Építsük fel közösen a mozgássérült Csiszár Attila otthonát!
(lezárult!)
Csiszár Attila 1993-ban, 17 évesen egy vonatbalesetben elvesztette mindkét lábát és jobb keze alsó részét, azonban soha nem adta fel a küzdelmet, rehabilitációja keretében megtanult műlábakkal járni.
Összeg:
125.000 Ft
26 támogató közreműködésével
Adománygyűjtés indult: 2017.11.17.
Gyűjtés célja
Csiszár Attila 1993-ban, 17 évesen egy vonatbalesetben elvesztette mindkét lábát és jobb keze alsó részét, azonban soha nem adta fel a küzdelmet, rehabilitációja keretében megtanult műlábakkal járni és bal kézzel írni, autót vezetni, letette az érettségit és informatikus végzettséget szerzett.
A kollégiumban töltött évek alatt megismerkedett egy hívő lánnyal, akit feleségül vett, két gyermeküket Benedeket és Csengét albérletben nevelik. Attila minden nap 150 kilométert tesz meg Szob és Budapest között, a Mozgássérültek Országos Szövetségében tanít informatikát és oktatási igazgató helyettes. Elérhetetlen vágyként gondolt egy saját otthon megteremtésére.
A Házat – Hazát Alapítványnak tudomására jutott Attila hihetetlen kitartása, akarata és áldozatvállalása, mely alapján a család méltán nyerte el támogatásukat.
Az otthon felépítéséhez a telek és az építési tervek már készen állnak, a Házat-Hazát Alapítvány adományokat gyűjt az otthon felépítéséhez és berendezéséhez, önkéntesei pedig kalákamunkával vesznek részt az építkezésen, így csökkentve a költségeket. Érkezett már felajánlás szobabútorra és konyhai eszközökre, valamint a ház teljes hidegburkolási munkára is.
Mivel a házépítésnél a segédmunkák egy részét önkéntes támogatók végzik szabadidejükben, biztosítani szeretnénk részükre a munkához szükséges felszerelést és szerszámokat, (pld. kesztyű, póló, ásó, lapát, gereblye, vödrök, kőműveslapát. stb????)
Mi az, amink van?
- Egy Amerikában már bevált és Magyarországon is meghonosított támogatási rendszer a rászoruló fiatalok otthonteremtéséhez
- Egy tapasztalt csapat, akik koordinálják az adományok gyűjtését, felkutatják a pályázati úton elnyerhető támogatásokat és a befolyt pénzösszegeket dokumentáltan a támogatott személyek otthonteremtésére fordítják és az adott projektek állásáról a honlapon rendszeresen tájékoztatást tesznek közzé.
- Építőanyagok beszerzése részben ingyen, illetve nagyon kedvező áron az Alapítvány vezetőjének Lőrincz Kálmánnak a Habitat for Humanity Alapítványi kapcsolatai folytán
- A telek és építési tervek a Csiszár család házához – már rendelkezésre állnak
Hogyan segíthetsz?
A házépítéshez szükség van alapanyagokra, (tégla, cserép, cement, habarcs, burkolólapok, elektromos vezetékek, konnektorok stb), munka eszközöket, útiköltséget és munkadíjat is kell fizetni, pl:
- 1000 Forintból – 2 db 38-as Porotherm A energiaminősítésű tégla
- 2000 Forintból – 10 db Bramac tetőcserép
- 6000 Forint - 2m2 padlóburkolólap
- 10000 Forint - az egyik önkéntes segítő tagjának az útiköltsége az építkezés helyszínére és vissza
- 38 000 Forint – az adjuk össze kampány költsége
Kérjük támogassa Ön is a Csiszár család otthonának építését adományával, vagy jelentkezzen hozzánk önkéntesnek kalákamunkára!
Támogatások
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
Otthonteremtés kalákában
Házat Hazát AlapítványKérjük, amennyiben egyetért céljainkkal, – hogy rászoruló, gyer-mekváró fiatal családokat új, vagy felújított otthonhoz juttassunk , akkor támogassa adója 1 % ával a Házat – Hazát Alapítványt
2019-05-21.