Mentsünk együtt életet!
(lezárult!)
Célunk a motoros mentés támogatása. Mentőmotorosaink egyszemélyes ellátóként évente kb. 2000 esethez vonulnak ki, közel 300 súlyos, életveszélyes állapotú betegen, sérültön segítenek. Legyél Te is Életmentő!
620 támogató
(133 hívás, 487 sms)
Gyűjtés célja
A Magyar Mentőmotor Alapítvány 2009 óta támogatja a motoros mentést Magyarországon egyetlen olyan szervezetként, mely a mentésnek ezt az igen nagy felkészültséget igénylő, speciális ágát kívánja fejleszteni. A megalakulásunk óta mentéstechnikai eszközöket, motorokat vásároltunk és továbbképzéseket szerveztünk a szakembereink számára azzal a céllal, hogy minél nagyobb hatékonysággal végezhessék munkájukat. Évente mintegy 2000 feladathoz vonulnak ki egységeink, ez idő alatt majdnem 300 súlyos, életveszélyes állapotú betegen, sérültön segítenek. A mentőmotorok felszerelésében olyan speciális eszközök vannak elhelyezve, melyeket kizárólag a mi motorosaink használnak az országban. Ezek és a magas szintű szakmai képzés teszik lehetővé, hogy egyszemélyes ellátóként is kiemelkedően magas szakmai színvonalon láthassuk el a betegeket, sérülteket. Ehhez kérjük az Önök támogatását!
Gyűjtésünk alapcélja a mentőmotorok üzemeltetése, a mindennapi életmentésben történő minél hatékonyabb részvétele.
Mentsünk együtt életet!
Egy HÍVÁS = sok ÉLET!
Hírek / beszámolók
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Magyar Mentőmotor Alapítvány
Magyar Mentőmotor AlapítványA hazai mentőmotoros életmentés támogatására gyűjtünk - mentőmotorokat és egészségügyi felszerelést veszünk, képzéseket tartunk, májustól szeptemberig életeket mentünk.
adománygyűjtés
Összefogás az Önkéntes Mentőmotorosokért
Magyar Mentőmotor Alapítvány2021 óta üzemelteti önállóan az Önkéntes Mentőmotoros Szolgálatot a Magyar Mentőmotor Alapítvány. Segíts nekünk - Mentsünk együtt életet!
Összeg: 2.050.000 Ft
Támogatók száma: 140
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Mentsünk együtt életet!
Magyar Mentőmotor Alapítvány535.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Fogjunk össze a Mentőmotorosokért!
Magyar Mentőmotor AlapítványA motorosnak a bukósisak az életet jelentheti! Segítsetek, hogy Motorosaink biztonságban legyenek a Hozzátok vezető úton!
705.400 Ft-ból
adománygyűjtés
Mentsünk együtt életet - időben, minden időben!
Magyar Mentőmotor AlapítványHa nagy a baj, mi segítünk elsőként. Mentőmotorosaink átlag 10 perc alatt a helyszínre érnek, ha életmentésről van szó! A gyorsaság és szaktudás adott, de a sikerhez eszközök kellenek. Az eszközökhöz pedig Ti!
1.216.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Mentsünk együtt életet - győzzük le együtt a járványt!
Magyar Mentőmotor AlapítványAz idei év számunkra az ad hoc feladatokról és naponta új kihívásokról szólt. Szeretnénk mindenre felkészülten folytatni munkánkat, és megvásárolni a COVID feladatok teljesítéséhez jelenleg használt autót.
3.200.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Mentsünk együtt életet - 1% a mentőmotorosokért
Magyar Mentőmotor AlapítványA Magyar Mentőmotor Alapítvány 2009 óta támogatja motor- és eszközvásárlással, oktatásszervezéssel, fejlesztéssel a hazai motoros életmentést. Működésünk fő forrását az adó 1% felajánlások nyújtják.
2021-05-22.
adománygyűjtés
Mentsünk együtt életet - betegmonitorra gyűjtünk!
Magyar Mentőmotor AlapítványTavaly elindultak az önkéntes mentőmotorok, jövőre pedig fejleszteni szeretnénk a karitatív szolgálatot. Ehhez ápolói motorjainkra egy speciális betegmonitorra gyűjtünk. Segítesz?
2.395.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Összefogás az Önkéntes Mentőmotorosokért 2023-ban is!
Magyar Mentőmotor Alapítvány2021-ben létrehoztuk, 2022-ben minden napra kiterjesztettük az Önkéntes Mentőmotoros Szolgálat nyári működését. Segíts, hogy 2023-ban folytathassuk és fejleszthessük tovább!
2.150.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Összefogás az Önkéntes Mentőmotorosokért - 2024-ben is
Magyar Mentőmotor AlapítványHivatástudat, rengeteg képzés, átlagon felüli motoros tudás és csapatszellem: ez kell ahhoz, hogy valaki Önkéntes Mentőmotoros lehessen. A szezon sikeréhez pedig a Te segítséged...
2.159.847 Ft-ból
adománygyűjtés
Csatlakozz a hétköznapi hősökhöz: légy az életmentés motorja
Magyar Mentőmotor AlapítványAdj TE is egy esélyt az életnek! A támogatásod időt, túlélést jelent. Legyél Te az, aki által valódi életmentők lehetünk. Válj küldetésünk részévé és mentsünk együtt életet!
3.200.000 Ft-ból