BioRitmus Tehetségsegítő Egyesület

,,Együtt Boldogabb" inkluzív oktatás a speciális igényű és Down-szindrómával élő tehetségekért!

A BioRitmus Életmód és Mozgásművészeti Tehetségpontot 2010-ben hoztuk létre több civil szervezettel és pedagógussal közösen. A tehetségpont és a tehetségsegítő egyesület tagjai és pedagógusai 25-40 éves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkeznek. Feladatunk a tehetségek azonosítása, korai fejlesztése, az egyedi képességek felismerése. A cirkuszpedagógiával való oktatás a mi esetünkben a szociális cirkusz eszközei, Down-szindrómával élő és egyéb mássággal élő ( hiperaktiv, túlmozgásos, ADHD-s, autista stb.) hátrányoshelyzetű gyermekek, fiatalok részére. Saját CoKi-GyM® módszerünkkel a résztvevők szakszerű irányítással képesek mozdulataikat tudatosan, pontosan, technikailag azonos módon végrehajtani, ezáltal tudásukat fejleszteni, kifejezőképességüket adottságaik szerint, művészi fokon kibontakoztatni a drámajáték, fejlesztő akrobatika, speciális cirkusz, képzőművészet és a zene együttes segitségével. Programunkkal bizonyítani kívánjuk, hogy az általunk alkalmazott társművészetek harmóniája elősegíti a „rejtett mássággal" rendelkező gyermekek, fiatalok mozgásának, kognitív képességeinek, agyi funkcióinak fejlődését. A fejlesztő tevékenységünk hatására méréssel igazolni tudjuk ennek hatásosságát.

Adószám:
18337141-1-02

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Támogatom

  • Szervezet adatai
  • Futó adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
BioRitmus Tehetségsegítő Egyesület

Szervezet rövid neve:
BioRitmus Tehetségpont

Szervezet adószáma:
18337141-1-02

Honlap:
https://www.bioritmustehetsegpont.hu/

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/creadancetrixy

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
50300109-15101200-00000000

A szervezet telefonszáma:
+36 706030913

A szervezet címe:
7629 Pécs, Dobó István utca 86-90.

Tevékenységi kör:
Többszintû és egyéb gyermekoktatás, támogatás

Tevékenység leírása:

A tehetségprogramunk feladatai közé tartozik a korai fejlesztés, továbbá fejlesztő felkészítés, ellátás és tanácsadás a szülők részére. A gyermekek képességfejlesztése, segítségnyújtása a meglévő képességek felismerésében, a célirányos továbbfejlesztésében. A mozgásban korlátozott gyermekek mozgásterápiával történő foglalkoztatása. Adatbázis készítése tehetségeinkről, tevékenységük bemutatásáról, majd annak folyamatos gondozása a Géniusz Programban kialakított információs bázissal szinkronban. A  „jó gyakorlatok”, a bevált fejlesztési programok megismertetése és gyakorlati bemutatása. A modellértékű művészeti-, sport- és képzőművészeti tehetségműhelyek megtalálása, bemutatkozási helyük megteremtése, a tehetség azonosítása. Az azonosítás és a tehetségfejlesztés segítése módszertani szakanyagokkal minden művészeti-, és sportágban, illetve képzőművészeti területen. Kiemelt tehetséggondozói területünk az SNI-n belül a Down-szindrómás tehetségek integrált közegben történő fejlesztése a mozgásművészeten keresztül a cirkuszművészet eszközeivel. Továbbá a roma és hátrányos helyzetű tehetségek felkutatása, megtalálása majd integrált közegben történő fejlesztése, mentorálása a sporton, a művészeteken és a képzőművészeteken keresztül. Célkitűzéseink, hogy kapcsolatot építsünk ki minden olyan szervezettel és személlyel, amely/aki partner lehet abban, hogy a tehetség minden területén (pl. tudományos, művészi, sport, manuális, mesterségbeli ) helyben, kistérségekben, regionálisan, országosan és a kárpát-medencei léptékben képes legyen elősegíteni a tehetségek kibontakozását. Célunk és törekvésünk a tehetségsegítésben résztvevő intézmények, szervezetek, egyének együttműködő, segítő és gazdagító hálózatának fejlesztése. Tehetséggondozó programunk jól szolgálja azt a tehetségsegítő célt, hogy a tehetségek minél személyesebb információhoz jussanak. Programunkban a személyiségfejlesztést a művészetek és a sport komplex eszközeivel végezzük. Továbbá művészetpedagógiai és sportpedagógiai tehetségsegítő tevékenységeket is végzünk. A tehetségpontok hálózatában elsődleges feladataink a tehetségsegítők képzése, továbbképzése, vagy annak a megszervezése. Hatókörünk országosan is sok tehetségpontot érint, azok tehetségsegítő tevékenységében közvetlenül is részt veszünk, (szakemberek segítői, előadók, programok irányítói).

Mire gyűjt:

Kampányunkban az inkluzív és integrált tehetséggondozó programunk hosszútávú fenntarthatóságát, tanáraink, oktatóink bérét, útiköltségeit, terembérletet és versenyek díjait kívánjuk biztosítani.

Céljaink  kiválóan szolgálják az esélyegyenlőséget és az önérvényesitést.

Kérjük adományával támogassa egyesületünk  „Együtt Boldogabb”  Programját: inkluzív tánc és cirkuszművészeti oktatás a speciális igényű és Down-szindrómával élő tehetségeit!

Oktatás
Bankkártyás
adománygyűjtés

„Együtt Boldogabb” Tehetségpont a Ds tehetségekért!

BioRitmus Tehetségpont

Inkluzíó, Integráció, táncpedagógia és cirkuszművészet. Az ép és Ds tehetségek komplex fejlesztésének kiváló eszközei. Támogass!


Adománygyűjtés indult: 2022.08.04.
Összeg: 16.005 Ft
Támogatók száma: 4
Érdekel Támogatom

Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.