8K az Életminőség Fejlesztéséért Alapítvány

Halmozottan előnyös

Az elmúlt két év bezártsága komoly szorongásos problémákat okozott az életkori sajátosságaik miatt eleve hullámzó hangulatú kamaszok körében. Az iskolai távoktatásra való átállás, a közösségi programok, együtt lógások hiánya jócskán fokozta az amúgy is érzékeny lelkű korosztály motiválatlanságát, érdektelenségét, bizonytalanságát. Erre terhelődött aztán egy háborús szorongás, majd újabban a tanáraik elvesztésétől való félelem. A 8K Alapítvány célja, hogy olyan élményeket biztosítson a tizenévesek számára, amelyek fokozott és gyengéd figyelemmel közelítenek olyan témákhoz is, mint az iskolai bántalmazás, a digitális kiszolgáltatottság, a testképzavarok, az önbizalomhiány, vagy jövőkép-nélküliség érzése. A félelmekről való beszélgetés, azokkal való szembenézés, tudatosításuk és megértésük a legjobb megoldás arra, hogy csökkentsük az azokból adódó problémákat. Kamaszfesztivál kezdeményezésünk olyan társadalmi tevékenységet vállal fel, amely a serdülõkorúak érdeklõdési körére alapozva számos értékkínáló alternatíva bemutatásával készül szélesíteni a korosztály szemléletét, egyben segíti õket a felnõtté válás nehézségeinek feldolgozásában. A tanév fő pedagógiai célja, hogy fejlessze a diákok mérlegelési és döntési képességét. Tapasztalataink szerint a szorongások oldását segíti, ha képesek vagyunk különbséget tenni, hogy mire vagyunk befolyással és mire nem, vagyis mikor érdemes cselekedni és mikor alkalmazkodni

Adószám:
19287207-1-42

Támogatom

  • Szervezet adatai
  • Futó adománygyűjtések

Szervezet hivatalos neve:
8K az Életminőség Fejlesztéséért Alapítvány

Szervezet rövid neve:
Kamaszfesztivál

Szervezet adószáma:
19287207-1-42

Honlap:
http://www.kamaszfesztival.hu

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/kamaszfeszt

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/user/kamaszfesztival

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
16200247-10013584-________

A szervezet telefonszáma:
+36 063026004

A szervezet címe:
1073 Budapest, Erzsébet körút 54

Tevékenységi kör:
Diákok és hallgatók szervezetei

Tevékenység leírása:

A 8K Alapítvány olyan közösségfejlesztő programokkal, aktivitásokkal készül a 2022-2023-as tanévre, amelyek új célokat, értelmet és kereteket adhatnak a diákok mindennapjainak, egyben segít számukra jövőképet alkotni:

Találd meg a hobbidat!

  • Szakkörkiállítás és hobbiexpo a Kamaszfesztivál tanévnyitóval egybekötve

Javíts egy jegyet! - pályázat

  • Célja, hogy motiválja a diákokat tanulmányi eredményük javítására azzal, hogy jutalomként kaphatják az Országos Osztálykirándulás - Kamaszfesztiválon való részvételi lehetőséget

Javíts játszva 1 jegyet! - kvíz műsorral egybekötött csapatjáték

  • A kétórás csapatjáték során az előre regisztrált osztályok nem csak megismerik az iskolai teljesítmény építőkockáit, hanem egy “alacsony intenzitású” önismereti foglalkozás keretein belül el tudnak kezdeni gondolkodni magukról, saját teljesítményükről is.

TabuLáda

  • Légy kíváncsi! - kampányunk során egy TabuLádába dobhatják be a diákok azokat a kérdéseiket, amelyeket soha, senkinek nem mertek eddig feltenni. A kérdésekről a témában érintett szakértőkkel szervezünk beszélgetéseket a 8K Alapítvány székhelyén, a Körúti Szalonban.

IKSZ

  • Iskolai Közösségi Szolgálat végezhető a Kamaszfesztivált szervező 8K Alapítványnál

Tehetséggondozás

  • Diákzenekarok számára szervezünk és keresünk olyan fellépési, bemutatkozási lehetőségeket.

Országos Osztálykirándulás - Kamaszfesztivál

  • A 12-19 éves korosztály számára hoztuk létre az Országos Osztálykirándulás - Kamaszfesztivál programunkat, ami a felsős és középiskolás diákok tanév végi tanulmányi kirándulásainak országos gyűjtőprogramja. Az esemény fő témája a fenntarthatóság, és elsősorban környezet-, egészség-, pénzügyi- és éntudatosságot fejlesztő, valamint pályaorientációs programokkal készülünk. Természetesen a fesztiválon a koncertek, diákzenekarok bemutatkozása, sportprogramok és kirándulások is vannak.

Mire gyűjt:

  • “Légy kíváncsi!” - Tabuláda beszélgetések előadói, szakértői tiszteletdíjára, működtetési költségeire

  • Tanulási részképességek fejlesztésére szervezett foglalkozások szakértői tiszteletdíjára, működtetési költségeire

  • Diákzenekarok tehetségkutató fellépések szervezésére útiköltségre, színpad-, hang-, fénytechnikai szolgáltatásra

  • Hátrányos helyzetű térségekben élő, nehéz szociális helyzetben lévő osztályok Országos Osztálykiránduláson való részvételi díjára (szállás, étkezés)

  • Kamaszfesztivál előkészítésére, megvalósítására

  • Kampányok szervezési, kommunikációs és hirdetési költségeire, eszközbérlésre

  • A 8K Alapítvány közösségi helyének, a Körúti Szalonnak a fenntartására (bérleti díj, rezsi, irodaszerek)

 

Oktatás
Bankkártyás
adománygyűjtés

Figyelmet a kamaszoknak! Veled könnyebb!

Kamaszfesztivál

A kamaszok számára az elmúlt időszak extrém kihívásokat hozott. Figyelmet és élményeket szeretnénk adni nekik. Arra gyűjtünk, hogy ezt megtehessük. Itt tudsz adományozni.


Adománygyűjtés indult: 2022.10.26.
Összeg: 21.017 Ft
Támogatók száma: 11
Érdekel Támogatom
Oktatás
Közösségi
adománygyűjtés

Kérjük, támogasd a Kamaszfesztivál céljait, programjait!

Kamaszfesztivál

Támogasd ügyünket, hogy hozzájárulhassunk az oktatás helyzetének rendezéséhez: a diákok önszerveződéséhez, a kamaszok problémáinak kezeléséhez, a pedagógusok érdekérvényesítéséhez.

4% 22.291 Ft összegyűlt
500.000 Ft-ból
még 8 nap
Érdekel Támogatom

Az alábbi adatok jelennek meg Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából: név, cím, adószám, célkitűzés, közhasznú jogállás. A szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.