Külön alszunk? - Együtt álmodunk!
(lezárult!)
Összeg:
705.000 Ft
118 támogató közreműködésével
100% -a teljesült a 700.000 Ft -os célnak
Adománygyűjtési időszak lezárult: 2013.11.18 - 2014.02.06
A kenyai Bura Mission faluban található Szent József Árvaházban jelenleg 42 gyermek lakik, az ő életkörülményeik javításán dolgozik a Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért. Az elmúlt 7 évben támogatásunknak köszönhetően sokat javult a gyerekek élelmezése, az oktatás és az egészségügyi ellátás színvonala, az egyetlen probléma, amit még nem sikerült teljesen megoldanunk, a lakhatás. Még most is sokszor 2-3 kisgyerek alszik 1 ágyban, illetve 1 szobában alszanak nagy korkülönbséggel gyerekek, akiknek teljesen más az életmódjuk, a szokásaik. Szintén problémát okoz, hogy fiúk és lányok közel alszanak egymáshoz, az egyetlen éjszakai nevelőnő pedig nem tudja mindig szemmel tartani a gyerekeket.
A fentiek miatt szeretnénk befejezni egy már szerkezetkész épületet, amelyben helyet kap egy nagylányoknak való hálószoba is. Itt külön alhatnak és élhetnek, nyugodtan tudnak olvasni vagy házi feladatot írni, aludni és fürödni, a kicsiktől és a fiúktól elválasztva. Itt meg tudják beszélni az őket érintő problémákat, nem kell, hogy a kicsik miatt félrevonuljanak, hiszen nekik még nem kell mindent hallaniuk ![]()
Kérjük, támogassa projektünket, hogy a gyerekek karácsonyi kívánsága teljesülhessen, és már egy szép, új szobában felkelve kezdhessék az új tanévet január végén, illetve a kisebb gyerekek is nyugodtabban alhassanak korábbi szobájukban, mindenki a saját ágyában.
Hírek / beszámolók
Beszámoló
Beszámoló - Külön alszunk? - Együtt álmodunk!
Törőcsik Béla önkéntesünk február elején érkezett 6 hétre Burába, hogy építésvezetői tapasztalatával, illetve kétkezi munkával segítse a lányháló befejezését. Béla saját költségén utazott ki, az adjukossze.hu-n gyűjtött támogatást nyersanyagra, segédmunkásokra és kommunikációra fordítottuk. Béla sikeresen befejezte a lányhálót, de a beköltözés egyelőre még egy kicsit késik, mivel sajnos új derítőt kell építenünk, amelyhez előre nem tervezett források kellenek, illetve a szoba bútorzatát is el kell készíttetnünk, amely egy következő gyűjtésünk tárgya lesz.
Hír
Élet a leányhálóban
Sebők Eszter, kenyába utazó önkéntesünknek kösöznhetően több fényképet is kaptunk a leányhálóról, amit a nagylányok már szépen berendeztek.
Támogatások
A szervezet további futó adománygyűjtései
adománygyűjtés
Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért
Taita AlapítványTöbbszintű és egyéb gyermekoktatás és támogatás
adománygyűjtés
Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért
Taita AlapítványKenyai gyerekek oktatásának és ellátásának támogatása mellett itthon ismeretterjesztéssel is foglalkozunk egy befogadóbb és elfogadóbb társadalom felépítéséért. Kérjük, segítsd Te is munkánkat!
Összeg: 9.427.056 Ft
Támogatók száma: 667
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Philip egyetemre megy
Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért250.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Emma
Taita Alapítvány Afrikai Gyermekekért358.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Légy résen!
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértTe voltál cserkész? A burai árvaház lakói elképesztően lelkes cserkészek, és sorra nyerik a versenyeket! Most Te segíthetsz abban, hogy újabb sikert érjenek el!
340.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Hollywoodi Afrika
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértFilmklubunkkal arra szeretnénk rámutatni, hogy a felkapott - legtöbbször objektívnek tartott - filmek hogyan formálják tudatalattinkat, és befolyásolják más kultúrákkal kapcsolatos elképzeléseinket.
2018-05-30.
adománygyűjtés
Papírba csomagolt Remény
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértHope, azaz Remény. Ezt a különleges nevet kapta a papírcsomagolásban a küszöbön hagyott, alig 2 kg-os kenyai kislány, aki nemsokára már 14 éves és középiskolába szeretne járni.
333.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Légy részese te is a mosolyuknak!
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértA gyerekek mindenütt egyformák a világon. Bár kultúrájuk különböző, a fájdalom és a nevetés mindannyiuknak ugyanazt jelenti, tudásvágyuk pedig határtalan. Biztosítsunk kenyai árváknak is egy jobb jövőt!
2019-05-21.
adománygyűjtés
Cseperedő Csöppségek Burában
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértA hiperédes ikerbabák, Angela és Arnold árvaházunkban találtak biztonságos otthonra. Segíts, hogy megkaphassák egészséges fejlődésükhöz szükséges táplálást és gondoskodást életük e korai szakaszában!
365.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ők a szívüket adják...
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértDoreen, Elizabeth, Juliana és Tina csupa szív dajkák. Segíts, hogy megélhetésük biztosításával továbbra is odaadóan gondoskodhassanak a burai gyerekekről.
390.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Egy falat jövő
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértHa sok kicsi ember sok kicsi helyen sok kicsi jót tesz, megváltozik a világ - járulj hozzá te is, hogy a következő néhány hónap kicsit könnyebb legyen az árvaházban!
390.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Ugródeszka
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértIsmét nagy fába vágjuk a fejszénket: telket vásárolunk Kenyában, hogy az árvaházunkból kirepülő gyerekeknek legyen egy biztos helye és ugródeszkája az életbe.
590.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Legyél a felnőtté válás kulcsa!
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértMint ahogy azt már tudjátok, telket vásároltunk Kenyában, hogy az árvaházunkból kirepülő gyerekeknek legyen ugródeszkája az életbe.
450.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Otthon Afrikában
Taita Alapítvány Afrikai GyermekekértVégre indulhat az építkezésünk Kenyában! Már csak a Te segítséged kell, hogy felépüljön a fiatalok számára megálmodott otthon: Támogass most, hogy minél hamarabb beköltözhessenek!
2.000.000 Ft-ból