Szervezetek
Papírsárkány Alapítvány a Különleges Gyermekekért
Adószám: 19310888-1-18
A papírsárkány reptetése elsőre talán nem tűnik bonyolult feladatnak. Mégis ha igazán jól akarunk bánni vele, komoly odafigyelést igényel. Nem ereszthetjük túl lazára a madzagot, de nem is rángathatjuk, feszíthetjük össze-vissza....
ÉrdekelMagyar Permakultúra Egyesület
Adószám: 18738511-1-07
2016-ban alakultunk hivatalos egyesületté azzal a céllal, hogy a permakultúrát, annak gyakorlásán túl, aktívan terjesszük is, megismerésére lehetőséget teremtsünk, a magyarországi oktatást megszervezzük. Munkacsoportjaink több területen is dolgoznak, foglalkozunk kutatással, tervezéssel, oktatással, szervezünk klubot Budapesten, illetve ápoljuk a kapcsolatot más országok permakultúrával foglalkozó szervezeteivel.
ÉrdekelTechnológiával az Egészségért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 19237398-1-43
Fiatal egészségügyi szakemberekből álló csapatunk célja, hogy a technológiát összekösse a gyermekek egészségügyi ellátásával és egészségtudatosságra nevelésével.
ÉrdekelSzülők és Pedagógusok a Gyermekekért Alapítvány
Adószám: 19148463-1-11
Alapítványunk fő célja az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolába járó tanulók nevelési-oktatási feltételeinek javítása, hozzájárulás a tanórán kívüli sokirányú foglalkoztatáshoz, az iskola tanulóinak és dolgozóinak kiemelkedő teljesítményre való ösztönzése.
ÉrdekelALFA Ceglédi Kutyás Egyesület
Adószám: 18904019-1-13
Egyesületünk küldetése a kutyás élet élénkítése, kutyás sportok népszerűsítése és oktatása, segítőkutya képzés, rendszeres kutyás foglalkozásokra nevelés. Versenyek szervezésével összehozzuk a kutyabarát közösséget, népszerűsítjük a kutyabarát létesítményeket, és kiemelten segítjük a fogyatékkal élőket. Egyesületünk célja a közösség és kutyás élet szélesebb körű fejlesztése fenntartható módon.
ÉrdekelHenter Alapítvány
Adószám: 19086185-1-41
Az erdélyi természeti, épített, kulturális, társadalmi értékek, életmódbeli, szellemi és kulturális örökségek, hagyományok védelme, jövőnk számára történő megőrzése, közvetítése és népszerűsítése.
ÉrdekelNéri Szent Fülöp Cserkészcsapatért Alapítvány
Adószám: 18699045-1-13
Az Alapítvány célja: - a Telki községben működő Néri Szent Fülöp Cserkészcsapat működésének, programjainak, táborainak támogatása, az ezek kapcsán felmerülő költségek részbeni-, vagy teljes fedezése, - a cserkészcsapat programjain, táboraiban részt vevő hátrányos szociális helyzetű gyermekek, fiatalok költségeinek részbeni vagy teljes fedezése, - a cserkészcsapat tagjainak továbbképzésben, vezetőképzésben való részvételének támogatása.
ÉrdekelDunaföldvári Cserkész Egyesület
Adószám: 18860782-1-17
A cserkészcsapat önkéntes vezetői a város fiataljainak olyan tudást és tapasztalatot adnak át, amelyet...
ÉrdekelHerédi Iskolás Gyerekekért Alapítvány
Adószám: 19295091-1-10
Alapítványunk fő célkitűzése, hogy a Herédi Általános Iskola diákjai egy minél jobb tárgyi feltételekkel ellátott iskolában tanulhassanak, szép környezetben és sokszínű élményekkel gazdagodjanak tanuló éveik alatt. ...
ÉrdekelSÓLYOM VADMENTŐ Egyesület
Adószám: 19307518-1-13
Balesetből és egyéb módon megsérült egyedeinek szakszerű mentése,rehabilitációja és vissza vadítása. Minden állat megérdemli az esélyt az életre!
ÉrdekelSzegediek Rotary Clubja Alapítvány
Adószám: 18478310-1-06
A rotary hivatásukban tevékeny, elismert, különböző foglalkozású emberek nemzetközi szervezete. Tagjaival szemben elvárás a nyitottság, a másik megértése, véleményének elfogadása és a magas etikai normák követése mind a szakmai, mind a magánéletben. A rotarysták ezen elvek mentén, az emberek, társadalmak és nemzetek egymás közti békéje és a rászorulók segítése érdekében tevékenykednek.
ÉrdekelFreeszfe Egyesület
Adószám: 19294052-2-41
A Freeszfe Egyesület akkor alakult, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) több száz hallgatója és oktatója elfoglalta az intézmény épületét, hogy nyilvánosan tiltakozzon a magyar kormány közoktatási modell átalakítására irányuló tervei ellen. Az SZFE hallgatóinak nagy csoportja, a tanárok támogatásával úgy döntött, hogy ellenáll és megkísérli fizikailag megakadályozni az új vezetés hatalom átvételét. A blokád végül 70 nap után a járványhelyzet súlyosbodása miatt ért véget. A...
ÉrdekelAzért dolgozunk, hogy minden gyermek az adott körülmények közt megvalósítható számára legmegfelelőbb oktatásban részesüljön, függetlenül a családja anyagi helyzetétől és függetlenül attól, hogy a világ melyik részén él. Kiemelten foglalkozunk az elakadással rendelkező, nehezen, vagy egyáltalán nem beilleszkedő gyerekek bevonásával. Víziónk egy olyan oktatási rendszer létrehozása amelyben minden gyermek megtalálja a helyét, és ami minden alapot megad ahhoz, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottan, boldogan...
ÉrdekelAz alapítvány célja a közösségi felelősségvállalásban elkötelezett partnereink összekapcsolása a filmművészet segítségével, a fenntartható, tudatos és elfogadó társadalomért.
ÉrdekeleSport Szombathely Sportegyesület
Adószám: 19102784-1-18
Megteremteni a régió gémer kultúráját és létrehozni egy segítőkész közösséget, melynek tagjai büszkén képviselik egyesületünket, városunkat hazai és nemzetközi versenyeken.
ÉrdekelOlyan kulturális közösség létrehozása, melyben a Székesfehérváron és környékén működő alkotó- és előadó-művészek működni tudnak, a területi kulturális élet színesítése érdekében. Saját színpadi előadások létrehozása, kulturális események szervezése és egyéb alkotó- és előadó-művészeti tevékenységek támotatása, segítése.
ÉrdekelkultúrAktív Egyesület
Adószám: 18025345-1-02
Álmunk egy olyan jövő, amelyben közösen teszünk azért, hogy lakóhelyünk szerethető legyen. Mindezt játékosan, szakértelemmel, közvetlenül, szelíden, demokratikusan, új nézőpontokból, a jövőbe nézve, helyben, konkrétan, eredményesen szeretnénk megvalósítani.
ÉrdekelSarasvati Alapítvány
Adószám: 18338362-1-12
Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység
ÉrdekelCélunk, hogy a sporton keresztül minden gyermek számára lehetőséget biztosítsunk a testileg és szellemileg egészséges felnőtté váláshoz, hozzásegítve ezzel őket egy egészségtudatos, boldog élethez.
ÉrdekelA WHO 2020-ban készített világszintű összesítése alapján 100.000 főre vetítve Magyarország listavezető a hasnyálmirigyrák halálozásban. Ez a tendencia a mai napig nem változott. ...
ÉrdekelDrámakommandó Egyesület
Adószám: 19239981-1-13
A Drámakommandó Egyesület fő célja, hogy a gyerekekben rejlő készségeket kibontakoztassa, kompetenciáikat fejlessze. Ehhez az egyesület a drámapedagógia eszköztárát használja: drámaórák, színházi nevelési foglalkozások, közösségfejlesztő foglalkozások, komplex táborok tartásával.
ÉrdekelTEKERGŐ MESEÖSVÉNY Közhasznú Egyesület
Adószám: 18758533-1-42
A mai rohanó világában, a technika rohamos fejlődése mellett, nagyon nehéz a gyerekeket a számítógép rabságából kiszakítani, nehéz megmutatni nekik a valódi értékeket, a helyes utat, nehéz hagyományainkat megtartani. Úgy a szülők, mint a pedagógusok, próbálják a gyerekeket tiszteletre, becsületre, hűségre, kitartásra, önfegyelemre tanítani, hagyományaink tiszteletben tartására, fontosságára, ám egyre nehezebb nekik megmutatni a helyes utat. Ez az út, szépségeivel és nehézségeivel együtt, ott rejlik...
ÉrdekelPásztó Kollégiumáért Alapítvány
Adószám: 19162056-1-12
A Pásztó Kollégiumáért Alapítvány fő tevékenysége az oktatást kiegészítő tevékenység. Alapítványunk segítségével minden tőlünk telhetőt megteszünk azokért a gyermekekért, akik a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumot és Kollégiumot választják középiskolai tanulmányuk színhelyéül. Ezek a diákok otthonuktól távol, 14-15 éves kamaszként próbálják ki az önállósodást, a szülőktől való messzeség elfogadását, a jövőjük szempontjából fontos tanulmányaik érdekében. Az Alapítvány...
ÉrdekelMagyar Televíziónézők Egyesület
Adószám: 19251479-2-41
Tihanyi Kálmán által 1926-ban szabadalmazott televízió készülékekben a műsor szolgáltatók által készített minőségi műsorok iránti igények gyűjtése
ÉrdekelNeumann Iskola Alapítvány
Adószám: 18571255-2-10
A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium fenntartója a Neumann Iskola Alapítvány.
ÉrdekelEgyesületünk 2007-től működik. Számos szakkörvezetőt, pedagógust, népi iparművészt, Népművészet Mesterét, Népművészet Ifjú Mesterét, Gránátalma díjas mestert tudhatunk tagjaink között. Az egyesület munkáját több nagy szakmai, szervezői, pályázatírói tapasztalattal rendelkező közművelődési szakember is támogatja. Tevékenységünk sokrétű: családi programok, kiállítások, mesterség bemutatók, szakmai találkozók, képzések, tanórai- és tanórán kívüli foglalkozások, ismeretterjesztő...
ÉrdekelAz ifjúság kulturális nevelése, ismereteinek bővítése, elsősorban külföldi kultúrák megismertetése révén. Hiszük,hogy ha a fiatalok más nemzetekkel is megismerkednek, akkor toleránsabbak lesznek, könnyebben elfogadnak másokat, és könnyebben beilleszkednek a sokszínű Európába.
ÉrdekelFotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány
Adószám: 18125366-1-41
Amatőr és profi fotográfusok közösségének formálása, a fotográfiával kapcsolatos információk egy helyen elérhetővé tétele, oktatás
ÉrdekelCélunk a valódi primer prevenció megvalósítása az evidenciákon alapuló életmódorvoslás segítségével. Víziónk egy olyan társadalom, amely felelős döntéseket hoz egészsége érdekében, és ahol a jövő generációi már gyermekkorukban megismerik az egészséges életmód alapjait.
ÉrdekelDunaújvárosi Kulturális és Hagyományőrző Íjász Sportegyesület
Adószám: 19038917-1-07
Célunk, hogy minél több fiatalt nyerjünk meg, adjunk nekik lehetőséget a szabadidő értékes eltöltésére, a koncentráció elsajátítására és az edzéseken, illetve a versenyeken elért sikerek megízlelésére. Rajtuk keresztül számítunk akár családok érdeklődésére is.
Érdekel