Szervezetek
Küldetésünk, hogy egy mozgalomba tömörítsük az aktív, közösségéért tenni akaró, cselekvő roma és nem roma szakembereket, akik szakmai munkájukkal és közös, erős kiállásukkal valós partnerei tudnak lenni azoknak, akiket képviselni szeretnének. A Mozgalom célja, hogy szakmai tevékenységével aktívan hozzájáruljon a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózásához.
ÉrdekelCélunk, hogy idősotthonokban élő idősek napjait tegyük szebbé intergenerációs programok segítségével. A családok szétszakadnak, a fiatalok sokszor családjuktól távol találják meg számításaikat, és alapítanak új családot. Nagyszülőkkel, dédszülőkkel alig -alig találkoznak. Sok idős, aki otthonban él távol van a családjától, és a rohanó világunk miatt nem jut kellő idő a látogatásukra. ...
ÉrdekelAz árammal nem rendelkező, vagy előre feltöltős mérőórával rendelkező, mély szegénységben élő családok számára az otthonukba ingyenes fényt vinni.
ÉrdekelROYAL Dance Studio és Sportegyesület
Adószám: 19233985-1-20
A tánc megismertetése,megszerettetése ,művelése egészen kiskortól felnőtt korosztályig és az ehhez kapcsolódó versenyek,bemutatók,sportesemények szervezése,rendezése illetve az azokon való részvétel.
ÉrdekelDunakanyar Ifjúságáért Alapítvány
Adószám: 18702525-1-13
A Dunakanyar Ifjúságáért Alapítvány 2004 óta támogatja a Váci 811. Szent József cserkészcsapatot az ifjúságnevelő munkában. Az adományok segítségével lehetőségünk nyílik a csapat számára felszerelés beszerzésére, ami a fiatalok táborozását támogatja.
ÉrdekelEsély a Szebb Jövőért Alapítvány
Adószám: 19293549-1-03
Az Esély a Szebb Jövőért Alapítvány küldetése szerteágazó, a társadalmi célok szolgálatának jegyében az élet szinte valamennyi területét érinti, a megelőzéstől a gondoskodásig. Fő területei részcéljai között az egészségfejlesztés, oktatás, társadalmi egyenlőség biztosítása, bolygónk és a természeti környezetünk védelme szerepel. Alapítvány kiemelt célja az egészségmegőrzés, a rekreáció, az egészséges életmód, a diák- és szabadidősport támogatása.
ÉrdekelAz egyesület elsődleges célja a rendszeres szabadidős aktivitások elősegítése, szervezése, különös tekintettel a vitorlázás vonatkozásában, valamint az egészségtudatos életmód népszerűsítése. Ennek a célnak az érdekében lehetőséget kíván teremteni minden vitorlázónak vagy vitorlázni vágyónak arra, hogy tapasztalataikat bővítsék, a vitorlázást jobban megismerhessék. Az egyesület kiemelt céljaként kezeli az ifjúsági vitorlás sport fejlesztését és a vízi sportokkal kapcsolatos gyerek rekreációs...
ÉrdekelTatabányai ALPIN Sportklub
Adószám: 18513954-1-19
Közel harminc éve hozunk létre új sziklamászó utakat itthon és külföldön egyaránt. A magyarországi mászóiskolákban levő utak egynegyedét és a legnehezebb külföldi első megmászás is a szervezetünkhöz kötődik.: Stájer Álom, Ausztria, Hochswab. Egyesületünk tagjai építették az első hazai vasalt utakat 2013-ban Cseszneken a Kőmosó-szurdokban, Tatabányán, Monoron, Cuha-völgyben és a Megyer-hegyi tengerszemnél. ...
Érdekel"Neptun" Búvár Klub
Adószám: 19066149-1-05
Hátrányos helyzetű gyermekek sportoltatása és utánpótlás nevelése. Önkéntes mentőcsapatunk tagjainak szakmai továbbképzése, mentőkutyák kiképzése nemzetközi szinten.
ÉrdekelHoldnővér Egyesület
Adószám: 19338664-1-13
Az Egyesület célja kettős. A felelős állattartás - elsősorban macskatartás - érdekében tett felvilágosító és támogató munka. Komplex fejlesztés, rehabilitáció, rekreáció - lovak és pónik közreműködésével
ÉrdekelAz egyesület célja: A hagyomány és kultúra ápolása, tehetséges gyerekek felfedezése, mentorálásuk. A rászorulók, hátrányos helyzetű emberek és családok megsegítése és adományozása, kapcsolattartás helyi intézményekkel. A családok védelme, és családok jólétének erősítése, a munkavállalás és a családi élet összeegyeztetésének elősegítése. Roma és magyar gyerekek közötti kapcsolatépítés, a társadalmi szakadékok felszámolása. A közösség életszínvonalának emelése. Integráció....
ÉrdekelMagyar-Török Baráti Társaság
Adószám: 18047723-1-42
1989. óta működő közhasznú egyesületünk célja a magyar és a török nép közötti barátság ápolása, a különböző kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése, a magyar, valamint a török kultúra és történelem ismeretének és terjesztésének javítása, a Magyarország és Törökország közötti kapcsolatok szellemi, művészeti, kulturális értékeinek, hagyományainak feltárása, megismertetése, a megértés, a befogadás elősegítése Magyarországon és Törökországban...
ÉrdekelKövetkező Generáció Alapítvány
Adószám: 19224970-1-05
A generációk közötti különbség megértése, a generációs feszültség csökkentése, a generációváltás elősegítése, a különböző generációk hatékony együttműködésének elősegítése a kulturális, hagyományok és művészeti értékek megőrzése, a természeti és épitett környezet alakítása során. Társadalmi szemléletformálás a generációs szakadékok áthidalása érdekében a társadalmi közösségekben (a családtól a településig), a nemzedékek jogainak, érdekeinek képviselete, életminősegük...
Érdekel"Együtt-Értük"
Adószám: 19097123-1-07
Alapítványunk 1991 óta folytatja sokszínű tevékenységét az értelmileg akadályozott, súlyosan-halmozottan sérült, autizmussal élő gyermekek életminőségének fejlesztése céljából....
ÉrdekelKettlebell Sportági Szövetség
Adószám: 19253062-1-08
A kettlebell sport, mint versenysport széleskörű népszerűsítése, versenyek szervezése, lebonyolítása, nemzetközi kapcsolattartás, valamint a versenytechnikák oktatása, képzések szervezése.
ÉrdekelAutizmussal Élők és Segítőik Egyesülete
Adószám: 18724714-1-13
Az autizmussal élő személyek részére korai-és/vagy speciális fejlesztéshez, képzéshez, oktatáshoz, neveléshez, foglalkoztatáshoz, munkalehetőséghez, támogatás nyújtása-amely magába foglalja-a fenntartásban , tárgyi eszközök biztosításában, beruházások megvalósításában a tárgyi környezet bővítésében felújításában és a fentiek finanszírozásában való részvételt.
ÉrdekelSzent Jakab Baráti Kör
Adószám: 18292923-1-43
Az Egyesület fő tevékenységi köre: TEÁOR’08: 9499 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység...
ÉrdekelKreatív Formák Alapítvány
Adószám: 18478406-1-06
Látássérült emberek önálló életvitelének támogatása, életminőségük javítása.
ÉrdekelAz Egyesület célja a figyelemfelhívás, a tájékoztatás és a közösségépítés a diákok körében a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság köré építve.
ÉrdekelADVENTISTA TEOLÓGIAI FŐISKOLA
Adószám: 18684618-1-13
Intézményünk felekezeti hovatartozástól függetlenül minden...
ÉrdekelSárosd Kapa-Kupa Kapálógép Motorsport Egyesület
Adószám: 18908862-1-07
A Sárosd Kapa-Kupa Kapàlógèp Motorsport Egyesület célkitűzése hogy àpolja közsègünk törtènelmèt , fejlessze a vidèki turizmust Sárosdon , a Sárosd Kapa-Kupa Kapàlógèp Ügyességi Versenyen kereszetül bemutassa a vidèki èlet szèpsègeit , ès a falusi èletben rejlő lehetőségeket...
ÉrdekelVadvilág-élőhelyrehabilitáló Alapítvány
Adószám: 19239321-1-08
- Hőkamerás drónos vadmentés - Ultrahangos vadriasztó traktorra terjesztése, népszerűsítése (az alapítvány pénzügyi lehetőségei keretéig ingyenesen biztosítjuk vadásztársaságoknak és mezőgazdászoknak) - Minta vadföldek létrehozása országosan - AKG népszerűsítése - Vadkár csökkentő megoldások népszerűsítése
ÉrdekelII. Rákóczi Ferenc Sporthorgász Egyesület
Adószám: 19901181-1-19
Célunk a horgászat népszerűsítésé, természeti értékek védelme.
ÉrdekelPusztaszabolcsi Kulturális Értékmentő Egyesület
Adószám: 18492116-1-07
A településünk kulturális értékeinek, ezen belül a helyi zenei kultúra értékeinek védelme. A műemlék korabarokk orgona megóvása, és közkinccsé tétele, a gyermekek zeneoktatásának, népzenei képzésének támogatása.
ÉrdekelVáltott Családmodell Közhasznú alapítvány
Adószám: 19224987-1-19
Az Alapítvány célja, hogy hozzájáruljon a családok egységének biztosításához, védelméhez, elsősorban a házasság felbontását követően. A gyermekelhelyezés kérdésben az apai és anyai státuszt betöltő személyek jogainak támogatása, a gyermekek egyenlő időbeli és anyagi érdekek nélküli gyermekelhelyezése. A gyermekek és apák kapcsolati támogatása arra az esetre, ha a gyermek szülei nem tudnának a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos kérdésben megegyezni. A „váltott családmodellhez” kapcsolódó...
ÉrdekelÉrtelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Hajdú-Bihar...
Adószám: 19087753-1-09
Az egyesületünk azt tapasztalata, hogy a legtöbb értelmi fogyatékossággal élő személy még nem volt családjával nyaralni. Adj esélyt arra, hogy közösen megvalósíthassuk álmaikat!
ÉrdekelPermakulturás tervezőként eltökélt célom, hogy minél tágabb körben be tudjam mutatni ezt a gazdálkodási formát, amely hosszú távon fenntartható, talaj számára regeneratív, természetesen mestergéges vegyszerek felhasználása nélkül (növényvédelem), mindezt olyan formában, ami a faunának és a flórának is kedvez, meginvitálva sok "segítséget" a kertbe, rovarok, giliszták, madarak, stb formájában, ergo lehetőségeinkhez mérten minél biodiverzebb helyet alakítsunk ki ahol jelen vannak a gyümölcsök,...
Érdekel