Kapcsolódj be velünk! Ismerd meg a NIOK további szolgáltatásait!

Színházi nevelési előadások hátrányos helyzetű fiataloknak

Segítsd a KB35 Színházi Nevelési Társulat munkáját, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatal részesüljön a színházi nevelési előadások élményében.

Kultúra
Bankkártyás adománygyűjtés

Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület

https://kb35sznt.hu/
Bővebben

Összeg:
868.622 Ft 31 támogató közreműködésével
Adománygyűjtés indult: 2023.11.28.

Támogatom

Gyűjtés célja

Rólunk: 

A KB35 Színházi Nevelési Társulat a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai céllal rendelkező, interaktív színházi előadásokat hoz létre és visz elsősorban budapesti és Pest megyei középiskolák tantermeibe. Az osztályokat az utazás szervezése nem terheli, így olyan csoportok is részesülhetnek színházi élményben, akiknek mozgás-vagy egyéb egészségügyi akadályozottságuk miatt ez szinte lehetetlen. Kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetből érkezőkre, hiszen egy igazságosabb társadalom csakis az esélyegyenlőség révén valósulhat meg. Programjainkkal olyan témákkal foglalkozunk, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak a fiatalok jóllétével kapcsolatban, mindezt a színház nyelvével élményszerűvé, szórakoztatóvá és megközelíthetővé tesszük. 

Adománygyűjtésünket azért indítottuk el, mert szeretnénk, hogy minél több hátrányos helyzetből érkező fiatal is részesülhessen a színházi-nevelési programok hosszútávra szóló élményében, melyben akár a kisebb, de rendszeres adományok óriási segítséget jelentenek! 

Jelenlegi repertorárunkban az alábbi programok szerepelnek: 

  • 6 komplex színházi nevelési előadás (TIE) a fiatalok mindennapjait átszövő releváns témákban, úgy mint: iskolai zaklatás, segítségnyújtás, én határok, társas befolyásolás, jóllét, alkotás öröme, pályaválasztás kérdése, stb.,

  • 1 színházi társasjáték,

  • 4 színjátszó-, illetve dráma-csoport és

  • 1 évi rendszerességű nyári alkotó tábor. 

Hogyan segíthetsz?

Ha szeretnéd, hogy minél több fiatal számára legyenek elérhetőek színházi nevelési programok, támogatásoddal te is hozzájárulhatsz ehhez – akár magánszemélyként, akár egy vállalkozás képviseletében.

  • Rendszeres adományozás (vállalkozások számára 40%-os adóalap-csökkentő tételt jelent)
  • Egyszeri adományozás (vállalkozások számára 20%-os adóalap-csökkentő tételt jelent)
  • Adód 1%-nak felajánlása (Adószámunk: 18720301-1-13)

Kiemelt jelentőséggel bírnak számunkra a rendszeres adományok, hiszen ezek teszik lehetővé, hogy működésünk kiszámítható és tervezhető legyen, mely nélkül egyetlen színházi-nevelési programunk sem valósulhatna meg. 

Társulatunk, – mivel közhasznú civil szervezet – a kapott adományról igazolást állít ki, mellyel az adományozó vállalkozás csökkentheti az adózás előtti eredményét, legyen szó rendszeres, vagy akár egyszeri adományról.

Egyéb támogatási lehetőségek:

Ha ismersz olyan céget, vállalkozást, mely szívesen támogatná a fiatalokat, kérjük köss össze bennünket. Ha tudsz olyan önkormányzatról, tankerületről, mely szívesen támogatná a hozzájuk tartozó köznevelési intézményeket programjaink megvásárlásával, kérjük, juttasd el hozzájuk honlapunk linkjét és elérhetőségünket. Népszerűsítsd programjainkat, illetve a drámapedagógiát minél több iskola, szülő, diák és tanuló között!

3.000 Ft

Egy óvodás, vagy egy diák ingyenes részvételét biztosítod egy színházi nevelési programunkon.

Támogatom
8.000 Ft

Adományoddal szervezetünk operatív működését is támogatod, mely nélkül nem valósulhatna meg egyetlen színházi-nevelési programunk sem.

Támogatom
15.000 Ft

Az ország egy távoli régójába való eljutását biztosítod a programnak, ahol jellemzően még nehezebben elérhetőek a diákok számára színházi programok.

Támogatom
20.000 Ft

Egy osztály számára, mely nem engedhetné meg magának a program teljes költségét, kedvezményes részvételt biztosíthatsz.

Támogatom
30.000 Ft

Adományodnak hála egy osztály, mely nem engedhetné meg magának a program teljes költségét, féláron részt vehet programunkon.

Támogatom
Egyéb összeg
Támogatom

Támogatások

2026-10-12

Anonymus
7 000 Ft
2026-10-12

Anonymus
5 000 Ft
2026-10-12

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-10-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-09-13

Anonymus
5 000 Ft
2026-09-11

Anonymus
7 000 Ft
2026-09-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-09-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-08-11

Anonymus
7 000 Ft
2026-08-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-08-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-07-12

Anonymus
7 000 Ft
2026-07-12

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-07-12

Anonymus
4 000 Ft
2026-07-12

Anonymus
5 000 Ft
2026-06-12

Anonymus
4 000 Ft
2026-06-11

Anonymus
7 000 Ft
2026-06-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-06-11

Anonymus
5 000 Ft
2026-05-11

Anonymus
7 000 Ft
2026-05-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-05-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-05-11

Anonymus
5 000 Ft
2026-04-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-04-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-04-11

Anonymus
5 000 Ft
2026-04-09

Anonymus
7 000 Ft
2026-03-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-03-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-03-11

Anonymus
5 000 Ft
2026-03-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2026-02-11

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-02-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-02-11

Anonymus
5 000 Ft
2026-02-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2026-01-24

Anonymus
5 000 Ft
2026-01-12

Karmazsin Éva
4 000 Ft
2026-01-11

Anonymus
4 000 Ft
2026-01-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-12-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-12-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-11-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-11-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-11-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-11-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-11-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-11-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-12

Anonymus
3 000 Ft
2025-10-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-10-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-10-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-10-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-10-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-09-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-09-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-09-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-09-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-09-01

Anonymus
10 000 Ft
2025-08-12

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-08-12

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-08-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-08-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-08-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-12

Anonymus
3 000 Ft
2025-07-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-07-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-07-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-07-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-12

Anonymus
3 000 Ft
2025-06-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-06-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-06-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-06-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-06-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-05-22

Anonymus
5 000 Ft
2025-05-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-05-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-05-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-05-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-05-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-05-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-04-14

Kurta Jánosné
3 000 Ft
2025-04-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-04-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-04-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-04-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-04-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-04-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-03-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-03-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-03-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-03-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-03-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-02-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-02-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-02-11

Anonymus
4 000 Ft
2025-02-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-02-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-11

Márta Ibolya
5 000 Ft
2025-01-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2025-01-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2025-01-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-11

Anonymus
3 000 Ft
2025-01-07

Anonymus
4 000 Ft
2025-01-07

Dorottya Fazekas
7 500 Ft
2024-12-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-12-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-12-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-12-05

Anonymus
3 750 Ft
2024-11-28

Anonymus
30 000 Ft
2024-11-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-11-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-11-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-11-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-11-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-10-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-10-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-10-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-10-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-10-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-09-13

Anonymus
3 000 Ft
2024-09-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-09-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-09-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-09-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-08-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-08-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-08-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-08-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-08-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-13

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-07-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-07-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-07-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-06-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-06-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-06-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-06-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-06-06

Anonymus
3 000 Ft
2024-05-26

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-05-26

Anonymus
3 000 Ft
2024-05-26

Anonymus
3 000 Ft
2024-04-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-04-11

Hus Petra
3 000 Ft
2024-04-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-04-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-04-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-03-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-03-11

Hus Petra
3 000 Ft
2024-03-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-03-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-03-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-02-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-02-11

Hus Petra
3 000 Ft
2024-02-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-02-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-02-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-01-15

Anonymus
8 000 Ft
2024-01-11

Anonymus
5 000 Ft
helo
2024-01-11

Hus Petra
3 000 Ft
2024-01-11

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2024-01-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-01-11

Anonymus
3 000 Ft
2024-01-09

Anonymus
15 000 Ft
2024-01-09

Anonymus
8 000 Ft
2024-01-01

Anonymus
6 000 Ft
2023-12-29

Anonymus
3 000 Ft
2023-12-28

Anonymus
3 000 Ft
2023-12-26

Anonymus
372 Ft
2023-12-24

Karmazsin Éva
3 000 Ft
2023-12-22

Rádi Tibor
8 000 Ft
2023-12-22

Dávid Kristóf
60 000 Ft
Ingyen program egy osztálynak? =)
2023-12-21

Anonymus
3 000 Ft
2023-12-14

Lakner Diána
3 000 Ft
2023-12-09

Anonymus
8 000 Ft
2023-12-07

Anonymus
3 000 Ft
2023-12-06

Varga Zsu
10 000 Ft
Varázsoljatok <3
2023-12-04

Hus Petra
3 000 Ft
2023-12-02

Anonymus
3 000 Ft
2023-12-02

Anonymus
5 000 Ft
helo
2023-11-30

Villant Bálint Máté
3 000 Ft
2023-11-29

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-29

Anonymus
3 000 Ft
2023-11-28

Fazekas Anna Dorottya
3 000 Ft

Korábbi adománygyűjtések

Kultúra
Egyszázalékos
adománygyűjtés

1% az Esélyteremtő Színházi Nevelési Élményért

Kb35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület

A társulat a diákok fontos élethelyzeteire reagáló, pedagógiai célú, interaktív színházi előadásokat hoz létre és visz osztálytermekbe. Az 1% támogatás biztosítja működésüket!


Lezárult:
2025-05-22.
Érdekel