség erejével Alapítvány420.000 Ft-ból
adománygyűjtés
NEKÜNK MÉG MINDIG A BALATON A RIVIÉRA!
Az emberség erejével Alapítvány450.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Élmény Tár Mese Gyár
Az emberség erejével Alapítvány480.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nekünk idén is a Balaton a Riviéra
Az emberség erejével Alapítvány500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Nekünk most is a Balaton a Riviéra!
Az emberség erejével AlapítványSegíts 30 hátrányos helyzetű gyereknek eljutni a Balatonra, mert ez az egyetlen esélyük, hogy idén nyaralni mehessenek!
700.000 Ft-ból