Hajtás! - Ösztöndíjprogram a Piliscsabai Tanodában
A Hajtás Ösztöndíjprogram egyedülálló módón, középiskolai tanulmányaik egésze alatt segíti a Piliscsabai Tanoda tanulóit. Támogasd Te is a program megvalósulását!
Összeg:
1.372.321 Ft
46 támogató közreműködésével
Eddig 68% -a teljesült a 2.000.000 Ft -os célnak
A Csemetekert Közösség Alapítvány tagjaiként 2023 óta támogatjuk forrásteremtési és szakmai munkával a Piliscsabán és környékén élő, hátrányos helyzetű gyermekeket, a Piliscsabai Tanodával szoros együttműködésben. Az elmúlt három évben többek között nyári táborok, kulturális- és élményprogramok, illetve egy egy éven át tartó mentorprogram létrehozásához járultunk hozzá. Idén ősszel pedig az eddigi legnagyobb projektünkbe vágunk bele: ösztöndíjprogramot indítunk hátrányos helyzetű tanulók számára.
A Hajtás Ösztöndíjprogramot azért hoztuk létre, mert sok éve a szociális és oktatási szférában tevékenykedő szakemberekként tapasztaltuk, hogy a hazai közoktatás szelektív és szegregáló jellege és a közoktatásra jellemző forrás- és szakemberhiány, miként járulnak hozzá ahhoz, hogy a magyar iskolarendszer konzerválja, vagy akár mélyítse a társadalmi egyenlőtlenségeket, ahelyett, hogy enyhítené azokat. Az Európai Unió tagállamai közül hazánkban a legalacsonyabb a társadalmi- és oktatási mobilitás, a szocioökonómiai státusz predesztinálja a tanulók iskolai eredményeit, később pedig a munkaerőpiaci lehetőségeit és életkilátásait.
A Hajtás Ösztöndíjprogram:
- heti rendszeres mentorálást biztosít, amely lehetővé teszi, hogy egy szakember hosszú távon, állandó kísérője, támogatója legyen a programban résztvevő gyermeknek
- havi ösztöndíjjal anyagi támogatást is nyújt a gyermekek számára
- a program végén, egy összegű, életkezdési bónusszal segíti a programban résztvevők felnőtté válását.
Hisszük, hogy minden gyermek értékes, tehetséges valamiben és minden tanulónak joga van hozzáférni a minőségi oktatáshoz. Bár az oktatási rendszer strukturális problémáit nem tudjuk átalakítani, ösztöndíjprogramunk létrehozásával lokálisan szeretnénk kezelni annak tüneteit. A programban való részvételt nem kötjük tanulmányi eredményekhez, átlaghoz. Elsődleges célunk az iskolai lemorzsolódás megelőzése, hogy a programban résztvevő tanulók befejezzék középiskolai tanulmányaikat és szakmát szerezzenek vagy érettségi vizsgát tegyenek.
Egy ilyen program létrehozása hosszútávú szakmai és anyagi elköteleződést jelent alapítványunk számára, ezért kérjük most a ti támogatásotokat is. Adomángyűjtésünk célja, hogy 2.000.000 Ft-ot gyűjtsünk össze, amely lehetővé teszi a program zavartalan létrejöttét és fedezi a projektmenedzsment költségeit a program első évében.
Adományoddal te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy egy egyedülálló, hosszútávú támogató programot hozhassunk létre. A Hajtás olyan lehetőségeket biztosít az ösztöndíjas gyermekek számára, amelyekhez sajnos nincsen hozzáférésük. A minőségi oktatás, a stabil, megtartó környezet, a támogató kapcsolatok és nem utolsó sorban a pénzügyi biztonság mindenki számára elérhetőek kellene, hogy legyenek. Ha támogatod a Hajtás létrejöttét, egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy ez megvalósulhasson.
Támogasd te is a Hajtás Ösztöndíjprogram elindulását és tegyél azért, hogy minél több fiatalt segíthessünk a középiskolai tanulmányaik és a felnőttéválás során. 🌱
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Benned a létra - Mentorprogram a Piliscsabai Tanodában
Csemetekert Közösség AlapítványEgyéni figyelemre és törődésre mindenkinek szüksége van. Támogasd te is a Piliscsabai Tanoda új mentorprogramját, hogy a tanodás gyerekekkel egyénileg is foglalkozhassunk!
800.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Legyen élmény a nyár - Táborozik a Piliscsabai Tanoda
Csemetekert Közösség AlapítványMinden gyerek megérdemli a felejthetetlen nyári élményeket. Támogasd te is a Pilicsabai Tanodát, hogy idén nyáron is együtt táborozhasson a tanodás csapat!
Ha most támogatsz minket, az duplán számít! Az adományodat a Stronger Roots program megduplázza!
1.300.000 Ft-ból