" Már nem álmodok velük"
A kilátástalanság és kirekesztettség felszámolásának egyik ellenszere, ha nem felülről kezeljük a problémákat, hanem hangot és teret adunk a színház erejével, azoknak akiket érint.
Adománygyűjtés indult: 2024.05.10.
Gyűjtés célja
"Már nem álmodok velük"
Színházi előadás a magyar gyermekvédelemről
Az előadás koprodukciós partnere a Jurányi ház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület.
Az előadás premierje 2024. november lesz a Jurányi Házban, egy a témát is érintő színházi fesztivál keretei között.
A gyermekvédelmi rendszer válsága sokak által ismert tény. A most készülő előadás lehetőséget kínál arra, hogy ezt az össztársadalmi problémát személyes válságtörténeteken keresztül közelebbről is megismerhessük. A rendszer sok esetben nem képes megóvni a rábízottakat. A gondozottak testi és lelki kizsákmányolás áldozataivá válhatnak, ahogy azt a közelmúlt eseményei is mutatják.
Az előadást dokumentarista módszerrel készítjük, tehát a darab szövegének gerincét olyan interjúk képezik, melyeket már felnőtt korú érintett nőkkel és férfiakkal készítünk. Ezek a személyes történetek a napi politikai döntéseket is új fénytörésbe helyezik, de ennél a kérdésnél sokkal univerzálisabb üzenete is van számunkra annak, ha bepillantást nyerhetünk abba, hogyan nő fel ma valaki állami gondozottként.
Az előadás létrehozásának metódusából következik, hogy nem állítunk, hanem kérdezünk. A történet teljes egészében a kutatómunka eredményének függvényében, az interjúkból merítve alakul ki. A munka folyamán az esetleges sikertörténeteket ugyanúgy bemutatjuk, mint a drámai eseményeket. Az alkotók rendelkeznek dokumentumszínházi tapasztalatokkal, így az interjúk etikus és korrekt megközelítéssel zajlanak majd.
Játsszák, mások mellett: Simkó Katalin, Dénes Viktor,
Látvány: Juhász Nóra
Dramaturg: Hárs Anna, Zsigó Anna
Rendező: Farkas Ádám
Azoknak a támogatóknak, akik egyszeri 50 000 Ft-ot meghaladó összeggel segítenek minket, 2db tiszteletjeggyel köszönjük meg a segítségüket.
Most TE is tehetsz azért, hogy ez az előadás sokakhoz eljuthasson, ezzel változást sürgetve a magyar gyermekvédelemben.
Most TE is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy tovább működhessünk.
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASS MINKET!
SEGÍTS, HOGY TOVÁBB MŰKÖDHESSÜNK!
Szervezetünk nehéz helyzetbe került, miután idén a második alkalommal nem jutott számottevő működésre fordítható támogatáshoz, így most a megszűnés veszélye fenyegeti a formációnkat. Természetesen mindent megtettünk és meg fogunk tenni azért, hogy folytathassuk a megkezdett munkát, de ehhez már a TE segítségedre is szükségünk van.
Az Exit Generáció (Dramatic Art Köz. Nonp. Kft.) egy független színházi formáció, mely 2017. óta hoz létre színházi előadásokat. Produkcióinkkal, olyan társadalmi jelenségekre reflektáltunk, mint például a családon belüli erőszak, a hatalommal való visszaélés, vagy a sértettség. (Perplex - Szkéné, Feljegyzések az egérlyukból - Radnóti Tesla, Madártávlat - 6szín, Seb - RS9) (https://www.exitgeneracio.hu)
KÉRJÜK SEGÍTSD A MUNKÁNKAT, AKÁR EGYSZERI, AKÁR RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Szervezet hivatalos neve:
Dramatic Art Nonprofit Közhasznú Kft.
Szervezet rövid neve:
Exit Generáció
Honlap:
http://www.exitgeneracio.hu
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/exitgeneracio/
Youtube oldal:
https://www.youtube.com/@exitgeneracio696
A szervezet e-mail címe:
[email protected]
A szervezet telefonszáma:
+36 305255575
A szervezet címe:
1024 Budapest Rómer Flóris 28. 4./1.