Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület


Az általunk közösségi összefogással épített közösségi ház, gyermek és ifjúsági központ, a Mag-ház olyan hiányt pótol a városban és annak környékén, melyben a szabadidõ hasznos eltöltésén túl preventív szolgáltatásokat és mentális fejlesztést is tudunk biztosítani. Cívil szervezeteknek, magánszemélyeknek segítünk szervezet alapításában, pályázatok készítésében, elszámolásában, ügyeik intézésében. Akkreditált munkáltatókén foglalkoztatunk megváltozott munkaképességűeket, országos kiemelt közfoglalkoztatás keretében hajléktalanokat, illetve a helyi munkaerő-piacon egyéb hátrányos helyzetben lévőket. Korábbi tevékenységeink érintik a közösség-, és településfejlesztést, ifjúsági közösségek fejlesztését (osztályközösség fejlesztést), környezetvédelmet. Számos kiadványt szerkesztettünk, adtunk ki. A helyi értékeket megjelenítő faragott padok elkészítésében, kihelyezésében, helytörténeti tanösvény létrehozásában nagyban hozzájárultunk .

Adószám:
18607190-1-11

A nyomtatható 1%-os nyilatkozat letöltése
Jelenleg a szervezetnek ezen az oldalon nincs aktív adománygyűjtése! Nézd meg a szervezet weboldalát vagy keress rá hasonló tevékenységű gyűjtésekre itt:
Keresés

Szervezet hivatalos neve:
Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület

Szervezet rövid neve:
Élettér Egyesület

Szervezet adószáma:
18607190-1-11

Honlap:
http://www.eletteregyesulet.hu

Facebook oldal:
http://www.facebook.com/maghaz.monostor

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/user/maghaz2013/

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

Bankszámlaszám:
11740030-20052401-________

Közhasznú jogállás:
igen

A szervezet telefonszáma:
+36-20-5842860

A szervezet címe:
2903 Komárom, Csendes u. 8. 8.

Tevékenységi kör:
Egészségkárosultak egyéb és általános támogatása

Tevékenység leírása:

Közhasznú szervezetünk 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy a közösség- és településfejlesztés módszerével az ország kistelepülésein tevékeny szerepet vállaljon. Az egyesület tevékenységéhez fűződő főbb kezdeményezések, folyamatok:

· Mag-ház felépítése és működtetésének kidolgozása (civil szervezetek közössége)

- akkreditál rehabilitációs foglalkoztatás (2007-től)
· Szálláshely-, épület-, eszköz- és egyéb szolgáltatás
· Koppánmonostori harangtorony készítése és kihelyezése
· Koppánmonostori hirdetőtáblák készítése és kihelyezése
· Koppánmonostori Kalendárium kiadása
· Mag-hasadás – Koppánmonostor városrészének hírújsága
· Biztos Kezdet, korai fejlesztés (0-6 éves korig)
· Osztályközösség-fejlesztés módszertani kidolgozása
· Ifjúsági közösségi kortárssegítő program módszertani kidolgozása, honosítása és tananyagi feldolgozása
· Települési Ifjúsági demokráciaprogram (Komáromi Városi Diáktanács) módszertani kidolgozása
· EuroDesk Pont – Európai Ifjúsági Szolgálat (EVS)
· Komárom-Esztergom megye Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ (ISZMK)
· Komárom-Esztergom megye Civil Információs (CIC) Pontja
· Komárom-Esztergom megye Önkéntes Pontja
· Komárom-Esztergom megye Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (CSEÖH) Pontja
· „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-dunántúli régióban” Együttműködő partner – TÁMOP-2.3.6.A-12/1-2012-0008
· „Hálózatépítés és partnerség” – Szociális szakemberek képzése és munkaerő-piaci együttműködés-fejlesztés a Közép-dunántúli régióban” Főpályázó- HEFOP-2.2.1-06/1.-2007-01-0125/4.0
· Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) kialakítása és működtetése Ete községben
· „Köznevelés az iskolában” a KLIK kiemelt projektjében az intézményei között hálózatosodás, közösségfejlesztés és partnerkapcsolati együttműködések elősegítése, munkájuk koordinálása. Együttműködő partner – TÁMOP 3.1.4.B-13/1-2013-0001
· Országos szakmai konferencia és gyakorlati nap a Natura 2000 védelem alatt álló Szent Pál szigeti gyümölcsösért
· A Szent Pál szigeten lévő 4,5 ha ártéri gyümölcsös gondozása, génmentése
· Ete – Koppánmonostor Hungarikumainak feltárása, értékeinek összegyűjtése és feldolgozása
· ’Csigaház, Egy hely ami könnyít a nők helyzetén’ akadályozottsággal élő gyermekeket nevelő szülők, elsősorban anyák helyzetének változását elősegítő program . Főpályázó – NTCA-2015-10986-G
· Roma integráció elősegítése, közösség- és településfejlesztés Ács-Jeges pusztán
· Parlagfűmentes Magyarországért civil szervezetek parlagfű-mentesítési tevékenységének támogatására – FVM
· Kiemelt közfoglalkoztatási program a hajléktalan emberek munkaerő-piaci integrációja – BM

 

Mire gyűjt:

Kik vagyunk?: Emberek, Közösség, Ház, Mag-Ház! Helyi Érték (Komárom)

1997-ben kezdtük tevékenységeinket. Közösségi összefogással, kalákában épült ingatlanunk 2007-ben nyitotta meg kapuit Mag-Ház néven, mely egyesületi tulajdon és 5 további civil szervezetnek ad otthont, akik erejükhöz mérten hozzájárulnak az ingatlan fenntartásához. Az általunk végzett tevékenység nagyrészt nem látványos. Munkát adunk a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévőknek, legyen az hajléktalan, megváltozott munkaképességű, vagy egyéb hátránnyal, nehézséggel küzdő embertársainknak, akik nem rendelkeznek olyan adottságokkal, melyet a környék iparosodott műszakozást és folytonos munkarendet kínáló munkaadók elvárnak. Élelmiszert mentünk, a rászorulóknak adunk. Köztéri gyümölcsöst telepítünk, gondozunk, közösségnek és közösségeknek teremtünk, és segítünk. Támogatjuk a hozzánk forduló civil szervezeteket, magánszemélyeket ügyeik intézésében, adminisztrációban.

Az elmúlt 4-5 évben két fő tevékenység lett úrrá a szervezeten. Egyrészt a Magyar Élelmiszerbank és a TESCO áruházzal partnerségben mentünk élelmiszert, és naponta közel 400 fő rászorulónak nyújtunk élelmiszercsomagot. Másrészt Országos kiemelt közfoglalkoztatási program keretében hajléktalanokat foglalkoztatunk. Ezen tevékenységek szociális és karitatív jellege miatt, jelentős munkával jár, támogatottsága anyagi szempontból alacsony, a szervezet részéről saját erő hozzáadását igényli. Tartós támogatásaink nincsenek, saját bevételeink még nem elegendőek a fenntartáshoz, a folytatáshoz szükséges a munkatársak megőrzése, ezért keressük támogatóinkat. Másrészt Komáorm városában banki hitel felvételével vásároltunk egy ingatlant, melyet szintén közösségi célú hasznosításra szánunk, azonban az ingatlan helyet adna, illetve szolgáltatna társadalmi vállalkozás keretében olyan tevékenységeknek, melyekkel saját bevételeinket növelnénk, melytől azt várjuk, hogy a működés fenntartható, és a bevételeinkből vissza tudunk forgatni alaptevékenységünkre. Az ingatlan jelenleg nincs olyan állapotban, hogy ilyen célra használni tudjuk. Az elmúlt másfél évben a tetőszerkezetet, illetve a tűzfalat sikerült felújítanunk. A pályázati lehetőségek egyre inkább szűkülnek, eltűnnek. A civil szervezetkén pályázható támogatások beruházásra nem fellelhetőek, a meglévő munkatársak megőrzésére nem nyújtanak fedezetet. Tervezni állandó társakkal lehet, akik folyamatosan jelen vannak a működés biztosításában, és akik, bár nem túl jövedelmező lehetőség, mégis ilyen célok mentén tevékenykednek közöttünk. 

Jogállás:
Közhasznú


Az alábbi adatok jelennek meg: NAV 1%-os adatbázisából: név, cím, adószám, továbbá az Országos Bírósági Hivatal (OBH) civil szervezeti nyilvántartásából 2021-es adatok alapján: célkitűzés.
Regisztrált szervezetek esetén a szervezet célkitűzésének szövege a szervezet által bővíthető.