Egy hívással a kényelmesebb kezelésért!
Hívja a 13600-as számot, üsse be a 45-ös kódot és máris 500 forinttal támogatta a leukémiás gyerekeket! Október és november hónapokban ún. "mama-székre" gyűjtünk!
4759 támogató
(2767 hívás, 1992 sms)
13600 / 45
Add meg a 45-es melléket vagy írd be a 45-t, ha sms-t küldesz.
A támogatás mértéke 750 Ft / hívás, SMS
Felhívjuk figyelmed, hogy a 13600 a Yettel hálózatából nem hívható, a Yettel kizárólag sms fogadást biztosít.
Telekom és Vodafone hálózatból hívással és sms-el is elérhető az adományozás.
Gyűjtés célja
Október és november hónapokban "mama-székre" gyűjtünk, hiszen a kezelés alatt álló gyerekek mellett folyamatosan jelen van az egyik szülő... így nem mindegy, milyen széken/ágyon pihenhet beteg gyermeke mellett. Jelenleg is vannak ilyen székeink, de folyamatosan elhasználódnak, így cserélni szükséges ezeket.
Alapítványunk közvetlenül támogatja a debreceni gyermekhematológiai és onkológiai osztályt, ezzel együtt a régió alapítványa, azaz három megye (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Szolnok) kis betegeinek segít.
Az osztály tárgyi feltételeinek biztosítása, fejlesztése is nagyrészt alapítványunknak köszönhető. Ezen felül számos rendezvény, összejövetel, kézműves foglalkozás az, amivel segítjük a gyerekek és családjaik hétköznapjait.
Köszönjük, hogy hívásával Ön is hozzájárul a gyerekek mosolyához.
Korábbi adománygyűjtések
adománygyűjtés
INFÚZIÓS PUMPA MINDEN BETEGÁGYHOZ!
Leukémiás Gyermekekért Alapítvány482.600 Ft-ból
adománygyűjtés
Ajánld fel adód 1%-át a leukémiás gyerekeknek!
Leukémiás Gyermekekért AlapítványAz adó 1%-ból befolyt összeg minden évben jelentősen befolyásolja alapítványunk lehetőségeit. Kérjük, rendelkezz Te is, és ajánld fel a leukémiás gyermekeknek adód 1%-át! Adószám: 19123958-1-09
2019-05-21.
adománygyűjtés
30 éve tudjuk, mi kell egy mosolyhoz!
Leukémiás Gyermekekért AlapítványAz idén 30 éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány idén is szívesen fogadja az adó 1%os felajánlásokat!
2020-05-20.
adománygyűjtés
Szép és biztonságos szobát Lénának!
Leukémiás Gyermekekért AlapítványSegíts Te is adományoddal, hogy az egy éves, beteg Lénának saját szobája legyen!
500.000 Ft-ból
adománygyűjtés
Adó 1% a leukémiás és daganatos gyermekekért
Leukémiás Gyermekekért AlapítványEgy forint plusz kiadással sem jár Önnek, a beteg gyerekeknek viszont hatalmas segítség. Kérjük támogassa Ön is alapítványunkat adójának 1%-val és segítse ezzel a leukémiás és daganatos gyerekek gyógyulását.
2021-05-22.
adománygyűjtés
Adód 1%-ával is segíthetsz mosolyt csalni!
Leukémiás Gyermekekért AlapítványTámogasd Alapítványunkat, ajánld fel számunkra adód 1%-át, amiből korszerű műszereket, gyógyszereket és a kezelési időszak megkönnyítését tudjuk biztosítani a gyerekeknek.
2022-05-22.